Uniós költségvetés: Brüsszelnek zsarolás és megfélemlítés helyett az alapszerződések betűje és szelleme szerint kell együttműködnie

Az Európai Bizottság 2018 májusában költségvetési javaslatot nyújtott be a 2021–2027-es pénzügyi keret időszakára vonatkozóan, figyelembe véve a britek lehetséges (végül 2020. január 31-én realizálódott) távozásának az Unióra gyakorolt gazdasági hatásait. A Covid19-járvány 2020. tavaszi kitörése után a Bizottság – 2020. május 27-én – helyreállítási tervet terjesztett elő „Next Generation EU” címen, benne a hétéves pénzügyi keretre és a saját forrásokra vonatkozó felülvizsgált javaslatokkal, valamint egy 750 milliárd euró értékű helyreállítási eszközalap létrehozásával. 2020 novemberében lezárultak a Parlament, a Tanács és a Bizottság közötti többhónapos, háromoldalú tárgyalások, és az Európai Tanács (a kormány- és államfők testülete) 2020. december 11-én jóváhagyta a többéves pénzügyi keretről és a Next Generation EU-ról szóló megállapodást, majd ezt a lépést 2020. december 17-én az Európai Parlament is megtette.

A pénzügyi keret támogatási forrásait azonban – egyes közép-európai államok nézőpontja szerint – valójában politikai feltételekhez is kívánja rendelni az Unió hatalmi központja. A közbeszédben csak „jogállamisági kondicionalitási rendeletként” emlegetett, feltételrendszert megállapító jogszabályt 2020. december 16-án hirdették ki az Európai Unió Hivatalos Lapjában. Az Európai Tanács nem gyakori, nem megszokott eljárás keretében 2020. december 11-i ülésén részletes értelmezési záradékot adott ki az új uniós jogszabállyal kapcsolatban. A lengyel és magyar kormány vétót helyezett kilátásba arra az esetre, ha a jogszabályt „beépítik” a költségvetési megállapodásba. Végül egy kompromisszum keretében a két kabinet jelezte, hogy az Európai Unió Bíróságához fordul az ügyben, és Lengyelország és Magyarország három hónappal később, 2021. március 11-én be is nyújtotta keresetét a rendelettel kapcsolatban az Európai Unió Bíróságán, annak megállapítására, hogy a rendelet összefér-e az uniós joggal. A két kormány érvelése szerint a jogbiztonságot súlyosan sértő uniós jogszabály nem maradhat hatályban.

A kondicionalitási rendeletet bírálói már a keletkezésétől fogva ellentmondásosnak tartják, mivel elvileg az uniós „közpénzek” (költségvetés) védelmét lenne hivatott szolgálni, valójában mégis bizonyos tagállamok fiskális nyomás alá helyezését célozzák vele (amivel őszerintük Brüsszel nagyobb súlyt adna a már évek óta tartó politikai pressziónak is).

A rendelet valóban szorosan érinti Magyarországot és Lengyelországot, különös tekintettel az alkotmányos, illetve igazságszolgáltatási szabályozásaikban bevezetett változtatásokra és reformokra. A brüsszeli migrációs tervek miatt várható (további) alkotmányos és közigazgatási viták azonban az egész visegrádi térséget szembeállíthatják az Unió egyes intézményeivel.

Az Unió Bírósága előtti lengyel–magyar ügyben a luxembourgi testület 2021. december 2-án a várható döntést előre vetítő, ún. főtanácsnoki indítványt tett közzé. Ennek tartalma szerint azzal a fő érvvel utasítaná vissza a Bíróság a két állam keresetét, hogy az EU nem szankcionáló jellegű jogállamisági mechanizmussal akarja védeni a költségvetési pénzeket, hanem sokkal inkább egy pénzügyi feltételrendszert hoz létre a közös értékek védelmére (egyszerűsítve: nem „megtorol”, hanem feltételeket támaszt). A főtanácsnok másik fő érve az, hogy a rendelet kellően szoros korrelációt követel meg a jogállamiság megsértése és a büdzsé végrehajtása között.

A helyzet azonban nem ilyen egyszerű. A Német Szövetségi Alkotmánybíróság másfél évvel ezelőtt, 2020 májusában részben alkotmányellenesnek mondta ki az Európai Központi Bank (EKB) kölcsönfelvételi módszerét, vagyis a német alkotmánybírák testülete megkérdőjelezte az EU-jog elsőbbségét, valamint azt is, hogy a közösségi jog értelmezésének valóban a luxembourgi Európai Unió Bírósága lenne a legilletékesebb fóruma. Ez a döntés komoly üzenet volt Brüsszelnek, de reményt keltett Lengyelország és Magyarország számára is, hiszen a két állam ellen jelenleg az uniós alapszerződés hetedik cikke szerinti eljárás van folyamatban. Márpedig a két érintett visegrádi állam kormányainak az a határozott álláspontja, hogy mivel az uniós szerződéseket a tagállamok hozták létre, ezért ők is határozhatják meg a közösségi szervek hatáskörének a határait is.

Minden állam úgy tudja igazán biztosítani a működését, ha a saját érdekének megfelelően, hatékonyan érvényesíti a közpénzek védelmét. A közpénzek körébe – a saját állami, hivatalos keretbe – a kormányzati vagy az önkormányzati szektor szerzett bevételei, a közbevételek tartoznak, és ezeket a szektor alanyai saját (főleg állami szintű) feladataik ellátására, illetve közkiadások finanszírozására fordítják. A közpénzeket, mint az állami közösségi feladatainak forrását megvédeni ezért össztársadalmi érdek.

Ami az uniós támogatásokat, és azok védelmének kérdését illeti, ehhez érdemes lenne azt is tisztázni, hogy valóban kevesebbet fizetünk-e be az Unió „költségvetésébe”, mint amennyit onnan kap hazánk. A magyar kormányzati munkát segítő, gazdasági tanácsok és működőképes elgondolások nyújtásával foglalkozó szakértők becslései alapján ugyanis nem biztos, hogy ez a „szaldó” tényleg így van; ha az EU-s költségvetés vonatkozásában hazánk nettó egyenlegébe „beleértjük” a profitegyenlegét is, más eredményt kapunk. Az európai cégek Magyarországon átlagosan évi 7 milliárd euró tiszta jövedelemhez jutottak az előző hét évben, míg a magyar cégek az EU-ban évi 1 milliárd euró profitot állítottak elő. Ez áll szemben azzal az évi nettó 4 milliárd euróval, ami hazánk 1 milliárd eurós befizetésének és az 5 milliárd eurós transzfernek (uniós támogatásoknak és hozzájárulásoknak) az egyenlege. Ebből jól látható, hogy a mintegy 6 millió eurós magyar profitegyenlegnek csak a kétharmadát finanszírozta az Unió, míg a többi kétmilliárd euró zömében nyugati érdekeltségek, ottani székhelyű gazdasági társaságok és kisebb vállalatok tiszta nyeresége lett.

A Századvég és a Matthias Corvinus Collegium 2021. május végi konferenciáján Czeti András, a Pénzügyminisztérium főosztályvezetője sajtóbeszámolók szerint azt nyilatkozta, hogy a Brexit kárenyhítő alapba (Brexit Alkalmazkodási Tartalék) már most is többet kellett befizetnie Magyarországnak, mint amennyi hazánknak jutott belőle, a nagy egészet nézve viszont Magyarország még sokáig nettó kedvezményezett marad. Az összesen 2,018 ezer milliárd eurós közösségi költségvetés egyébként két fő részből tevődik össze: a tagállamoknak járó 1,211 ezer milliárd eurós támogatásból és a 806,14 milliárd eurós gazdasági helyreállítási alapból (RRF), amely a koronavírus-járvány okozta károk enyhítését szolgálja majd.

A magyar kormányzat – és központi politikai akarat – világos álláspontot képvisel: az uniós szerződések szelleme és betűje szerint a kevésbé fejlett európai régiók és országok gazdasági felzárkózását, illetve a fennálló különbségek mérséklését a következő fiskális periódusban is kiemelt célként kell kezelnie a döntéshozóknak Brüsszelben.

A pandémia nemcsak szomorú tanulságokat hagy majd maga után, hanem az utána előállt új gazdasági helyzetből akár Magyarország, akár az egész Unió profitálhat. Ehhez természetesen szükség lesz jelentős mennyiségű magántőkére is, amelynek bevonása azonban nem lesz egyszerű feladat, különösen úgy, hogy az EU elveszítette a világ talán vezető pénzügyi, banki, kereskedelmi és kutatás-fejlesztési központjának számító Londont. Közép-Európának és benne a visegrádi országoknak pedig meg kell küzdeniük azért, hogy ebben a helyezkedésben – semmilyen jogi és gazdasági megfélemlítésnek nem engedve – saját érdekeiket hatékonyan megvédhessék a rivális nyugat-európai országokkal szemben.