Uganda és az iszlám országok: valódi kihívások a szexuális kisebbségek jogai szemszögéből és az EU képmutatása

Museveni elnök döntését azt követően jelentették be, hogy az államfő találkozott a kormányzó Nemzeti Ellenállási Mozgalom párt képviselőivel, akik szinte valamennyien támogatták a törvényjavaslatot. A találkozás azzal a döntéssel zárult, hogy a törvényjavaslatot a „javítási javaslatokkal együtt” visszaküldik a törvényhozásnak – áll az elnöki közleményben, amelyből azonban nem derül ki, hogy Museveni részéről mik voltak a törvényjavaslat-változtatáshoz megtett ajánlások.

Az ugandai parlament még március 21-én fogadta el a hivatalos törvényi kezdeményezést, és az elnöknek alá kell írnia, hogy a megszavazott jogszabályszöveg törvényessé váljon. A mostani elnök egyébként 1986-ban vette át a hatalmat egy hat évig elhúzódó gerillaháború után, és később alkotmánymódosítások révén megszüntették számára az elnöki mandátum korlátait.

Megjegyzendő, hogy a magyar gyermekvédelmi törvény kapcsán túlérzékenységet mutató Európai Unió import volumene Uganda vonatkozásában folyamatos emelkedés mellett 819,63 millió dollár mértékű volt 2022-ben.

Visszatérve, Ugandában – akkor még protektorátusként – 1902 óta volt illegális a homoszexualitás a férfiak esetében, míg a nőkre vonatkozóan 2000 óta tekintik illegálisnak az ilyen szexuális irányultság megnyilvánulásait. A büntetés életfogytig tartó szabadságvesztés, és eddig is életfogytiglani büntetést kaphattak azok az azonos nemű párok, akiket szexuális aktuson kaptak rajta. A most visszaküldött törvényjavaslat fő változtatása, hogy az azonos neműek közötti szexuális aktust, illetve a homoszexualitás népszerűsítését és támogatását is halálbüntetéssel vagy életre szóló szabadságvesztéssel rendeli büntetni. (A kelet-afrikai országban egyébként az azonos neműek házasságára 2005 óta alkotmányos tilalom van érvényben.)

Kérdés, hogy még ha be is vezetnének egy ilyen új szabályozást, a gyakorlat miként alakulna. Hivatalosan, azaz törvényi szinten halálbüntetéssel szankcionálják a homoszexualitást számos országban, de általában mégsem alkalmazzák ezt a szankciót; ez igaz Mauritánia, de Szaúd-Arábia, Szomália (azon belül Dzsubaföld autonóm régió) és az Egyesült Arab Emírségek esetén. Emellett az LMBT-közösséghez tartozó embereket (a jogrendszeren kívüli következményként) gyilkosságok veszélye fenyegetheti az oroszországi csecsenföldi régióban. Szudán ugyanakkor 2020-ban hatályon kívül helyezte az anális szexet (hetero- vagy homoszexuálisoknál egyaránt) sújtó halálbüntetés szankcióját. Ezen országok egy része szintén az EU kereskedelmi partnerei.

Az LMBT-közösség nemzetközi jogban szorgalmazott elismerése erősen újkeletű jelenség. Így az 1948-ban elfogadott Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata még csak említést sem tesz a szexuális irányultságról, sőt akkoriban még a homoszexualitás nagyrészt tabutéma volt a civil társadalomban. Csak az ezredforduló környékétől kezdték el hivatalosan figyelembe venni az LMBT-jogokat az emberi jogok sorában – ilyen volt a 2006. júliusi „Montreali Nyilatkozat a leszbikusok, melegek, biszexuálisok és transzneműek emberi jogairól”, továbbá a „Yogyakarta-i Alapelvek” c. dokumentum elfogadása a 2006. novemberi nemzetközi jogászkonferencián.

2011-ben a fekete kontinensen máig messze legliberálisabbnak számító (a melegházasságot napjainkban már engedélyező) Dél-Afrika kezdeményezésére az Egyesült Nemzetek Emberi Jogi Tanácsa határozatot fogadott el, amelyben megerősítette az LMBT-jogokat. Ez volt az első alkalom, hogy az ENSZ hivatalosan elfogadott egy az LMBT-jogok elismeréséről szóló szöveget. Később az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosának Hivatala egy jelentést adott ki az LMBT-személyek jogai megsértéséről, beleértve ebbe a körbe a gyűlölet-bűncselekményeket, a homoszexuális tevékenység kriminalizálását és a diszkriminációt. A jelentés kiadását követően az Egyesült Nemzetek Szervezete felszólított minden olyan országot, amely még ezt nem tette meg, hogy hozzanak jogszabályokat az LMBT-közösség alapvető jogainak védelméről.

A 2023-as Equaldex egyenlőségi index egyébként az északi, skandináv országokat, az Egyesült Királyságot, Spanyolországot, az amerikai kontinensen pedig Kanadát és Uruguayt, valamint az azonos neműek házasságát 2015 óta alkotmányos szinten engedélyező Egyesült Államokat sorolja a legjobban teljesítők közé az LMBT-jogok tekintetében. Az index ugyanakkor Jement, Bruneit, Afganisztánt, Szomáliát, Mauritániát, Palesztinát, Iránt a legrosszabbak közé sorolja.

Napjainkban az figyelhető meg, hogy jellemzően iszlám országok sújtják jogrendszerükben a legsúlyosabb büntetési formával a homoszexualitást, még ha amúgy a halálbüntetést, mint a homoszexualitás büntetőjogi szankcióját számos ország alkalmazta is története során. Jelenleg több országban, illetve régióban törvényes büntetési forma maradt, és amelyek többségében – Uganda esetét kivéve – a saríán alapuló büntetőtörvények érvényesek. A 84 százalékban keresztény, 14 százalékban muszlim Uganda kivételével tehát minden olyan ország, ahol ma a halálbüntetés jogintézményét alkalmazzák a homoszexuális nemi tevékenységek lehetséges büntetéseként, ezen törvényeket és rendelkezéseket az iszlám vallási tanítások értelmezéseire alapozzák. Ami a törvényi szabályozáson kívüli üldöztetést illeti, az előbb említett Csecsen Köztársaságban (Oroszország túlnyomórészt muzulmán vallású régiójában) a melegellenes tisztogatások során erőszakos megtorló lépéseket – titkos emberrablásokat, bebörtönzéseket és kínzásokat – hajthattak végre a helyi csecsen hatóságok, amelyek a külsőleg észlelt, megítélt szexuális irányultságuk alapján célozzák meg a személyeket (bár ezek tényét orosz vagy éppen csecsen részről máig tagadják hivatalosan).

Ami a halálbüntetést illeti, Európa nyugati és északi országai után – a rendszerváltoztatást, a keleti blokk diktatúráinak összeomlását követően – a kelet-közép-európai államokban is megszűnt a halálbüntetés a jogrendszer részeként, és Európában ma már csak Belaruszban szabnak ki és hajtanak végre halálos ítéleteket. A legsúlyosabb büntetési forma, a bűnösnek talált személy élettől való megfosztása tehát nem lehetséges büntetőeljárás keretében, azzal együtt, hogy a halálbüntetés egy időről időre visszatérő téma, és így annak jogossága vagy jogtalansága máig a legvitatottabb jogi, etikai, teológiai és társadalmi kérdések közé tartozik.

Uganda és az említett iszlám (jórészt afrikai) országok esete mutatja, hogy az emberi jogok tekintetében ma nem Közép- vagy Kelet-Európa jelenti a kihívást. Továbbá Európa nyugati felén általánossá vált az azonos neműek házasságának törvényi engedélyezése, míg például Olaszországban, Svájcban vagy Kelet-Közép-Európa hagyományelvűbb országaiban a házasság helyett a bejegyzett élettársi közösség jogintézményét biztosítja a törvényalkotó. A szexuális kisebbségek hosszú távú jövőjét illetően alighanem sokkal nagyobb kihívást jelenthet majd az iszlám követőinek egyre nagyobb számú megjelenése – különösen Nyugat-Európában –, mivel az újonnan tömegével érkező muszlim bevándorlók szemében a homoszexualitás – a vallásjog alapján – erkölcsi bűnnek számít, és döntő többségükben egyáltalán nem is tolerálják ezt a társadalmi jelenséget.