Dr. Ifj. Lomnici Zoltán
Dr. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász

Tizenöt évvel Őszöd után, a közelgő választások előtt – az emlékezés és az emlékeztetés felelőssége

Az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése nyomán kialakult 2006-os politikai krízis mind a mai napig fontos erkölcsi meghatározója és elrettentő viszonyítási pontja a magyar politikának. Az elhíresült kormányfői szónoklat, amelyet Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök 2006. május végén, egy hónappal a baloldal választási győzelme után a szocialista párt balatonőszödi zárt frakcióülésén záróbeszédként elmondott, és amelyben párttársai előtt elismerte a korábbi évek kormányzati hazugságait, persze nem előzmények nélkül való volt.

A hosszú folyamat, amely idáig elvezetett, az a kampányról kampányra egyre több hazugságot magával hordó politikai kultúra és gyakorlat, amelyet a 2000-es évekre a szocialista és liberális baloldal honosított meg – a korábbi előképek után – a magyar politikában. Kovács László, az MSZP akkori elnöke 2001 végén „23 millió román munkavállalóval” riogatta a választókat, az Orbán Viktor magyar és Adrian Năstase román kormányfők közötti megállapodást követően.


A baloldal és értelmisége a 2004-es népszavazást megelőzően a határon túli magyarok kettős állampolgársága ellen mozgósított. A 2006-os választási kampány jórészt a 13. havi nyugdíjat is überelni próbáló szocialista ígéretekről szólt, sőt, az akkori kormány fél évvel a választások előtt öt évre szóló adócsökkentési programot fogadtatott el. A választások nyomán azonban – a választók becsapásával, az ország valós költségvetési és államháztartási helyzetének a korábbi eltitkolása árán – végrehajtották a drasztikus adó- és közüzemidíj-emeléseket, és a választási ígéretek ellenére tandíjat és vizitdíjat, fizetős egészségügyet vezettek be, miközben elvették, illetve megkurtították a családtámogatás különböző formáit.

A választási kampányok jól mutatták, hogy a posztkommunista baloldal vezetői egyre kevésbé követik a politikai túlélésüket veszélyeztetőnek hitt, higgadt, a megteremtett gazdasági alapok nélkül kockáztatni nem kívánó, a nemzet iránti felelősséget is átérző közéleti magatartást, ehelyett egyre támadóbb, konfrontatívabb stílussal és taktikai küzdelmekkel kezdték emelni a két tábor közötti szembenállás tétjét, politikájukkal pedig egy idő után a gazdasági és morális csőd szélére kormányozták az országot.

2006 őszétől kezdődően a demokratikus rendszer egyre instabilabbá, kiszámíthatatlanabbá vált, megroppant a rendszerváltozás után kialakított berendezkedés legitimitása. A különböző felmérések eredményei egyértelműen azt mutatták, hogy a kormányba és a törvényhozásba (Országgyűlés) vetett állampolgári bizalom 2006 őszétől, az őszödi beszéd kiszivárgása okozta politikai és morális válság miatt tartósan – és drámaian – visszaesett, és kimutathatóan csak a 2010-es kormányváltás nyomán tudott visszaemelkedni a korábban jellemző szintre.

A 2006-os politikai válság a posztkommunista parlamentáris rendszer és az 1989-es Alkotmány (valójában az 1949. évi XX. törvény módosításának) válsága volt, így sajátosan magyarországi karakterjegyeket öltött, nem a nyugati pénzügyi szervezetek vagy az Európai Unió krízisének részeként jelentkezett az ezredforduló első évtizedében. Tény ugyanakkor, hogy a rendszer és annak szerkezete magában hordozta a szuverén nemzeti érdekeket előtérbe helyező kül- és gazdaságpolitikák megvalósításának akadályait is – ezek végső lebontása pedig az „őszödi” korszak utánra maradt.

Bár a baloldali és liberális értelmiség jelentős része (például Nádas Péter író, aki a retorika csúteljesítményét látta a Gyurcsány-beszédben) kezdettől fogva tagadta, akkor is volt és máig van mély morális tartalma és vetülete az őszödi beszéd körüli nyilvános diskurzusnak, hiszen maga a beszéd – és az azt elmondó miniszterelnök hatalomban maradása – az akkori rendszer egészének szellemi és erkölcsi összeroggyanását sugározta. A hatalom a rendőrséget is saját politikai célra használta fel, és saját, joggal felháborodó és lázadni kezdő népe ellen fordult, ami a 2006. október 23-én történt rendőri túlkapásokban csúcsosodott ki. Ezért is lényeges, hogy 2010-ben nem „csak” közjogi válaszreakció született arra, ami például 2006-ban vagy azt követően történt, hanem szellemi, és alapvető erkölcsi megújulást is el kívánt érni a 2010 utáni kormány például az egyes társadalmi alrendszerek (többek között a nemzeti köznevelés vagy a rendfenntartó közigazgatás és annak utánpótlásának) megújítása révén. Így például vissza kellett adni a magyar rendőrség, és általában a rend, mint a társadalom ésszerű állapotának a becsületét is.

Az őszödi beszéd kiszivárgása után kialakult elemi felháborodásra és a népi elégedetlenség kifejeződésére, a 1956-ös forradalom 50. évfordulójának az akkori hatalom elleni tüntetéssé való átalakulására adott közhatalmi reakciók mutatták meg igazán, hogy milyen mély válságba jutott akkorra a posztkommunista demokrácia. A később alkotmánybíróvá választott, azóta már elhunyt Balsai István – akit Orbán Viktor miniszterelnök 2010 júniusában nevezett ki miniszterelnöki megbízottá – a 2006. őszi eseményekről készített 2011-es jelentésben azt írta, hogy álláspontja szerint a rendőri vezetők csak legfelsőbb politikai utasítás és jóváhagyás alapján adhattak parancsot, illetve tűrhettek el „a magukat és a testületet ilyen példátlan módon kompromittáló cselekményeket”. Mindez Balsai István meglátásában felveti (és akkor, 2006-ban fel kellett volna, hogy vesse!) a magyar Alkotmány szerint felelős miniszterelnök politikai és jogi felelősségének a kérdését is.

Őszöd tanulságai nyomán, a magyar parlamentáris demokrácia társadalmi legitimitásának és alkotmányos méltóságának helyreállítása vezérelte legfőképpen a 2010-ben hatalomra jutó nemzet-konzervatív kormányt. 2010 júliusában a kormány határozatot hozott arról, hogy az állami közintézményekben jól látható helyre ki kell függeszteni a parlament által elfogadott „Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatát”. A határozat forradalmi jelentőségűnek tekintette a 2010-es parlamenti választásokat, ezért a szöveg szerint: „az Országgyűlés kinyilvánítja, hogy ezt az alkotmányos keretek között megvívott forradalmat elismeri és tiszteletben tartja”. Továbbá deklarálták, hogy az áprilisi választásokon új társadalmi szerződés született. Ez adta az alkotmányosan helyreállítani, illetve alapjaiban megújítani is kívánt demokratikus rendszer fontos elvi alapját. Ez szükséges volt a morális közviszonyok tartós javulásának eléréséhez is.

2011 tavaszán elfogadták, és 2012. január elsején életbe lépett Magyarország új alkotmánya, Alaptörvénye, a húsz év zavaros átmenetre és a Gyurcsány-korszak legnehezebb éveire adott méltó közjogi – és szellemi-morális értelemben is megújulást jelentő – válaszként. A 2006-os év és az azt megelőző időszak kormányzati ügyeskedésének (ahogy az őszödi beszéd fogalmaz: „trükkök százainak”, vagyis a választók becsapásának) tanulságai nyomán az Alaptörvény új, hangsúlyos közpénzügyi fejezetet tartalmaz, továbbá a 2004. december 5-i, eredménytelenül zárult kettős népszavazás okozta sebek gyógyításának is világos szándékával: az új alkotmány kifejezi, hogy a határon kívül élő magyarság a nemzet teljes értékű része.

A 2022-es országgyűlési választások után kormányzásra készülő ellenzék állapotáról – immár a kádári, kommunista gyökerű MSZP-től és DK-tól a radikális, jakobinus szellemű, nemzedéki újbaloldalon át a látens szélsőjobboldali pártig, a Jobbikig – ugyanakkor sokat elmond, hogy annak legmeghatározóbb befolyású és karakterű vezetője mindmáig Gyurcsány Ferenc. Az a Gyurcsány, aki 2006-ban választási csalással, a magyar emberek becsapásával tarthatta meg hatalmát, aki lovasrohamot vezényeltetett a hazugságokon felháborodott, ugyanakkor békésen tiltakozó és gyülekező, ünnepi megemlékező tömegekre, s akinek miniszteri és kormányfői szerepvállalása idején végső soron egy évtizedet vettek el a magyar emberek életéből. Tizenöt évvel Őszöd után, ma mégis ő az ellenzék legfőbb ajánlata Magyarország számára – ezért a kampány egyik lényeges feladata az, hogy erre a legifjabb és kevésbé fiatal választókat is emlékeztesse, legfőképpen azért, hogy az elmúlt évtized szellemi és közjogi vívmányai fennmaradjanak, s ezáltal tovább segíthessék Magyarország és a magyar nemzet megmaradását.