Dr. Ifj. Lomnici Zoltán
Dr. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász

Szabad vélemény és a polgárok egyenlő méltósága – az Alkotmánybíróság jogértelmezésében

Az elmúlt hetekben újra felszínre kerültek bizonyos kérdések a közszereplők személyiségi jogai kapcsán.

Az ember számára háborítatlanságot, integritást biztosító ún. személyhez fűződő jogok, amelyek a szükségtelen, illetéktelen verbális és írásban megjelenő támadásoktól is védik őt, gyakorta állnak konfliktusban a véleményszabadság szabadságjogaival. Ezzel kapcsolatban érdekes tanulságot szolgáltat a hazai alapjogi bíráskodás elmúlt évtizedeinek egy-egy fontos döntése és aspektusa.


Például a 3145/2018. (V. 7.) AB határozat egy olyan ügyben született, amelyben az elsőfokú bíróság álláspontja szerint az alperes a „pszichopata” kifejezés használatával azt sérelmezte, hogy az indítványozó vele szemben számos büntető- és polgári peres eljárást indított. A bíróság a „pszichopata” kifejezés jelentése – a döntésben „beteg lelkületű ember” – alapján megállapította, hogy a közlés meghökkentő, nyers, figyelemfelkeltő, ugyanakkor ezzel az alperes egy véleményt, értékítéletet fogalmazott meg, oly módon, hogy az személyiségi jog megsértésének megállapítására nem ad alapot.

Az elsőfokú bíróság szerint nem alapoz meg személyiségi jogsértést az az indítványozó által sérelmezett (2014-es) közlés sem, hogy „zavaros körülmények között jutna köztévés szerződésekhez”. Az indítványozó ugyanis – a perben sem vitatottan – kötött szerződést a „köztévével”, míg a „zavaros körülmények” kifejezés használatára az alperesnek a véleménynyilvánítás szabadsága alapján lehetősége van. A bíróság itt kiemelte, hogy a felperesnek közszereplőként az átlagosnál fokozottabban kell tűrnie a személyét érő kritikát és véleményeket, értékítéleteket.

A másodfokú bíróság is azon az állásponton volt, hogy az alperes véleménynyilvánítása nem tartalmaz olyan sértő, lealázó kijelentéseket, amely indokolttá tenné a jogvédelmet. A másodfok szerint a köznyelvben bevett szokás (sic!) a „pszichopata” kifejezést hangoztatni annak minősítésére, amikor valaki nem azt csinálja, ami a másik félnek tetszik, vagy amit tőle elvár. A másodfokú bíróság szerint tehát a kereset tárgyává tett közléseket az elsőfokú bíróság helyesen minősítette véleménynyilvánításnak.

Az Alkotmánybíróság határozatában kimondta, hogy a társadalmi viszonyok megváltozása és a telekommunikáció terjedése révén a közszereplői kör bővült, így olyan személyek is aktív alakítói lehetnek a közéleti vitáknak, akik korábban nem tartoztak a közszereplők fogalmi körébe. A véleménynyilvánítás szabadsága elsősorban a közhatalom bírálatával kapcsolatos véleménynyilvánításokat védi, azonban – érvelt az Ab – a közéleti kérdések köre szélesebb a szűken értelmezett politikai közléseknél.

Az Alkotmánybíróság szerint: a hazai bíróságok gyakorlatában az indítványozóknak – mint közszereplőknek – az átlagosnál jobban kell tűrnie a kritikai megjegyzéseket, és e körben fokozott védelmet élveznek az olyan értékítéletek, amelyek a közérdeklődésre számot tartó eseményekkel és személyekkel kapcsolatban véleményeket ütköztetnek, még akkor is, ha túlzóak és felfokozottak.
Már a 36/1994. (VI. 24.) AB-határozat fontos alkotmányos követelményeket fogalmaz meg a közhatalmat gyakorló személyek és politikai közszereplők egyéni becsületének büntetőjogi védelme, illetve a közügyek nyilvánosságának kérdésében. A határozat a közszereplők cselekvéseinek nyilvánossága kapcsán értelmezte a közszereplés fogalmát, ennek minősítve mindazon megnyilvánulást, amely a szűkebb vagy a tágabb társadalom életét, a helyi vagy az országos viszonyok alakulását befolyásolja.

Az Alkotmánybíróság több mint negyedszázada következetesnek tűnő értelmezése szerint a véleménynyilvánítás szabadsága akkor kap kiemelt védelmet, amikor a közügyeket és a közhatalom gyakorlását, a közfeladatot ellátó, illetve a közéletben szerepet vállaló személyek tevékenységét érintő véleményekről van szó. Ennek oka, hogy a testület szerint a közügyek megvitatása a demokratikus társadalom létezésének és fejlődésének alapvető és nélkülözhetetlen elemének számít, ideértve a közhatalom működésének bírálatát is.

E tekintetben fontos utalni a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) vonatkozó gyakorlatára is, melynek alapján a személyiségi jogok korlátozására is van lehetőség a véleménynyilvánítás szabadsága érdekében. Az EJEB a Lingens kontra Ausztria ügyben kimondta, hogy egy demokratikus társadalom politikus közszereplőjét e minőségében érő kritikus, sértő vélemény korlátozása nem tekinthető szükségesnek. Az Alkotmánybíróság figyelembe veszi a strasbourgi bíróság vonatkozó jogértelmezését, vagyis az Ab és az EJEB gyakorlata e tekintetben nem széttartó jellegű.

Koltay András az NKE rektora médiajogász egyik tanulmányában felhívja a figyelmet a 3030/2019. (II. 13.) AB határozat indokolására. Az alapügy terheltje az indítványozóval kapcsolatban erősen kritikus értékítéletet, véleményt fogalmazott meg (olyan kifejezésekkel, mint „szarkupac”, „gyalázat, civilizációs métely”, „nyilvános hullarabló”). Az Ab szerint a televíziós újságíró közszereplői minősége nem vitatható, a médiában élethivatásszerűen tevékenykedik. Az ügy terheltjét becsületsértés vétsége miatt ítélték el, de az illető saját közösségi média-felületein közzétette a tárgyaláson elmondott véleményét, s az emiatt indult újabb perben a bíróság felmentette. Az Alkotmánybíróság pedig a büntetőeljárásról szóló tájékoztatást közügynek minősítette, és elutasította a közzététel miatt benyújtott alkotmányjogi panaszt.

Koltay szerint a 3145/2018. (V. 7.) AB határozat többségi indokolása komplikálja, kissé össze is zavarja a közügy és a közszereplő szempontjai közötti viszonyt és sorrendiséget. A korábbi gyakorlat alapján ugyanis az Alkotmánybíróságnak a közszereplői minőséget nem a személyiségvédelem hatókörének csökkenéséhez szükséges előfeltételként, hanem a csökkenés mértékét befolyásoló körülményként kellett volna elemeznie. A 2018-as döntés indokolása ehhez képest a közszereplői minőséget a közügyek érintettsége melletti, egyformán szükséges feltételként azonosította.

A döntés szerint az indítványozó azt a véleményt képviselte, hogy a véleménynyilvánítás alapjogának gyakorlása kizárólag olyankor korlátozhatja az emberi méltósághoz és az abból fakadó jó hírnévhez való jogot, ha a kijelentést közügyekkel összefüggésben fogalmazzák meg, és az közhatalmat gyakorló személyekre, vagy közszereplő politikusokra vonatkozik.

Külső korlátok azonban kiemelt jelentőségű alapjognál is léteznek, vagyis adott esetben mégsem korlátozhatatlan más alapjogok miatt. A véleménynyilvánítás szabadsága és az emberi méltósághoz való jog ilyen esetekben csaknem azonos szinten helyezkednek el alkotmányos jogokként, és ilyenkor egyaránt fontos értékek között szükséges mérlegelnie a jogalkalmazónak.

Kijelenthető, hogy a másik személy emberi méltóságából fakadó becsület és jó hírnév védelme ugyanis fontos határ marad a közügyek vitatásának körén kívül eső, így a magán-, vagy családi élettel kapcsolatos öncélú, sértő, bántó vagy megalázó közlésekkel szemben. Az ilyen tartalmakat, közléseket a jog szankcionálja, és határozott választóvonalat húzhat a tekintetben, hogy a másik személyét hogyan értékeljük, vele kapcsolatban milyen értékítéleteket fejezhetünk ki. És hogy a közfelfogás feltételezhetően mikor nem társít hátrányos megítélést az érintett személlyel szemben használt közlésekhez, még ha az egyén érzékenységét sérti is.