Dr. Ifj. Lomnici Zoltán
Dr. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász

Súlyos intézményi válságban a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága

A külső befolyásolás korrupciós kockázatokat is fölvethet a nemzetközi bíróságok vonatkozásában?

Az elmúlt év magyar közbeszédében kiemelten a börtönkártalanítások kapcsán szerepelt az Emberi Jogok Európai Bírósága. A hazai nyilvánosság előtt annak ténye vált ismertté, hogy a strasbourgi testület alig négy esztendő leforgása alatt több mint másfél millió eurót ítélt meg a magyar állammal szemben a hozzá forduló fogvatartottaknak, amely pénz túlnyomó többsége egy jól körülhatárolható ügyvédi és irodai kör letéti számláira érkezett. Emellett az utóbbi évek során a menedékkérő bevándorlók vagy a tranzitzónák ügyei kapcsán is gyakorta szóba került itthon a nemzetközi bírói fórum.
Már jó ideje közismert, hogy az EJEB szakmai függetlensége, túlzó politikai ráhatásoktól való mentessége nem megkérdőjelezhetetlen, sőt a Bírósággal kapcsolatban nemrégiben kifejezetten felmerültek ilyen jellegű aggályok is, mégpedig a testület sajátos személyi összetétele és rekrutációja miatt.

Grégor Puppinck, a European Centre for Law and Justice (ECLJ) civil szervezet vezetőjének kutatása szerint 2009 óta összesen 185 olyan ügy került a strasbourgi bíróság elé, amelyben valamely, a Nyílt Társadalom Alapítványok (OSF) hálózata által finanszírozott NGO képviselte a kereset felperesét, és 88 esetben olyan bíró hozott döntést, aki korábban közvetlen kapcsolatot ápolt az ügyben érintett Soros-szervezettel. Huszonkét EJEB-bíró kifejezetten szoros összeköttetésben állt hét, Soros György által pénzelt nem kormányzati szervezettel.

Maga az OSF áll az élen a bírák számát illetően, emellett az AIRE Centre, az Amnesty International, a Helsinki Bizottság, a Human Right Watch, az Internationale Kommission der Juristen és az Interights szerepelt még ilyen NGO-ként a kutatásban. De többen a Soros György alapította Közép-Európai Egyetemhez (CEU) is köthetők, mint például a lengyel Lech Garlicki, az albán Darian Pavli vagy korábbi magyar CEU-oktatóként Sajó András, akit 2008-ban választottak az EJEB bírájává, és kilenc éven át szolgált a testületnél.

Az EJEB az Emberi Jogok Európai Egyezménye betartásának felügyeletére létrehozott bíróság, amelynél az egyezményt aláíró 47 részes állammal (felekkel) szembeni emberi jogi sérelmekkel kapcsolatos kereseteket a többi aláíró állam és magánszemélyek nyújthatják be. Az emberi jogok kvázi legfelsőbb igazságszolgáltatási szerve Európában; a testület ezáltal hatalmas befolyással bír, döntései az érintett részes államok életét befolyásolhatják, s az ítéletek időnként jelentős politikai következményeket is vonhatnak maguk után.

Éppen ezért különös jelentősége van annak a kérdésnek, hogy a testület tagjai mennyire tekinthetők szakmailag függetlennek, külső befolyásoktól mentesnek, esetleg nem merül-e fel annak gyanúja, hogy egy adott ügyben az uniós jogot alkalmazó bíró pénzért vagy más juttatásért (vagy juttatásra való kilátásért) cserébe jogosulatlan előnyhöz juttathat bizonyos – elvben külső – szereplőket. A szakmai irodalom szerint a korrupció vizsgálatakor egyaránt számít a személyi, valamint a tárgyi oldal: a testületben/tanácsban elfoglalt bírói pozíció, de az ügy materiális tétje (vagyis a korrupció tárgyának értéke) is. Akár két, akár kéttucat uniós tagországot érint az adott eljárás kimenetele, a bírósági szervezeten belül esetlegesen megjelenő korrupció nem csak az adott döntéshozatal pártatlanságát befolyásolja, hanem a szakmai testületirányítók felelősségéből adódóan az Emberi Jogok Európai Bíróságának szakmai integritása és annak kétségbe vonhatatlansága is veszélybe kerül.

A szakirodalom egy része eredendő korrupciós veszélyeztetettségi tényezőkként említi a szervezet, testület jogállásából, hatásköréből és az ott dolgozók (pl. gazdasági, pénzügyi) életkörülményeiből fakadó tényezőket. Ez legalább olyan fontos, mint a szervezet működési átláthatóságának a kérdése, valamint az, hogy a Bíróságon szükséges szakmai sztenderdek és kontrollok mennyiben képesek megakadályozni az esetleges döntési kilenségeket, adott esetben az EJEB hatáskör-túllépését is. Nem véletlen, és ettől nehezen különválasztható az a tény, hogy éles kritikák is érték már a strasbourgi bíróságot mind politikai, mind szakmai részről.

Az EJEB kapcsán fontos beszélni az előbb említett problémakörrel összefüggő kiterjedt, túlzott aktivitás kérdéséről is, amelynek elméleti magyarázatként az adja az alapját, hogy a nemzetközi és európai bíróságoknak egyik ismert igénye, hogy döntéshozatali gyakorlatuk tartalmát „dinamikusan” továbbfejlesszék, mégpedig a nemzetállami jogalkotók rovására, a részes felek (vagy az Európai Unió Bíróságának vonatkozásában az uniós tagállamok) parlamentjei számára kötelező erejű döntésekkel. Itt jogalkalmazó intézményekről van szó, és a hagyományos európai felfogás szerint minden rendszerben a törvényhozás biztosítja, hogy a jogszabályok – a jogrendszer – „dinamizálása” ne általában a parlament(ek) kárára történjen.

A kontinentális megközelítés alapján a törvényalkotók teremtik meg a jogszabályi környezetet, a bíróság feladata pedig a jogalkalmazás. Az Emberi Jogok Európai Bírósága azért sem emelkedtet a nemzeti parlamentek vagy a nemzeti legfelsőbb bíróságok fölé, mert a strasbourgi testület esetében hiányzik az a szükséges (kvázi jogalkotói) korrekció, ami a nemzeti berendezkedésekben megvan. Persze, az EJEB elvileg mindig a Kérelmezők konkrét ügyeire (a keresetek tárgyára) szűkítetten hoz döntéseket, az esetjoggal kapcsolatos tapasztalatok szerint azonban sokszor egyértelmű és markáns véleményt nyilvánít az adott jogszabállyal vagy akár az adott állam bizonyos területen leírt viszonyaival kapcsolatban.

Nem véletlen, hogy több európai országot is zavar Strasbourgnak a külső befolyás (rosszabb esetben korrupció) kérdésétől nehezen különválasztható, túlterjeszkedő aktivizmusa, amely gyakorlat egyszerre érinti az egyes államokat, valamint a nemzeteken és kormányokon kívüli, úgynevezett nem kormányzati szereplőket. Részben ez a helyzet a briteknél is, igaz, ők csak a Brexit után akarnak komoly lépéseket tenni, és csak korlátozni kívánják az EJEB hatáskörét. 2016-ban pedig első ízben utasította el az orosz alkotmánybíróság egy EJEB-ítélet végrehajtását Oroszország szuverenitásának megsértésére hivatkozva. A részes orosz félnek ugyanis a börtönbüntetésüket töltő elítéltek számára is biztosítania kellett volna a választójog gyakorlását – állt a strasbourgi döntésben –, azonban az orosz alkotmánybírák meglátása szerint az EJEB nem követelhet alkotmánymódosítást Oroszországtól.

Végezetül említést érdemel, hogy a korrupciós kockázatokon túl, az EJEB egyes döntéseinél jól kimutatható – a bírósághoz személyi-szervezeti kapcsolat révén szorosan kapcsolódó NGO-hálózatok politikai céljait tükröző – érvelési mód és döntéshozatal is megkérőjelezhetővé teszi a testület tényleges szakmai integritását. Strasbourg példája azt mutatja, hogy a Nyílt Társadalom Alapítványok által támogatott nem kormányzati szervezetekből (NGO-kból) álló hálózat napjainkban már meghatározó befolyással bír az egyes nemzetközi egyezményeket érvényesíteni hivatott intézményekre és testületekre.