Ma mindennél időszerűbb: a jövőre 75 éves Izrael jogi szuverenitásküzdelme

A közel-keleti köztársaság jogrendszere három fő jogi hagyomány: az angolszász common law, a kontinentáliseurópai jog és a zsidó jog ötvözésével alkotta meg saját szisztémáját, amely a stare decisis (precedens) elvén alapul, kontradiktórius eljárást alkalmazva. Izrael állam közel 75 éves jogi hagyománya mindmáig törekszik arra, hogy a közösségi bíróság előtti eljárásban részes minden felet részesíteni tudja a jogrendszer előnyeiből. Mindig hivatásos bírák döntenek, esküdtszékeknek nem jut szerep a jogalkalmazásban.

Izraelben minden polgártól vagy szervezettől elvárják a törvényi és társadalmi normák betartását, ennek megfelelően a politikai aréna valamennyi szereplője irányában is igyekeznek érvényesíteni ezeket a szigorú elvárásokat. A közéletiküzdelmek, így például a választási kampányok is a jogi normák és a rend megtartásában engedékenységet nem mutatómódon vannak szabályozva, többek között a külföldi eredetűforrások, donációk tekintetében is.

Izraelben a külföldi érdekeltségektől származó adományozás politikai pártok részére tilos. A pártok finanszírozásáról szóló 1973. évi törvény 8. cikk (d1) pontja szerint: „Egy képviselőcsoport vagy párt adományt közvetlenül vagy közvetve csak regisztrált választópolgártól kaphat”. Ezen törvény 8. cikk a) pontja szerint: „Parlamenti pártcsoport, párt vagy jelöltlista sem közvetlenül, sem közvetve nem kaphat adományt sem izraeli, sem külföldi vállalattól”.

Izrael elég szigorúan veszi a külföldi érdekeltségektől származó adományozást a jelöltek részére is; utóbbiak báradományokat kaphatnak külföldi magánszemélyektől, de külföldi (vagy helyi) vállalatoktól már nem. Az 1992. évi párttörvény 28d. cikk a) pontja világosan fogalmaz: „A jelölt nem kaphat adományt sem izraeli, sem külföldi vállalattól.”

Az izraeli parlament (a Knesszet) 2016 júliusában fogadta el akülföldi államokhoz tartozó jogi személyek vagy akár izraeli leányvállalataik által finanszírozott, Izraelben aktív nem kormányzati szervezetek (NGO-k) egyes közzétételi kötelezettségeire irányuló, markánsan szuverenista irányultságú törvényt. A jogszabállyal szigorított a törvényalkotó, miután újabb jelentéstételi, közzétételi követelményeket alkalmaz azokra az izraeli szervezetekre, amelyek a finanszírozásuk több mint 50 százalékát külföldi állami forrásból, illetve abból eredően kapják. A liberálisemberi jogi NGO-k természetesen éles tiltakozással fogadták a jogszabályt, a többi közt azzal érvelve, hogy az már önmagában is olyan többletterhet ró rájuk, amely súlyos negatív pénzügyi következményeket eredményezhet, és csökkenti a prioritásaikra való összpontosítás képességét.

Izraelben 2016-ban 27 szervezetet érintett az új törvény, annak megsértése akár 29 200 sékel (akkori átszámítással mintegy 6 800 euró értékű) pénzbírságot vonhatott maga után. Az érintett szervezetek közül 25 liberális jogi NGO volt, amelyek többsége palesztin (vagy más kisebbségi) társadalmi csoportok érdekeit támogatta.

Izrael a joguralomból eredő jogbiztonsági elvek tiszteletben tartása mellett alkotta meg és fogadta el a törvényt, amelyvisszamenőleges hatállyal nem alkalmazandó, vagyis ezeknek a szervezeteknek nem kellett bevallaniuk a korábban hozzájuk érkezett külföldi támogatásokat. A törvény 2017 januárjában lépett életbe, és csak az onnantól kapott adományokra vonatkozik.

A jogalkotó célja, szándékai már régóta világosak lehettek mindenki számára, hiszen már minden bejegyzett nonprofit szervezetet kötött az egyesületi törvény 2011-es módosítása, amely invazív beszámolási kötelezettséget írt elő az érintett szervezeteknek, elvárva, hogy negyedévente jelentést tegyenek közzé a külföldi kormányoktól, illetveközfinanszírozott külföldi adományozóktól kapott támogatásokról.

Izrael állam 1954-ben eltörölte a halálbüntetést számos bűncselekmény esetében, azonban a hazaárulásért kiszabhatóhalálbüntetés érvényben maradt az 1977-es büntető törvénykönyv 7. fejezetének B. pontjában, valamint a katonai igazságszolgáltatásról szóló 1955-ös törvény 43. szakaszában (Izrael így meghagyta a halálbüntetést a nácik és a nácikollaboránsok büntetéséről szóló 1950-es törvény alapján is).A büntető törvénykönyv hét hazaárulási bűncselekményt sorol fel, melyek közül az első három deliktum halállal vagy életfogytiglani szabadságvesztéssel büntetendő. Ez a hét hazaárulási bűncselekmény: az állam szuverenitásának vagy integritásának megsértése; háború előidézése; az ellenség megsegítése a háborúban; az árulás elhatározása; az ellenséges csapatokban való szolgálat; a hadifogoly szökése vagy szökési kísérlete; valamint a defetista propaganda terjesztése. A hazaárulás miatti kivégzés egyetlen esete Meir Tobianski (1904–1948) ügye volt. Tobianski az Izraeli Védelmi Erők (IDF) tisztjeként szolgált, és közvetett bizonyítékok alapján végezték ki Isser Be'eri, az IDF hírszerző ágának első igazgatója utasítására; azonban alig egy évvel a kivégzése után, Tobianskit posztumusz felmentették minden vád alól. Ez az állam megszületése után nem sokkal, egyben tanulság is volt a jogalkalmazók számára.

Izrael hagyományosan létérdeknek tekinti, hogy egy markánsan nemzeti, szuverenista szemléletű és hatékony állampolitikát képviseljen és érvényesítsen a nyugati civilizáció értékeiből építkező jogrendszere eszközeivel. Ez egyben valamiféle egyensúlyteremtési kísérlet is az összes társadalmi réteggel – kisebbségi csoporttal – közösnek érzett célok, valamint a zsidó állam és nemzet szuverenitáshoz kapcsolódó érdekei között.