Közigazgatási árszabályozás – összehasonlításban is hatékonyak és alkotmányosak a hazai megoldások

Történeti alapok és az osztrák példa

A délnyugati német területeken már a középkorban szívesen alkalmazták a közigazgatási jogi szabályozóeszközöket annak érdekében, hogy az alapvető élelmiszerek árait féken tartsák. Így 1415 elején a konstanzi városi tanács kénytelen volt megállapítani a gabona és a kenyér maximális árát, és nemcsak azon termékek esetében, amelyeket magában Konstanz városban sütöttek, hanem azokét is, amelyeket szekéren és hajón hoztak be a konstanzi piacra; majd később szabályozták az árat a bab, a lencse, az árpa, a hagyma, a fehérrépa és a fehérkáposzta esetében is, hasonlóan a borokhoz. (Helmut Maurer: Konstanz im Mittelalter)

Kutatások szerint nyugat-európai történelmi példák is igazolhatják, hogy a nehezebb időkben – például pandémiás járványok utáni években – sokan próbáltak nyerészkedni az árképzésen. Mivel a flamand területeken, illetve Északkelet-Franciaországban a betakarítási nehézségek (a terméskiesés) nem feltétlenül korreláltak a magas szinten megszabott gabonaárakkal, a búza- és zabkészletek eladásával magas áron és „normális” termés mellett is sok pénzt lehetett keresni. Az is érdekes, hogy bár az 1330-as évektől kezdve általában csökkentek az eladások, a nagybirtokosok mindegyike a szűkösebb években – vagy egy évvel azt megelőzően vagy azt követően – érte el a legnagyobb nyereségét. A legpusztítóbb európai pestisjárvány éveiben – 1350 körül – sokan tettek szert jelentős nyereségre ebben az ágazatban.

Mindezek fényében nem csoda, hogy több ország, illetve önkormányzat vezetett be újabb és újabb eszközöket az árak letörésére, és mint a következőkben látni fogjuk, az „árfigyelésre” is vannak történelmi esetek. Európában az erősen szabályozó jellegű piac- és ellátási politika a 18. században érte el a csúcspontot, ami a piaci folyamatokba való erős beavatkozást jelentett főleg ellátási válságok idején, és különösen a gabona, az alapvető élelmiszerek esetében. Ilyen időszakokban a korlátozó intézkedések egyik fontos célja az volt, hogy velük megvédjék a polgárokat az áremelkedések, illetve a termékhiány kialakulásának következményeitől, illetve ezen folyamatok visszaszorítására törekedtek.

Ausztriában a második világháború után alkalmazott gyakorlatra is hivatkozással, az Osztrák Szakszervezeti Szövetség (ÖGB) már tavaly nyáron beavatkozást sürgetett az árképzésbe (nem ez lenne az első eset, hogy az állam szabályozza az árakat Ausztriában). Az áremelkedés, az infláció, a megélhetési költségek drasztikus emelkedése miatt azt a felfogást javasolják, hogy az osztrák állam, a hatóságok a puszta megfigyelés helyett közvetlenül avatkozzanak be, mivel az ÖGB szerint számos jel utal arra, hogy a cégek sokkal jobban emelik az árakat, mint amennyit a megnövekedett (energia)költség indokolna. „Az utolsó ember számára is világosnak kell lennie: a megfigyelés ideje lejárt” – jelentette ki Wolfgang Katzian, az ÖGB elnöke.

Ami az osztrák történelmi példát illeti, a világháború befejezése után azonnal, 1945-ben drákói büntetéseket vezettek be az uzsora megelőzése és a lakosság élelmiszerellátásának biztosítása érdekében. Sőt, az ÖGB érvelésében hozott példa szerint Ausztriában még az 1950-es években is akár három évnyi szabadságvesztésre ítélhették azt, aki túlzottan magas árak megfizetését követelte a vevők felől az alapvető szükségleti cikkekért vagy szolgáltatásokért.

Az állami beavatkozásoknak tehát van 20. századi hagyománya a nyugati piacigazdaságnak számító Ausztriában. 1957-ben az ÖGB kezdeményezésére a munkaadók és a munkavállalók megalapították a Paritási Bizottságot azzal a céllal, hogy a gazdaságilag nehezebb időkben – ekkor már tizenkét év telt el a háború után – az áremelések ne tüntessék el a béremelések hatását. Ezért minden cégnek be kellett mutatnia a tervezett áremelést, és ezeket akkor vagy jóváhagyták, vagy elutasították. Itt is meghatározták, hogy mely árakat kell csökkenteni.

A hazai szabályozás jogi alapjai és lényege

Kiindulópontként rögzíteni érdemes, hogy az Uniós Alapszerződés (EUMSZ) 101. cikk (1) bekezdése alapján a belső piaccal összeegyeztethetetlen és tilos minden olyan vállalkozások közötti megállapodás, döntés és összehangolt magatartás, amely hatással lehet a tagállamok közötti kereskedelemre, és amelynek célja vagy hatása a belső piacon belüli verseny megakadályozása, korlátozása vagy torzítása. Ilyennek minősül többek között: az eladási árak közvetlen vagy közvetett rögzítése. Az EUMSZ 102. cikke szerint A belső piaccal összeegyeztethetetlen és tilos egy vagy több vállalkozásnak a belső piacon vagy annak jelentős részén meglévő erőfölényével való visszaélése, amennyiben ez hatással lehet a tagállamok közötti kereskedelemre. Ilyennek minősül többek között: tisztességtelen eladási árak kikötése; az értékesítés korlátozása a fogyasztók kárára.

A magyar alkotmányjogi szabályozás keretében az Alaptörvény M) cikk (2) bekezdésben foglaltak szerint Magyarország biztosítja a tisztességes gazdasági verseny feltételeit. Magyarország fellép az erőfölénnyel való visszaéléssel szemben, és védi a fogyasztók jogait.

Hangsúlyozandó, hogy a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról 1996. évi LVII. törvény rögzíti, hogy tilos gazdasági tevékenységet tisztességtelenül – különösen a fogyasztók törvényes érdekeit sértő vagy veszélyeztető módon, vagy az üzleti tisztesség követelményeibe ütközően – folytatni. Tilos a gazdasági versenyben a fogyasztókat megtéveszteni. A fogyasztók megtévesztésének minősül különösen, ha különösen előnyös vásárlás hamis látszatát keltik. Tilos fentieken túl a fogyasztó választási szabadságát indokolatlanul korlátozó üzleti módszerek alkalmazása. Ilyen módszernek minősül különösen, ha olyan körülményeket teremtenek, amelyek jelentősen megnehezítik az áru, illetve az ajánlat valós megítélését, más áruval vagy más ajánlattal történő tárgyszerű összehasonlítását.

Az árfigyelő rendszer létrehozásáról és működéséről szóló 163/2023. (V.8.) Korm. rendelet 3. § alapján a Gazdasági Versenyhivatal a gazdasági hatékonyságot és a társadalmi felemelkedést szolgáló piaci verseny ösztönzése, a Tpvt. 11. és 21. §-a, valamint az Európai Unió működéséről szóló szerződés 101. és 102. cikke szerinti tilalmakba ütköző magatartások feltárásának elősegítése, valamint a fogyasztók védelme érdekében a fogyasztóknak megvételre kínált egyes termékek napi áráról nyilvános árfigyelő rendszert működtet.

Az intézkedés feltételezhető közvetlen és közvetett céljai között említhető a gazdasági hatékonyságot és a társadalmi felemelkedést szolgáló piaci verseny fenntartásához fűződő közérdeknek történő megfelelés, ugyanankor az üzleti tisztesség követelményeit betartó vállalkozások és a fogyasztók érdeke megköveteli, hogy az állam jogi szabályozással biztosítsa a gazdasági verseny tisztaságát és szabadságát, valamint megakadályozza a vállalkozásoknak a versenyre hátrányos összefonódását (Tptv.). Továbbá a fogyasztó alapjogok kiteljesedése, többek között az információhoz való jog biztosítása által, mely a fogyasztók jól informált döntéshozatalának meghozatalát szolgálja.

Ennek keretében idén július elseje óta átlagosan közel 7 százalékkal csökkent a megfigyelt élelmiszerek ára az online árfigyelőnek köszönhetően, melynek 1,8 százalékpontos élelmiszer-inflációt mérséklő hatása lehet, erre Rigó Csaba Balázs, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke mutatott rá, aki kiemelte, hogy 62 termékkategóriából 53 termékkategóriában csökkentek a termékek átlagárai. Mint mondta: a kiskereskedelmi láncok magasabb versenyfokozatra kapcsoltak, lényegében átálltak a napi árlejtésre. 

Az árfigyelő rendszer nyilvántartja az adatszolgáltatásra kötelezett vagy az árfigyelő rendszerbe önként adatszolgáltatás teljesítését vállaló kereskedő cégnevét, üzletének nevét és címét, a kereskedő által forgalmazott termék azonosításához szükséges adatot, ártípusát és a kereskedő üzletében vagy üzleteiben alkalmazott napi árát és korábbi árát, valamint törzsvásárlói kedvezmény használatával elérhető legalacsonyabb bruttó eladási árát és egységárát (a továbbiakban: törzsvásárlói ár), ha a törzsvásárlói ár alacsonyabb, mint a napi ár, és a kereskedő törzsvásárlói árat alkalmaz.

Az adatszolgáltatásra kötelezettek körébe tartozik az árfigyelő rendszerbe adatszolgáltatásra kötelezett a kereskedő, ha a tárgyévet megelőző lezárt üzleti évben a kereskedelmi tevékenységből származó, konszolidált nettó árbevétele meghaladja a 100 milliárd forintot, illetve az árfigyelő rendszerbe önként adatszolgáltatás teljesítését vállalhatja bizonyos jogszabályi feltételek mellett a kereskedő.

Az árfigyelő honlap, illetve rendszer előnyei:

1. erősíti az átláthatóságot;
2. megismerhetővé teszi a különböző árképzési gyakorlatokat;
3. megakadályozza a túlárazást;
4. hozzájárul a kiskereskdelemi szektorban a piaci verseny fokozásához;
5. hozzájárul az infláció mérséklődéséhez.

Az EUMSZ 4. cikke alapján a fogyasztóvédelem megosztott hatáskörnek számít, vagyis ezen a területen mind az Unió, mind pedig a tagállamok elfogadhatnak kötelező erejű jogi aktusokat. A tagállamok számára azonban csak akkor nyílik erre lehetőség, ha az Unió hatáskörét nem gyakorolta, vagy kifejezetten eltekint annak gyakorlásától.

Ahogy azt egy korábbi bejegyzésben rögzítettem, az Európai Unió joggyakorlata alapján a fogyasztók teljeskörű tájékoztatására vonatkozó szabályok érvényesülése a pénzügyi piacon jelentkező információs aszimmetriából, (- termékek összetettsége, - a termék minősége,- szakmai ismeretek,- bizalmi faktor,- félreértékesítés,- tisztességtelen piaci gyakorlatok) illetve a tudatos fogyasztói attitűd hiányából fakadó fogyasztóvédelmi problémák megelőzését szolgálhatják.

Napjainkban fogyasztóvédelmi alapvetésnek számítanak a tisztességes hirdetésekre, reklámokra vonatkozó előírások, a fogyasztók tájékoztatására vonatkozó szabályok, a szerződések megkötésével, tartalmával, formájával kapcsolatos rendelkezések, ügyvédek esetleg közjegyzők szerepének meghatározása, illetve a jogérvényesítés, jogviták, panaszkezelés tekintetében a megfelelő kioktatás. Mindezek alapján a 2010 utáni gazdasági és pénzügyi jogi környezetben kijelenthető, hogy sokkal nehezebbé vált a fogyasztók megkárosítása és sokkal hatékonyabb és alkotmányosabb megoldások szolgálják a fogyasztók érdekeit, mint az azt megelőző időszakban.