Jogbiztonság az Európai Unióban: A közös agrárpolitika szabályozott keretek között kerül ellenőrzésre, míg a tagállamok uniós jogainak korlátozása keretek nélküli lehetőségek tára

Az Európai Bizottság korlátok nélküli politikai tevékenysége az utóbbi években egyre inkább tetten érhető, melynek az Európai Unióról szóló szerződés („EUSZ”) 7. cikke – utalva a 2. cikkben említett alapelvekre - ad leginkább alapot. A 2. cikk sokat emlegetett alapelvei tartalmazzák egyben a demokrácia és a jogállamiság tiszteletben tartását is, amelyeknek súlyos és tartós megsértésére hivatkozással alkalmazható a tagállamnak a Szerződések alkalmazásából származó egyes jogainak felfüggesztése. Azon kívül, hogy a fenti határozat meghozatalának szavazati korlátjai vannak, a szankciókat és az azok alkalmazására irányadó eljárási szabályokat az uniós költségvetés védelmét szolgáló általános feltételrendszerről szóló Európai Parlament és a Tanács (EU) 2020/2092 számú rendelete („Jogállamisági rendelet”) szabályozza. A rendelet az EUSZ. 2. cikkében említett alapelvek közül kizárólag a jogállamiság érvényesülését hivatott kikényszeríteni, míg a többi alapelv érvényesítésére továbbra sincs semmilyen eljárási szabály.

A jogállamiság fogalmának általános és felsoroló jellegű meghatározásán túl annak megfogalmazása akkora és olyan értelmezési spektrumot ad, amelynek egyoldalú és zsaroló értelmezése a kisebbségek érdekeit nagy mértékben sértheti, vagy akár a gyakorlatban egyenlő lehet a joggal való visszaéléssel vagy egyben a rosszhiszemű joggyakorlással is.Minél nagyobb a kisebbségek többséghez viszonyított kiszolgáltatottsága, annál inkább használható ki a kisebbségek helyzete, valamint szoríthatók háttérbe érdekeik a többség által képviselt – de a valósággal nem feltétlenül valós kapcsolatot fenntartó – álláspont érvényesítése érdekében.

A közös agrárpolitika végrehajtása szempontjából releváns, 2023. január 1. napján hatályba lépő rendelet, a Bizottság (EU) 2022/128 számú végrehajtási rendelete („KAP végrehajtási rendelet”) a fentiekkel ellentétben számos jogi garanciával, méltányos határidővel és nem rögtön alkalmazható szankciókkal rendelkezik, kvázi megfelel a jogbiztonság elvének. A hivatkozott alapelv érvényesülése alapvetően három feltétel együttes fennállásán valósul meg: ha az alkalmazandó jog egyértelmű, pontos és hatásait illetően előre látható. Mindezek elmondhatók a KAP végrehajtási rendeletéről: a hatásköröket több jogi entitás között osztja szét(irányító hatóság, ellenőrző szerv, koordináló szerv és azzal együtt vagy attól elkülönülten a tanúsító szerv), az irányító hatóság csupán akkreditál és ellenőriz, valamint köteles az ellenőrző – előakkreditáló - szerv eljárását igénybe venni, míg a koordináló szerv az akkreditált kifizető ügynökségekkel tartja a kapcsolatot, valamint a rendeletben foglalt feladatkörök nagy részét a tanúsító szerv – akár a koordináló szervvel közösen – jogosult és köteles ellátni.

A fentiekkel ellentétben az Unió által alkalmazott jogállamisági eljárás során már a legelején jogbiztonsági aggályokba ütközünk, mivel a jogállamiság elvemegsértésének megállapítására irányuló eljárás jelentős hiányokban szenved. Ennek csúcspontja a jogállamisági rendelet 6. cikk (3) bekezdése, miszerint a Bizottság figyelembe veszi a rendelkezésre álló forrásokból származó releváns információkat, ideértve az uniós intézmények, egyéb releváns nemzetközi szervezetek és egyéb elismert intézmények határozatait, következtetéseit és ajánlásait is. Jelen esetben a Magyarországot lejárató Sargentini-jelentésről beszélünk, ahol sem az alkalmazott eljárásrend, sem az eljáró szerv, sem annak szakmai vizsgálati keretei (gondolva itt nemzetközi sztenderdekre), sem annak megtámadhatósági feltételei nem rögzítettek, vagyis bárki, bármikor, bármit, bárhogyan állíthat, az nem lesz vitatható, és az Európai Parlament elfogadása általtámadhatatlan igazsággá válik. Megemlítendő, hogy a Bizottság nem bizonyítékokon, hanem információkon, ajánlásokon és határozatokon alapuló jelentést fogad el.Pontosítva, az NGO-k és egyéb – az uniós jog címzettjei által ismeretlen szempontok szerint - „elismert” intézmények következtetéseit és ajánlásait elfogadva, hiszen miért is fogadná el a jogállamiság elvét megsértő tagállam érvelését.Ez egy olyan eljárás, ahol a vádlott védekezése eleve nem számít, a vádat a bármikor átpolitizált Bizottság és Parlament képviseli, míg a vád alapjául szolgáló szakmaiságot a nemzetközi NGO-k és egyéb „elismert” intézmények ajánlásai – nem pedig alapos vizsgálódásain és bizonyítékain alapul.

A jogállamiság, mint alapelv, egyoldalúan felhasználható tartalommal való feltöltése, valamint az eljárás megindításának alapjául szolgáló jelentés tartalma, elkészítési eljárása és megtámadhatatlansága egyértelműen politikai fegyvert ad a Bizottság kezébe, amely egyben sérti a jogbiztonság elvét. A Bizottság úgy hivatkozik a jogbiztonságot is magába foglaló jogállamiság Magyarország általi megsértésére, hogy önmaga nem tartja be annak szabályait, valamint a kondicionalitási eljárás és az uniós források felszabadítását célzó tárgyalások során támasztott elvárásokat utólag, vagyis előre nem láthatóan és nem kiszámíthatóan – az aktuálpolitikai történéseknek megfelelően – kiegészíti, illetve új feltételekhez köti. A Bizottság ezzel a cselekvésével továbbra is kettős mércét alkalmaz, olyan elvárások betartását kívánja érvényesíteni, amit maga sem tud betartani, és az arányos intézkedés megtételének mellőzése mellett kizárólag saját, mindenkori politikai akaratát helyezi első helyre. Így joggal merül fel a kérdés, hogy Magyarország által állítólagosan megsértett jogállamiság elvének védelme érdekében vajon a Bizottság nem sértett-e meg más olyan alapelvet, amelyet a tagállamok szintén kötelezőnek ismertek el magukra nézve, gondolva az igazságosságra, az egyenlőségre vagy a kisebbségek jogaira.