Dr. Ifj. Lomnici Zoltán
Dr. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász

Folytatódik Niedermüller Péter keresztényellenes kijelentésének ügye

Az NMHH szerint jogsértő, általánosító, megbélyegző és kirekesztő a DK-s politikus kijelentése.

A magyar embereknek, szüleinknek és nagyszüleinknek nem szükséges elmagyarázni, hogy mit is jelent a keresztényüldözés. Bár a kommunista alkotmányok, így a nevében 2011-ig fennmaradt 1949. évi XX. törvény is garantálta a vallásszabadságot, valójában a kommunista hatalom 1945 után rövid időn belül megkezdte az egyházak, s azokon keresztül a vallások megsemmisítését. Rákosi Mátyás 1945 júniusában Moszkvában, a Szovjet Kommunista Párt Központi Bizottságának nemzetközi tájékoztatási osztályán tartott előadásában külön kitért a katolikus egyházra: „Ez egy hatalmas szervezet. Mi elsősorban ez ellen harcolunk […] nem félünk tőlük.” Politikai és rendőri akciók legszorosabb koordinálását alkalmazták. Az egyházakkal és a hívekkel szemben kegyetlen terrort alkalmaztak. Mindezt megerősítvén Rákosi 1948-ban, a Magyar Dolgozók Pártja vezetőinek értekezletén meghirdette programját: „a klerikális reakcióval az év végéig végezni kell”.


1950-ben államosították az iskolákon túl az egyházi kezelésben lévő kórházakat és szociális intézményeket is. Csak a Magyar Bencés Kongregáció, a Kegyes Tanításrend Magyar Tartománya (piaristák), Szent Ferenc rendjének magyar tartománya és a Miasszonyunkról Nevezett Szegény Iskolanővérek kaptak igen korlátozott lehetőséget hagyományos oktató nevelő munkájuk folytatására, és ehhez a feladathoz kapcsolódva rendelkezhettek ingatlanokkal. Az egyházi iskolák államosítását a Kommunista Párt vezetői zaklatásokkal, koncepciós perekkel és hatalmas méretű propagandahadjárattal készítették elő. Többtucatnyi koncepciós pert kezdeményeztek, amelyek közül a legnagyobb szabású az ún. Pócspetri-ügy volt. Az 1950. szeptember 7-én kelt, 1950. évi 34. sz. tvr. megvonta a szerzetesrendek „működési engedélyét”. A női és férfi szerzeteseket, köztük aggastyánokat, betegeket, nyomorékokat, kijelölt házakban, gettószerűen szállásolták el, élelmezésükről, egészségügyi ellátásukról nem gondoskodtak. 2300 férfi szerzetest és 8800 apácát „szétszórtak” az országban, világi foglalkozás és megélhetés után kellett nézniük. (Prof. Horváth Attila: A vallásszabadság korlátozása és az egyházak üldözése Magyarországon a szovjet típusú diktatúra idején.)

Az ellenzék szerint mi vagyunk a rémisztő, fehér, keresztény heteroszexuális férfiak meg nők. Nemzeti érzelműek. „A kirekesztő, mássággyűlölő kormánypárt szimpatizánsai. A patás diktátor hívei.” És miközben ötből mintegy négy üldözött, kitaszított keresztény vallású, Európa és a nyugati világ nagy része másodlagos, harmadlagos kérdésként tekint a keresztényüldözés problémájára. Vannak azonban kivételek, ilyen például hazánk is, amely súlyának megfelelően kezeli a problémát, és az elmúlt években Magyarország erejéhez mérten sokat tudott segíteni a világ üldözött keresztényeinek. A magyar kormányzat azt vallja, hogy lehetőleg helyben kell segítséget, támogatást nyújtani az arra rászorulóknak. Például az iraki város, Tell-Uszkof megrongált lakóházainak helyreállítását 580 millió forinttal támogatta a magyar állam. Az is igaz, hogy a keresztény üldözöttek ügyét az tudja csak igazán hitelesen és meggyőző erővel képviselni, aki maga sem adja fel saját hitét, meggyőződését és keresztény múltját, identitását; ez sajnos jelenleg nyugati civilizációnk jelentős részéről elmondható, s a meggyőződés és támogatás hiánya jól lemérhető az üldözöttek helyzetén is.

A világszerte 38 államban tagsággal rendelkező Emberi Jogok Nemzetközi Társasága egyenesen úgy becsüli, hogy a vallásilag diszkriminatív cselekmények 80 százalékát keresztényekkel szemben követik el.

Hazánkban az egyenlő bánásmód kérdés többszinten szabályozott: nemzetközi egyezmények (például a New Yorkban 1965-ben aláírt faji megkülönböztetés elleni egyezmény), uniós aktusok és belső jogszabályok révén. A legfontosabb belső jogforrásunk, az Alaptörvény a XV. cikkében deklarálja a törvény előtti egyenlőség elvét, valamint a diszkrimináció tilalmát: Magyarország az alapvető jogokat mindenkinek bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, fogyatékosság, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül biztosítja.” Az Alaptörvény XV. cikk (1) bekezdése tartalmazza az általános jogegyenlőségi szabályt, amely a jogrend valamennyi szabálya tekintetében azért biztosítja az egyenlő kezelés követelményét, mert az egyenlőség végső alapja az egyenlő méltóság.

 

Ami a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa eljárását illeti, tárgyügyben releváns a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvény (a továbbiakban. Smtv.) 17. § (1) és (2) bekezdésének megsértése. Az Smtv. 17. § (1) és (2) bekezdése értelmében „(1) A médiatartalom nem lehet alkalmas valamely nemzet, közösség, nemzeti, etnikai, nyelvi és más kisebbség vagy bármely többség, továbbá valamely vallási közösség elleni gyűlölet keltésére. (2) A médiatartalom nem lehet alkalmas valamely nemzet, közösség, nemzeti, etnikai, nyelvi és más kisebbség vagy bármely többség, továbbá valamely vallási közösség kirekesztésére.” A vonatkozó alkotmánybírósági értelmezés szerint a védett közösség bármely ismérv alapján elkülönülő személyek csoportját jelentheti [30/1992. (V. 26.) AB határozat], azonban az „elkülönülésnek” valósnak és érzékelhetőnek kell lennie. Az adott csoportnak/közösségnek, ahhoz, hogy védelmet kapjon, olyan alapon kell szerveződnie, amely tagjai személyiségének lényegét (lényegi elemét) határozza meg [96/2008. (VII. 3.) AB határozat].

Az Smtv. 17. § (1) bekezdés érvényesülésének vizsgálata során a Médiatanács a következetes jogalkalmazói gyakorlatnak megfelelően a gyűlölködő kifejezésekkel szembeni korlátozás lehetőségét vizsgáló – büntető-, polgári- és médiajogi vonatkozásban született – alkotmánybírósági határozatokban foglalt mércét veszi alapul.

A gyűlöletkeltés az adott közösség ellen irányuló ellenszenv, utálat szélsőséges, erőteljes kifejezése, amely alkalmas arra, hogy másokban is ilyen érzelmeket keltsen, és a közösséggel szembeni jogsértés veszélyét is előidézze. Az Smtv.-beli gyűlöletkeltés az erőszak érzelmi előkészítését, az erőszakos konfliktusmegoldásra való buzdítást jelenti.

A kereszténygyalázó kijelentések, gúnyrajzok kapcsán azonban több büntetőjogi tényállás megvalósulása is felmerülhet. A Büntető törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) 216. § (1) bekezdése alapján közösség tagja elleni erőszakot követ el aki más valamely nemzeti, etnikai, faji, vallási csoporthoz vagy a lakosság egyes csoportjaihoz tartozása vagy vélt tartozása, így különösen fogyatékossága, nemi identitása, szexuális irányultsága miatt olyan, kihívóan közösségellenes magatartást tanúsít, amely alkalmas arra, hogy az adott csoport tagjában riadalmat keltsen, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A Btk. 332. §-a szerint közösség elleni uszítást követ el, aki nagy nyilvánosság előtt (...) b) valamely nemzeti, etnikai, faji, vallási csoport, illetve annak tagja ellen, vagy c) a lakosság egyes csoportjai, illetve azok tagjai ellen - különösen fogyatékosságra, nemi identitásra, szexuális irányultságra tekintettel - erőszakra vagy gyűlöletre uszít, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-én kelt Egyezmény és az ahhoz tartozó nyolc kiegészítő jegyzőkönyv kihirdetéséről szóló 1993. évi XXXI. törvény (a továbbiakban: EJEE) 10. Cikk - Véleménynyilvánítás szabadsága cím 1. pontja szerint mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához. Ez a jog magában foglalja a véleményalkotás szabadságát és az információk, eszmék megismerésének és közlésének szabadságát országhatárokra tekintet nélkül és anélkül, hogy ebbe hatósági szerv beavatkozhasson. Ez a Cikk nem akadályozza, hogy az államok a rádió-, televízió- vagy mozgókép vállalatok működését engedélyezéshez kössék. Ugyanakkor a 2. pont nyomán e kötelezettségekkel és felelősséggel együttjáró szabadságok gyakorlása a törvényben meghatározott, olyan alakszerűségeknek, feltételeknek, korlátozásoknak vagy szankcióknak vethető alá, amelyek szükséges intézkedéseknek minősülnek egy demokratikus társadalomban a nemzetbiztonság, a területi sértetlenség, a közbiztonság, a zavargás vagy bűnözés megelőzése, a közegészség vagy az erkölcsök védelme, mások jó hírneve vagy jogai védelme, a bizalmas értesülés közlésének megakadályozása, vagy a bíróságok tekintélyének és pártatlanságának fenntartása céljából. Hangsúlyozandó tárgyügyhöz kapcsolódóan, hogy az EJEE 14. Cikke kimondja „Megkülönböztetés tilalma” cím alatt, hogy az Egyezményben meghatározott jogok és szabadságok élvezetét minden megkülönböztetés, például nem, faj, szín, nyelv, vallás, politikai vagy egyéb vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, nemzeti kisebbséghez tartozás, vagyoni helyzet, születés szerinti vagy egyéb helyzet alapján történő megkülönböztetés nélkül kell biztosítani.

A diszkrimináció-tilalom olyan élethelyzeteket ölelhet át, amelyekben az emberek önazonosságát, identitását meghatározó lényegi tulajdonságuk miatt előítélettel, vagy társadalmi kirekesztéssel néznek szembe. Vagyis a diszkrimináció-tilalom elsődlegesen a társadalom személyben rejlő és tetszés szerint nem változtatható tulajdonság mentén elkülönülő csoportjainak védelmét szolgálja.

Ez nem bármifajta különbségtétel tilalmát jelenti, hanem végső soron az emberi méltóságot sértő megkülönböztetéseket tilalmazza. Így az olyan kijelentések, ahol a fehér, hetero embereket „rémisztő képződménynek” nevezik, az emberi méltóság sérelmét jelentik egyúttal. A faji politika szöges ellentétben áll mind a modernitás politikájával, mind a konzervatív keresztény felfogással, ezért a józan magyar többség elutasítja a faji alapú megközelítést, a magyar és keresztényellenességet a politikában, mert ennek, különösen a II. világháború óta nincs kultúrája a magyar politikai közbeszédben.