Dr. Ifj. Lomnici Zoltán
Dr. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász

Felségárulás! – a treason-felony mint államellenes cselekmény a modern brit jogban

Az elmúlt hónapok történései nyomán újra aktuális a monarchia integritásának a kérdése.

A felségárulásról szóló 1848. évi törvény (Treason Felony Act) egyes részei mind a mai napig hatályban vannak a brit jogrendszerben. A jogszabály hivatott célja, hogy védje a királynőt és a Koronát. A saját jogon uralkodó királynőt – angolul queen regnant –, aki személyében magát a brit egységállamot testesíti meg.


A törvényben szereplő bűncselekmények eredetileg egy 1661-es törvényben (majd az 1795. évi hazaárulásról szóló törvényben) foglaltak alapján minősültek állampolgári hűséget megszegő cselekménynek, azaz hazaárulásnak, következésképpen a cselekmények elkövetése miatt kiszabható büntetés a legsúlyosabb büntetési forma, vagyis halál volt. Az angliai esküdtszékek azonban gyakran vonakodtak olyan bűncselekmények miatt elítélő döntést hozni, amely halálbüntetést vonhatott volna maga után, és úgy gondolták, hogy az elítélési arány növekedhet, ha a büntetési formát az ausztráliai büntetőkolóniákra való száműzetéssé mérséklik. Mindezt lehetővé tette, hogy Angliában a helyi szokásjog egységesítésén – valamint esküdtszékeken – alapuló, precedensügyek túlsúlyával jellemezhető jogrendszer már a 12. század óta létezett.

A 19. század közepén az Egyesült Királyságban számos bűncselekmény esetében eltörölték a halálbüntetést, a 1848-ban megszületett felségárulási törvényben pedig a három hazaárulási kategóriát súlyos bűncselekményként (felony) minősítették, az addig kiszabható halálbüntetési szankciót törölték a szabályozásból. A felségárulás miatti büntetés akkuzatórius (vádelvű) eljárás nyomán volt csak kiszabható, és a máig hatályos szabályozás alapján ez életfogytig tartó – vagy ennél rövidebb idejű – szabadságvesztés lehet. Észak-Írországban a hazaárulás bűntettével vádolt személyt csak a Legfelsőbb Bíróság vagy az illetékes miniszter végzésével lehet szabadlábra bocsátani óvadék ellenében.

A felségárulási bűncselekmény (bűntette) az ilyen cselekmény irányítására, kigondolására, kitervelésére, vagy szándékozására vonatkozó büntetőjogi tényállás. A cselekmény irányulhat: a királynőt koronájától való megfosztására; háborút indítására a királynő ellen, vagy bármely külföldit „mozgósítására vagy agitálására” az Egyesült Királyság vagy bármely más, a Korona alá tartozó (és monarchaként a királynő vezetése alatt álló) ország megszállása érdekében.

2001-ben a Guardian nevű baloldali napilap a törvény kapcsán a Legfelsőbb Bírósághoz fordult, azt állítva, hogy a jogszabály szerinti felségárulási tényállás „bűncselekménnyé, életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendővé teszi a monarchia felszámolásának – nyomtatott formában történő – támogatását, akár békés eszközök útján is”. Magasszintű jogi állásfoglalást kértek arról, hogy az emberi jogokról szóló 1998. évi törvény megváltoztatta-e a törvény értelmezését, miután azóta csak az erőszakos cselekmények számítanak bűncselekménynek. A lap nem járt érdemi eredménnyel: a legfőbb bírói fórum ugyanis úgy ítélte meg, hogy ez egy hipotetikus kérdés – nem adhatnak rá választ, mivel a Guardian ellen nem is indult eljárás. Az eset végül a parlamenti felsőház, a Lordok Háza elé került fellebbezés útján 2003-ban, és azt akarták elérni, hogy az 1848. évi felségárulási törvény teljes harmadik szakaszát az 1998-as emberi jogi törvénnyel összeegyeztethetetlennek nyilvánítsák, mégpedig azon indok alapján, hogy a régi jogszabályok akadályozhatják a szólásszabadság érvényesülését.

Az ügyben az egyik főügyész egyáltalán nem volt hajlandó állást foglalni az 1848-as törvénnyel kapcsolatos ügyészségi gyakorlatról – ez mégis fontos állásfoglalás volt abban a folyamatban, amely végül elkerülhetővé tette a pert. Lord Scott fellebbviteli bíró pedig kijelentette: senki, aki a brit monarchia békés felszámolását és annak republikánus kormányzati formával történő helyettesítését szorgalmazza, nincs veszélyben a törvény szerinti eljárás által. Hozzátette: senki nem engedélyezhet ügyészségi képviseletet egy ilyen ügyben anélkül, hogy nevetségessé ne válna. Ez ugyanis egyértelműen törvénytelen cselekedet lenne az emberi jogokról szóló 1998. évi törvény 6. cikkének (1) bekezdése szerint.

A Lordok egyhangú döntését meghozók egyetértettek abban, hogy egy ilyen per szükségtelen lenne, és a többség mindazonáltal egyetértett Lord Steyn bíró, felsőházi tag véleményével arról, hogy „az 1848-as törvény harmadik szakaszának az a része, amely kriminalizálni látszik a republikánusság érdekérvényesítését. egy letűnt kor emléke, és nem illeszkedik modern jogrendszerünk szövetébe. Az az elképzelés, hogy a harmadik szakasz túlélhetné az emberi jogi törvény alapján végzett vizsgálatot, valószerűtlen.”

Az Egyesült Királyságban az 1848. évi felségárulási törvény szerint utolsó bírósági esetet 1883-ban jelentették, bár a jogszabályt utoljára Ausztráliában, 1916-ban alkalmazták a „sydney-i tizenkettek” ellen. Az érintettek ausztrál munkásmozgalom tagjai voltak, akiket markánsan háborúellenes nézetek és az első világháború alatti hadkötelezettséggel szemben erős ellenállás jellemzett; a bírósági eljárást felfokozott, hisztérikus hangulat uralta légkörben kezdeményezte a kormányzat. A vitatott ügyet egy 1916. szeptemberi rendőrgyilkosság esetével is megpróbálta összefüggésbe hozni az ügyészség; a végül – az eredeti vád szerinti felségárulási cselekmény helyett összesesküvés bűntette miatt – börtönbe került elítéltek szabadlábra helyezése érdekében országos, szakszervezetileg szervezett mozgalom is indult.

Ami az aktuális szabályozást illeti: ma az Egyesült Királyság törvényei szerint a hazaárulás (high treason) a Koronával szembeni hűtlenség bűncselekménye. A hazaárulás miatti utolsó kivégzés 1946-ban volt. Amióta pedig az 1998-as „Crime and Disorder Act” nevű törvényt elfogadták, a hazaárulásnál is az életfogytig tartó szabadságvesztés lett a kiszabható maximális büntetés. Összegzésként ehhez hozzátehetjük: a korábban bemutatott, 1848-as Treason Felony Act egyik különlegessége, hogy mindmáig hatályban, még mindig létező bűncselekményeket tartalmaz – olyanokat, amelyek korábban hazaárulásnak számítottak.