Dr. Ifj. Lomnici Zoltán
Dr. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász

Egy bonyolult szabály, amely alapján kitiltották Trumpot a közösségi médiumokról

Mi az a „Section 230”, amit az amerikai jobboldal egy része betiltana?

A közösségimédia-platformok sajátos működése, a szólásszabadságnak a technológiai cégek gyakorolt értelmezési praxisa (egyes értelmezések szerint: „cenzúrája”) fölvet alkotmányos, alapjogi szempontból vizsgálható kérdéseket. Ugyanis ők bizonyos közléseket önhatalmúlag, oly módon tilthatnak le platformjaikon, hogy a döntésük ellen jelenleg nem létezik jogorvoslat.


A CDA 230. szakasz az Egyesült Államok egyik internetes jogszabálya, tulajdonképpen egy törvénycikk, amelyet az 1996-os Communications Decency Act (CDA, magyarul „Az illő kommunikációról szóló törvény” vagy kommunikációs etikett-törvény) részeként fogadtak el. Ez a törvény volt – a többi közt – a szövetségi Kongresszus első figyelemre méltó kísérlete az internetes pornográf anyagok szabályozására, emellett érintette az információs szolgáltatásokat biztosítók szabadságának, illetve védettségének kérdését is.

Az internet egy újszerű terepet jelentett az elektronikus kommunikációban, az országhatárok, a világ közösségei közötti földrajzi távolságok „eltüntetésével”, a közlési idő „felgyorsításával”, egy virtuális értelemben vett globalizáció megteremtésével. Az „illetlenség” kategóriájának törvényi szintű megjelenése pedig új irányt adott a kommunikáció szabadságáról és határairól szóló nyilvános diskurzusnak. Arról nem beszélve, hogy a CDA az Egyesült Államok modern globalizációban játszott úttörő szerepe miatt is, a jórészt amerikai illetőségű technológiai gigacégek és a 2000-es években teret nyerő közösségi korában meghatározó világviszonylatban is.

A 230. szakasz c) bekezdésének 1. pontja a szerint rögzíti, hogy az információs szolgáltatást biztosítót (angolul information service provider) nem lehet egy másik szolgáltatótól származó információk közlőjeként, közzétevőjeként kezelni. A 230. szakasz c) bekezdésének 2. pontja speciális „immunitást” biztosít az információs szolgáltatást biztosítók polgári jogi felelőssége tekintetében azokra az esetekre, ha eltávolítják vagy korlátozzák az általuk például obszcénnek, túlzottan erőszakosnak, zaklatónak vagy más módon kifogásolhatónak tartott közléstartalmat, függetlenül attól, hogy azok amúgy alkotmányosan védettek-e vagy sem, amennyiben az ilyen cselekvéskor „jóhiszeműen” járnak el.

2013. július 23-án 47 amerikai tagállam államügyésze egy levelet küldött a Kongresszusnak, amelyben a 230. szakaszból az ezzel kapcsolatos jogszabályrész eltávolítását kérték. Az Amerikai Civil Szabadságjogi Unió (ACLU) azt írta a javaslatukról, hogy amennyiben a 230. cikkből kivennék ezt a védelmet (immunitást), „nem tart sokáig, amíg a szólásszabadság élénk kultúrája eltűnik az internetről”.

A CDA 230. szakasz az 1990-es években, eredetileg két bírósági ügyre válaszul született meg. Ezekben a perekben információs vállalatok felelőssége merült fel az internetes felületükön tett rágalmazó bejegyzések kapcsán. Az egyik esetben egy New York-i szövetségi bíróság úgy döntött, hogy a CompuServe cég nem felelős, mert csupán az oldal gazdája volt, és nem végzett moderáló tevékenységet a fórumok semmilyen tartalmát illetően. Egy másik New York-i állambeli bíróság egy másik ügyben viszont úgy döntött, hogy a Prodigy cég jogi felelősségre vonható, mert bizonyos posztok vonatkozásában mutatott rendszabályozó aktivitást.

2020 májusában Donald Trump amerikai elnök rendeletet adott ki, amely legfőbb célja szerint a kommunikációs etikett-törvény 230. szakaszában biztosított jogi immunitást korlátozására irányult. Az elnök által kiadott jogszabály konkrét esetek nyomán született meg, azt követően, hogy a Twitter közösségi mikroblog „tényellenőrző” bejegyzéseket fűzött az államvezető azon tweetjeihez, amelyek az elnökválasztás kapcsán a levélben történő szavazásról szóltak. Számos konzervatív közéleti szereplő vélekedik Trumphoz hasonlóan, mivel szerintük a szolgáltatók semlegesnek mutatják magukat, valójában azonban elnyomják mindazon közléstartalmakat, amelyekkel nem értenek egyet.

Az elnöki rendelet deklaratívan elutasítja a „szelektív cenzúrát”, és e tekintetben külön kiemeli a Twittert. Trumpon kívül pedig számosan új gondolják, hogy 2021 elején, az amerikai elnök felhasználói fiókjainak, közösségi profiljának blokkolásával új szintet lépett a magáncenzúra. Emellett azért is erős kritikával illetik a közösségi médiaszolgáltatóknak ezt a döntését, mert az sem teljesen mindegy, hogy egy átlag felhasználóról vagy éppen egy befolyásos államvezetőről van szó, és a példák alapján úgy látszik, mindkettőt ugyanúgy, egyetlen gombnyomással el lehet hallgattatni, így megfosztják őket a további szabad véleményközlés jogától. Angela Merkel német kancellár a hatalomból távozó (de még hivatalban lévő) amerikai elnök esete kapcsán a véleménynyilvánítás szabadságát alapvető szabadságjogként jellemezte. Ebből a szemszögből nézve az európai vezető problémásnak nevezte Trump fiókjainak tartós blokkolását – derült ki a német kancellár szóvivőjének nyilatkozatából.

A törvényi szabályozás megfelelő védelmet biztosít a Twitternek és más szolgáltatóknak ahhoz, hogy határozatlan időre felfüggesszék akár egy államvezető felhasználói fiókját is, ha az oldal üzemeltetői szerint fennáll annak a veszélye, hogy további erőszakot szít, miután a szolgáltatók szerint a korábbi bejegyzései is szerepet játszhattak abban, hogy a választási csalást emlegető Trump elnök tüntető hívei 2021. január 6-án megtámadták a szövetségi törvényhozás épületét, a washingtoni Capitoliumot. A még hivatalban lévő elnököt a Facebookról és az Instagramról is letiltották a hasonló érvelés alapján, legalábbis utódja, a demokrata párti Joe Biden január 20-ai beiktatásáig, illetve a Twitch és a Snapchat is elérhetetlenné tette az oldalát.

Az eset kapcsán persze vita tárgya lehet, hogy a véleménynyilvánítás alapvető szabadságjogát a hatályos amerikai szabályozás (így a DCA érintett szakasza) által meghatározott törvényes kereteken belül korlátozták-e, vagy egyértelműen a közösségi oldalak vezetésének jóhiszemű vagy önkényes jellegű döntésével fosztották-e meg az Egyesült Államok még hivatalban lévő elnökét egyik alapvető szabadságjogától. Fölmerülhet az is, hogy a közösségi oldalak politikai konfliktusokba való nyílt beavatkozásának tekinthető-e mindaz, ami történt? És minősítheti-e a szolgáltató egy politikai vezető véleményét – például arról, hogy ő szerinte választási csalás történt?

Annyi mindenesetre biztostan tűnik, hogy a közössági médiumok szabályrendszerei, mint például a "közösségi alapelvek" felülírhatnak nemzeti vagy nemzetközi normákat, miközben persze az önkényes szelekció visszaélésekre is lehetőséget ad. Az európai törvénykezési gyakorlat alapján a vélemény és szólásszabadság korlátját alapvetően a becsületsértő, önkényes mocskolódás, illetve az emberi méltóság megsértése jelenti, az ezt meghaladó, illetve beszűkítő jogértelmezés szubjektív, önkényes bírálathoz, alapjogsértő gyakorlathoz vezethet, sőt sok esetben már digitális hatalommal való visszaélésnek tekinthető.