Dr. Ifj. Lomnici Zoltán
Dr. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász

Dark Diplomacy: a Brexit-üzlet körüli konfliktus és az elmúlt évek változásai a nemzetközi kapcsolatok erőtérében

Politikusi és sajtóértelmezések szerint hosszú időre kudarcba fullaszthatja az Európai Unióval való együttműködésről szóló tárgyalásokat az a törvénytervezet, amelyet a brit parlamentben készülnek benyújtani.

A belső piacot szabályozó dokumentum felülírná a 1998-ben aláírt, illetve elfogadott (nagypénteki) brit–ír–északír megállapodás Észak-Írországgal foglalkozó jegyzőkönyvének egyes fontos részeit, ami a brüsszeli uniós döntéshozók számára elfogadhatatlan lenne. Ráadásul – érvelnek ők – Boris Johnson kormánya ezzel tudatosan nemzetközi jogot sért; bár a tervezetet később tették közzé, az információk egy része már korábban kiszivárgott. A Sky News értesülése szerint a kormány lehetőséget adna magának arra, hogy saját hatáskörben korlátozza az északír–brit határon végzendő vámellenőrzéseket abban az esetben, ha nem születik meg a kereskedelmi megállapodás az EU-val – a kilépési megállapodás ezt közös (uniós–brit) hatáskörként határozza meg.


Habár Michel Barnier, az EU Brexit-főtárgyalója ma is szívesen hangoztatja, hogy „a britek azok, akik nem értik a Brexit lényegét”, a korábbi brit–EU megállapodás arra kötelezte az Egyesült Királyság adófizető polgárait, hogy fizessék meg a különválás összesen 39 milliárd fontnyi (68 milliárd dolláros) költségét, a parlament részére pedig meghatározatlan időre adják azt a jogot, hogy mindezt követően fokozatosan és jogszerűen kivonja magát az uniós intézményektől.

Boris Johnson miniszterelnök, korábbi külügyminiszter szerint: az EU azt követelte, hogy „az Egyesült Királyság engedje át területének egy részén a szabályozási és bírósági szuverenitást, mint egy ügylet árát”. Ennek fényében kell tehát értékelni a nagypénteki megállapodás kapcsán a dokumentum megsértésének, illetve betartásának kérdését. A kilépési megállapodás megsemmisítette a fizikai határt Írország felé, ahol Észak-Írország és az Ír Köztársaság közel 500 kilométeres határán – az EU és az Egyesült Királyság egyetlen szárazföldi vámhatárán – az észak-írországi megbékélési folyamat egyik fontos elemeként hosszú ideje nincsen fizikai ellenőrzés. Az Egyesült Királyság szuverenitásának elismerésével, Észak-Írország a kilépési megállapodás értelmében az Egyesült Királyság vámtérségének maradna a része, és az áruk vámolását nem az északír-ír határon, hanem az egyes kikötőkben végzik el a Brexit utáni átmeneti időszakot követően.

Vád az is, hogy a külső EU-s vámok védelmét élvezve az uniós gyártók arányos viszonosság nélkül folyamatosan sarokba szorítják az Egyesült Királyság piacait, és ezelől nem lehet brit menekvés Észak-Írország „beáldozása” nélkül. A megállapodás értelmében az Egyesült Királyság pénzügyi szolgáltatásai nem kapnának különleges bánásmódot a Brexit után, de ha így is lenne, többletük az Egyesült Királyság 95 milliárd font értékű, EU felé keletkező áru-kereskedelmi hiányának összesen egynegyedét fedezné. Történetileg a merkantilizmus az erő alkalmazásának gyakorlatát jelenti a piacok megragadására, elemzők szerint egy rossz hagyomány továbbélését eredményezve.

Sokan nem is alaptalanul tekintik már egyfajta üzletnek, sőt vállalkozásnak a diplomáciát, amelyben egyre markánsabb elemként van jelen az üzleti-gazdasági jellegből is adódó bizonytalanság, illetve kiszámíthatatlanság. (Gondoljunk a Brexit mellett a brit–amerikai, illetve amerikai–kínai, EU–Kína vonatkozású diplomáciai helyzetek sajátos jellegére.) A nemzetközi szereplők, állami és nem-kormányzati aktorok, folyamatosan alkalmazkodni próbálnak a nemzetközi rend változásaihoz, aminek ők maguk is állandó alakítói; a globális rendszer és környezet sajátos törvényszerűsége, hogy nincsenek vagy nem átláthatóan működnek benne a normák, a szabályok és az intézmények. Sok esetben a szereplők úgy akarnak a színfalak sötétjében (Dark Diplomacy) egymás számára előnyösnek tűnő alternatívát nyújtani, hogy az a kölcsönös hasznon alapuljon, de lehetőleg minél kedvezőbb pozíciót szerezzenek a partnerhez képest.

A 2016-os év fordulatnak tekinthető a nemzetközi (és benne a transzatlanti) kapcsolatok és együttműködések rendszerének történetében, ugyanis ebben az évben dőlt el, hogy az Egyesült Királyság kilép az Európai Unióból, és néhány hónappal később Donald Trump republikánus jelölt nyerte az amerikai elnökválasztást. Amiként a Brexit maga sem előzmény nélküli, sőt egy folyamatos európai erjedés, válságfolyamat következményének tekinthető, úgy a meglévő nemzetközi diplomáciai rend is már a fokozatos átalakulás jeleit mutatta akkor, amikor Trump amerikai elnökként színre lépett, és katalizátor szerepet vállalt a nemzetközi diplomácia megszokott rendjének „felborításában” – szinte azonnal, néhány hónap alatt drasztikus változásokat generálva. Ennek lényegét többen úgy ragadták meg, mint együttműködések hosszú sorát és a pusztító lépések hatásainak ellensúlyozását, amely az érdekek és szövetségi kényszerek megfelelő összehangolásával biztosítana működtethető (de Trump elnökutódainak nem biztos, hogy könnyen kezelhető) diplomáciai mókuskereket egy olyan nemzetközi rendszerben, amelyben a különböző erőhálózatok egyes szereplői a „sötétben” maradnak.

Létezik egy évszázadok óta használt fogalom is a hatalmak közötti kommunikáció leírására, jellemzésére, ez pedig az úgynevezett informális diplomácia. Ennek gyakorlata olyan helyzetekben működik, amikor jelentős mennyiségű diplomáciai eszmecsere zajlik szakértők, értelmiségiek, szellemi hálózatok tagjainak segítéségével, amely közeg sokszor igen zártnak bizonyul kívülről nézve, belsőleg szabályozott fluktuációs mechanizmusok működésével. Informális diplomácia olyan helyzetekben is előfordul, amikor az államok, illetve kormányok szándékaikat kívánják kifejezni, vagy módszereket javasolni egy adott diplomáciai helyzet megoldására, de valamilyen megfontolásból nem akarják a hivatalos politikai álláspontjukat kifejezni.

Az Európai Unió intézményrendszerén belül, valamint az integrációs közösség nemzetközi környezetében is fontos szereppel bíró informális hálózatoknak, az úgynevezett második pályás (Track II) diplomáciának napjainkban mind meghatározóbb szerep jut, s bár a professzionalizmus is könnyebben érvényesülhet így bizonyos helyzetekben, sokan attól tartanak, hogy egyre átláthatatlanabb lesz az ilyen hálózatok szakmai, politikai, illetve gazdasági háttere. Paradox módon ez a helyzet akár a nemzetállamok megerősítését is magával hozhatja: az egymástól való függőségi viszonyok mind politikai, mind gazdasági értelemben egyre komplexebbé válnak, ennek következtében pedig az átlátható nemzeti kormányzás iránti igény egyre nő, ami végül megfelelő keretek és szabályrendszerek kialakulásához is vezethet a második pályás, nem klasszikus állami diplomáciával, a nem-kormányzati szervezetekkel és sok más, nem a kormányzat részét képező csoportosulással szemben.

Ez az a folyamat, amitől egyesek azért is tartanak, mert a mainstreamnek elfogadott elemzői álláspont szerint a „populisták” – a határok nélküli, kormányzat feletti („dark”) diplomáciai üzletelés ellenfeleinek – megerősödését hozhatja magával. Ez a fordulat viszont legkésőbb a 2010-es évek közepén már beállt a diplomáciában, úgy is mondhatjuk: a jövő elkezdődött.