Debrecennek különös fejlődéspálya jutott a magyar történelemben, és több alkalommal, sorsfordító események idején játszhatott kiemelt szerepet. Az újkorra tehetős, gazdag kereskedővárossá lett település kálvinizálódó polgársága megelőzve korát, igazán jelentős hatású és igen fejlett oktatási és iskolahálózatot hozott létre a városban. Debrecen megnőtt gazdasági és kulturális jelentőségét I. Lipót császár is elismerte, amikor szabad királyi városi rangot adományozott a cívisvárosnak 1693-ban. A katolikus egyház Debrecenbe történő visszatérésével pedig 1715-ben ismét megerősítést nyert a világi és szakrális tereiben is mind meghatározóbbá váló „kálvinista Róma” térségi szerepe.
A tavalyi esztendőben a kettős minőségű európai élelmiszerek okoztak feszültséget az Európai Unióban: e szerint számos nagy nemzetközi cég eltérő összetételben és minőségben forgalmazott azonos márkájú élelmiszertermékeket Nyugat-, illetve Kelet-Közép-Európában. Szlovákiában laboratóriumi tesztek bizonyították, hogy a nemzetközi üzletláncok Szlovákiában, illetve Ausztriában forgalmazott kéttucatnyi azonos termékének minősége Ausztriában magasabb és jobb volt, mint Szlovákiában, ami elsősorban az üdítőkre, a hústermékekre, a teákra vagy a fűszerekre vonatkozik.