2018-ban becslések szerint, mintegy 2 299 emberek meghalt, vagy eltűnt a Földközi-tengeren átkelés közben Ez átlagosan több mint hat haláleset naponta. 2017 közepe előtt, a tengeren bajba jutott migránsok jelentős részét olyan NGO-k által működtetett hajók mentették a vízből, amelyek humanitárius megbízatással rendelkeznek a halálos kimenetelű balesetek visszaszorítása és a megmentett migránsok biztonságba helyezése érdekében – állítja az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége. Egyes tagállamok hatóságai azonban szerintük 2018 óta ezekre a szervezetekre ellenségként tekintenek és azzal, hogy lefoglaltak mentőhajókat, letartóztatták a személyzet tagjait, és jogi eljárásokat kezdeményeztek ellenük elfogadhatatlan helyzetet teremtettek.
Az Advocates Abroad (AA) az Egyesült Államokban székhellyel rendelkező és egy széles körben ismert, adómentességet élvező szervezet, amely Görögországon keresztül több mint 15 ezer menekültet segített Európába. Az érintett NGO tevékenysége saját bevallásuk szerint abban áll, hogy önkéntes ügyvédeket, tolmácsokat és orvosi szakembereket rekrutálnak, és képeznek ki arra, hogy közvetlen és rövid távú helyszíni missziókon együttműködjenek a migránsokkal, és elősegítsék biztonságos bejutásukat a célországba. A szervezet 2016-ban alakult, egyértelműen a 2015-ben kirobbant migrációs krízis nyomán és a káosz miatt kialakult helyzettel legitimálva, magyarázva saját létrejöttét.
A használaton kívüli athéni Hellinikon repülőtéren működő migránstábor bejáratát elzáró illegális bevándorlók és rendőrök dulakodnak 2017. február 6-án (Fotó: MTI/EPA/Oresztisz Panajotu)