Dr. Ifj. Lomnici Zoltán
Dr. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász

Deep State: új típusú alkotmányos kihívás a demokratikus államberendezkedéssel szemben?

Már John F. Kennedy is harcolt ellene, Donald Trump pedig minden eddiginél keményebb küzdelmet folytat az úgynevezett háttérhatalommal szemben. A korábbi tapasztalatok alapján tudhatjuk, hogy a végrehajtó hatalom és a „mély állam” konfrontációja, illetve annak politikai és gazdasági hatásai globális mércével mérhetőek.

Ahhoz, hogy közelebbről megismerkedjünk az un. Deep State fogalmával, nem csupán leleplezőnek tűnő írások, összeesküvés-elméletek, és rejtélyes események forgatagán kell átverekedünk magunkat. Hiszen vitát felül áll, hogy a legutóbbi amerikai elnökválasztás, a Robert Mueller különleges ügyész által lefolytatott eredménytelen Trump elleni hadjárat, az NGO-k egyre aktívabb közéleti szerepvállalása és növekvő befolyásuk is indokolják, hogy érdemben foglalkozzunk azzal a jelenséggel, amit úgy is hívtatunk, hogy párhuzamos állam az államban.