Dr. Ifj. Lomnici Zoltán
Dr. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász

A Tommy Robinson ügy: a bűnözés térnyerése ellen harcolt, és bűnözőt csináltak belőle

Nagy-Britanniában egyesek szerint súlyos válságát éli a szólásszabadság, és jelentősen csorbul a britek közérdekű információhoz fűződő alapjoga, abban az esetben például, ha muszlim szélsőségesek „rémtettei” vannak terítéken. Az újságírókra börtön, a véleményformálókra megbélyegzés vár, ha nem a politikailag korrekt tájékoztatási formulát választják? Steven Patrick Morrissey angol énekes-szövegíró mindenesetre kénytelen volt európai turnéját lemondani a fenyegetések miatt, miután kiállt Robinson mellett.

Tommy Robinsont, a 35 éves brit jobboldali aktivistát májusban azért ítélték tizenhárom hónap börtönbüntetésre gyorsított bírósági eljárással, mert tudósítani szeretett volna a muszlim erőszakoló bandák bírósági tárgyalásáról. Egészen pontosan Robinson 10 hónapos börtönbüntetést kapott a „bíróság megsértéséért”, miután Facebook Live videót osztott meg a bírósági tárgyalásra érkező vádlottakról, szembemenve egy bírósági végzéssel, amely megtiltja az egyes tárgyalásokról történő tudósítást akkor, amikor az adott eljárás még folyamatban van. Ugyanilyen bűncselekménye miatt, egy korábbi 3 hónapos felfüggesztett büntetése is aktiválódott, így lett az összbüntetés 13 hónap időtartamú. A brit hatóságok szerint Robinson mindezzel kimerítette a „uszítás és a köznyugalom megzavarásának” fogalmát is.

Tüntetők London központjában (EPA/WILL OLIVER)