Dr. Ifj. Lomnici Zoltán
Dr. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász

Elcsalhatja-e a baloldal (megint) a választást?

A kommunista gyökerű magyar baloldalnak megvannak a választási csalások terén a maga hagyományai. Fokozatosan kezdték meg politikai ellenfeleik kiszorítását a hatalmi pozíciókból; módszereik közé tartozott a politikai harc mellett a megfélemlítés, a lejáratás éppúgy, mint esetenként az emberrablás és a gyilkosság. Az 1947-es esztendő fontos fordulópont volt a magyar politikatörténetben: a második, nyíltan manipulált „kékcédulás” választás még nagyobb befolyáshoz juttatta a kommunista pártot.

2009 novemberében választás rendje elleni bűncselekmény gyanúja miatt nyomozást rendelt el a rendőrség a józsefvárosi polgármester-választással összefüggésben. Kocsis Máté, a Fidesz akkori polgármesterjelöltje bemutatta azt a felvételt, amelyen egy nő azt állította, hogy három személy az MSZP nevében ezer-ezer forintot kínált az ebédért sorban álló hajléktalanoknak, ha megengedik lefénymásolni a személyi igazolványukat. A hajléktalan szerint erre azért volt állítólag szükség, hogy megakadályozzák a Fidesz győzelmét az akkori helyhatósági választáson. Komássy Ákos, az MSZP jelöltje úgy védekezett, hogy „semmiféle szavazatvásárlásban vagy ehhez hasonló tevékenységben semmilyen MSZP-s aktivista nem vett és nem is vesz részt”. Az eset azonban árnyékot vetett a baloldal kampányára.

Budapest, 2009. november 19. Horváth Csaba egykori főpolgármester-helyettes (j) és Komássy ÁkosJózsefváros akkori szocialista polgármesterjelöltje beszélgetnek az MSZP józsefvárosi szervezete kampányzáróján (MTI-fotó: Kollányi Péter)