Dr. Ifj. Lomnici Zoltán
Dr. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász

Kell-e módosítani később a magyar alkotmányt az Európai Bíróság döntése nyomán?

A luxemburgi bírói testület a Stop Sorost vizsgálja a bizottság kezdeményezése alapján, kérdéses azonban, hogy hazánk alkotmányos identitását sértő döntés születhet-e és ennek milyen következményei lehetnek.

Bírósági szakaszba lépett a Stop Soros törvénycsomag miatt Magyarország ellen indított kötelességszegési eljárás. Az Európai Bizottság azzal indokolta lépését, hogy a magyar hatóságok nem adtak kielégítő választ az aggályokra.


Dr. Ifj. Lomnici Zoltán
Dr. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász

Mi történik, ha egy képviselő nem tesz esküt az Alaptörvényre?

2014-ben sem a Demokratikus Koalíció, sem az azóta már atomjaira hullott Együtt–PM tagjai sem tettek szabályos esküt az Országgyűlés alakuló ülésén. Az Alkotmánybíróság gyakorlata úgy is értelmezhető, hogy érvénytelenség miatt ezek a renitens képviselők nem vehettek volna részt a parlament munkájában.

I.

A középkori Magyarországon az egyházi élet tisztaságának helyreállítására irányuló clunyi mozgalom, az ebből eredő küzdelem a pápaság és a császárság között nálunk is éreztette hatását, amelynek alapján a püspöki és apáti székek betöltése királyi privilégiumok alapján ment végbe, illetve a bevezetés után az új egyházfő hűséget esküdött a királynak, s csak ezután következett a felszentelése, illetve a megáldása a székesegyházban. A nemesi vármegye élén álló főispán (supremus comes) is csak úgy nyerhette el hivatalát, ha a főispáni hitellevélre esküt tett. Sőt a szintén archaikus gyökerekkel rendelkező romani kris a cigányper végén született döntésnél miután a felek kezet ráztak, esküt (soláx) tettek, hogy a döntést elfogadják, hogy az ítélet végleges és megfellebbezhetetlen legyen.