Németországban európai szemszögből nézve is érdeklődésre számot tartó, különös ideológiai-törvényhozói kísérlet kapujában áll a mára egyértelműen a kulturális baloldal szorításába – hegemón uralma alá – került közélet.

A német Zöldek egyik legújabb javaslatáról van szó, amelyet az Alternatíva Németországért (AfD) bevándorlásellenes, radikális jobboldali párt kivételével valamennyi parlamenti ellenzéki párt a támogatásáról biztosított. A zöldpárt javaslatának lényege, hogy a német Alaptörvény 3. cikkének szövegéből kivennék a rassz, faj (németül Rasse) szót, arra való hivatkozással, hogy ez a megjelölés már meghaladott, az emberiség egy fajt alkot, és az eltérő külsőleges jegyek relevanciája már nem indokolja ilyen kifejezés használatát a német alkotmányban. A kulturális baloldal (amely túlterjed a politikai pártokon) azonnal elfogadta az egyébként tudománytalan fölvetést.


A német Zöldek javaslata ugyanis legelsősorban egy tudománytalan álláspont politikai erőltetéséről szól. Túl ezen, egyértelmű elvetése ez a világháború utáni bonni demokrácia deklaratívan antináci alapállásának, ugyanis a vitatott fordulat, a rasszhoz való tartozás miatti hátrányos megkülönböztetés világos tilalma azért került be az 1949-es alkotmányba, mert az új rendszer ezzel is elhatárolni kívánta magát a hitleri-nemzetiszocialista rezsim szellemiségétől.

Nem véletlen, hogy a keresztényszocialista Horst Seehofer, szövetségi belügyminiszter sem üdvözölte lelkesen a javaslatot, mivel úgy vélte, ez hamis jelzés lenne a társadalolmnak, egyúttal kiemelte a rasszizmus elleni küzdelem gyakorlati aspektusát. Christine Lambrecht igazságügyi miniszter pedig azt az érvet volt kénytelen előhozni az ötlet kapcsán, hogy maga a kifejezés az európai rasszizmusellenes irányelveknek is része.

De visszatérve a „meghaladottság” érvére: tudománytalan politikai geg, bombasztikusnak szánt alaptalan ötlet a zöldeké, ugyanis a rassz – a nagyrassz – a biológiatudományban mind a mai napig megkérdőjelezhetetlenül az egységes emberi faj (Homo sapiens) egyetlen, egységes alfajának (Homo sapiens sapiens) populációs csoportjait, örökletes és (minden migrációalapú világkép sugallatával szemben) túlnyomóan geográfiai meghatározottságú, osztályozott emberkategóriáit jelenti. Világosan mondva: van az emberi faj, és ennek a fajnak vannak biológiai meghatározottságú rasszai.

A tudomány abban is egységesnek mondható, és szilárd álláspontot képvisel, hogy a rassz elsősorban biológiai (azontúl: antropológiai) fogalom. Azért lehet a rasszt mint megkülönböztető kategóriát alkalmazni, mert ezeknek a csoportoknak a fontos jellemzői összefüggést mutatnak a külső, fizikai megjelenéssel, etnikai csoporthoz tartozással, sőt adott esetben az érintett társadalomban a csoport szocio-gazdasági helyzetével is jól megvilágítható kapcsolatban állnak (ezért sem beszélhetünk pusztán a fogalomhasználat miatt rasszizmusról). A különösen a 20. század közepéig a rasszal rokonértelemben használt faj szó használata érthető okokból kevéssé ajánlott, és biológiailag sem érvényesnek tekinthető kategória, hiszen egységes emberi fajról (Homo sapiens) beszélhetünk, és annak alfaja kapcsán különböző rasszokról.

Az európai rendszerű osztályozásban például négy nagyrassz létezik: ezek az europid (a kaukazoid), a mongoloid, negrid és veddo-ausztralid. Az europid nagyrassz jellemző vonásai a domború arc, keskeny orr, a többnyire egyenes szőrzet, és ez természetesen nem csak fehér bőrű alrasszokat foglal magába, gondoljunk a sötét pigmentációjú dinári alrasszra, és általában a mediterrán rasszú (alrasszhoz tartozó) emberek bőrszínére. Ezek ma tudományos tények, amelyek egyelőre nem tekinthetők meghaladott álláspontnak.

Azonban a német Zöldek ötlete az áltudományos alapvetésen és a politikai bornírtságon túl, egy sokkal mélyebb üzenetet is hordoz a számunkra, ami már kifejezetten figyelmeztetővé és veszélyessé teheti pusztán a diskurzusban meglévő távlatos lehetőséget is. Az elmúlt évek Nyugaton zajló identitásvitái részben arról szóltak, hogy a politikai mainstram mind erőszakosabb módon, egyértelmű kulturális – és sok helyen már törvényhozói aktusokban, döntésekben is testet öltő – nyomással, fokozatosan felszámolná az európai ember (ha úgy tetszik: az europid nagyrassz) hagyományos identitásaihoz, így a nemzeti, a vallási, továbbá a szexuális önazonossághoz való jogát. Most pedig a genetikai-biológiai meghatározottságú rasszához (lényegében: az emberiségen belül hosszú évezredek óta elfoglalt helyéhez) való tartozásának, a különleges, egyedi kategóriában foglalt emberi mivoltához való ragaszkodásának, illetve önazonosságának jogától – a negyedik, legvégső identitásától – is megfosztaná őt a kulturális (szélső)baloldal, mintegy brutális ellenválaszként, az inga ellentétes kilengését jelentő válaszként a régmúlt nemzetiszocializmusára.

Tartalmi lényegét tekintve ugyanez zajlik jelenleg Észak-Amerikában is, ahol éppen a fehér (világos pigmentációjú, „nordikus”) embert fosztanák meg saját pozitív identitástudatától, történelmi múltjától, kulturális gyökereitől; ami most az USA-t eluralni látszik, egyfajta ellenrasszizmus. A negyedik, legvégső identitás elvétele a múlt „befeketítése” révén, amely egyszerre szolgálja a nemzethez tartozás egészséges tudatának lerombolását is. A múltat végképp eltörölni – mondhatnánk az Internanionálé híres-hírhedt fordulatával, mert erről van szó, ezt a leszűrhető, félelmetes üzenetet küldi most a tradicionális társadalmi rendet felszámolni kívánó (szélső)bal: ha nincs múltad, nem uralhatod a jelent, és nem lehet jövőd sem. Alkotmányodat átírják, szobraidat ledöntik, és helyetted eldöntik, hogy milyen gender-, nemzet- és egyéb tudatodat, önazonosságodat képviselheted majd büntetlenül.

Ne legyen kétségünk afelől, hogy a most elindult folyamatok a világháború után – a nyugati blokkban – felépített demokratikus társadalmi rend alapjait kezdhetik ki végleg, és akár Amerikát is olyan rég nem látott kihívások elé állíthatják. amelyhez képest a hatvanas évek társadalmi mozgalmai is eltörpülnek majd. Csak a fantázia erején múlik, hogy magunk elé képzeljük mindezt, vagyis a nácizmus ellenpólusát képviselő, kialakítani kívánt, az eltörlés kultúrájának jegyében fogant „új rend” valóságos világát.