Dr. Ifj. Lomnici Zoltán
Dr. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász

Az újságírók integritása, mint jogállamisági kérdés 2006-ban az ombudsman-helyettes „figyelte a sajtó jogsértéseit”

A sajtóetika, illetve a média általi „jogsértések” tekintetében fontos támpontként szolgálnak a különböző jogszabályok, illetve etikai kódexek, amelyek több közös vagy egymáséhoz hasonló elemet is tartalmaznak, ideértve az igazság, a pontosság, az objektivitás, a pártatlanság, a méltányosság és a nyilvános elszámoltathatóság alapelveit. Ezek érvényesek a hírértékű információk megszerzésére és azok későbbi nyilvánosságra terjesztésére nézve, ezzel kapcsolatban gyakorta emlegetik az úgynevezett BBC-normatívákat is.

Például Nagy-Britanniában minden mérvadó médiumra nézve irányadó a vezető brit sajtószabályozási szervezet, az IPSO (Independent Press Standards Organisation) ún. gyakorlati kódexe. Ez magában foglalja például az emberek magánéletének tiszteletben tartását és a pontosság biztosítását. A Media Standards Trust nevű szervezet azonban kritizálja a kódexet, azt állítva: nem elég radikális ahhoz, hogy érdemben biztosítani tudja a sajtó iránti közbizalmat.


És ott van a Méltányosság-doktrína (Fairness Doctrine), amely az Egyesült Államok Szövetségi Hírközlési Bizottságának (FCC) politikája volt, amelyet 1949-ben vezettek be, és amelyet a Ronald Reagan elnöksége idején gyakorolt kormányzati nyomás miatt 1987-ben szüntetett meg az FCC. A doktrína kötelezte a műsorszolgáltatókat a – Bizottság szerinti – becsületesség, méltányosság és kiegyensúlyozottság jegyében.

A Méltányosság-doktrína két alapvető elemből tevődött össze. Ezek közül az egyik az volt, hogy a műsorszolgáltatóknak néhány műsorszórás erejéig kötelezően foglalkozniuk kellett az ún. közérdekű ellentmondásos ügyek megvitatásával, valamint az ezzel kapcsolatos ellentétes nézetek megvitatásával. A rádióállomások esetén szélesebb tér nyílt az egymással kontrasztos nézetek bemutatatására: ezt meg lehetett tenni hírszegmensek, közügyekről szóló showműsorok vagy szerkesztőségi út révén. A doktrína nem írt elő egyenlő időt minden nézet esetén, de mindenképpen megkövetelte az egymással kontrasztos nézetek bemutatását. Ennek az FCC-szabálynak a megszűnését egyesek egyenesen úgy ítélték meg, hogy az hozzájárul a pártpolarizáció károsan emelkedő szintjéhez az Egyesült Államokban.

Bár vizsgálat sem uniós, sem nemzetközi intézmények által e körben nem indult, 2006-ban az akkor kormánytöbbség által támogatott Takács Albert – későbbi igazságügyi miniszter – az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyetteseként azt is szorgalmazta, hogy az ombudsmani intézmény még többet foglalkozzon a sajtóban tapasztalható jogsértésekkel, illetve növelni kívánták az állampolgári tudatosságot is. A dolog érdekessége, hogy ezáltal egy a törvényhozáshoz köthető hatóság kontrollja alakulhatott ki a honi sajtó felett.

Korabeli sajtóinformációk szerint „Takács hivatala a jövőben fokozott figyelmet fordít a sajtóban tapasztalható efféle jogsértésekre, és arra biztatja "a médiával szemben gyakran kiszolgáltatott helyzetben lévő állampolgárokat", hogy mindenkor éljenek alkotmányos jogukkal és határozottan lépjenek fel az emberi méltóságukat, személyiségi jogaikat, illetve a hozzátartozóik kegyeleti jogait megsértőkkel szemben.”
2010 után az újságírói munkával kapcsolatos jogi szabályozás jelentős mértékben a racionalitás és az átláthatóság irányába mozdult. A sajtó-helyreigazítás kikerült a Polgári Törvénykönyvből, amivel Székely László akkori ombudsman, az alapvető jogok korábbi biztosa szerint kellően tehermentesítették a törvényt. Az új szabályozás a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvény, vagyis a „médiaalkotmány” része lett.

Persze kialakulhat olyan helyzet, hogy a személyiségi jogokkal kapcsolatban változó alkotmányos gyakorlatot a média lassan vagy alig követi nyomon. Például annak ellenére, hogy a 28/2014. (IX. 29.) számú határozatában az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a tüntetéseken szolgálatot teljesítő rendőrökről készült képek nyilvánosságra hozhatók a sajtó eszközei révén, sem az online, sem a televíziós média tette magáévá még ezt a gyakorlatot, vagyis a rendőrképeknél ma is „öncenzúrázzák” magukat. De a sajtó magatartására nem ez jellemző általánosságban. A probléma ráadásul egyre inkább áttolódik a közösségi médiára: a Fővárosi Bíróság egyik 2009-es ítélete szerint személyiségi jogokat sértő a közösségi oldalakon talált fotóknak az érintett személy hozzájárulása nélküli felhasználása, azok csak az oldalon belül jeleníthetők meg. A képmás közösségi oldalon belüli terjesztését (vagyis a megosztást) viszont rendben találta a jogalkalmazó. Mindez azonban nem változtat azon a tendencián, hogy sokan egyre több információt adnak ki magukról, ami komoly hátrányokkal is járhat az egyén számára (például állásinterjú előtt megnézik a profilját, vagy eltávolítják a pozíciójából egy posztja miatt – ha azt éppen nem szedte még le maga a közösségi platform, lásd szólásszabadság korlátozásának esetei).

A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvényben – a régi Ptk.-tól eltérően – szerepel az immateriális jogsérelem miatt követelhető sérelemdíj jogintézménye, mely alapján, ha a személyiségi jogi jogsérelmet elszenvedett felet jogellenes magatartás által mind vagyoni, mind személyi hátrány éri, erre való hivatkozással őt – anyagi eszközökkel – kárpótolni kell. Itt a jogsérelem bekövetkezte, mint jogi tény alapozza meg a sérelemdíj, mint kárkötelem követelhetőségét, melyre amúgy a kártérítés szabályai az irányadóak. Az új szabályozás szerint az elszenvedett joghátrányt nem kell bizonyítani, maga a jogsértés bekövetkezte alapozza meg a sértett sérelemdíj iránti jogos igényét, például a bekövetkezett sajtójogsértések tekintetében. Lábady Tamás 2016-os tanulmánya szerint az új Ptk. hatályba lépését követően az elsőfokú bíróságok, ha meg is ítélték a sérelemdíjat bizonyos bagatell ügyekben, azt csekély összegben tették meg, a másik gyakori jogértelmezés alapján pedig elutasították a csekély mértékű sérelemdíj iránti kereseteket. (Lábady T.) Az ítélőtáblák joggyakorlata hajlik a bagatell igények elutasítására, a képmáshoz való jog és a sérelemdíj gyakorlatának új tendenciájaként. (Tajti J.)

A hatályos médiatörvény (a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény) a média világában tevékeny személyek, illetve szervek a jóhiszeműség és tisztesség követelményének betartásával végezhetik munkájukat, így minden jogalanynak tiszteletben kell tartania ezeket az alapvető értékeket és tartózkodnia kell ezek megsértésétől. Az elmúlt bő másfél évtizedben meghatározóvá vált közösségi médiaplatformokkal új helyzet áll elő, amely alapján azonban felvethető, hogy ma velük szemben mégsem áll fenn pozitív, tevőleges intézményvédelmi kötelezettség.

A modern média részéről mind jobban tapasztalható jogsértések közé nemcsak a személyes adatokkal kapcsolatosak, hanem például az egyén szólásszabadságát érintő jogsértések is beletartoznak. Persze, az továbbra is létező probléma, hogy egy adott médiaszolgáltató, online csatorna szerkesztője vagy bárki a Facebookon valamely személyről valótlan tényeket állít és híresztel; ha pedig egy fakenews információ valaki emberi méltóságát sérti a jóhírnévhez való jog csorbításával, a polgári jogi és a büntetőjogi felelősségre vonás magánjogi jogalanyok viszonyában – részben – egyéni jogvédelmet nyújthat. Azonban a nem közszolgáltató média, így például a Facebook hatalma egyre hatalmasabb, és általában a közösségi média mind szélesebb véleményformáló szereppel bír a társadalomban.

Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke – 2001 és 2007 között önálló adatvédelmi biztos – talán az említettekkel összefüggésben javasolta azt tavaly nyáron, hogy szülessen olyan jogszabály a közösségi médiáról, amely szerint csak alapos indokkal lehet felfüggeszteni közösségi profilokat, és a magyar hatóság felülbírálhassa ennek jogosságát. Péterfalvi szerint azért létrehozni egy új magyar hatósági eljárást, hogy a hazai hatóság kötelezhesse a közösségi média platformjait az indokolatlan letiltások felülvizsgálatára, s ezáltal a véleménynyilvánítás alkotmányos alapjoga a jövőben is szabadon érvényesüljön Magyarországon.