Dr. Ifj. Lomnici Zoltán
Dr. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász

Az alkotmányos, nemzeti identitás gátat szabhat az Európai Unió önkényes aktusainak

Az elmúlt napokban újra előtérbe kerültek a hatásköri kérdések az Unió és a tagállamok vonatkozásában

Az EU-szerződés 5. cikke tartalmazza az európai integráció egyik legfontosabb fundamentumát, a hatáskör-átruházás elvét, a cikk (2) bekezdésében foglalt rendelkezésben világosan kimondva:

A hatáskör-átruházás elvének megfelelően az Unió kizárólag a tagállamok által a Szerződésekben ráruházott hatáskörök határain belül jár el a Szerződésekben foglalt célkitűzések megvalósítása érdekében. Minden olyan hatáskör, amelyet a Szerződések nem ruháztak át az Unióra, a tagállamoknál marad.”


A hatáskör-átruházás elve alapján egy uniós intézménynek a tagállamok által ráruházottan, rendelkeznie kell hatáskörrel ahhoz, hogy a konkrét intézkedésekről döntést hozhasson. Az EU-szerződés 13. cikk (2) bekezdése szerint: „Az egyes intézmények a Szerződésekben rájuk ruházott hatáskörök határain belül, az ott meghatározott eljárások, feltételek és célok szerint járnak el.” A 263. cikke alapján az ilyen intézményi hatáskör hiánya az elfogadott uniós jogi aktus semmisségét vonja maga után (mely jogi aktusok rendszerét egyébként a Lisszaboni Szerződés felülvizsgálta).1

A Szerződésekben, a különböző szabályozási területeken számos rendelkezés hatalmazza fel egy-egy uniós intézményt további aktusok, vagy egyedi szabályozó jogi aktusok elfogadására, de ez a hatáskör fakadhat másodlagos, származtatott normából is (a végrehajtási aktusok tekintetében).

A lengyel Alkotmánybíróság több döntésében is foglalkozott az itten is érintett problémával. Egyik határozata kimondta, hogy Lengyelországnak uniós csatlakozása nem csorbította az lengyel Alkotmány „teljes jogrenden belül érvényesülő felsőbbségét a Lengyel Köztársaság szuverenitása alá tartozó területeken”. A határozat szerint a Alkotmány a nemzet akaratát kifejező legfőbb jogszabály, amelynek rendelkezései „nem veszítenék el kötelező erejüket, és tartalmuk nem módosulna pusztán attól, ha feloldhatatlan ellentmondás állna fenn e normák és valamely közösségi rendelkezés között”. A testület szerint ilyenkor a lengyel alkotmányozó feladata, hogy saját önálló döntését meghozza az ellentmondás megfelelő módon történő feloldásáról, illetve adott esetben az alkotmánymódosítás szükségességéről. Az integráció folyamata, amelyhez kapcsolódóan – bizonyos ügykörökben – hatáskör-átruházás is történt közösségi (uniós) szervekre, az Alkotmányon alapul. Rögzítik azt is: „Lengyelország Európai Unióhoz való csatlakozásának mechanizmusa kifejezett alkotmányos rendelkezéseken alapul, és a csatlakozás érvényessége és hatékonysága az integrációs folyamat alkotmányos elemeinek teljesülésétől függ, ideértve a hatáskör-átruházási eljárást is.” (K 18/04, 2005. május 11.)2

Az alkotmányos identitás pontos fogalma máig szakmai disputa tárgya, egyes vélemények szerint nincs is valódi jogi relevanciája. Az alkotmányos identitás fogalmát az Európa-jogi nemzeti identitás fogalommal való viszonyában is érdemes vizsgálni. Trócsányi László egy tanulmányában3 felhívja a figyelmet, hogy az Európai Bíróság részéről a tagállamok nemzeti identitására való hivatkozás kivételes. Az Európai Bíróság az Ilonka Sayn-Wittgenstein ügyben, a németországi örökbefogadással szerzett nemesi előnévnek Ausztriában történő alkalmazhatósági tilalmát nem tartotta a közösségi joggal ellentétesnek. A Bíróság az ítélet indokolásában hivatkozott az EuSz. 4. cikk (2) bekezdésére, miszerint az Unió tiszteletben tartja a tagállami nemzeti identitását, amelynek az állam köztársasági államformája is részét alkotja (C-208/09 ügy).

Az alkotmányos identitás tulajdonképpen a tagállami, illetve nemzeti alkotmányok egy olyan magjaként, sajátosságaként definiálható, amely magába foglalja mindazon normákat, értékeket, princípiumokat, amelyek az adott államot, nemzetet megkülönböztetik a többi államtól és nemzettől. Az alkotmányos identitás elválaszthatatlan része, illetve szegmentuma a nemzeti önazonosságnak. A nemzeti identitás kifejezést a közösségi jogban legelsőként a maastrichti szerződés tartalmazta, majd a Lisszaboni szerződés 4. cikk (2) bekezdésében precírozta:

Az Unió tiszteletben tartja a tagállamoknak a Szerződések előtti egyenlőségét, valamint nemzeti identitását, amely elválaszthatatlan része azok alapvető politikai és alkotmányos berendezkedésének, ideértve a regionális és helyi önkormányzatokat is. Tiszteletben tartja az alapvető állami funkciókat, köztük az állam területi integritásának biztosítását, a közrend fenntartását és a nemzeti biztonság védelmét.”

Az Európai Uniónak fentiek alapján tiszteletben kell tartania az egyes tagállamok nemzeti önazonosságát, benne azok alapvető politikai és alkotmányos berendezkedését is. Így már jól megragadható az alkotmányos identitás lényege is, amely tulajdonképpen védőhálót jelent a közösségi jog terében – egy olyan védelmet testesít meg, amely mindig figyelembe kell venni az uniós jogalkalmazásban a különböző érdekek, illetve az uniós jogban is elismert jogok együttes mérlegelésekor. Ez egy szükséges, mindig következményes alapelvi kiindulópont a közösségi jogot alkalmazó számára.

1 Blutman László (2014): Az Európai Unió joga a gyakorlatban. HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft.

2 A 22/2016. (XII. 5.) AB határozat indokolása, [39] bekezdés

3 Trócsányi László: Nemzeti alkotmányok, európai integráció és alkotmányos identitás. Acta Universitatis Szegediensis : Acta juridica et politica – Tom. 77. 1. Fasc. 1-64 / 2015 319–328. p.

http://acta.bibl.u-szeged.hu/45281/1/juridpol_078_319-328.pdf