Dr. Ifj. Lomnici Zoltán
Dr. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász

A vármegyék megjelenése erősítheti az alkotmányos önazonosságot

A vármegyékkel kapcsolatos legújabb módosító javaslat, amelyet Dr. Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője indítványozott, részben egy 2011-ben már felmerült tárgykört helyezett ismételten az Országgyűlés napirendjére és tett közéleti diskurzus tárgyává. Már Magyarország Alaptörvényének (továbbiakban: Alaptörvény) megalkotásakor is felmerült a vármegyerendszer kérdése, melynek hazánkban történelmi okai és hagyományai vannak. Az államalapítástól egészen 1949-ig, hazánk közigazgatásának alapvető területi egysége a vármegye volt, melyet a – magyar hagyományokat szovjet mintára cserélő – 1949. évi XX. törvény, a Magyar Népköztársaság Alkotmánya szüntetett meg. Bibó István e tekintetben megjegyezte, hogy az 1949. évi alkotmány óhatatlanul összekapcsolódott az ország emlékezetében Rákosi Személyével, a Rajk-perrel, az egypártrendszer uralmával és a nem igazi választásokkal, mindazzal, amit a forradalom megdöntött.

Az aktuális Alaptörvényt módosító javaslat egyik fő üzenete könnyen megérthető, jelesül a kommunista időkben elnyomott nemzeti öntudat, illetve az ahhoz kapcsolódó történelmi emlékek visszaállítása az őket megillető helyükre, kategorikusan szakítva az 1949-es alkotmány által képviselt, nemzetünkre oktrojált diktatórikus elvekkel, mely ezeréves államiságunk tükrében nem kíván magyarázatot. Korábban Magyarország Alaptörvényének 2018. június 29-étől hatályos hetedik módosítása az R) cikket a következő (4) bekezdéssel egészítette ki: „Magyarország alkotmányos önazonosságának és keresztény kultúrájának védelme az állam minden szervének kötelessége.” Az eredeti változat „Magyarország alkotmányos identitásának védelmét” határozta volna meg az állam minden szervének kötelességeként, majd ez a tétel a keresztény kultúra védelmével egészült ki.

Az alkotmányos identitás pontos fogalma máig szakmai disputa tárgya, a közjogi önazonosság ezen formája tulajdonképpen a tagállami, illetve nemzeti alkotmányok egy olyan magjaként, sajátosságaként definiálható, amely magába foglalja mindazon normákat, értékeket, princípiumokat, amelyek az adott államot, nemzetet megkülönböztetik a többi államtól és nemzettől. Az alkotmányos identitás elválaszthatatlan része, illetve szegmentuma a nemzeti önazonosságnak. A nemzeti identitás kifejezést a közösségi jogban legelsőként a maastrichti szerződés tartalmazta, majd a Lisszaboni szerződés 4. cikk (2) bekezdésében precírozta:

„Az Unió tiszteletben tartja a tagállamoknak a Szerződések előtti egyenlőségét, valamint nemzeti identitását, amely elválaszthatatlan része azok alapvető politikai és alkotmányos berendezkedésének, ideértve a regionális és helyi önkormányzatokat is. Tiszteletben tartja az alapvető állami funkciókat, köztük az állam területi integritásának biztosítását, a közrend fenntartását és a nemzeti biztonság védelmét.”

A második világháború alatti német, majd szovjet-orosz katonai megszállás hazánk önállóságát, nemzetközi mozgásterét jelentősen leszűkítette, és Magyarországot évtizedekre vazallusállammá tette az országban állomásozó katonai csapatok jelenlétéve. A Nemzeti Hitvallás megfogalmazása szerint: a történeti alkotmány felfüggesztésre került, és ennek okaként az idegen megszállásokat említi. Ennek kezdetét 1944. március 19-étől, vagyis a német csapatok megszálló bevonulásától számítja, melyet a nyilas, majd az államszocialista diktatúra követett. Az Alaptörvény csak formálisan nyilvánítja ki az alkotmány folytonosságát, a korábbi történeti alkotmány tartalmi visszaállítására nem tesz, és nem is tehet kísérletet. Azt mondhatjuk, hogy Magyarország Alaptörvénye elismeri a történeti alkotmány máig ható folytonosságát.

Államiságunk jogfolytonossága, történeti alkotmányunk továbbélése nemzeti önazonosságunk fontos része, vagyis ezek formálisan, alkotmányunkban rögzített helyreállítása a magyar nemzet fennmaradó, az állam által is fenntartani kívánt kulturális egységét is szolgálja.

Történelmi előzményeinket is figyelembe véve, nem meglepő, hogy – ahogy a törvényjavaslat indokolása is kihangsúlyozza – minden olyan direktíva, amely a magyar történelem vívmányait alkalmazva hozzájárul nemzeti identitásunk tovább erősítéséhez, a nemzeti szuverenitást és összetartozást, egységet előtérbe helyezve, ezzel törekedve közös historikus hagyományaink megőrzése, nemcsak Magyarország, de egész Európa számára centrális jelentőséggel bír, hiszen egy elég súlyos kulturális válság sújtja a Nyugatot annak köszönhetően, hogy az igazi értékekkel, azaz a hagyományokhoz ragaszkodó társadalmi felépítést a szélsőséges politikai nézetet hevesen képviselők fokozatosan megpróbálják elszakítani a tradíciók ápolásától.

A vármegye elnevezés visszaállítása a közös történelmi emlékeken túl nemcsak a nemzeti egységességet, hanem a magyar demokrácia alappilléreként a közel ezeresztendős magyar közigazgatási, államszervezési elemeket is tiszteletben tartó és azt megbecsülő kezdeményezés, amely a történeti alkotmányunk vívmányaira is tekintettel van. A magyar közigazgatási rendszer felépítéséhez sokkal kompatibilisebb ezen kifejezés használata, mivel magyar közigazgatás alapvető területi egységei az államalapítástól kezdődően egészen 1949-ig a vármegyék voltak, tehát a vármegye szó használatának visszaállítása a mai magyar jogrendbe biztosítja, hogy az ezeréves magyar államiság alkotmányos hagyományai e formában is továbbéljenek.

Alkotmányos hagyományaink reintegrálásának nem ez az első állomása, hiszem az már hazánk nevének az Alaptörvényben Magyarországként történő meghatározásával, illetve a Legfelsőbb Bíróság 2012-ben Kúriává történő visszanevezésével megkezdődött. A kormánypárt központi mozgatórugója egyértelműen levezethető a párt világnézetéből, identitásából, mint antikommunista párt, vagyis nem rendkívüli azon kezdeményezés, amely a kommunista időszakban eltörölt, a magyar hagyományokból gyökerező államszervezeti egységek visszaállítását szorgalmazza. A törvénycsomag egyik legfontosabb célkitűzése a kommunista időkben semmibe vett és üldözött nemzeti öntudat, továbbá az ahhoz szorosan kötődő történelmi emlékek visszaállítása a közigazgatási rendszerben megfelelő helyükre.

A nemzeti, polgári kormány elszánt amellett, hogy ez a tendencia folytatódjon, hiszen országunk sikerei a nemzeti kultúránkban és a tradícióinkban gyökereznek. Az új módosító javaslat illeszkedik a kormány nemzetközpontú és közjogi hagyományainkat előtérbe helyező törekvéseibe, hiszen a történelmi közigazgatás elemeinek visszaállítása a majdnem ezeréves alkotmányosságunk jogfolytonosságának tiszteletben tartásának tekinthető.