Dr. Ifj. Lomnici Zoltán
Dr. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász

A sport kiemelt szerepet játszik a nemzeti identitás kialakításában és formálásában

Sárközy Tamás jogászprofesszor szerint a sport nemzetstratégiai jelentőséggel bír.

A nemzeti összetartozás fontos alapja a közös nemzeti múlt, benne a közös történelemmel és a polgárok, egy nemzethez tartozók közös történeteivel, közösségi élményeivel. A történelem intézményes örökségének gondozása az állam, a közpolitika kiemelt feladata. A kulturális örökség nem csak az állam monopóliuma, hiszen ennél kisebb vagy akár nagyobb közösségnek is lehet kulturális öröksége, amelynek a sport, a sporttevékenységek az elmúlt 100-150 év modernizálódó társadalmaiban egyre fontosabb alkotóelemévé váltak.


A magyar nemzettudatot ugyanis erősen meghatározza az gondolkodása séma, amelynek lényege, hogy „kis országként” nagy eredményekre voltunk képesek a múltban. Különösen Trianon után, a relatív kis országméretből fakadó enyhe komplexust a múlt dicsősége, illetve a tudósok, sportolók stb. nagysága, elért eredményei ellensúlyozza. Nemzetközi kutatások alapján a sportteljesítményre büszkék is a magyarok, vagyis a mai magyar társadalom tagjai számára a sport, mint kulturális, nemzeti stb. viszonyítási, valamint identitás-kategória igen fontos szerepet játszik. Azt is több adat alátámasztja, hogy a nemzettudat egyik legfontosabb forrását a sport adja Magyarországon.

Magyarországon tehát a sport hagyományosan fontos helyet foglal el a közgondolkodásban, és ezt ismerte fel a 2010 utáni magyar közpolitika, amely a közjog és a közpolitika szintjén a sportot ismét a nemzeti identitás megbecsült részévé emelte.

A sportberuházásokkal együtt, 2016-ban mintegy 400 milliárd forintot biztosított a központi államkasszából sportra, amely Sárközy Tamás becslései szerint több mint tízszerese a 2010 előttinek, és a lakossági létszám százalékosan arányában jóval több, mint a nyugat-európai országok költségvetésében szokásos érték. Megállapítható tehát, hogy 2010-et követően gyors és nagymértékű növekedés történt a magyar sportfinanszírozásban. Emellett jelentősen növekedtek – főleg a nagyobb városokban – a területi önkormányzatok sportráfordításai is. Ami az állami részt illeti, a támogatás mintegy kétharmada megy el élsportra, és egyharmada szabadidősportra; az utánpótlás-nevelés ma nagyrészt a hivatásos élsportra való utánpótlás-nevelést jelenti, és nem a szabadidősport fejlesztését (akadémiákkal - Sárközy Tamás: A sport, mint nemzetstratégiai ágazat – Előnyök és hátrányok, hosszú távú kilátások).

A 2010 utáni sportfinanszírozás a főbb látványcsapatsportágakat kiemelten kezelte, ideértve a labdarúgást, a kosárlabdát, kézilabdát, vízilabdát, röplabdát és jégkorongot, és támogatásuk alapjának a tao-t, azaz az a társaságiadó-tömeget tette meg, amelyet a gazdálkodó szervezetek az állami költségvetésbe való befizetés helyett a sportszövetségeknek és sportegyesületeknek juttathatnak. A tao bevezetése nemcsak azért mondható sikeresnek, mert a korábbiakhoz képest több forrást juttatott a sportnak, hanem azért is, mert jóval könnyebbé tette a sportegyesületek működését. Élő kapcsolatot hozott létre a gazdálkodó szervezetek, a vállalatok és a sportszervezetek között.

Bár sokan elsősorban jó üzletnek tekintik a sportvilágversenyek rendezését, ez azonban az országimázst is növelheti, és a rendező ország nemzeti önazonosságára is pozitívan hathat. Tény, hogy a látványsportágak nemzetközi, illetve kontinentális bajnokságainak rendezéséért komoly politikai és diplomáciai vetélkedés is folyik az egyes államok és régiók között. Hazánk ebben a versenyben tíz éve igen aktív szerepet tölt be, és mivel a magyar sportesemény-szervezési tudást respektálja a sportvilág, már jelentős eredményeket is fel tudott mutatni ezen a téren a magyar sportdiplomácia. A magyar kormány – konfliktusokat is vállalva – 2010 után felismerte, hogy ehhez elkerülhetetlenül szükséges a rendszeres sportfejlesztés, az egyes sportlétesítmények építése, bővítése, fejlesztése, így például a stadionok, uszodák és más fontos létesítmények építésének bőkezű támogatása a közjog, illetve a közpolitika eszközein keresztül.

Mindennek a törekvésnek alapvető magyarázata, hogy a sport a nemzetek közötti versengés és a teljesítmények összemérésének legjobb eszköze; a futball a világon a legnépszerűbb és legelterjedtebb sport, szerepe ezért kiemelt. A Magyarországon a futball a nemzeti önbecsülés fontos kérdése, és az egykor szebb napokat is látott magyar foci, a minél jobb eredmények nyújtása egyben a saját nemzeti múlttal való összemérést is jelenti. A pályán nyújtott teljesítménnyel jól kifejezhető, hogy a nemzeti önbecsülés és a sport szorosan összetartozik. A magyar néplélekben, mentalitásban mindig is jelen volt a virtus, azaz az erény és a vitézség megmutatásának vágya és kényszere.

A magyar sport elmúlt évtizedbéli közpolitikája jól megmutatta, mennyire nehéz és fáradságos az állami-nemzeti sportcélokhoz vezető út, hogy milyen kihívásokkal járnak a sportligák és rendezvények szervezésével kapcsolatos döntések és konfliktusok, beleértve ebbe a hivatásos sportágak helyzetét, de az önkormányzati-városi szinteket és az államháztartást is. A polgárok és politikai közösségeik időnként szenvedélyes vitákba keverednek olyan kérdésekről, mint a sportlétesítményekbe történő állami beruházás, valamint a stadionok és arénák építésének legújabb tendenciái (ennek aktuálpolitikai vetületével is).

A mai magyar sportközélet és közpolitika lényege, hogy közösség hatékony demokratikus és alkotmányos szervezetével lehetővé tegyük ésszerű, és a nemzeti és helyi közösségek érdekét szolgáló tevékenységek támogatását. A hazai közpolitika ehhez kínál eszköztárat, felismerve a nemzeti sportsikerek társadalmi és gazdasági jelentőségét; például a már egy évtizede tartó sportpolitikának köszönhető, hogy egyre eredményesebb a magyar labdarúgó-válogatott. Ezek a társadalmi és közösségi élmények azonban nemcsak sportsikereket jelentenek, hanem a nemzeti identitás tartós megerősödéséhez is hozzájárulnak.