Dr. Ifj. Lomnici Zoltán
Dr. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász

A Méltányosság-doktrína története és jelentősége

Hogyan érintette Reagan elnök döntése a sajtószabadságot az Egyesült Államokban

A Méltányosság-doktrína (Fairness Doctrine) az Egyesült Államok Szövetségi Hírközlési Bizottságának (FCC) politikája volt, amelyet 1949-ben vezettek be, és amelyet a Ronald Reagan elnöksége idején gyakorolt kormányzati nyomás miatt 1987-ben szüntetett meg az FCC. A doktrína kötelezte a műsorszolgáltatókat a – Bizottság szerinti – becsületesség, méltányosság és kiegyensúlyozottság jegyében.

A Méltányosság-doktrína két alapvető elemből tevődött össze. Ezek közül az egyik az volt, hogy a műsorszolgáltatóknak néhány műsorszórás erejéig kötelezően foglalkozniuk kellett az ún. közérdekű ellentmondásos ügyek megvitatásával, valamint az ezzel kapcsolatos ellentétes nézetek megvitatásával. A rádióállomások esetén szélesebb tér nyílt az egymással kontrasztos nézetek bemutatatására: ezt meg lehetett tenni hírszegmensek, közügyekről szóló showműsorok vagy szerkesztőségi út révén. A doktrína nem írt elő egyenlő időt minden nézet esetén, de mindenképpen megkövetelte az egymással kontrasztos nézetek bemutatását. Ennek az FCC-szabálynak a megszűnését egyesek egyenesen úgy ítélték meg, hogy az hozzájárul a pártpolarizáció károsan emelkedő szintjéhez az Egyesült Államokban.

A doktrína fő célja annak biztosítása volt, hogy a médiafogyasztók szembesülhessenek a különböző nézőpontok sokféleségével. 1969-ben az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága egy magánrádió elleni perben helybenhagyta az FCC általános jogát a Méltányosság-doktrína érvényesítésére ott, ahol a csatornák korlátozottak voltak. A per tárgya egyébként az FCC két méltányossági szabálya volt: a személyes megtámadtatás, valamint a politikai tisztségért folyó verseny valamelyik jelöltjének egyoldalú támogatása esetén az ellenérdekű félnek válaszjog biztosítása.

A legfőbb bírói fórum tehát engedte a Bizottság általános jogát a doktrína érvényesítésére, de a szövetségi bíróságok nem döntöttek arról, hogy az FCC ezt köteles is megtenni. A bíróságok mégis arra a következtetésre jutottak, hogy a műsorszórás spektrumának szűkössége – amely eleve korlátozta a hozzáférést a rádióhullámokhoz – szükségessé teszi ezt a doktrínát. A technika gyors fejlődésével azonban az elmúlt évtizedekben a kábeltelevízió, a kábeles csatornák vagy például az internet rohamos elterjedése erodálta ezt az érvet, mivel az egyének számára már rengeteg hely és lehetőség lett arra, hogy a vitatott kérdésekre vonatkozóan például nyilvános megjegyzéseket tegyenek, bizonyos esetekben mindenféle költség nélkül.

A méltányossági doktrínát mindig is határozottan ellenezték liberális és konzervatív körökben azok, akik eleve úgy tekintettek rá, mint az első alkotmánykiegészítés szerinti jogok és a tulajdonjogok elleni támadásra. Érdekesség álláspontok is születtek: például a Wall Street Journal és a Washington Times 2005-ös, illetve 2008-as szerkesztőségi véleménye szerint a demokrata próbálkozások a Méltányosság-doktrína visszaállítására jórészt a konzervatív beszélgetős (betelefonálós) rádióműsorok térnyerésére adott válaszként történtek.

A doktrína megszűnése előtt, még 1986-ban a 99. Kongresszus felkérte az FCC-t, hogy vizsgálja meg a Méltányosság-doktrína alternatíváit, és nyújtson be jelentést a Kongresszusnak a témában. Végül 1987 augusztusában az FCC – Dennis R. Patrick irányítása alatt – 4-0 szavazattal eltörölte a doktrínát.

Az FCC szavazását nagyon sokan ellenezték a Kongresszusban, mondván, hogy az FCC ezzel megpróbálta „elfojtani a Kongresszus akaratát”, és hogy döntése „hibás, téves és logikátlan”. A döntés puskaporos politikai hangulatot hozott, és a Bizottság Kongresszussal való együttműködése erősen vitatott volt. 1987 júniusában a Kongresszus tett egy határozott kísérletet arra, hogy valahogy elejét vegye az FCC eltörlő döntésének, és ennek érdekében kodifikálta a kiszélesített méltányossági doktrínát, de ezt Reagan elnök megvétózta. Volt egy másik kísérlet is négy évvel később (1991-ben) a doktrína újjáélesztésére, de ekkor George H. W. Bush (ugyancsak republikánus) elnök újabb vétót helyezett kilátásba.

Fontos, hogy a méltányossági doktrínát nem szabad összetéveszteni az „egyenlő idő” szabályával (equal-time rule). A Méltányosság-doktrína alapvetően a vitatott kérdések megvitatására irányult, míg az „egyenlő idő” egyesült államokbeli szabálya csak a politikai jelöltekre vonatkozik a tévé- és rádióadásokban.

Összességében, a Méltányosság-doktrínát számosan ellenezték az amerikai alkotmányban foglalt jogokkal érvelve, míg sokan mások értékként tekintettek rá, mivel hívei meglátása szerint egyrészt az adásidő egy részének közösségi célú kitöltését, másrészt viták esetén a korrektséget, vagyis minden oldal számára az állásfoglalás lehetőségét írta elő.