Dr. Ifj. Lomnici Zoltán
Dr. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász

A kanyaró igen, a koronavírus nem?

Érdekes az Európai Parlament hallgatása és semmittevése COVID-19 vakcina ügyben

„Az EP-képviselők április 19-én fogadták el az európai átoltottság arányának csökkenésével és annak közegészségügyi következményeivel foglalkozó állásfoglalást. Európán belül jelentős eltérések tapasztalhatók az átoltottság mértékében, ennek oka lehet a tagállamonként eltérő oltási szabályozás, a vakcinák növekvő ára és az is, hogy egyre kevesebben adatják be a védőoltásokat. Az állásfoglalásban az EP-képviselők arra szólítják fel a Bizottságot, hogy hangolja össze a tagállamok között a védőoltások rendjét és támogassa a nemzeti szintű kezdeményezéseket. Emellett a képviselők üdvözölték a közös közbeszerzésről szóló megállapodást, amely csökkenteni fogja az európai vakcinák árát.”


Nem, ez az idézet nem idén született, amikor érdemi jelentősége lett volna, sőt érdemi jelentősége van a pandémia visszaszorítása érdekében az átoltottság melletti lobbizásnak, de legalább is érvelésnek. Még bőven a koronavírus-járvány megjelenése előtt, 2017-ben negatív járványügyi statisztikai adatok láttak napvilágot. Csupán egy év alatt megháromszorozódott az Európai Unióban - a védőoltással elkerülhető - kanyarós megbetegedések száma. A fiatalabb korosztálynak - köszönhetően annak, hogy a hazánkban kötelező MMR vakcina eredményeképpen ma már 99%-os az átoltottság - talán már nem sokat mond ez az agresszív vírus, pedig voltak olyan évek, amikor több millióan is életüket vesztették a betegségben.

A járványok elleni védekezés - sőt általában véve a közegészségügy - egyik legfontosabb eszköze a megfelelő vakcina, ahhoz pedig, hogy ez a védekezés kellően hatékony lehessen, szükség van egy meghatározott arányú átoltottság elérésére is. A kanyaró esetében az uniós szintű probléma ez utóbbi komponensben jelentkezett, ugyanis a vonatkozó időszakban - hazánk mellett - csupán hat tagállam érte el a szükséges szintű átoltottságot. Pedig az Egészségügyi Világszervezet (WHO) akkori adatai szerint is évente több millió ember életét mentette meg védőoltás, és még majdnem ugyanennyi haláleset megelőzhető lett volna egy hatékonyabb oltási tervvel.

Az unió, látva a folyamatokat, lépni kényszerült. Az Európai Parlament szorosabb együttműködést szorgalmazott a témában, és állásfoglalásban hívta fel a Bizottságot, harmonizálja a tagállamok közötti szabályozás rendjét a kérdésben, valamint pártfogolja a védőoltásokat érintő nemzeti szintű kezdeményezéseket. Az európai parlamenti képviselők pedig nyilatkozatok sorozatában hangsúlyozták a védőoltások és ezzel párhuzamosan az átoltottság fontosságát. Marco Affronte, olasz baloldali politikus például úgy fogalmazott, hogy „meg kell nyugtatni a családokat és harcolni kell a félrevezetés ellen”, míg Renate Sommer úgy vélte, sokan azért nem oltatják be magukat, mert azt gondolják, hogy a vakcinák nem biztonságosak.

Az ígéret az volt, hogy az unió a jövőben fokozott partnerségben fog fellépni a tagállamokkal, a védőoltással megelőzhető betegségekkel szemben, a vakcinákkal kapcsolatos engedélyezési folyamatok transzparensek lesznek, végezetül pedig uniós szintű „harc” indul a témában az interneten terjedő fake news-ok ellen. Ezen vállalások és hangzatos nyilatkozatok után érkeztünk el 2020-hoz…
Az EU - korábbi vállalásaival ellentétben - a koronavírus-járvány megjelenésekor éberkómás állapotba került, érzékelte ugyan, hogy mi zajlik körülötte, de képtelen volt érdemben reagálni a történésekre, a lassú észheztérést követően pedig mind a védekezésben, mind a kommunikációban, sőt, a vakcinabeszerzésben is következetlen és drámai teljesítményt nyújtott. Emlékezzünk csak - többek között - arra, amikor a járvány kellős közepén a koronavírus elleni védekezés kivezetési tervét akarták a tagállamok elé tenni, vagy az egészségügyért felelős biztos, Stella Kyriakides azon megszólalására, melyben a felelősséget a nemzetállamokra hárítva, azt találta mondani, hogy az egészségügy nem tartozik uniós hatáskörbe. (Megjegyzendő, hogy az ehhez hasonló, uniós hatásköröket érintő következetesség számos más területen - mint például a határvédelem kérdésében - fogalmazzunk úgy, elhalványul.)

Az unió tehát késve, elhibázott lépések sorozatával és rendkívül bürokratikus módon reagált a járvány-katasztrófára, a helyzetet pedig tovább súlyosbította, hogy intézményei - pl. az Európai Parlament - eljárásjogi szempontból sem voltak felkészülve egy ehhez hasonló helyzetre, holott ez egy „nemzetközi szervezettől” objektív mércével mérve is elvárható lenne. Az EP működése kezdetben ellehetetlenült, majd megfelelő jogalap nélkül, saját Eljárási Szabályzatával szembemenve állt át távműködésre. Ezen felkészületlenségek eredményeképpen fordulhatott elő, hogy az EUSZ 6. Jegyzőkönyvében foglaltak ellenére, 2020-ban nem sikerült az EP-nek megtartania a kötelezően előírt 12 strasbourgi plenáris ülést.

Az pedig sok mindent elárul az unió jelenlegi felfogásáról és irányáról, hogy mindezek ellenére, a járvány csúcspontján az európai parlamenti képviselők, sőt az Európai Parlament legnagyobb frakciója, az identitását - politikai alapon - „elvesztő” (elhagyó) Néppárt és annak elnöke, ebben a minden tekintetben kritikus helyzetben is azzal volt elfoglalva, hogy politikai háborúkat folytasson a magyar kormánypártokkal. Felelevenítendő, hogy egész Európa ismét alaptalanul, valamint a magyar baloldal aktív közreműködésével - akik minden bizonnyal nem olvasták a fentebb hivatkozott képviselőtársaik oltások iránti bizalom növelését célzó nyilatkozatait -, a járványt nemzeti érdekek mentén kezelő kormányzati intézkedések miatt aggódott a magyar jogállamiságért, miközben az EPP kizárással fenyegetőzött, a frakció elnöke pedig a vírushoz hasonlítgatta a magyar miniszterelnököt. Ebben a permanens, politikai támadásokkal teletűzdelt helyzetben kellett a magyar kormánynak kezelnie egy világjárványt.

A központosított vakcinabeszerzés kudarca már kezdetektől fogva előrelátható és egyértelmű volt, azonban a harmadik hullámot magunk mögött hagyva, és a statisztikákat megvizsgálva, világos képet kaphatunk arról, mi lett volna, ha a magyar kormány nem méri fel következetesen a helyzetet, és nem szerez be megfelelő mennyiségű keleti oltóanyagot is. Az talán nem újdonság, hogy hazánk átoltottsága bőven az uniós átlag felett van, ami viszont igazán megdöbbentő, hogy a közösséghez Magyarországgal egyidőben vagy azt követően csatlakozó szomszédaink mekkorát veszítettek az uniós vakcinapolitika következményeként, hiszen ezen országok átoltottsága még (!) az unió átlagos átoltottsági szintjét sem éri el. A Kormány tehát azzal, hogy a magyar emberek életének védelmének elsődlegességét a kizárólagosság szintjére emelte, és - vállalva a kezdetektől fogva tudvalevő politikai és ideológiai támadások tényét - keletről is szerzett be oltóanyagot, felelősségteljes és hazafias döntést hozott.

Azt is fontos megjegyezni, hogy a baloldali többségű Európai Parlament - a képviselők korábbi hangzatos nyilatkozatai ellenére - még egy teljesen nyilvánvalóan káoszba fulladt, központosított uniós vakcinabeszerzést követően is politikai alapon közelítette meg a vakcinák uniós szintű elfogadásának kérdését, megnehezítve ezzel a járvány egészségügyi, gazdasági és társadalmi következményei által meggyötört tagállamok életét.

A koronavírus-járvány tehát számos - felmérhetetlen nagyságú - negatív következménye mellett, két fontos dologra felhívta a figyelmet: egyrészt ismételten világossá vált, hogy az uniónak, mint entitásnak, valamint intézményeinek a - valóban - fontos helyzetekben tanúsított alacsony hatékonyságú, túlzottan bürokratikus és ideológiai indíttatású működése jelentős probléma, ami egyértelművé teszi a már régóta körvonalazódó uniós paradigmaváltás elkerülhetetlen szükségességét, másrészt magától értetődővé vált a nemzetállamok elsődleges fontossága és cselekvési képessége.