A jövő kulcsa: fenntartható, nem árdrágító klímavédelmet az EU-ban!

A klímaváltozás századunkban új típusú kihívások elé állítja a vén kontinenst és benne az Európai Unió integrációs közösségét. Az éghajlat ilyen jelentős mértékű és relatív gyors megváltozása egyre érezhetőbb hatásokat fejt ki a mindennapokra nézve, helyi vagy globális szinten egyaránt.

A mai civilizáció megmentése érdekében szükséges változtatásoknak azonban egyszerre kell lenniük hatékonynak és ésszerűnek, fenntarthatónak és a társadalom számára is tartósan vállalhatónak, nem túlzottan megterhelőnek. Vagyis például az alapvető élelmiszereknek, így a húsnak sem kell drágábbá válnia: az érintett termékek áfája csak úgy emelkedhet, hogy elkerülhetőek legyenek a társadalmi nehézségek.

Az új típusú technológia – például más takarmányfélék – alkalmazása eddigi megfigyelések szerint nem képes elegendő mértékben csökkenteni a széndioxid-kibocsátást, ezért a német szövetségi kormányzatnak egyes elképzelések szerint drágábbá kell tennie a hústermékeket, például az állati eredetű élelmiszerek áfa- (az uniós jogban hozzáadottérték-adó, röviden: héa-) csökkentésének eltörlésével.

Ennek megfelelően hét százalék helyett 19 százalékos áfa alá eshet majd a Schnitzel. A számítások sokszor nem egyértelműek: a magánháztartások most havonta átlagosan mintegy 100 eurót költenek állati eredetű élelmiszerekre, a német mezőgazdasági minisztérium tanácsadói szerint pedig mindössze 11 euróval nagyobb összeget kellene fizetniük átlagban.

A hőmérséklet világszerte emelkedik – ez hosszú távú következményekkel jár a környezetre. Az autók és a repülőgépek sok szén-dioxidot bocsátanak ki (ez legalább olyan fontos, mint az, hogy iparosodott országok nagyfokú állattartása, magas húsfogyasztása jelentős mennyiségű metánkibocsátást eredményez). A lakosság várható tűrőképességét már most „tesztelik”: mindenkinek változtatnia kell az életmódján a félhivatalos ideológia szerint, és nem pusztán a légi vagy autós forgalmat kell visszafogni, hanem a társadalmi „újratervezés” áldozataként a benzin, a repülős utazás, a hús és más fontos élelmiszerek ára is jelentősen megemelhető.

Egyes kutatások szerint az éghajlatváltozás elleni küzdelem jegyében a német polgárok nagy többsége lemondana a sok hús fogyasztásáról, a városközponti autózásról vagy a rövidebb repülőutakról – legalábbis például az ismert globális közvéleménykutató és adatcég, a YouGov egyik felmérése szerint. Négy német felnőtt közül három (74 százalék) nem venne igénybe rövid távú repülőjáratokat, és például közel kétharmaduk lényegesen kevesebb húst is enne. De mégsem vállalnák életmódjuk radikális megváltoztatását minden fogyasztási és élvezeti cikk esetében.

A német szövetségi kormányzat már 2013-ban jelentős vállalásokat képzelt el: eszerint Németországnak a fosszilis energiahordozókról úgy kell átállnia a megújuló energiaforrásokra, hogy 2030-ig az összes megtermelt energia felének, 2050-re pedig 80 százalékának szélből, napból és más megújuló energiaforrásokból kell majd származnia. Az akkori költségbecslések szerint ez az átállási folyamat huszonöt év alatt ezer milliárd euróba (nagyjából 330 ezer milliárd forintba) kerülne, ami igen jelentős anyagi vállalás még Németország, a világ negyedik legnagyobb gazdasága számára is.

Ráadásul az elmúlt fél évtizedben más fontos kihívások (pl. a migrációs és menekültpolitika, a biztonság, a Schengenen belül visszaállított német határellenőrzés stb.) is drasztikus terhet ró a társadalomra, ezért a klímacélok elérése nem eredményezheti az energia- és élelmiszerárak egekbe emelkedését. Hasonló átállási költségeket természetesen a kelet-közép-európai polgárok sem tudnak vállalni. Például Magyarország számára 50 ezer milliárd forintba kerülne a 2050-es uniós klímacélok teljesítése, ami azt jelenti, hogy mindenkire minden évben 170 ezer forint kiadás jutna. A klímavédelem azonban csak úgy lehet eredményes, ha az gazdasági, környezeti és demográfiai szempontból is vállalható és fenntartható a társadalmak számára.

Ezért például Lengyelország – Észtországgal, Csehországgal és Magyarországgal együtt – 2019 nyarán nem támogathatta felelősen az EU 2050-ig szóló klímasemlegességgel kapcsolatos vállalását. A tervezet ugyanis több fontos részletkérdést válasz nélkül hagyott, és a lengyelek decemberben sem támogatták a klímavállalást. Mindenki egyetértett abban, hogy a levegő szén-dioxid-koncentrációjának csökkentése szükséges, de az unió által elvárt infrastruktúra kiépítése több tízmilliárd eurós vállalást követelne, aránytalan terhet róva a kevésbé fejlett Közép-Európa számára. A klímacélok vállalása csakis úgy lehet politikailag felelős lépés, ha előrelátóan figyelembe veszi a várható gazdasági és társadalmi kockázatok minél hatékonyabb kiküszöbölésére – probléma esetén kezelésére – való anyagi felkészülést is. Ez fontos akár egy közép-európai vagy balti ország, akár egy nyugati EU-tagország társadalmi alrendszereinek fenntartása és hatékony működtetése szempontjából.

Éppen Németország példája mutatja: a „klímabaloldal” politikai nyomására, kapkodva születő döntések akár ellenkező hatást is eredményezhetnek. Angela Merkel német kancellár évekkel ezelőtt, a fukusimai nukleáris baleset nyomán végül engedett a pressziónak, és leállíttatták az összes atomerőművet Németország. Az emiatt kiesett energiatermelést azonban rövidtávon csak hagyományos széntüzelésű erőművek nagyobb fokozatra kapcsolása pótolhatta, ami pedig jelentős fokozta a káros gázok kibocsátását – vagyis Németország évekre visszalépett az történelmi időben, és távolabb került a klímasemlegességtől. A napelemek és a szélerőművek nem képesek állandóan energiát termelni, miután időjárásfüggő a kapacitásuk. Az idő ezért sokkal inkább a magyar kormányt látszik igazolni: hazánk álláspontja szerint ugyanis nukleáris energia nélkül a klímasemlegesség reális teljesítése elképzelhetetlen.

Az indokolatlan árdrágulásokkal ötletelő, a nemzetgazdaságok növekedését lefullasztó, néhol papírszagú elképzelések felelőtlensége, és az energiaellátás bizonytalanságát is előrevetítő tervek helyett az ésszerű és praktikus megközelítésen, a szociális felelősségvállaláson és a nemzetek döntési szabadságán alapuló megoldásokon kell nyugodnia Európa fenntartható, valódi eredményeket hozó klímaküzdelmének.