A házasság alkotmányos védelme Amerikában – az igazi töréspont Clinton alatt a Demokrata Párt változó felfogásában

A házasság védelméről szóló törvény (angolul Defense of Marriage Act - DOMA) hatályos, de 2013-ban részben érvénytelenné vált szövetségi törvény az Egyesült Államokban. Ez az 1996-os jogszabály országos szinten szabályozza a házassági jogokat és a két ember közötti házasság elismerését, azonban eredetileg csak heteroszexuális párok számára biztosítva annak jogi lehetőségét és pontos kereteit. A törvényt a demokrata Bill Clinton elnöksége idején fogadta el a Kongresszus, mindkét törvényhozási házban nagy többséggel, Clinton elnök 1996 őszén hirdette ki. A jogszabály harmadik, utóbb alkotmányellenesnek talált szakasza a házasság meghatározásakor - az azonos neműek házasságát figyelmen kívül hagyva - a jogintézményt egy férfi és egy nő egyesüléseként határozta meg. A törvény fontos előzménye volt a Hawaii Legfelsőbb Bíróság 1993-as határozata, amely már elismerte az azonos nemű párok házasságát abban az esetben, ha az adott tagállam alkotmánya nem teszi lehetővé az ilyen megkülönböztetést (Baehr v. Lewin határozat).

A híres Baehr v. Lewin döntés a Hawaii Legfelsőbb Bíróság 1993. május 5-ei határozata, amely egy 1990-ben indult jogi eljárásban született meg. Az ügy lényege, hogy három azonos nemű pár azonos neműek házasságához való jogát elismerték az adott tagállam alkotmányának ilyen megkülönböztetéstől mentes rendelkezéseivel összhangban. Az 1993-as szövetségi bírósági döntés nyomán viszont Hawaii állam 1998-ban módosította saját alkotmányát a házasság definíciójának megváltoztatása érdekében, ugyanis a hawaii választópolgárok az őszi félidős választáson felhatalmazták a törvényhozást az azonos nemű párok közötti házasság tilalmára (még pontosabban arra, hogy "fenntartsák a házasságot az ellenkező nemű pároknak", amint a hawaii alkotmány 23. szakasza tartalmazza), ezáltal 1999-ben "ejtették" a jogi ügyet. Az 1993-as döntésre válaszul szövetségi szinten megszületett az említett Defense of Marriage Act (DOMA) 1996-ban, hogy ezzel felülírhassák a Hawaii Legfelsőbb Bíróság határozatát Hawaiion kívül más szövetségi tagállamokban is.

A DOMA további sorsa vízválasztónak bizonyult a Demokrata Párt hagyományos értékekhez való hozzáállása tekintetében, és maga Clinton is élére állt később a hatályon kívül helyezésnek a Respect for Marriage Act nevet viselő törvényjavaslat egyik fő szószólójaként, az azonos neműek házasságának mielőbbi törvényessé tétele érdekében (a törvényjavaslat első verziója 2009-es). 2011-ben az Obama-adminisztráció alkotmányellenesnek nyilvánította a törvény sokat támadott harmadik szakaszát.

Két esztendővel később, 2013. június 26-án az USA Legfelsőbb Bírósága 5-4 arányban alkotmányellenesnek mondta ki a DOMA harmadik szakaszát, és megállapította, hogy ez ellentétes az ötödik alkotmányos kiegészítés által védett szabadságjogokkal - így a személy szabadságától való megfosztása tekintetében (United States v. Windsor). A testület többségi véleményét Anthony Kennedy főbíró jegyezte. A Legfelsőbb Bíróság kimondta, hogy az amerikai alkotmány megtiltja a szövetségi kormánynak, hogy az állam által engedélyezett heteroszexuális házasságokat másként kezelje, mint az azonos neműek állam által engedélyezett házasságát, és hogy az ilyen hátrányos megkülönböztetés "lealacsonyítja azt a párt, akinek az erkölcsi és szexuális választásait az Alkotmány védi" (ld. Supreme Court Reporter a 2694-nél).

Az alkotmányjogi eset pikantériája, hogy egy liberálisabbá tenni kívánt bevándorlási szabályozás "keretében" kívánták feloldani, pontosabban megszüntetni a házasság/család hagyományos, konzervatív alapú meghatározását. A Legfelsőbb Bíróság azáltal, hogy hatályon kívül helyezte a szövetségi törvény kulcsfontosságú részét, amely a házasságot férfi és nő között határozta meg, bátorító lendületet adott a bevándorlási törvényjavaslatról szóló vitának is.

A szenátusi demokraták körében ugyanis törekvés volt arra, hogy úgy alakítsák át az ország bevándorlási rendszerét, hogy az illegális bevándorlók millióinak adjon reális lehetőséget az állampolgárság megszerzésére.

A szövetségi Szenátus demokratái ugyanis beterjesztettek egy törvényjavaslatot, benne azzal a rendelkezéssel, amely lehetővé teszi, hogy amerikai állampolgárok kérvényt nyújthassanak be külföldön született, azonos nemű házastársaik bevándorlására az Egyesült Államokba. Ennek a lehetőségnek a megadását a házasság védelméről szóló törvény gátolta, a házasságnak mint egy férfi és egy nő legális szövetségeként/házasságaként (legal union) való meghatározásával. A Legfelsőbb Bíróság 2013-as határozata viszont hatályon kívül helyezte a törvény vonatkozó kulcsfontosságú részét. Az eredeti harmadik szakasz így hangzott:

"Bármely Kongresszusi Okmány vagy az Egyesült Államok különböző közigazgatási hivatalainak és hatóságainak bármely határozata, rendelete vagy értelmezése - értelmének meghatározásakor - a 'házasság' szó csak egy férfi és egy nő, mint férj és feleség között létrejött törvényes szövetséget jelent. A feleség, és a 'házastárs' szó csak az ellenkező nemű személyre vonatkozik, aki férj vagy feleség."

A taláros testület döntése nyomán a legálisan házas homoszexuális férfiak és nők jogosulttá váltak olyan szövetségi juttatások igénylésére, amelyek egészen addig csak a heteroszexuális házaspárok számára voltak elérhetőek, ebbe beleértve annak lehetőségét is, hogy külföldi születésű házastársukat szponzorálni tudják állandó USA-tartózkodásra, illetve „zöld kártyára”.

2015. június 26-án, napra pontosan két esztendővel előző fontos döntése után a szövetségi Legfelsőbb Bíróság határozata(Obergefell v. Hodges) az azonos neműek házasságát (same-sex marriage) az Egyesült Államok alkotmányos jogának, jogrendszerének részévé tette, így legalizálta annak intézményét mind az ötven tagállamban. Ebben a Demokrata Párt politikai támogatásának is jelentős szerepe volt, míg a republikánus jobboldaliak, a konzervatív választók többsége mindmáig a hagyományos zsidó-keresztény morál alapján közelíti meg a házasság, a család vagy épp a magzati élet fogalmait.

Amiként a trumpista jobboldal határozottan ellenzi az illegális bevándorlás jogszerűvé tételét, és a republikánusok markáns többsége általánosságban is migrációkritikus álláspontot képvisel, a demokrata baloldal a társadalmi kisebbségek valamennyi csoportját tekintve is a minél több jog biztosítását sürgeti; ezt jól tükrözték a 2016-os és 2020-as elnökválasztás jelöltjeinek különböző véleménypozíciói is. Az elemzések rámutatnak arra, hogy például az evangéliumi keresztények (baptisták, metodisták, reformátusok etc.) és a migrációt ellenző déli polgárok nagy többsége a Republikánus Párt felé hajlik, és hogy ők az utóbbi két elnökválasztáson Trumpra szavaztak (például figyelemre méltó tény volt 2016-ban, hogy az exit pollok alapján a fehér evangéliumi keresztények kb. 80 százaléka támogatta Trumpot). Az etnikai kisebbségek és a genderkérdést liberálisabban megítélő választók viszont a demokratákat preferálják.

Részben idetartozó, és viszonylag friss fejlemény, hogy a Legfelsőbb Bíróság fél évszázad után, idén júniusban érvénytelenítette a híres Roe v. Wade határozatot (1973), és ezzel lehetővé tette a tagállamok számára, hogy maguk dönthessenek az abortusz betiltásáról. Az alkotmányjogi eset jelzi, hogy korántsem szükséges kritikátlanul elfogadni a liberálisok és a demokrata párti politikusok axiomatikusnak, "megfellebbezhetetlennek" hirdetett nézeteit jogi vagy társadalmi szempontból. Ez igaz lehet az abortuszra, a genderkérdésre vagy éppen az azonos neműek házasságára is. Talán nem szégyen Ronald Reagan elnök régi, tanulságos szavait is ideidézni: "Nem arról van szó, hogy liberális barátaink tudatlanok. Arról van szó, hogy sok mindent tudnak, ami nem úgy van."