A hatalmi ágak elválasztásának érvényesülése az Egyesült Államok föderatív berendezkedésében

Az Amerikai Egyesült Államok alapjait tizenhárom, magát 1776-ban függetlennek nyilvánított brit gyarmat képviselői hozták létre.1777 novemberében,az úgynevezett Konföderációs Cikkelyek elfogadása révén megalakulhatott egy lazább államszövetség,majd ezt követően egy évtizeden át, 1787-ig tartották meg Philadelphiában a találkozóikat az államszövetség tisztségviselői azon célból, hogy megvitassák a szövetségi alkotmánytervezetet; ennek alapján az USA alkotmányát 1787-ben fogadták el. Két évvel később azonban – egyes tagállamok javaslatára – az amerikai alkotmányt tíz lényeges módosítással egészítették ki, amelyek 1791-ben léptek hatályba. Ezt a tíz alkotmánykiegészítést Bill of Rights (magyarul Jogok törvénye vagy Jognyilatkozat) néven ismeri az utókor.

Az Egyesült Államokat megalakító tizenhárom tagállamban eleinte csak a 21 éven felüli, adót fizető fehér férfiak szavazhattak, ami akkor nagyjából azösszlakosság egytizedét jelentette. Fontos változás a szavazati jog tekintetében, hogy a tizenhetedik alkotmánykiegészítés 1913-as ratifikálása óta a Kongresszus mindkét házának tagjait közvetlen módon választják. Ma már az Egyesült Államok állampolgárai szinte teljeskörűen általános választójoggal rendelkeznek a szövetségi tagállamok által részükre biztosított törvény előtti egyenlőségrévén(amint ezt a tizennegyedik alkotmánykiegészítés deklarálja), 18 éves koruk betöltésétől (huszonhatodik kiegészítés), fajra (tizenötödik kiegészítés), nemre (tizenkilencedik kiegészítés) és vagyonra (huszonnegyedik alkotmánykiegészítés) tekintet nélkül. Ez alól az egyetlen jelentős kivétel az elítélt bűnözők esete, illetve egyes államokban a büntetésüket letöltött bűnözők jogfosztása. Mindezen alkotmányos változások a szavazati jogosultság gyakorlatában azt jelentették, hogy például a birtoktalanok már a 19. század első harmadától, a volt rabszolgák a 19. század utolsó harmadától, míg a nők, majd bennszülöttek (indiánok) az első világháborút követő évektől élhettek szavazati jogukkal.

Az Egyesült Államok alkotmányában kezdettől rögzítették a politikai együttélés legalapvetőbb, meghatározó játékszabályait az új államalakulat keretein belül, és mindezt oly módon, hogy mindaddig nem volt gyakorlati példa egy ilyen alkotmányos berendezkedés működésére. Az alkotmányban megjelent a hatalmi ágak szétválasztása, jelentős részben a nyugat-európai felvilágosodás szellemi hatásaként, és tulajdonképpen a „törvények uralma” (Montesquieu) elv jegyében legfőbbcéljaaz önkényuralom megakadályozására irányult, és mind a mai napig a demokratikus hatalomgyakorlás és berendezkedés biztosítékául szolgál az USA-ban.

Az amerikai alkotmány alapjána törvényhozó hatalom a Kongresszus (annak részeként az 50 tagállam két-két szenátorával aSzenátus és a 435 főből álló Képviselőház), a végrehajtó hatalmat az elnök és kabinetje, illetve az alárendelt igazgatási apparátus (az „adminisztráció”) testesíti meg, míg az igazságszolgáltatás körébe tartozó tevékenységeket az USA Legfelsőbb Bírósága és más szövetségi bíróságokgyakorolják.

A három hatalmi ágkontrollálja is egymást, amelynek a joguralmi mechanizmusát „fékek és ellensúlyok” (angolul checks and balances) néven jelölik. Ebben a tekintetben valójában nem is annyira a hatalmi ágak (teljes) különválasztásáról, hanem inkább egymástól való kölcsönös függéséről van szó. Például a Kongresszus (törvényalkotás) elmozdíthatja a Legfelsőbb Bíróság elnökét és bíráit (bírói hatalmi ág), ezzel szemben az elnök (a végrehajtás feje) kifogással élhet a Kongresszus által elfogadott törvényjavaslatok tekintetében, ésalkotmányosan akadályozni képes azok végrehajtását. Továbbá: az Egyesült Államok elnöke nevezi ki a Legfelsőbb Bíróság bíráit, mígugyanakkor aszövetségi Legfelsőbb Bíróság alkotmányellenesnek nyilváníthatja az elnök, illetve a Kongresszus által elfogadott törvényeket.

Összefoglalóan: az amerikai alkotmány olyan elnöki demokráciát ír le, amelyben az elnököt (a kormányzat legfőbb vezetőjét)közvetetten, az USA elektori kollégiumán keresztül kinevező polgárok választják. A Kongresszus két kamarája együtt alkotja a törvényeket, az elnök pedig gondoskodik ezen törvényi jogszabályok végrehajtásáról. Az Egyesült Államokban van egy szövetségi szintű Legfelsőbb Bíróság, amely felügyeli az alkotmányos szabályok betartását (vagyis az alkotmányban foglalt alapelvek és szabályok gyakorlati működését ellenőrzi a maga eszközeivel).

Az amerikai alkotmány I. cikkének előterjesztési záradéka (a cikk 7. szakaszában található Presentment Clause) értelmében a Kongresszus mindkét kamaráján átjutott törvényjavaslatot az elnök elé kell terjeszteni, aki aláírhatja azt, vagy megvétózhatja oly módon, hogy visszaküldi ahhoz a törvényhozási kamarához, ahonnan az eredetileg származik. Ha az elnök nem írja alá, és nem is vétózza meg a törvényjavaslatot, akkor „tíz napon belül (vasárnapok kivételével) azt követően, hogy neki bemutatták”, az elnök aláírása nélkül válik törvénnyé.Ha visszaküldését az akadályozza meg, hogy a Kongresszus magát elnapolta, ez esetben nem válik törvénnyé (ezt zsebvétónak – angolul pocket veto – nevezik). Az elnöki vétót kétharmados szavazati többség felülírhatja a Kongresszus mindkét házában azon célból, hogy a szavazás felülbírálja a vétót (ez viszonylag ritkán fordul elő).

Bár az Egyesült Államokban az egyes tagállami kormányzatok (élükön a kormányzókkal) és a szövetségi kormányzat (az USA elnökének irányításával) jogi értelemben kettős szuverénnek minősülnek, az igazságszoltatás tekintetében bonyolultabb a helyzet. A szövetségi Legfelsőbb Bíróság ugyanis sok esetben a fellebbviteli bíróság szerepét tölti be a tagállamoklegfelsőbb bíróságai mellett, illetve azok felett. Ennek alapelvét az a doktrína mondja ki, amely az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságának a tagállamok bíróságai által hozott ítéletek felülvizsgálatára vonatkozó hatáskörét szabályozza;atagállamok legfelsőbb bíróságai – ezen doktrína szerint – általában a végső értelmezési jogkörrel bírnak az adotttagállam alkalmazandó törvényei és alkotmánya tekintetében, hiszen atagállamokszámos alkotmányos rendelkezése a maga kiterjedtségében megegyezik az Egyesült Államok alkotmányának rendelkezéseivel, illetve „párhuzamosnak” minősülnek. Ahol viszont például a tagállam saját alkotmánya szerinti magánélethez való jog szélesebb körű, mint a szövetségi szinten szabályozott magánélethez való jog, illetve a kinyilvánított jogot a magánélet védelmére kimondottan „függetlennek” mondják, akkor a kérdés végső jelleggel az adott tagállam Legfelsőbb Bíróságán dönthető el – és az USA szövetségi Legfelsőbb Bírósága ilyen esetekben megtagadja a joghatóság átvételét.

Az említett doktrínára nem a legkorábbi, de igen alapos példa a szövetségi Legfelsőbb Bíróság Michigan v. Long-ügyben (1983) meghozott döntése. Az ügy érintettjét, David Longot egy pszichoaktív szer, marihuána birtoklása miatt ítélték el, és a rendőrök az illegális drogot a Long által vezetett gépkocsi utasterében és csomagtartójában találták meg. Long az eljárásban indítványt nyújtott be, ügyében pedig azt az alapelvet alkalmazta a szövetségi taláros testület, hogy ha nincs egyértelmű kijelentés arra vonatkozóan, hogy az alacsonyabb államszerkezeti szintű bíróság határozata megfelelő és független állami indokokon alapul, illetve ha úgy tűnik, hogy a tagállami szintűbírósági döntést elsősorban a szövetségi jogra alapozták, akkor a Legfelsőbb Bíróság azt feltételezi, hogy a határozat valójában a szövetségi jogon alapul.

Utóbbi példával a Legfelsőbb Bíróság megmutatta, hogy a hatalommegosztás – a horizontális, pusztán az államhatalomra vonatkozó megközelítés mellett – vertikális (föderatív) szinten is értelmezhető, és ezdöntő mértékben a szövetségi szint és a tagállamok között húzódik.

A hatalmi ágak szétválasztása (a hatalommegosztás) egy olyan, az USA alkotmányában foglalt, és ezáltal biztosítani kívánt érték, amelynek az amerikai politikai-alkotmányos gyakorlatban is megfelelően érvényesülnie kell. Ez adja igazán – a népképviseleti jellegen túl – a tengerentúli elnöki demokrácia lényegét, fontos elvként érvényesítve azt, hogy még a szabad és egyenlő, igazságos választásokon hatalommal felruházott emberek sem állhatnak a jog felett.