A gyurcsányi államreform-kísérlet kudarca és bukása – 15 éve oszlatták fel a „fantombizottságot”

A grémium tagja a többi közt Kiss Péter munkaügyi miniszter, Szilvásy György kancelláriaminiszter, Veres János pénzügyminiszter, Petrétei József igazságügyi miniszter, valamint Horn Gábor koalíciós ügyekért felelős államtitkár volt. A „civil” tagok között Sárközy Tamás jogászprofesszor az államrendszer átalakításának elméleti és gyakorlati kérdéseivel, míg például Botka László szegedi polgármester az önkormányzati szféra reformjával foglalkozott.

A második Gyurcsány kormány 2006 nyarától erővel próbálta keresztülvinni költséglefaragó átalakításait, amelyeket hol reformoknak, hol maga is megszorításoknak nevezett. A reformok javarészét elindították, illetve előkészítették (az állami nyugdíjrendszer- és az önkormányzati átalakítás kivételével). Az államigazgatási reform elsősorban szervezeti változtatásokat takart, közalkalmazotti és köztisztviselői létszámcsökkentést hajtottak végre, a minisztériumokban dolgozók létszámát negyedével – nyolcezerről hatezerre – csökkentették, rászorultsági elvűre módosították a gázártámogatást, emellett az egészségügy területén lefaragták a kiadásokat, továbbá bevezették a vizitdíjat és kórházi napidíjat. Utóbbiakat – a tandíjjal együtt – a 2008-as háromigenes népszavazás nyomán kényszerült eltörölni az akkori kormány.

Az államreform-elképzelések fontos részét képezte, hogy 2007 végéig létre kívánták hozni a (magán) biztosítási alapon működő hazai egészségügyet, de gyakorlatilag a szakmai szereplők jelentős részének és az ellenzéki szakpolitikusok véleményének figyelmen kívül hagyásával, kapkodva próbáltak döntéseket hozni a magyar egészségbiztosítási piac több biztosító felé történő megnyitásáról – a reformbizottság tervei szerint nyolc-tíz egymástól független, versengő for-profit biztosítóval.

Az oktatási területen azt szorgalmazta a reformbizottság, hogy a felsőoktatásban fokozatosan csökkentik az államilag finanszírozott férőhelyek számát, a diákok által fizetendő fejlesztési részhozzájárulás (kötelező tandíj) összegét évről évre hozzáigazítják a költségtérítésekhez, és – reform címén – megszüntetik az eseti és levelező tagozatok államilag támogatott képzéseit.

A helyhatóságoknál – kétharmados támogatás esetén – megalakították volna a regionális önkormányzatokat, illetve 2007-ben mind a 173 kistérségben létrejöttek a többcélú kistérségi társulások (a kistérségek közigazgatási szerepe végül 2013-tól szűnt meg). Szintén ötletelés keretében fölmerült, hogy csökkentik a helyi képviselők létszámát, illetve tiszteletdíját – az ötletelgetés politikai háttere az is lehetett, hogy 2006 nyara után a baloldali kormánypártok elveszítették a népszerűségüket.

Gyurcsány Ferencék államreformjának részeként, az akkori kormányoldal terjesztette be az Országgyűlés karcsúsítását célzóparlamenti javaslatot is, melynek keretében az országgyűlési képviselők létszámát 386 főről 298-ra mérsékelték volna. A javaslathoz azonban nem társult a magyar választási rendszer régóta esedékes, gondosan kidolgozott és átfogó reformja. Végül a 2010–14 között regnáló második Orbán-kormány idején sikerült elfogadtatni azt a reformot, amelynek keretében 199 főre, vagyis a korábbi létszám alig több mint felére csökkent a parlamenti képviselők száma.

Maga Gyurcsány Ferenc kormányfő bizalmasa, az államreformért felelős Draskovics Tibor is szimbolikus példája lett a balliberális jogalkotási időszak reformkudarcainak. Mégpedig annak, hogy a magasabb vezetői szinteken megtett kezdeti látszatintézkedések, pozíciócsökkentések után alig egy évvel már elkezdett visszahízni a kormányfői „udvar”: a Gyurcsány Ferenc körüli kormányzati apparátus. 2007 őszén öt újabb kinevezéssel kilencre emelték a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) államtitkárainak számát (ez a szám megegyezett a 2006 előtti első Gyurcsány-kormány időszakáéval), míg 2007 nyáron visszahozták a tárca nélküli minisztereket: Szilvásy György a titkosszolgálatokat felügyelte (mellé került egy államtitkár is), Draskovics Tibor pedig az államreform végrehajtásáért felelt. Ekkor három új kormánybiztos is megbízást kapott, továbbá a miniszterelnöki hivatalban öt szakállamtitkár, huszonöt főosztályvezető, harmincöt főosztályvezető-helyettes dolgozhatott.

A kormányzó baloldal által a 2006-os választási kampányban megígért olcsóbb, transzparens állam helyett költségesebbé, átláthatatlan „intézménydzsungellé” (Navracsics Tibor), kevésbé demokratikus irányításúvá tették az államapparátust, a felsőbb szinteken egyáltalán nem hozzáértő politikai Jolly Jokerekkel, a minisztériumok egyes jogköreinek kiszervezésével egy árnyékállam kezdeményét is építgetve. Az Államreform Bizottság bizonyos tagjainak valódi hátterét nem is akarták tisztázni, így többségük személye nem is adhatott különösebb okot a bizalomra, továbbá a reformbizottság közjogi státuszára és érdemi feladataira sem derült fény.

Az Államreform Bizottság elvileg a fontos társadalmi alrendszerek – úgymint az oktatás, az egészségügy vagy a közigazgatás – átalakítását felügyelte volna, míg például a nyugdíjrendszer reformjának elindításával érdemben nem is kezdtek el foglalkozni. Ennek fő oka az lehetett, hogy a kapkodó reformlépések kudarca (és a közvélemény többségének egyre inkább érthető ellenállása miatt) a maradék értelmét elvesztette a bizottság léte és munkája.

A gyurcsányi államreform-kísérlet fontos tanulsága, hogy a szakmai-társadalmi egyeztetések elmaradása, a kapkodó és rossz irányú reformkezdemények, a kormányzatba vetett általános bizalom megrendülése mellett nem lehet érdemi és eredményes közigazgatási átalakításokat végrehajtani. Ennél azonban fontosabb tanulság, hogy a 2006-os véres őszi események árnyékában már megmutatkozott az akkori balliberális koalíció magatehetetlensége, amely végül nem egy személy, hanem egy teljes politikai kurzus totális megtöréséhez és bukásához vezetett.