Csak blöffölnek Brüsszelben a vétó eltörlésével? Az uniós szerződések megváltoztatása és a nemzetállamok konszenzusának szerepe

I. Alapító Szerződések módosítása

Az Európai Unióban a közösségi Szerződések (alapító szerződések) csak a kifejezetten erre irányuló eljárás keretében módosíthatók, ahogyan azt az Európai Bíróság 1976-ban kimondta (a Defrenne-ügyben). A luxembourgi testület ezt a megállapítást később kiegészítette azzal, hogy a Szerződések „értelmezési eszközeiként” szolgálhatnak olyan eszközök, mint a Szerződéshez csatolt nyilatkozat vagy az állam- vagy kormányfők határozata, amelyek célja bizonyos rendelkezések tisztázása (Rottmann-ügy, 2010).

Az EU-Szerződések módosítása kétféleképpen történhet meg az Európai Unióról szóló Szerződés (EUSZ) 48. cikk (1) bekezdése alapján. Így megkülönböztetünk ún. rendes felülvizsgálati eljárást, valamint egyszerűsített felülvizsgálati eljárást.

A rendes felülvizsgálati eljárásra kulcsfontosságú módosításoknál van szükség, illetve akkor, amikor a módosítások a közösségi hatásköröket bővítik, ezekre ugyanis csak kormányközi konszenzussal útján kerülhet sor. Ezzel szemben az egyszerűsített módosítási eljárás kisebb jelentőségű kérdésekben tesz lehetővé változtatásokat, továbbá az Unió belső politikáinak és tevékenységeinek olyan kiigazításánál, amely egyben nem jelenti az EU-ra ruházott hatáskörök bővítését.

A Szerződések rendes felülvizsgálati eljárás keretében történő módosítása esetén össze kell hívni az Európai Konventet. A Konvent: alkalomszerűen összehívott nemzetközi konferencia egyes alapvető fontosságú kérdések megvitatására, és a megfelelő döntések előkészítésére az EU keretein belül.

Rendes felülvizsgálatnál bármely tagállam kormánya, az Európai Parlament vagy a Bizottság javaslatot nyújthat be a Tanácsnak a Szerződések módosítására, és e javaslatok többek közt irányulhatnak a korábban EU-ra ruházott hatáskörök bővítésére vagy szűkítésére. A javaslatot a Tanács továbbítja az Európai Tanács részére, és arról értesíti a nemzeti parlamenteket [EUSZ 48. cikk (2) bekezdés]. Ha az Európai Tanács a Parlamenttel és a Bizottsággal folytatott konzultációt követően, egyszerű többséggel a javasolt módosítások megvitatását támogatja, ezt követően az Európai Tanács elnöke a nemzeti parlamentek képviselőiből, az állam-, illetve kormányfők képviselőiből, valamint az Európai Parlament és a Bizottság képviselőiből álló Konventet hív össze [EUSZ 48. cikk (3) bekezdés]. Monetáris területet érintő intézményi módosításoknál rajtuk kívül az Európai Központi Bankkal is konzultálni szükséges. A Konvent vizsgálja meg a Szerződéseket érintő módosítási javaslatokat, és konszenzussal ajánlásokat fogadhat el a nemzeti kormányai képviselőiből álló konferencia számára [EUSZ 48. cikk (3) bekezdés].

Kisebb jelentőségű ügyekben Konvent összehívása nélkül is módosítani lehet a Szerződéseket. Ilyen esetben az Európai Tanács (a kormány és államfők testülete) a Parlament egyetértését követően egyszerű többséggel dönt a Konvent összehívásának mellőzéséről, és az Európai Tanács határozza meg egy, a tagállamok kormányai képviselőinek részvételével tartandó kormányközi konferencia mandátumát [EUSZ 48. cikk (3) bekezdés]. Vagyis ilyenkor nem a Tanács elnöke hívja össze azt, hogy – mint a klasszikus felülvizsgálatnál – közös megegyezéssel meghatározzák a Szerződések módosításait [EUSZ 48. cikk (4) bekezdés]. Az elfogadott módosítás mindkét fajta eljárásban csak azt követően lép hatályba, hogy azt – alkotmányos követelményeinek megfelelően – valamennyi tagállam megerősítette [EUSZ 48. cikk (4) bekezdés].

A Tanács a következő négy mód egyikén hoz döntéseket: szigorú egyhangú döntéssel, mind a 27 nemzeti kormány között; konszenzussal, a laza egyhangúság egy formájaként, amelyet néha a kisebbség konstruktív tartózkodása is elősegít; tagjainak egyszerű többségével; vagy minősített többségi szavazással.

A minősített többségi szavazásnak két típusa van: az első a tagállamok 55%-os küszöbértékét írja elő, amely a lakosság 65%-át fedi le; a másodiknál – „szuper minősített többség” vagy „kettős többség” néven – a tagállamok 72%-ára van szükség. Legalább négy állam blokkoló kisebbségként felfüggesztheti a minősített többségi szavazást, és az adott ügyet az Európai Tanács elé terjesztheti további megvitatásra.

II. A Római Szerződés módosítása föderális tendenciákkal – az 1966-os krízis

Az alapító Római Szerződés mind az öt felülvizsgálata – Egységes Európai Okmány, Maastricht, Amszterdam, Nizza, Lisszabon – kiterjesztette a minősített többséggel meghozható döntések számát, és csökkentette a nemzeti vétó hatályát.

Már az 1986-ban aláírt Egységes Európai Okmánnyal akként kívánták módosítani a Római Szerződést, hogy azzal minél inkább kiteljesítsék a belső piacot, továbbá csökkenteni akarták azoknak a szakpolitikai területeknek a számát, amelyeknél egyhangúságra volt szükség a jogszabályok elfogadásához.

Voltak esetek az Unió történetében, amikor – az egyhangúság hiánya miatt – az EU-tagállamok egy bizonyos körén belül született külön szerződés. Az 1985-ös, illetve az 1990-es Schengeni Szerződést és Egyezményt ily módon fogadták el, de ezt követően az Amszterdami Szerződés mégis beépítette az uniós jogba, és a szerződést alá nem írt többi tagállam kimaradási lehetőséget (opt-out) kapott a végrehajtás alól.

1966-ban „egyhangúsági válság” alakult ki a Tanácson belüli szavazási eljárások során, ugyanis már ekkor – egyes területeken – az egyhangú döntéshozatalra vonatkozó szabályt a minősített többségi szavazás akarták felváltani. De Gaulle elnök Franciaországa markánsan kifogásolt számos bizottsági javaslatot, például a közös agrárpolitika finanszírozása kapcsán, ezért a franciák nem jelentek meg a fontosabb üléseken (ez volt az „üres székek” politikája). Végül a luxemburgi kompromisszum keretében rendezték ezt a vitát, amely kimondta, hogy ha egy vagy több tagállam alapvető érdeke forog kockán, a Tanács tagjai a kölcsönös érdekek mentén kötelesek egy konszenzusos megoldásra törekedni az uniós viták során (ez úgy is mondható, hogy a nemzetállami álláspontokat lehetőség szerint figyelembe kell venni).

Az alapító szerződések legutóbbi módosításaként, a 2009-ben hatályba lépett Lisszaboni Szerződés növelte azon szakpolitikai területek számát, amelyekre a Tanács minősített többségi szavazása vonatkozik (ez lényegében vétójog-gyengítést jelentett). Mindezek a folyamatok a közösség föderalizálásának irányába mutató lépésekként is értelmezhetők.

Ugyanakkor korlátozott számban, de egyes érzékenynek számító szakpolitikai területeken továbbra is egyhangú szavazás szükséges: így az adózásnál; a szociális biztonság vagy szociális védelem területén; új uniós tagállamok csatlakozásánál; a közös kül- és biztonságpolitika kereteinél, beleértve a közös biztonság- és védelempolitikát; továbbá az operatív rendőrségi együttműködésnél a tagállamok között.

III. A vétó mint a nemzetállam eszköze

A szavazások egyhangúságának megakadályozására hivatott vétó eszköz és hatalom arra, hogy valamely tagállam egyoldalúan megakadályozzon egy hivatalos aktust, általában döntés vagy jogszabály hatályba léptetését.

Az európai vétóhagyomány egyik legmarkánsabb példája az volt, amikor 1963-ban De Gaulle francia államfő megvétózta Nagy-Britannia csatlakozását az Európai Gazdasági Közösséghez, ugyanis hiányolta a szükséges politikai akaratot a brit vezetésből ahhoz, hogy az ország „egy erős Európa” része legyen. Négy évvel később De Gaulle megvétózta az Egyesült Királyság második csatlakozási kísérletét is.

Egy másik, energiaügyi példa: 2002 márciusában a Tanács gazdasági-pénzügyi formációjának (ECOFIN Tanács) ülésén Franciaország megvétózta a villamosenergia- és gázpiacok háztartások előtti megnyitására irányuló javaslatot (bár valamennyi tagállam elfogadta azt a határozatot, amely későbbre ütemtervet határoz meg az energiapiac kereskedelmi felhasználók számára történő liberalizációjára).

Az uniós bővítés elleni vétók példája volt, hogy 2008 decemberében Szlovénia blokkolta a csatlakozási tárgyalásokat Horvátországgal a két állam közötti határvita miatt (a horvátok végül 2013-ban csatlakoztak az EU-hoz).

Az Európán kívüli gazdasági nagyhatalmak kapcsán is mutatkoztak nézetkülönbségek. Például 2016 áprilisában Nagy-Britannia blokkolta a kínai acélvám emelésére tett uniós javaslatot, amely – a hivatalos álláspont szerint – megvédhette volna az európai ipart az olcsó importtól.

Egy adópolitikai példát említve: 2019 tavaszán a Tanácsban Dánia, Finnország, Írország és Svédország is megvétózta a kezdeményezést a digitális nagyvállalatok megadóztatása érdekében – erről 2020-ban született volna megállapodás a tervek szerint.

2019 októberében, az EU általános ügyekért felelős vezetőinek találkozóján Franciaország megvétózta az EU-tagság megnyitásáról szóló tárgyalásokat Észak-Macedónia és Albánia számára – bár a sokáig ellenző Hollandia részben támogatónak bizonyult –, azzal érvelve, hogy nem szabad kitűzni csatlakozási tanácskozások megindításának időpontját mindaddig, amíg az Európai Unió meg nem újítja a bővítési eljárással kapcsolatos teljes megközelítését.

2020 novemberében, Magyarország és Lengyelország éltek a döntési vétó legitim eszközével az EU költségvetésének jóváhagyásánál egy olyan tervezett záradék miatt, amely a jogosan járó közösségi finanszírozást jogállamisági szempontok betartásához kötötte volna az érintett országok felé. A csomag 750 milliárd eurót tartalmazott, egy Covid utáni helyreállítási alappal. A 27 uniós tagállam brüsszeli nagykövetei végül nem tudták elfogadni a költségvetést, mert a két közép-európai ország vétózott.

A vétójog így jól láthatóan fontos, alapvető befolyásolási eszköz a nemzetállami kormányzatok kezében – fenntartása ezért lényeges uniós érték. A vétójog maga is értelmezhető „főszabály” gyanánt, hiszen jogi biztosítékot nyújt a kisebbségi álláspontot képviselők számára az adott eljárás befejezésére – az új, nem támogatott jogszabály, de adott esetben a többség akarata ellenére hozni kívánt döntés megakadályozására.

A vétójog eltörlését, illetve gyengítését a Szerződésekben elvileg bármely tagállam, valamint az Európai Parlament vagy a Bizottság is kezdeményezheti, azonban – mai tudásunk szerint – a közösségi jogi gyakorlat és keretrendszer alapján ez akár egyetlen tagország nem támogató álláspontjából kifolyólag is, egy sajátos „deadlock” döntési helyzetként nem látszana sikeresen keresztülvihető változtatási szándéknak.


Dr. Ifj. Lomnici Zoltán
Dr. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász

Az amerikai közszolgálati média és a függetlenség mítosza – 2. rész

Az Egyesült Államokban egyre többen aggódnak a választások külső befolyásolása miatt
A sorozat első részében megismerkedhettünk a Public Broadcasting Service, az USA legelterjedtebb közszolgálati televíziós csatornájának történeti hátterével, ideológia alapjaival, és egyes, a PBS liberális és baloldali elfogultságára vonatkozó körülményekkel.

Ezek után nehéz csodálkozni azon, hogy a politikai jobboldal liberálisnak, illetve demokrata elhajlásúnak érzékeli az NPR-t és a PBS-t, a közszolgálati műsorszórás felszíni „semlegessége” ellenére; például hogy „minden dolgot figyelembe vesznek”, mint az „All Things Considered” műsor címében, amely az előbb említett NPR-nek, azaz a legismertebb amerikai közszolgálati rádiónak az egyik kiemelt hírműsora.

A fentiek fényében, a közszolgálati televízió kiegyensúlyozottságával elégedetlen republikánus nézők alighanem átérzik a modern tömegkommunikáció kora előtt élt amerikai elnöknek, Thomas Jeffersonnak a szavait: „Bűnös és zsarnoki dolog, ha valakit arra kényszerítenek, hogy pénzt adjon azoknak a vélemények terjesztéséért, amelyekben nem hisz és irtózik.”

2017-ben, a frissen hivatalba lépett republikánus elnök, Donald Trump meg is ígérte híveinek, hogy megszünteti a közszolgálati műsorszolgáltatás finanszírozását. Álláspontja mögött ott sejthető, hogy bár a kiegyensúlyozott hír- és magazinműsorok gyártása, rendszeres sugárzása (ezáltal a tájékozottabb nyilvánosság megteremtése) indokolhatja az adófizető polgárok általi támogatást és fenntartást, azonban ha a társadalom egy tekintélyes része úgy érzi, hogy a közszolgálati média nem képes ellátni ezt a feladatát, akkor megvonható tőle a támogatás.

Mindazonáltal 2004 óta – minden évben – az amerikai lakosság körében végzett felmérések kimutatták, hogy a PBS-t folyamatosan a megbízhatóbb intézményként tartják számon a nézők a kereskedelmi műsorszóráshoz és a kábeltelevízióhoz, valamint az újságokhoz és a streaming szolgáltatásokhoz képest. Amikor 2021 elején arra kérték az amerikaiakat, hogy értékeljék a befizetett adók hasznosulásának megfelelő voltát az egyes területeken, a PBS-t csak a katonai védelem, valamint az élelmiszer- és gyógyszerbiztonság felügyelete előzte meg.

Ugyanakkor tény az is, hogy egy 2014-es Pew Research Survey (széleskörű kutatás) szerint a PBS közönségének hatvan százaléka következetesen vagy többnyire liberális nézeteket valló személy volt. A közönség további 26 százaléka vegyesnek látta az értékrendszerét, és csak 15 százalékuk mondta magát következetesen vagy többnyire konzervatív szemléletűnek.

Nem véletlen például, hogy egyes független tartalomelemzők (mediafactcheckbias.com) szerint általánosságban elmondható, hogy a NewsHour a téma- és történetválasztás, valamint a műsor hangvétele miatt – „kissé a baloldalnak kedvez”, ha például környezetvédelmi kérdésekről van szó, és ilyen témákban Trump (akkori) elnököt illetően mérsékelten negatív riportokat tett közzé.

Az amerikai lakosság PBS iránti viszonylag pozitív viszonya a nemzeti kohézió iránti igényből is levezethető – vagyis abból, ahogyan az amerikaiak a közszolgálat bizonyos területeihez viszonyulnak a kulturális hasonlóságok és szociálpszichológiai adottságok révén.

 Attitűdről és habitusról beszélünk, amelynek középpontjában a közös alkotmány és jogrendszer, a szövetségi, közszolgálati intézmények iránti tisztelet és összetartó erő áll, amely társadalmi összetartozást segítő patriotizmussal is összefügg. David Webb ismert médiaszemélyiség, a konzervatív Fox News hírcsatorna munkatársa is fontosnak nevezte a nemzeti intézmények iránti lojalitást a nemzeti kohézió tekintetében, ami magyarázhatja a PBS-be vetett, és aziránt megmaradt viszonylag erős lakossági bizalmat is.


Az amerikai közszolgálati média és a függetlenség mítosza – 1. rész

A hetvenes évek elején, nem sokkal az amerikai közszolgálati műsorszolgáltatás (röviden PBS) létrehozása után, egy fiatal, harmincas éveit taposó ügyvéd, bizonyos Antonin Scalia – a szövetségi Legfelsőbb Bíróság későbbi ikonikus tagja – ekként figyelmeztetett: a konzervatívok „jelentős társadalmi következményekkel járó, hosszú távú problémával szembesülnek” majd a kormányzat által finanszírozott, a nagy-britanniai BBC-hez hasonló műsorszórási rendszer kidolgozása révén.

Teljes angol neve Public Broadcasting Service: ez az ország nagy részén elérhető, az USA legelterjedtebb közszolgálati televíziós csatornája. Nem tartozik a négy legnézettebb televíziós hálózat (CBS, NBC, ABC, Fox) tagjai közé.

 A műsoridőt többnyire híradások, oktatóműsorok, dráma- és vígjátéksorozatok ismétlése tölti ki. A szombat reggeli műsorblokk a rajzfilmeket sugárzó PBS Kids, amely szórakoztató, oktató jellegű programokat nyújt a gyerekek számára.

A PBS jórészt a kulturális közszolgálatot testesíti meg, mégpedig egy kulturálisan baloldali vonásokat mutató értékösszesség megjelenítése révén. Ezt a tendenciát csak tovább erősítik a magáncsatornák; itt érdemes megemlíteni a gyerekeknek szóló Nickelodeont, amely már kiskorban megalapozza ezt a fajta szocializációt. 1980 után tört be a köztudatba Ted Turner CNN-je, amely a műholdas technológiával az első világszerte elérhető hírcsatorna lett. 1981-ben indult az MTV (Music TV), amely a zenei világ keltette érzéseken, hangulatokon keresztül – dalszövegek segítségével – ad át gondolatokat, és igyekszik identitást teremteni. A MTV-nek idővel egyre több regionális változata jött létre.

 A PBS közszolgálatisága az elmúlt évtizedek során a külvilág szemében is plurálisnak elismert médiakörnyezetben bontakozott ki, saját tevékenységét a sokszínűség eszményének előtérbe helyezésével kifejtve. Ennek szellemi alapját az 1967. évi amerikai közmédia-törvény (Public Broadcasting Act of 1967) vetette meg az „alternatívát nyújtani” elvárással. A sokszínűség meghirdetése ellenére idővel mégis a kulturális hegemónia nyert mind jobban teret, mégpedig – a mainstream, kulturálisan liberális és baloldali nézőpontok támogatásával szemben – a markánsan konzervatív vagy keresztény szellemű vélemények és álláspontok visszaszorítása, illetve ezek diszkreditálása révén.

 A politikai egyoldalúságra való erős hajlam például az interjúk, debattok alkalmával is jól láthatóan megjelenik. Például a PBS Newshour riportere aszerint viszonyul a vendégeihez, hogy azok mely pártot képviselik; sokkal élénkebb és többször vág közbe, vitatkozóan, ha például a republikánus John Barrasso wyomingi szenátort kérdezi, mint akkor, ha például a New York állambeli demokrata szenátor, Chuck Schumer vagy a szintén demokrata képviselőházi elnök, Nancy Pelosi az interjúalanya.

A konzervatív, republikánus vendégnél nagyobb az esély, hogy egy ponton türelmetlenül félbeszakítja, és egyszerűen nem engedi neki, hogy az illető a maga gondolatmenetét végigvigye, és így válaszoljon a kérdésre, miközben egy demokrata pártinak sokkal több időt hagy erre. Így látszik, hogy az újságíró melyik oldalhoz áll pozitívan, és melyikhez jóval negatívabban. A konzervatív nézők gyakori panasza különböző fórumokon – ha a PBS-ről fejtik ki a véleményüket –, hogy republikánus kormányzatok idején a társadalmi vagy akár földrajzi, fizikai eseményeket (pl. időjárási esemény, faji összecsapások vagy fegyveres konfliktus, nemzetközi diplomáciai helyzetből adódó feszültség) nagyobb valószínűséggel próbálnak visszavezetni a szövetségi adminisztrációra, mint például az Obama-terminusok időszakában. A PBS Newshour közszolgálati televíziós műsorát a kiegyensúlyozottság, a korrekt tudósítások tekintetében tehát számos kritika éri, miközben a műsort részben az adófizetők, a nézők – legyenek bármely párt szimpatizánsai – finanszírozzák.

 Egy másik, hasonló okok miatt gyakran kritizált PBS-program az Amanpour & Company című késő esti, globális ügyekkel foglalkozó interjúsorozat, amelyet Christiane Amanpour vezet, és amely a republikánus irányultságú nézők egy része szerint talán még elfogultabb nézőpontot jelenít meg. Az adásonként egyórás műsorprogramot 2018. szeptember 10-én indította el a PBS, a balliberális CNN International Amanpour című műsorának bővített változataként, a New York-i WNET stúdiók tudósítói által készített interjúkkal kiegészítve.

 Amanpour PBS-programja a 2020-as elnökválasztás előtt teret adott azon elszánt kísérlet szereplőinek, amelynek lényege, hogy michigani kormányzói szinten próbálták demokraták a helyi republikánusokat Trump ellen fordítani, hogy így javítsák esélyeiket a csatatérállamban. Ehhez a közszolgálat asszisztált, míg ugyanakkor soha nem készült interjú republikánussal vagy olyan csoporttal, amely Bidennel szemben igyekezett hasonló törekvéseket megvalósítani.

A NewsHourt az élő adások mellett a riportjai miatt is érték kritikák, így például a PBS 2016 márciusában kommentár nélkül – hírműsorba ágyazottan – adásba került riportja miatt, amely a Donald Trump republikánus jelölt kampányában önkéntesként dolgozó észak-karolinai Tilly család mindennapjait mutatta be olyan módon, hogy rasszistának sejtesse a Trump mögötti támogatók egy részét. A harminchárom éves családtag, Grace Tilly tetoválásait (például kelta kereszttel) igyekeztek manipulálni a nézőket, legalábbis némi bizonytalanság fenntartásával, noha valójában nem rasszista jellegű szimbólumokról volt szó.


A Freedom House jogállamisági jelentése komolytalan – még a The Economist szerint is

A Freedom House (FH) nevű nem-kormányzati szervezet (NGO) legújabb „demokrácia-jelentése” számos hamis állítást fogalmaz meg hazánkkal szemben, így a jogállammal kapcsolatos valós megállapítások helyett inkább politikai támadások szerepelnek a riportban. A jelentés szerint Magyarország nem a hagyományos értelemben vett demokrácia, ezt pedig azzal magyarázzák, hogy „a megválasztott vezetők feladták a liberális demokratikus elvek iránti elkötelezettségüket.” Vagyis, szerintük csak egy liberális vezetésű állam lehet demokratikus. Magyarország Alaptörvényének (továbbiakban: Alaptv.) B) cikk (1) bekezdése azonban leszögezi, hogy Magyarország független, demokratikus jogállam.

A civil szervezet álláspontja az, hogy az április 3-i magyar választás nem volt szabad, sem tisztességes. Az Alaptv. 2. cikk (1) bekezdése, ezzel szemben, deklarálja, hogy az országgyűlési képviselőket a választópolgárok általános és egyenlő választójog alapján, közvetlen és titkos szavazással, a választók akaratának szabad kifejezését biztosító választáson választják. Az országgyűlési képviselők választásáról szóló 2011. évi CCIII. törvény 2. § (1) bekezdése szerint a választójog gyakorlása a választópolgár szabad elhatározásán alapul. A választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény 2. §-a rögzíti a választás alapelveit, melyek között szerepel a választás tisztaságának megóvása. A normatív rendelkezések mellett, az EBESZ is pozitív empíriákról számolt be a magyar választásról szóló „Előzetes megállapítások és következtetések” elnevezésű jelentésében. A nemzetközi megfigyelők a szavazókörökben lezajlott folyamatok valamennyi szakaszát pozitívan értékelték, és leszögezték, hogy a választások és a referendum lebonyolítása szakszerű és jól szervezett volt, a jogszabályi környezet megteremtette a demokratikus választások lebonyolításának lehetőségét, a választási szervek pedig szakszerűen, hatékonyan és a normatív előírásoknak megfelelően látták el a feladatukat.

Az FH jelentése rendkívüli politikai elfogultságot hordoz magában, és szándékosan próbálja lejáratni azokat az államokat, amelyeket nemzeti, polgári kormányok vezetnek, így Magyarországot is. Még a – jobboldalinak szintén nem mondható – Economist 2021-es Demokrácia Indexe (amely négy csoportba rendezi a világ országait: teljes demokráciák, hibás demokráciák, hibrid rezsimek és autoriter rezsimek) is sokkal „előkelőbb” helyet szán hazánknak a demokratikus országok között, egy kategóriába („hibás demokráciák”) sorolva minket, többek között, Horvátországgal, Franciaországgal, Spanyolországgal, az Egyesült Államokkal, Olaszországgal és a V4-országokkal. Az Economist az alábbi témakörökben vizsgálja az adott országokat: választási rendszer és pluralizmus, polgári szabadságjogok, kormány működésének gyakorlata, politikai részvétel, politikai kultúra. Ugyanezen szempontokon túl, az FH még a média helyzetét és az igazságszolgáltatás függetlenségét is górcső alá veszi az elemzett államokban. A sajtó szabadságát és sokszínűségét, valamint a demokratikus közvélemény kialakulásához szükséges szabad tájékoztatás feltételeit az Alaptv. IX. cikk (1)-(2) bekezdései, illetve a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvény 4. § (1)-(2) bekezdései garantálják. Az igazságszolgáltatás függetlenségét és a bírák pártatlanságát számos, kógens rendelkezésben deklarálja a hatályos magyar joganyag, így az Alaptv. 26. cikk (1) bekezdésében és a 28. cikkben, a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény preambulumában és a 3. §-ban, valamint a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény 1. § (1) bekezdésében és a 39. §-ban. Mindezekre tekintettel, semmi sem indokolja, hogy az FH negatívabb besorolásban részesítse Magyarországot, mint az Economist, ez tehát csak politikai motivációra vezethető vissza.

Ahogyan az a népszuverenitás elvéből, illetve az Alaptv. B) cikk (4) bekezdéséből következik, a nép a hatalmát választott képviselői útján, kivételesen közvetlenül gyakorolja. Egy kormány, illetve egy miniszterelnök annál inkább a nép nevében, a népakaratot kifejezve, a népet megtestesítve vezeti az országot, minél nagyobb a választók által kapott felhatalmazása, vagyis a népi legitimációja, ez pedig a demokratikus működés egyik előfeltétele, ahogy a plurális, többpárti parlament is. Az április 3-i választásokat követően kilenc párt jutott be az Országgyűlésbe, illetve a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata. Ezzel szemben, az FH és az Economist által is „demokráciában előrébb rangsorolt” Ausztria Nemzeti Tanácsban csupán öt párt politikusai foglalnak helyet, Lettországban és Csehországban hét párt jutott be a Képviselőházba, a szlovák és a lengyel parlamentben pedig mindössze hat párt van jelen (utóbbiban még a Német Kisebbség). Orbán Viktor, a Fidesz-KDNP pártszövetség miniszterelnök-jelöltjeként, a szavazatok közel 55 százalékát megszerezve példátlan felhatalmazást kapott. Több európai ország vezetője mögött – a pártjaik által megszerzett voksok számát a többi párthoz viszonyítva – a társadalmi támogatottság csupán a töredéke, mint amivel a magyar kormányfő rendelkezik. Alexander de Croo belga miniszterelnök pártja, a Nyitott Flamand Liberálisok és Demokraták a szavazatok mindössze 8,5 százalékát szerezte meg 2019-ben. Ugyanabban az évben a Finn Szociáldemokrata Pártot a szavazók 17,7 százaléka támogatta, így lett Sanna Marin Finnország kormányfője. Olaf Scholz kancellár, a Német Szociáldemokrata Párt első embereként, a tavalyi német szövetségi választásokon a voksok 25,7 százalékát tudhatta magáénak. Hazánk és Orbán Viktor egyik legfőbb nyugati bírálójának, Mark Rutte holland miniszterelnöknek a pártja, a Szabad Demokrata Néppárt a tavalyi választásokon a voksok 21,9 százalékot szerezte meg.

Az FH 2019 és 2020 között összesen 550 ezer dollárt (nagyjából 195 millió Ft) kapott a Soros Györgyhöz köthető Nyílt Társadalom Alapítványoktól, attól a szervezettől, ami évente dollármilliárdokkal támogatja a nyílt társadalmak eszmerendszerét propagáló NGO-kat világszerte, és jófizetett aktivista hálózattal igyekszik megbuktatni az – egyébként a népszuverenitás jegyében demokratikusan megválasztott – jobboldali kormányokat. Ez alátámasztja a hazánkat hibrid rezsimnek minősítő civil szervezet politikai elköteleződését és a motivációját, amiért alaptalanul támadja Magyarországot.


Dr. Ifj. Lomnici Zoltán
Dr. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász

Nekünk is van függetlenségi nyilatkozatunk!

Ma van a kossuthi dokumentum életbe lépésének 173. évfordulója.

„Mi, a magyar álladalmat törvényesen képviselő nemzetgyűlés, midőn jelen ünnepélyes nyilatkozatunk által Magyarországot elidegeníthetlen természetes jogaiba visszahelyezve minden hozzá tartozó részekkel és tartományokkal egyetemben az önálló független európai státusok sorába iktatjuk” – szól az 1849. április 19. napján kelt magyar függetlenségi nyilatkozat. A Debrecenben született dokumentum dekódolása azonban nem könnyű, csak értő fülek, hazafias szív és a magyarság történelmére nyitott értelem tudja befogadni.

A dokumentum aktualitását éppen a történelmi gyökereiben és üzenetében kell keresnünk. Azokban az időkben – az 1848-49-es forradalmat és szabadságharcot követően –  a szuverenitását elveszített hazánkban valóban nem működött demokrácia és jogállam, és az ország egy idegen megszálló birodalom uralma alatt állt. Ma Magyarország szuverén jogállam, amelynek éppen ezért rendíthetetlenül ki kell állnia nemzetállami érdekeiért – de más európai nemzetek jogaiért is –, hogy ez a státusza nehogy meggyöngüljön vagy azt akár teljesen el is bukja.

A magyar nemzet függetlenségi nyilatkozatáról szóló 1849. évi II. törvénycikk bevezetőjében ezt olvashatjuk:

„Mi, a magyar álladalmat törvényesen képviselő nemzetgyülés, midőn jelen ünnepélyes nyilatkozatunk által, Magyarországot elidegenithetlen természetes jogaiba visszahelyezve minden hozzá tartozó részekkel és tartományokkal egyetemben, az önálló független európai státusok sorába igtatjuk s a hitszegő Habsburg-Lothringeni házat Isten és világ előtt trónvesztettnek nyilatkoztatjuk: erkölcsi kötelességünknek ismerjük ezen elhatározásunk indokait nyilvánitani, miszerint tudva legyen az egész mívelt világ előtt, hogy e lépésre a halálig üldözött magyar nemzetet nem tulzott elbizakodás s nem forradalmi viszketeg, hanem a türelem végső kimerültsége s az önfenntartás kénytelensége vezeté.

Háromszáz esztendeje mult, hogy a magyar nemzet szabad választás által az osztrák házat, kétoldalú kötések alapján, a királyi székbe emelé.

És e három század nem egyéb, mint a folytonos szenvedés három százada.

Isten ez országot a jólét és boldogság minden elemeivel megáldotta. Közel 6000 négyszegmértföldnyi területe sokszerü bőségben van elárasztva a felvirágzás forrásaival, tizenöt milliónyi népe kebelében hordja az ifju erőt s fogékonyságot, hogy Európa keletén a népszabadságnak és civilisationak hatalmas tényezője s Európa békéjének mint hajdan őre volt, ugy jövendőben biztositója legyen.”

Ahogy arról korábban többször is megemlékeztem, a szövegben is megjelenő boldogsághoz való jogot, illetve egészen pontosan a boldogságra való törekvés (pursuit of happiness) jogát hivatalosan első ízben az Amerikai Függetlenségi Nyilatkozat deklarálta 1776 júliusában. A Thomas Jeffersonnak tulajdonított sorok alapján „az embert teremtője olyan elidegeníthetetlen Jogokkal ruházta fel, amelyekről le nem mondhat, s ezek közé a jogok közé tartozik a jog az Élethez és a Szabadsághoz, valamint a jog a Boldogságra való törekvéshez.” (Ezzel párhuzamba állítható a Biblia azon kitétele, amely szerint a boldogság elérésének egyik alapvető feltétele az igazság keresése és megismerése: „boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert ők megelégíttetnek”)

Mintegy hetven évvel az Egyesült Államokban történt események, és egy évvel az áprilisi törvények szentesítése után, 1849. április 19-én, a debreceni Nagytemplomban összeült nemzetgyűlés előtt Kossuth Lajos megtette történelmi javaslatát Magyarország függetlenségének kimondására, amit a képviselőház egyhangúan elfogadott, és egyúttal Kossuth Lajost kormányzó-elnökké választotta. A nyilatkozat tehát kimondja, hogy „Isten ez országot a jólét és boldogság minden elemeivel megáldotta”, majd azzal folytatja, hogy „Európa keletén a népszabadságnak és civilizációnak hatalmas tényezője s Európa békéjének mint hajdan őre volt, úgy jövendőben biztosítója legyen.”

„Saját lábunkon állunk, nem vagyunk szolgái idegen hatalmasságoknak” – hangsúlyozta 169 évvel a 48-as eseményeket követően Orbán Viktor miniszterelnök március 15-i ünnepi beszédében a Magyar Nemzeti Múzeum előtt, miközben groteszk harci síphang formájában zúgott a bírói döntéssel szentesített véleményszabadság. A magyarok a boldog élethez csak úgy juthatnak el, ha a szabadság és a függetlenség útját követik. “Nekünk szabadság és függetlenség nélkül nem igazi otthon a haza. És a mi fajtánk nem lehet boldog olyan hazában, ami nem az otthonunk” – hangsúlyozta a kormányfő.

A beszéd gerincét jelentő diskurzus lényege tulajdonképpen egyszerűen összegezhető: nem másról szól, mint nemzetállami szuverenitásunkról, és arról, hogy ezt a nélkülözhetetlen önállóságot – hazánk függetlenségét – jogunkban áll-e megtartani. Jogunkban áll-e például törvényeket módosítani olyan szabályok megszületése érdekében, hogy az országunkba illegálisan érkező külföldi ne tudjon az ország területére belépni? Jogában áll-e például migrációs válsághelyzetben a magyar hatóságoknak menedékkérőket csak akkor beléptetni Magyarországra, ha a menekültügyi hatóság számukra nemzetközi védelmet biztosító döntést hoz? Jogunkban-e áll külföldről jelentős összegekkel támogatott civil szervezetek számára – forrásaik és hátterük átláthatósága érdekében – törvényi kötelezettségeket meghatározni? Ezáltal a társadalom egésze és minden magyar állampolgár számára egyértelművé tenni, hogy ezek a hazánkban sokszor magas szintű politikai befolyásolásra törekedő szervezetek pontosan milyen támogató érdekcsoportok érdekeit kívánják érvényesíteni?

A magyar állampolgárok által demokratikus úton soha fel nem hatalmazott, ugyanakkor sorsukat és jövőjüket gyökeresen alakítani kívánó úgynevezett NGO-k befolyása akár egész demokratikus állami intézményrendszerünk működésére kihathat, és törekvéseik szélsőséges esetben Magyarország most még működő nemzetbiztonságát és függetlenségét sodorhatják veszélybe. Jogunkban-e ezt az országot megvédeni, és megtartani olyannak a következő nemzedékek számára, mint amilyennek mi annak idején szüleinktől és nagyszüleinktől megkaptuk, és amilyennek az elnyomók elűzése után megteremtettük? A kérdés tehát: kaphat-e jogot a nemzetállam?

Az elmúlt bő évtizedben folyamatosan zajló és újabb és újabb lendületet kapó vitában két teljesen különböző világ csap össze egymással, és nem alaptalanul merülhetett fel az aggodalom sokakban a most közvéleményünket borzoló plenáris ülés kapcsán: vajon van-e elég erő, hogy sikerrel ellent álljon Magyarország és annak vezetője – a vitában bennünket képviselő Orbán Viktor – a ránk zúduló támadásoknak, és lesz-e elég erő, hogy ezt a küzdelmet végigvigyük? Győzhet-e a nemzetállami Európa a birodalmi Európa koncepciója felett? És Albert Camus-vel szólva: elég erős lesz-e majd az értünk mindenünnen támadó kiáltások visszhangja? E tekintetben van azért ok a bizakodásra, hiszen ma már sokkal többen állnak mellettünk szerte Európában, mint évekkel ezelőtt.

Egy egészen biztosan és vitathatatlanul megvan hozzá a nemzeti jobboldalban: a politikai bátorság. Mert ahogy egyszer a magyar miniszterelnök Winston Churchillt, a brit államférfit idézve kijelentette:

„A bátorságot joggal tartják az első számú emberi tulajdonságnak. Ez az, ami lehetővé teszi az összes többit.


Dr. Ifj. Lomnici Zoltán
Dr. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász

Jézus pere – A zsidó törvények szerint nem lett volna keresztre feszítés?

A nagypéntek a keresztény liturgiában a húsvét előtti péntek, amely napon a keresztények világszerte megemlékeznek Jézus Krisztus kínszenvedéséről, kereszthaláláról és temetéséről. A következőkben Jézus peréről lesz szó, illetve arról, hogy mi vezetett el a keresztény vallásban központi szerephez jutott Jézusnak, mint Isten fiának, Dávid fiának – másként a Prófétának, Üdvözítőnek – az elítéléséhez, kínszenvedéséhez, ennek eredményeként pedig halálához és a harmadik napon történő feltámadásához.

Jézus perének és elítélésének fő okaként azt szokták említeni, hogy Jézus messiásként, azaz a próféták megjövendölte vallási vezetőként viselkedett, míg ugyanakkor a zsidóság vezetői nem tudták és nem akarták őt Messiásként elfogadni. Ők ugyanis a rómaiakat legyőzni képes, és Izraelt győztes hatalommá emelő messiást vártak maguknak a más célok által vezérelt Jézus helyett. Nem valós, hanem ál-Messiásként tekintettek rá, akit ezért – a mózesi törvények szerint – a halálba akartak küldeni. Jézus valóban kíméletlenül ostorozta őket a képmutató vallásosságuk miatt, ők pedig státusukat, jövedelmüket is komoly veszélyben érezték volna abban az esetben, hogy ha Jézus új vallást alapít, és ezáltal akár a zsidó vallás is megszűnik.
Ezért ők pert és nyilvános kivégzést akartak – a nép előtt hivatalosan is hamis prófétának, istenkáromlónak nyilvánítva Jézust –, és hogy ennek a vádnak megfelelő büntetéssel vessenek véget életének. A zsidó törvényszéki bíróság, a Főtanács rendkívüli ülését Kaifás főpap így zárta be: „Nem értitek a dolgot! Nem fogjátok föl, hogy jobb, ha egy ember hal meg a népért, mintsem az egész nép elpusztuljon”(11,49-50). János evangéliuma azt is hozzáteszi: „De ezt nem magától mondta, hanem mint főpap megjövendölte, hogy Jézus meghal a népért, s nemcsak a népért, hanem azért is, hogy Isten szétszóródott gyermekeit egybegyűjtse. E naptól kezdve eltökélt szándékuk volt, hogy megölik őt” (11,51-53).
Miután a római fennhatóság miatt a zsidó szervek nem szabhattak ki, illetve nem hajthattak végre halálbüntetést, így ők maguk Jézust törvényesen nem végezhették ki, a főpapok a Főtanács (arámiul Szanhedrin) egyik ülésén azonnal javasolták Jézus letartóztatását. Továbbá kezdeményezték, hogy Jézust úgy vigyék Pilátus elé, hogy megfelelő eszközök bevetése (rágalmazás, akár zsarolás) nyomán Pilátusnak ne is legyen más választása, mint Jézus halálra ítélése.
Ezen elképzelés ellen azonban több zsidó főtanácsos is felemelte a szavát, és közülük az egyik legtekintélyesebb jeruzsálemi farizeus, Nikodémus megjegyezte: „Elítél-e törvényünk valakit, anélkül, hogy kihallgatták volna és meggyőződtek volna arról, hogy mit tett?" A főpapok ezért kénytelenek voltak belemenni abba, hogy csak egy zsidó törvényszéki eljárás lefolytatása után állíthatják Jézust Pilátus elé, és az eljárás során meg kell vizsgálni, hogy tettéért Jézus valóban halálbüntetést érdemel-e.
Thomas Rüfner német professzor, a római jog tekintélyes szakértője egy korábbi cikkében azt elemezte, hogy az evangéliumok szerint a Szanhedrin előtti eljárás szembement a zsidó jog eljárási szabályaival, például azért, mert éjszaka vette kezdetét a tárgyalás. Szerinte nem biztos azonban, hogy Jézus pere valóban egy formális elítéléssel végződő büntetőper volt. Ma csak valószínűsíthető, hogy a főpapi előzetes vizsgálat után Pilátus előtt folytatták le az eljárást, hiszen a zsidó hatóságok által alkalmazott büntetőjog nem tartalmazhatta a halálbüntetést. (Der Prozess Jesu. Nach jüdischem Recht hätte es keine Kreuzigung gegeben, lto.de, 2013. március 29.)
Rüfner arra is felhívja a figyelmet, hogy a perben Poncius Pilátus a római büntetőjogot, míg a Főtanács a zsidó jogot alkalmazta. Ez már a két vád különbözőségében is tetten érhető volt, amikor Jézus felelősségét vizsgálták: a zsidó bíróság előtt ugyanis elsősorban istenkáromlással vádolták őt, míg Poncius Pilátus azzal vádolta Jézust, hogy mivel – szerinte – a zsidók királyának adta ki magát, ezzel megkérdőjelezi a római császár uralmát. Ez utóbbi tulajdonképpen a lázításnak, illetve a felségsértésnek vagy felségárulásnak a vádját jelentette vele szemben.
Mindkét esetben kereszthalálra (crux) ítélhették azokat az elkövetőket, akik az elkövetéskor nem rendelkeztek római állampolgársággal. Történészek szerint az sem kizárható, hogy Jézust végül a bíróság megsértése miatt büntették meg: vagyis jogsértés miatt azért, mert nem engedelmeskedett a bírónak, vagy más módon nehezítette a bírósági eljárást, például akként, hogy nem kommentálta a vádat. Miután a zsidó jog nem ismerte el a keresztre feszítést, mint büntetést, ez jól bizonyítja, hogy Pilátus – aki egyedül döntött – a római jog szerint járt el és ítélkezett a nem római állampolgár vádlottal szemben.
A keresztre feszítés a halálbüntetés legkegyetlenebb és legszégyenletesebb formája volt azokban az időkben, amelynél az elítélt haláltusája hosszan, akár napokig is eltarthatott. Ezt a büntetésfajtát általában rabszolgák esetében – rablás, gyilkosság, felségárulás vagy lázítás vádja nyomán alkalmazták az elítéltekkel szemben. Jézust pedig ebben a perben a „gonosztevők közé sorolták” (Izajás könyve 53,12), így két latorral, azaz köztörvényes bűnözővel együtt feszítették keresztre a Golgotán. Ezzel azt akarták elérni, hogy a nép, a tömegek előtt is lerombolják a Próféta, az Üdvözítő emlékét. És azt a Jézust ítélték el a perben, aki maga azt hirdette: „ne ítélj, hogy ne ítéltess,... amilyen mértékkel mérsz, olyannal fognak visszamérni neked”.


Dr. Ifj. Lomnici Zoltán
Dr. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász

Kormányok helyett inkább a multik formálják demográfiai, szociális és kulturális környezetünket?

  1. Részben a multik tevékenysége generálja a globális népességi és migrációs átrendeződést

A multi- és nagyvállalatok gazdasági tevékenysége a világ számos pontján pusztítja a környezetet, például az Anglo American nevű cég külszíni fejtésű szénbányája Kolumbiában a Rancherie folyó elszennyezésével lehetetlenné tette a halászatot és az állattartást, amivel migrációs folyamatokat váltott ki. Nigériában számtalan falu lehetetlenült el amiatt, hogy a Shell vállalat tevékenysége miatti olajkiömlések tönkretették a termőföldjeiket, emiatt sokaknak el kellett hagynia a lakóhelyét.

A profitéhes multivállalatok környezetszennyezése fűti a népvándorlást, és részben a gazdasági migrációhoz is hozzájárul: az IFL Science magazin egyik elemzése szerint 2013-ban a környezetszennyezés miatt Afrikában elhunytak száma a GDP-re is kihatott, és összesen 447 milliárd dolláros kiesést okozott, ami a gyorsan iparosodó területeken, például Etiópiában és Nigériában egyre jelentősebb helyi problémákhoz fog vezetni. Nyilvánvaló, hogy az egyre romló életminőségből és gazdasági körülményekből adódóan ez a folyamat tömeges elvándorlást eredményez majd más térségek felé. Ez azt jelenti, hogy a probléma nem megfelelő súlyú kezelése esetén nagyobb hatással lehetnek a globális migrációs átrendeződés alakulására, mint az egyes államok vagy azok alkotta szervezetek.

  1. Az európai „nagyok” is érdekeltnek tűnnek a népességmozgatásban és migrációban

A migrációs folyamatok mögött persze nagy transznacionális cégek érdekei is meghúzódhatnak, valamint érdekcsoportjaiké is, mivel már évek óta munkaerőhiánnyal küzdenek, és ezt a távolról érkező olcsó munkaerővel kívánják orvosolni. Csak Bajorországban a három nagy ipari üzem, a Siemens, az Audi és a BMW, a német fém- és elektromos ipar tíz- és tízezerszám keresi a fiatal és szakképzett munkaerőt, és a német kormányzati iparlobbi máig elsősorban a migrációtól reméli a megoldást. A német orvosi és gyógyszeripari, orvostechnológiai óriások, köztük a Bayer AG, a Boehringer Ingelheim vagy éppen a Siemens Healthineers, mind szakember- és munkáshiánnyal küzdenek, s mostani becslések szerint egyedül Németországban – 2030-ig – szakmunkásokból, technikusokból, kutatókból, orvosi szakemberekből és dolgozókból hárommilliós hiány alakulhat ki az aktuális demográfiai trendek mellett, de hasonló helyzet jellemzi Nagy-Britanniát és más országokat is.

A német multik mára beálltak a CDU-CSU–SPD kormányzat által erőltetett társadalompolitikai program mögé, például a Siemens 2016-ban megindította „a fiatal menekültek beilleszkedését” segítő nagyszabású támogatási programját, és több ipari nagyvárosban képzési központokat alakítottak ki, emellett a gyakornoki helyeket is migránsokkal szeretné feltölteni az ingolstadti Audi autógyár vagy a berlini-müncheni székhelyű Siemens.

  1. Részben általuk generált problémák kezelését blokkolnák politikailag

Bizonyos nemzetközi cégek és globális nagyvállalatok működése nemcsak környezeti (ökológiai) vagy gazdasági, hanem szociális, kulturális és politikai értelemben is érezteti káros hatását. Ez természetesen nem minden ilyen vállalatra igaz, de mivel például számos ilyen globális probléma előidézésében, illetve súlyosbításában van szerepük, tulajdonképpen az ő káros hatásuk eredményeként is előállt válságos helyzetek miatti nemzeti fellépéséket blokkolják. Az afrikai gazdasági migráció és klímanépvándorlás alakulására van hatásuk, ugyanakkor a migrációval szemben határozottan fellépő nemzetállamokat a multitámogató egyes politikai intézmények vagy NGO-k segítségével folyamatos támadás alá veszik. Sokszor a nemzetközi és a közösségi jog, vagy az adott állam írott és íratlan normáit áthágva akarják védeni saját, jogosnak vélt érdeküket. A polgárok életébe történő ilyen beleszólással lényegében a nemzetek, vagyis az adott földrajzi egységet (országot) irányító állam szabályozása fölé emelkedve, tesznek szert transznacionális hatalomra a nyilvánosságban és a mindennapokban.

  1. Jogtudat és jogi kultúra: ők szolgáltatnak negatív példát?

Noha a multivállalatok politikai zsoldosai (vagyis intézményeik és NGO-ik) jelszavakban annak védelmezői, valójában a nagyvállalatok káros szerepvállalása rombolja a jogi kultúrát, és az ezt a kultúrát közvetítő olyan fontos alapelveket szorítanak háttérbe, mint a szuverenitás vagy a joguralom. Lényegében arról van szó, hogy jelentős politikai és gazdasági hatalommal felruházott emberek a nemzetközi és uniós jog, vagy éppen a nemzetállamok joga fölé helyezik önmagukat, és önkényes döntésekkel, akár informális csatornákon keresztül szereznek érvényt korrumpáló és abszolút hatalmuknak, adott esetben sértve egyes országok (emberi jogokból származtatható) alkotmányát is.

A hatalmukkal visszaélő multivállalati szereplők – ha nem is mind ilyenek – sértik az alkotmányos önazonosságot, elmosva a határokat a nemzetek és a transznacionális közösségek hatáskörei között. Például egyes uniós intézmények ma már nem egymás „fékeként és ellensúlyaként” működnek, hanem bármi áron végrehajtanak, és nagycégek, üzletemberek transznacionális hatalmának elfajulásához adnak zöld jelzést, ami sérti a joguralom biztonságot adó rendjét. A multinacionális vállalatok világában képviselt logika nem tűri a nemzeti alkotmányos identitást, márpedig ez az identitás határozza meg egyrészt az adott alkotmányos rendszert, másrészt ez különbözteti meg azt más, eltérő identitású alkotmányos rendszerektől – így lényegében az Alaptörvény adja Magyarország „gazdasági alkotmányát” is, amelynek legfőbb értékszempontjai értelemszerűen nem fedhetik le a globális világcégek üzleti prioritásait. Alkotmányos nemzeti prioritás lehet például a közteherviselés elve, ehhez képest pl. a Google 2011-ben az Európából származó összes bevétele után átlagosan mindössze 3,2 százaléknyi adót fizetett, ami akkor alig egytizede volt az európai cégeket átlagosan sújtó adótehernek. Ez az adómorál, a példamutató és hiteles magatartások, valamint persze a bizalom és kölcsönös kényszerek kérdésköre.

  1. Hatalomátvételi kísérlet a nevelés területén és a tudatformálásban?

Ma már egyértelmű, hogy a multivállalatok kihívást jelentenek a nemzeteknek a most felnövekvő generációk tudatának formálása, „jó” irányba történő átnevelésük tekintetében is. A Facebook, a YouTube, a Google és más cégek olyan szintű informális hatalomra tesznek szert, amellyel nehéz jogállami körülmények között hatékonyan felvenni a versenyt; a social mediák és videómegosztó portálok világában egyre-másra keringenek a gondosan szelektált és algoritmusokkal terelgetett politikai, kulturális és mindenféle tartalmak.  A globális háló óriásai „köznevelnek”, és nagyon is tudatosan igyekeznek befolyás alá vonni és világnézetileg is tartós ráhatás alatt tartani „jámbor” fogyasztók száz- és százmillióit.

Világszerte hatékony eszközöket szolgáltatnak ahhoz, hogy a részben multik környezetszennyező tevékenysége által előidézett, és gazdasági céljaikból – politikai és civil szervezetek révén – támogatott migrációt pozitív folyamatként interpretáló tartalmakat ismerjenek meg elsősorban a médiafogyasztók.


Dr. Ifj. Lomnici Zoltán
Dr. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász

A baloldal politikája az iraki háború során is veszélybe sodorta Magyarországot

Az Amerikai Egyesült Államok 2003. március 20-án indította meg háborúját Irakkal szemben a terrorizmus elleni harc jegyében. Az MSZP-SZDSZ kormány kiszámíthatatlan, nagyhatalmi érdekeket kiszolgáló kormányzása fokozatosan sodorta bele Magyarországot egy törvénytelen háborúba. A baloldali vezetés az ellenzéki álláspontokat és a társadalmi elvárásokat figyelmen kívül hagyva, döntései során a hatályos nemzetközi joggal és a magyar Alkotmánnyal is szembement. Azzal pedig, hogy megnyitotta légterét a hadviselő fél Egyesült Államok előtt, valamint engedélyezte a katonai kiképzéseket, továbbá azt, hogy hazánkon keresztül szállítsanak fegyvereket Irakba, közvetlen veszélynek tette ki Magyarországot és a magyar embereket.

A 2003. március 20-án megindított iraki háború a 2001. szeptember 11-i terrortámadások következményeként, a terrorizmus elleni harc jegyében került meghirdetésre, és célja a Szaddám Husszein vezette iraki kormány megdöntése volt.

 

Az Egyesült Államok és Irak között azonban ezt megelőzően is számos konfliktus adódott, melynek legsarkalatosabb pontjai: a kurd szeparatizmus iraki vezetés általi kíméletlen, tömegpusztító fegyverek alkalmazásával együtt járó leverése; Kuvait 1990. augusztus 2-i Irak általi lerohanása következtében kirobbanó Öböl-háború; valamint az ennek következményeként Irakra kiszabott ENSZ szankciók teljes semmibevétele, és a szervezet tömegpusztító fegyverek leszerelésével megbízott ellenőreinek 1998-as kiutasítása.

 

Utóbbira válaszul az Egyesült Államok még abban az évben - Bill Clinton elnöksége alatt - elfogadta az Iraki Felszabadítási Törvényt (Iraq Liberation Act), mely nemcsak felhatalmazta az Egyesült Államok mindenkori elnökét arra, hogy katonailag is támogatást nyújtson a Szaddám Husszein elleni felkelőknek, hanem egyben az USA céljaként deklarálta az iraki rezsim megdöntését.

 

A demokrata párti Clintont a republikánus párti George W. Bush követte az elnöki székben. Bush elnökválasztási kampányában nem foglalt el kiemelt helyet az Irak ellen háború üzenete, míg ezzel szemben demokrata párti riválisa, Al Gore többször is hangot adott annak, hogy az Egyesült Államoknak akár katonai beavatkozással is részt kell vállalnia a Közel-Kelet demokratizálásában. A fordulópontot Bush politikájában a 2001-es terrortámadássorozat jelentette. Ezt követően az Egyesült Államokban össztársadalmi szinten nőtt a félelem a terrorizmustól, valamint attól, hogy a terroristák esetleg tömegpusztító fegyvereket is bevethetnek az USA-val szemben.

Bush, alkalmazkodva a társadalmi igényekhez, 2002-es évértékelő beszédében nyíltan háborút hirdetett a terrorizmus, valamint minden olyan ország ellen, aki azt valamilyen formában támogatta. Így került az USA célkeresztjébe Irak, melyről a CIA jelentéseiben azt állította, hogy támogatta az Al-Káidat és tömegpusztító fegyverekkel rendelkezik. Irak helyzetén nem segített az a tény, hogy korábban alkalmazott ilyen típusú fegyvereket saját lakosságával szemben, továbbá az sem, hogy az ENSZ tömegpusztító fegyverek leszerelésével megbízott ellenőreit kiutasította az országból. Az Egyesült Államok és annak vezetése tehát joggal tarthatott attól, hogy Irak potenciális veszélyt jelent országára.

 

Mindezek következtében Bush végül a Kongresszushoz fordult, kérve attól a felhatalmazást egy Irak elleni háború megindításához. A 2002. október közepén elfogadott felhatalmazást („Authorization for use of military force against Iraq resolution of 2002”), mely az ún. Iraki Szabadság-hadművelet keretében lehetőséget biztosított az Irakkal szembeni fegyveres fellépésre, a Képviselőház 296 igen és 133 nem mellett, míg a Szenátus 77-23-as szavazati aránnyal fogadta el. A szavazás adatait megvizsgálva, jól látható, hogy a háborút a republikánus párti politikusok mellett, a demokrata párti politikusok is jelentős számban támogatták. Sőt a támogatók között olyan nevekkel is találkozunk, mint Joe Biden és Hillary Clinton, akik később, szembemenve korábbi döntésükkel, a háború leghangosabb ellenzőivé váltak.

 

Annak azonban, hogy Bush végül a Kongresszus felhatalmazását kérte az iraki elleni háború megindításához, stratégiai okai is voltak. Az USA elnöke ezzel a lépéssel elsősorban az ENSZ Biztonsági Tanácsára (BT) kívánt nyomást gyakorolni, annak érdekében, hogy az fogadjon el szigorúbb szabályokat Irakkal szemben, ugyanis az USA akkori információi szerint Irak az Öböl háborút követő BT határozatokat megsértve, nem hagyott fel a tömegpusztító fegyvereket gyártásával.

 

Bush elnök stratégiája sikert aratott. A háború elkerülése érdekében, 2002. novemberében megszületett 1441-es BT határozat szigorított szankciókat irányzott, ha Irak nem engedi be az országba a tömegpusztító fegyverek leszerelésével megbízott ENSZ ellenőröket, valamint nem nyilatkozik fegyverkezési programjáról. Itt azonban fontos megjegyezni, hogy a határozat a fegyveres fellépést, mint lehetséges következményt, sem expressis verbis, sem hallgatólagosan nem tartalmazta. Irak bár a fegyverzetellenőröket beengedte országába, azonban jelentősen akadályozta munkájukat, így a vizsgálat érdemi eredményének megállapítása további fél évet vett volna igénybe, ezt azonban az USA már nem várta meg: Bush 2003. március 18-i beszédében háborút hirdetett Irakkal szemben, amennyiben Szaddám Huszein nem mond le a hatalomról. Az amerikai feltételeket Irak nem sokkal a beszéd után visszautasította, az Egyesült Államok által vezetett katonai szövetség („Hajlandók Szövetsége”) pedig március 20-án megtámadta Irakot.

 

Bár az Egyesült Államok Kongresszusa megadta a felhatalmazást Bushnak a háború megindítására, ennek ellenére, nemzetközi jogi szempontból az USA katonai offenzívája törvénytelen volt - ezt később Kofi Annan ENSZ-főtitkár is megerősítette. Az ENSZ Alapokmányának 2. cikk 4. bekezdése szerint ugyanis a Szervezet összes tagjának nemzetközi érintkezéseik során más Állam területi épsége, vagy politikai függetlensége ellen irányuló vagy az Egyesült Nemzetek céljaival össze nem férő bármely más módon nyilvánuló erőszakkal való fenyegetéstől vagy erőszak alkalmazásától tartózkodniuk kell. E rendelkezéstől csupán két, Alapkományba foglalt feltétel esetében lehet eltérni: egyrészt, akkor, ha a Biztonsági Tanács úgy ítéli meg, hogy a „fegyveres erők felhasználásával nem járó rendszabályok” elégtelenek, és ennek következtében a BT légi, tengeri és szárazföldi fegyveres erők felhasználásáról határoz a nemzetközi béke és biztonság fenntartása, vagy helyreállítása érdekében - ilyen határozat azonban Irak kapcsán nem született. Másrészt, az Alapokmány 51. cikkében rögzített, önvédelemhez való természetes jog fennállása esetén, e joga azonban az USA-nak kifejezetten Irakkal szemben nem állt fenn.

 

Az akkoriban még ellenzéki pozícióban lévő Fidesz politikája e, háborút érintő nemzetközi jogi szempontú hiányosságokra fókuszált, azzal a céllal, hogy felhívja a Medgyessy Péter vezette MSZP-SZDSZ kormány figyelmét arra, hogy egy felhatalmazás nélküli, törvénytelen háborúban megvalósuló részvétel nemcsak a magyar érdekekkel ellentétes, hanem Magyarországot is közvetlen veszélynek teszi ki.

 

A baloldali kormány ennek ellenére katonai és politikai értelemben is támogatta az Egyesült Államok Irakkal szemben folytatott háborúját. A nyugati nagyhatalomnak történő feltétel nélküli megfelelést Medgyessy már a háború kitörése előtt kifejezésre juttatta azzal, hogy aláírta a nyolcak levelét, melyben nyolc európai NATO tagország - köztük Magyarország - a feltétel nélküli támogatásáról biztosította az Egyesült Államokat az Irak elleni fellépéssel összefüggésben.

Ennek szellemében a baloldali kormány az USA kérésére megnyitotta légterét és repülőtereit a szövetséges erők katonai repülői előtt, melynek eredményeként Magyarországon keresztül is haladtak át fegyverek Irakba. Ráadásul, mivel a kormány tudta, hogy az e döntéshez szükséges minősített többséget nem fogja megkapni a parlamenttől - a Fidesz világosan kijelentette, hogy nem tud támogatni egy BT felhatalmazás nélküli háborút, hiszen az ellentétes a nemzetközi jog alapelveivel, és alapjaiban veszélyezteti a nemzetközi jogrendet -, hatalmával visszaélve, a légtér és a repülőterek átengedésének jogi alapjaként egy 1998-ban elfogadott, számos jogi hiányosságot tartalmazó országgyűlési határozatot (11/1998/II. 20./OGY-határozat) jelölt meg. Ennek köszönhetően a baloldali kormányzat az ellenzék véleményét figyelmen kívül hagyva, a Házszabály rendelkezéseit megkerülve, katonai értelemben is támogatni tudott egy jogellenes háborút, ezzel megsértve Magyarország Alkotmányát (6. § (1) „A Magyar Köztársaság elutasítja a háborút, mint a nemzetek közötti viták megoldásának eszközét, és tartózkodik a más államok függetlensége vagy területi épsége ellen irányuló erőszak alkalmazásától, illetőleg az erőszakkal való fenyegetéstől”), és semmibe véve a társadalmi akaratot, mely egyértelműen kétségbe vonta a háborúban történő magyar részvétel szükségességét.

 

Az MSZP-SZDSZ kormány a légtér és a repülőterek megnyitásán túlmenően a Taszári bázison katonai kiképzési lehetőséget is biztosított a később Irakban szolgálatot teljesítő amerikai polgári alkalmazottaknak. De a baloldali kormányzat következetlen, és az Egyesült Államokat feltétel nélkül kiszolgáló politikáját jellemezte az a tény is, hogy bár Kovács László külügyminiszter korábban kijelentette: Magyarország nem küld katonákat az iraki háborúba, ennek ellenére nem sokkal később már a nem hivatalos úton beérkező, magyar katonai részvétellel kapcsolatos amerikai és brit igénnyel összefüggésben is többpárti egyeztetést hívott össze a kormány, mely során magyar katonai alakulatok Irakba küldését javasolták. A javaslatot Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője, valamint Kuncze Gábor, az SZDSZ frakcióvezetője is támogatta, ez végül ebben a formában kizárólag az MDF és a Fidesz fellépésének köszönhetően nem valósulhatott meg, amely pártok a magyar katonai jelenlétet kizárólag akkor tartották elfogadhatónak, ha arra Magyarországot egy nemzetközi szervezet kéri fel.

 

Az MSZP-SZDSZ kormány kiszámíthatatlan, nagyhatalmi érdekeket kiszolgáló kormányzása fokozatosan sodorta bele Magyarországot egy törvénytelen háborúba. A baloldali vezetés az ellenzéki álláspontokat és a társadalmi elvárásokat figyelmen kívül hagyva, döntései során a hatályos nemzetközi joggal és a magyar Alkotmánnyal is szembement. Azzal pedig, hogy megnyitotta légterét a hadviselő fél Egyesült Államok előtt, valamint engedélyezte a katonai kiképzéseket, továbbá azt, hogy hazánkon keresztül szállítsanak fegyvereket Irakba, közvetlen veszélynek tett ki Magyarországot és a magyar embereket.


Dr. Ifj. Lomnici Zoltán
Dr. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász

Ismét Magyarországon az EBESZ, avagy diktálhat-e külső és belső kényszerítéssel a baloldal a 2022-es országgyűlési választások előtt?

Az elmúlt hetek fontos híre volt, hogy az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) teljes körű választási megfigyelő misszióval készül a 2022. április 3-i magyar országgyűlési választásra. Az EBESZ Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatala (ODIHR) arról tájékoztatta a magyar nyilvánosságot, hogy a misszió vezetője és a központi csapat Budapesten kap feladatokat, míg a hosszú távú megfigyelők szerte Magyarországon nyomon követik a választás előkészületeit.

Érdemes itt megjegyezni, hogy az EBESZ nem mindig volt ilyen érzékeny a magyar választások tisztaságával kapcsolatban. A szervezet például 2006-ban, az akkor kormányzó baloldal pártjainak tisztességtelen kampánya és több súlyos választási visszaélés idején nem küldött választási megfigyelőket hazánkba. Akkor ugyanis – a hivatalos indokolás szerint – az EBESZ figyelmét több nemzetközileg is releváns választási esemény osztotta meg: így a 2006. áprilisi olaszországi parlamenti választások és a májusi montenegrói népszavazás nyomon követése, illetve – a magyar választást megelőzően – a Fehéroroszországban tartott márciusi elnökválasztás és a szintén március lebonyolított ukrajnai parlamenti választások utómunkálatai miatt.

Az MSZP–SZDSZ-kormány újraválasztása előtti hetekben, 2006. március 30-án az EBESZ egyik szóvivője különös nyilatkozatot adott, melyben lényegében kizárta a magyarországi parlamenti választás külső kontrolljának lehetőségét. Urdur Gunnarsdottir, a már említett EBESZ-hivatal (ODIHR) szóvivője ugyanis azt mondta, hogy az EBESZ az idő rövidsége és a szervezet egyéb feladatai miatt szinte biztosan nem küld megfigyelőket a 2006. áprilisi országgyűlési választásokra.

A szóvivő akkor azt is fontosnak tartotta megjegyezni, hogy az EBESZ „nem választási rendőrség”, ezért nem tud kezességet vállalni azért, hogy minden a törvényeknek megfelelően történjen egy választáson; úgy vélte, a jelenlétük nem garancia arra, hogy „jók lesznek az adott választások”. A szóvivő nyilatkozata mellett érdekes körülmény még, hogy akkoriban éppen az SZDSZ-alapító Haraszti Miklós volt az EBESZ sajtószabadság-felelőse (a balliberális magyar író, politikus hivatalát bécsi székhellyel, 2004-től 2010-ig viselte).

2006 márciusában a konzervatív magyar hírcsatorna, a HírTV egy felvétel bemutatásával számolt be arról, hogy a szocialisták korábban láncszavazással követhettek el választási csalást; az eset még 2002-ben, a Pest megyei Nagykátán történt, és a helyi MSZP-sek ilyen csalással készülhettek a 2006-os választásokra is. A láncszavazás lényege, hogy a csalásra szerveződő csoport (azaz „lánc”) első tagja (eleve törvényvbe ütközően) kiviszi az üres szavazólapot a szavazóhelyiségből: a lapot a szavazóhelyiségen kívül kitölti, majd átadja a lánc következő (megvesztegetett) tagjának, aki aztán azt bedobja az urnába, majd a saját szavazólapját szintén kiviszi, a vesztegető ezen ugyancsak behúzza az x-et, és ezt folytatják többen. Ami a 2002-es láncszavazási botrányt illeti, akkor a szavazókörök összesen nyolcvan százalékában, mintegy 9 ezer szavazókörben találtak üres borítékot, becsülhetően 180 ezer törvényellenes módon leadott vokssal.

A baloldal 2006 tavaszán az ajánlószelvényekkel is csalást követett el. Az MSZP szolnoki irodájának bekapcsolt számítógépéről egy helyi tévéstáb készített videófelvételt, amelyen jól látszott egy állampolgári neveket tartalmazó nyilvántartás (táblázat) azon személyekről, akik ajánlószelvényeiket a szocialista jelöltnek adták. Ezt a fajta adatrögzítést azonban az országgyűlési képviselők választásáról szóló 1989. évi XXXIV. törvény világosan tiltotta, ezért az eset azonnal törvénysértés gyanúját vetette fel.

A láncszavazás és az ajánlószelvényekkel való visszaélés mellett a baloldal „specialitása” volt a más szavazókörbe átjelentkezés jogával kapcsolatos visszaélésekre való buzdítás, illetve felmerült ezek szervezésének gyanúja is. A 2010. áprilisi országgyűlési választáson az akkor még kormányzópárt MSZP egyik országgyűlési képviselője, Szanyi Tibor – egy nyilvánosságra került hangfelvétel alapján – tömeges átjelentkezések megszervezésére buzdított.

Az ellenzék azóta is viszi tovább a baloldal hagyományát, így például 2018-ban választási csalás elkövetésével került – az Együtt párt színeiben – az egyéni képviselőjelölti nyilvántartásba Vajda Zoltán, aki jelenleg a Márki-Zay Péter miniszterelnökjelölt által elnökölt Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) képviselőjelöltje egyéniben. A Fővárosi Főügyészség ugyanis egy korábbi határozatában kimondta: Vajda nem érte volna el a lakossági ajánlások minimális, ötszázas mennyiségét a kampányában, ha nem nyújt be olyan íveket is a helyi választási bizottságnak, amelyeken ismeretlenek hamisították az aláírásokat. A Főügyészség megállapításai alapján tehát az amúgy Soros-hátterű Közép-európai Egyetemen (CEU-n) végzett politikust nem is lehetett volna nyilvántartásba venni.

A baloldali ellenzék saját, 2021 szeptemberében és októberében megtartott előválasztását is a csalásokról szóló hírek árnyékolták be. Például telefonnal rögzített videó tanúsította, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Ózdon visszaélések történtek az előválasztáson. A városban a szavazás ideje alatt feltehetően Olaszliszkáról odaszállított személyek inzultálták a szavazásra igyekvő polgárokat, hogy ekként kényszerítsék őket a karlendítős felvételeivel elhíresült szélsőjobboldali – végül már csak a Jobbik és a Demokratikus Koalíció radikális pártok által pártfogolt – Farkas Péter Barnabás támogatására. A hírek szerint a fenyegetésekhez felhasznált romák szavazatait is megvásárolhatták.

Egy Gödöllő közelében ősszel történt súlyos autóbaleset után pedig olyan fotók készültek, amelyeken az is látható volt többek között, hogy rengeteg irat is kiszóródott a roncsból az útra, közöttük több kötegnyi előválasztási szavazólappal. Sajtóbeszámolók szerint emellett nagy mennyiségű készpénz, mintegy 18 millió forintnyi összeg is előkerült a gépkocsiból.

Márki-Zay Péter nemrég voksturizmusra is biztatott Londonban, arra kérve a magyarországi lakcímmel nem rendelkező külhoni magyarokat, hogy jelentkezzenek csak be egyes billegő körzetekbe. A Büntető törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény 350. § (1) bekezdés c) pontja alapján azonban a választás rendje elleni bűncselekmény egyik elkövetési formájának minősül, ha valaki jogosultság nélkül szavaz (például fiktív lakcímmel). Az (1) bekezdés d) pontja szerint ilyen cselekménynek minősül a hamis adatok feltüntetése is a szavazásnál.

Bár technikailag a „választási csalás” kifejezés csak azokat a cselekményeket takarja, amelyek törvényellenesnek minősülnek, a csalás kifejezést olyan cselekmények leírására is használják, amelyek bár törvényesek, de morálisan elfogadhatatlanok és ezáltal károsak a társadalomra, mivel kívül esnek a fair választás szellemén vagy sérthetik az egészséges demokráciák elveit. Ebbe „belefér” a baloldalnak az a kísérlete is, amellyel az alkotmányos intézményeket próbálja meg lejáratni; mint ismert ugyanis, 2022. április 3-án nem lehet majd megtartani a baloldal által a Fudan Egyetem és az álláskeresési járadék ügyében kezdeményezett referendumot, mégpedig a vonatkozó jogorvoslati határidők miatt. Azonban már a nem túlzottan sikeres aláírásgyűjtési kampánnyal párhuzamosan elindult az állami szervek, illetve a kormányzat állandó, folyamatos hibáztatása. A demokrácia és egy törvénynél fogva – ipso jure – tisztességes szabályozás szerint megtartott szabad választás szelleme és légköre látná csak kárát, ha az ellenzék politikusai a bűnbakkeresésükkel, hibáztatásaikkal félrevezetnék és megtévesztenék a magyar választók egy részét.

A baloldali hagyomány legszélsőségesebb formában már 1947 nyara, vagyis a kékcédulás választások óta a választások körüli tisztességtelenségre épít, és fair, demokratikus módon nem is nagyon tudott hatalomra jutni Magyarországon. Ennek eredménye, hogy többnyire csak erős külső hatalmi segítséggel, az 1947 és 2010 közötti 63 évből összesen 55 esztendőt tölthetett hatalmon hol a represszív diktatúra eszközei, hol pedig a joguralmi körülmények között lehetséges arzenál bevetésével. (Az EBESZ-t ebből a szempontból inkább csak külső nyomásgyakorlási eszköznek tekinthetjük.)

A baloldal mostani „trükkje” az, hogy kétségbe vonja a jogállam létét Magyarországon, azt sugallva, hogy csakis a demokratikus körülmények hiányára lesz majd visszavezethető, ha a reméltnél rosszabbul szerepel; eszerint pedig a választás el is csalható a hatalom részéről. Bizonyára ezzel próbálják majd valahogy megmagyarázni a saját választóik számára, hogy miért nem sikerült ismét a Fidesz–KDNP-kormány leváltása – ha végül április 3-án ilyen eredmény születik.



Dr. Ifj. Lomnici Zoltán
Dr. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász

Tűz- és fegyverszünet, valamint a békekötés nemzetközi jogi vetületei

A háborúindítás joga (ius ad bellum) egyetlen országot sem illet meg, ha erre mégis sor kerül, a fegyveres konfliktus lezárása többlépcsős folyamat (tűz- majd fegyverszünet, végül békekötés) eredményeként mehet végbe. Két állam viszonyában mind a tűz- és fegyverszünetet, mind pedig a békekötést nemzetközi szerződésben vagy megállapodásban (pacta sunt servanda) szokás rögzíteni.

A szerződés nemzetközi jogi definícióját az 1969-es Bécsi Egyezmény határozta meg, mint az államok között írásban kötött, a nemzetközi jog által szabályozott megállapodás, tekintet nélkül arra, hogy egy vagy több, egymással kapcsolatos okmányba foglalták-e azt, és független a megállapodás sajátos megnevezésétől.

A nemzetközi jog alapelvei közé tartozik – az ENSZ Alapokmánya nyomán többek között – a nemzetközi béke és biztonság veszélyeztetésének tilalma, valamint a viták békés rendezésének kötelezettsége. Az ENSZ Biztonsági Tanácsát (BT) terheli a nemzetközi béke és biztonság fenntartásának elsődleges felelőssége. A nemzetközi viták békés rendezésének forrásai a Hágai Egyezmények, az ENSZ Alapokmánya, valamint az 1982-es 37/10. számú ENSZ Közgyűlési határozat, az ún. manilai nyilatkozat a nemzetközi viták békés rendezéséről.

Fegyverszünet és tűzszünet

A tűzszünetből nem következik automatikusan a békekötés is, az csak a tűzharc egy bizonyos céllal, meghatározott helyre és időre vonatkozó ideiglenes felfüggesztését jelenti. A – többnyire katonai természetű – fegyverszüneti megállapodás már a konfliktus végleges lezárását előzi meg, ebben mondják ki az összes hadművelet felfüggesztését a békekötés lehetővé válása érdekében. A tűzszünet és a fegyverszünet közötti alapvető különbség abban rejlik, hogy míg a tűzszünet a harci cselekményeket csak ideiglenes jelleggel függeszti fel, addig a fegyverszünet megkötése a háború jogilag történő megszűnését célozza.

A Hágai Egyezmény több általános szabályt is megállapít a fegyverszüneti megállapodásokkal összefüggésben. A fegyverszüneti megállapodás a felek kölcsönös megegyezésén alapul, és alapvetően a szerződési szabadság elve vonatkozik rá, hiszen egy rendkívül specifikus és szenzitív jognyilatkozatról beszélünk.

Az értesítési kötelezettség a fegyverszüneti megállapodások minden szakaszában előírt megkötés, így a fegyverszünet létrejöttéről, valamint a hadműveletek folytatásáról is szabályszerűen és kellő időben kell értesíteni a részes feleket. Mindez azért rendkívül fontos, mert a fegyverszüneti megállapodásban még a fegyverszünet tartamát sem kötelező meghatározni, ebben az esetben pedig a hadműveletek (szabályszerű értesítést követően) bármikor újra megkezdhetők. Sőt, az is csupán a szerződő feleken áll, hogy a fegyverszünetre vonatkozó megállapodásokban rendezik-e azokat a viszonyokat, amelyek a háború színterén a lakosság irányában és a felek között előfordulhatnak.

A fegyverszüneti megállapodás bármi módon történő súlyos megsértése esetén - ilyennek minősül például olyan harci cselekmények foganatosítása, melyet az ellenfél a háború során megakadályozna - a másik félnek joga van a fegyverszünetet felmondani, sőt sürgősség esetében az ellenségeskedéseket azonnal újból megkezdeni. Fontos, hogy meg kell különböztetni azt a helyzetet, ha a szerződés megszegését az adott állam, mint részes fél követi el, vagy csupán magánszemélyek, állami utasítás nélküli tevékenységéről beszélhetünk. Utóbbi esetben a megállapodás nem szűnik meg, a vétkes elkövetők viszont büntetőjogi és kártérítési felelősséggel tartoznak. Emellett a fegyverszüneti megállapodás akkor is megszűnhet, ha az abban deklarált valamely egyéb megszüntető ok (pl. valamely jövőbeni feltétel bekövetkezése vagy az egyezmény lejárata) bekövetkezik.

Békekötés

Magyarország a béke és a biztonság megteremtése és megőrzése, valamint az emberiség fenntartható fejlődése érdekében együttműködésre törekszik a világ valamennyi népével és országával. /Alaptörvény Q) cikk (1) bek./

A Hágai Békekonferenciák (1899 és 1907) alkalmával került sor a nemzetközi tárgyalás, a békéltetés, a ténymegállapítás, a jószolgálat, illetve a választottbíráskodás szabályainak kodifikálására. A békés rendezés elvi és technikai szabályait a máig hatályos 1907-es egyezmény tartalmazza. A Békekonferenciák állandó vitarendezési mechanizmusként létrehozták az Állandó Választottbíróságot, amely békéltetés és közvetítés útján segítette két állam konfliktusának feloldását.

Az ENSZ Alapokmánya kimondja, hogy minden olyan viszály esetében, amelynek elhúzódása a nemzetközi béke és biztonság fenntartásának veszélyeztetésére vezethet, a felek mindenekelőtt közvetlen tárgyalás, kivizsgálás, közvetítés, békéltetés, választott bírósági vagy bírósági eljárás, regionális szervek, vagy megállapodások igénybevétele vagy általuk választott egyéb békés eszközök útján tartoznak megoldást keresni. Az ENSZ BT, ha szükségesnek tartja, felhívja a feleket arra, hogy a köztük fennálló viszályt ilyen eszközökkel rendezzék. Az ENSZ számos békeműveletet folytathat, melyek közül a legfontosabbak a békefenntartás (pl. tűzszünet-ellenőrzés) és a béketeremtés. Előbbiről akkor lehet szó, amikor a fennálló béke veszélybe kerül, ilyenkor az ENSZ ajánlásokat tesz vagy (kötelező) határozatot hoz, illetve ideiglenes rendszabályokat, intézkedéseket alkothat a béke és biztonság fenntartása vagy helyreállítása érdekében.Béketeremtésről fegyveres konfliktusok során beszélhetünk, két típusát különböztetjük meg: a békekikényszerítést és a béketámogatást.

A nemzetközi jog értelmében, a hadiállapot békekötéssel zárul, ami elsősorban gazdasági, jogi, katonai és politikai tartalmú békeszerződésben manifesztálódik, amelynek feltételrendszerét többnyire a győztes ország(ok) szabjá(k) meg. A békeszerződés preambuluma tartalmazza a felek céljait és a fegyveres konfliktusért viselt felelősséget, valamint a tartós és stabil béke deklarációját. A békeszerződések kötelező elemei a kölcsönös megbocsátás, a felfüggesztett államközi szerződések hatályának visszaállítása, illetve – amennyiben van relevanciájuk – a háborús bűnösök megbüntetéséről és a hadifoglyok cseréjéről való rendelkezés. A békeszerződések esetén – azok természetéből fakadóan – felmondásnak nincs helye. A Hágai Egyezmények értelmében, a béke megkötése után a hadifoglyokat a lehető legrövidebb idő alatt vissza kell bocsátani hazájukba.

A békekötés kapcsán végezetül kiemelt szerepük lehet a parlamentereknek, hétköznapi elnevezéssel a békeköveteknek, akiknek az a szerepük, hogy elősegítsék a háború befejezését, illetve megkössenek kisebb horderejű egyezményeket. A békekövetek sértetlenséget élveznek. A Hágai Egyezmény deklarálja, hogy parlamenternek kell tekinteni azt a fehér zászlóval jelentkező személyt, akit a hadviselő felek egyike felhatalmazott arra, hogy a másik féllel tárgyalásokat folytasson. A békekövet elfogadása nem kötelező.


Dr. Ifj. Lomnici Zoltán
Dr. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász

Mit tehetnek az államok az álhírekkel szemben?

Mit tehetnek az államok az álhírekkel szemben?
Az álhírek elleni fellépés hazánkban és a nemzetközi színtéren

Az új média és a modern kommunikációs csatornák világában egyre jelentősebb kárt okoznak az álhírek és a dezinformációs törekvések. Alapvetően nemzeti jogalkotói hatáskör, hogy a „fake news“ terjesztését szabályozzák-e, és ha igen, miként. A médiában közölt valótlan állításokkal szembeni jogi fellépés egyik eszköze a sajtó-helyreigazítási per. A polgári kontradiktórius eljárás mellett büntetőjogi szankció kiszabására is sor kerülhet, amennyiben – a magyar szabályozás szerint – az elkövető


Dr. Ifj. Lomnici Zoltán
Dr. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász

Célkeresztben a GVH – autonóm állami szerveket is támad, és totális hatalomra törekedne a baloldal?

Célkeresztben a GVH – autonóm állami szerveket is támad, és totális hatalomra törekedne a baloldal?

A baloldali ellenzék részéről szereplői időről időre támadják az alkotmányos intézményeket és autonóm államigazgatási szerveket. Ennek egyik példáját jelentik a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elleni méltánytalan támadások a hazai közvéleményben. Mentsége aligha lehet a baloldalnak erre, magyarázat azonban akad. Például a balliberális milliárdos Bige László érdekeltségébe tartozó Nitrogénművek-csoport ügye kapcsán. A cégcsoport már hónapok folytat jogi küzdelmet egy konkrét – 11 milliárd forintos összegű – bírság miatt, amelyet még tavaly októberben szabott ki rá a Versenyhivatal kartellezés miatt.


Megkezdődött a kampány – az országgyűlési választás fontos tudnivalói

A választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény (Ve.) értelmében a választási kampányidőszak a szavazás napját megelőző 50. naptól a szavazás napján a szavazás befejezéséig tart, így szombaton hivatalosan is megkezdődött a 2022-es országgyűlési választási kampány. A választási kampányköltségek szabályait az országgyűlési képviselők választása kampányköltségeinek átláthatóvá tételéről szóló 2013. évi LXXXVII. törvény rendezi, szigorú követelményeket támasztva a kampánytevékenységre fordítható költségek mennyiségére, elszámolására és ellenőrzésére vonatkozóan. A választási kampánytevékenység államilag támogatott, ami azt jelenti, hogy az országgyűlési képviselők általános és időközi választásán minden egyéni választókerületi képviselőjelölt egymillió forint összegű, a központi költségvetésből juttatott támogatásra jogosult. A támogatás kizárólag a választási kampányidőszak alatt, a választási eljárásról szóló törvény szerinti kampánytevékenységgel összefüggő dologi kiadások finanszírozására fordítható. A támogatást a kincstár bocsátja a jelölt rendelkezésére.


Dr. Ifj. Lomnici Zoltán
Dr. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász

Maastrichttól a Voßkuhle-kritikáig: politikai szereplővé vált az Európai Bíróság?

Andreas Voßkuhle jogtudós, a német szövetségi Alkotmánybíróság 2010 és 2020 közötti elnöke, 2021. június végén egy beszélgetés alkalmával bíráló véleményének adott hangot az Európai Unió működésével kapcsolatban. Voßkuhle úgy vélte, az Európai Bizottság a tagállamok kárára szövetkezik az Európai Unió Bíráságával egy európai szövetségi állam létrehozásán dolgozva. Az erős kritika igen kellemetlenül érintette a brüsszeli folyamatokban meghatározó német nagypolitika mainstream erőit, ezért éles bírálatokat, támadásokat is kapott nyilatkozata után a volt alkotmánybírósági elnök.

Még Voßkuhle elnöklete idején, 2020-ban a szövetségi Alkotmánybíróság egyik döntésével arra kötelezte az Európai Központi Bankot (EKB), hogy adjon részletes magyarázatot a 2015-ben elindított eszközvásárlási programjára, egyben felülbírálva a luxemburgi Európai Unió Bíróságának korábbi döntését is. A karlsruhei testület úgy ítélte meg, hogy az uniós bíróság ítélete nem felelt meg az uniós jog elsőbbségével kapcsolatos elv megfelelő alkalmazásának sem. Voßkuhle és taláros bírótársainak akkori döntése szerint: „már abszolút nem érthető” az EB jóváhagyó ítélete az EKB által a tagországoknak nyújtott kölcsönök, illetve azok pontos okai tekintetében.

Régóta tartja magát az a markáns vélemény – főként politikai, de egyre inkább jogász-szakmai berkekben is –, hogy Európában a nemzetállamok és az egyes uniós intézmények közötti erőegyensúlyt mindjobban Brüsszel felé szeretnék elmozdítani. Az Európai Unió Bírósága ebben a politikai törekvésben eszközként, meghatározó fórumként szolgál; döntéseivel maga is alakítani képes a központi működési állapot pillanatnyi rendjét, az EU-n belül fennálló egyensúlyi viszonyokat.

Már nem (csak) annak elérését tekinti saját céljának, hogy az uniós jogszabályokat mindegyik tagállam azonos módos értelmezze és alkalmazza, már nem pusztán a közösségi jog semleges őre kíván lenni, hanem a jogértelmező és jogvitákat rendező tevékenységén keresztül – hol nyíltan, hol kevésbé látványosan – a saját hatáskörét igyekszik bővíteni. Maga Voßkuhle is többször is felrótta már korábban a luxemburgi testületnek, hogy politikai célokat is követ. Miközben a nemzeti alkotmánybíróságok és az Európai Bíróság közötti természetes feszültség csak dialógus útján lenne megoldható, Voßkuhle meglátásában az EB „összejátszó együttműködést” folytat a többi uniós intézménnyel, amely szerinte a testület „függetlenségének hiányát” bizonyítja.

Maastricht lényegét sokan évtizedekig abban látták, hogy ez egy eredményes kísérlet lehet az „elkerülhetetlen” monetáris unió és egy új világvaluta megteremtésére anélkül, hogy ezzel párhuzamosan létrehoznának egy szövetségi (föderális) rendszerű politikai uniót is. Ma viszont az a nézet kezd egyre dominánsabb lenni Brüsszelben, amely már az Európai Egyesült Államok berendezkedése felé közelítené az Uniót. Sokáig a neoliberális (azaz a gazdasági és főleg piaci szempontokra hangsúlyt helyező) gondolkodásmód volt meghatározó, ez pedig megelégedett a maastrichti megoldással.

A közös valuta stabilizálását is a piaci kontrollra, önfegyelemre bízták volna, azonban a válságok megmutatták, hogy ez önmagában nem járható út. A 2000-es évek tanulságai alapján szükség van a hatékony államra, a nemzeti bankokra is, ugyanakkor sokan mégis Európa szövetségi centralizálásában látták a kiutat, amelyhez az intézmények (például a Bizottság és az Európai Bíróság) is fontos eszközként kezdtek szolgálni. A Voßkuhle-féle német Alkotmánybíróság is megérzett valamit ennek a potenciális veszélyéből, amikor például az említett 2020-as határozatát meghozta.

Bár az alapszerződések magukba foglalják a Bíróság hatásköri korlátait, így a testület például nem vizsgálhatja a belső (nemzeti) jog és az uniós jog összeegyeztethetőségét, illetve nem értelmezheti egy tagállam belső jogát, a teljesen absztrakt jogértelmezés nyilvánvalóan nem lehetséges. Az Európai Bíróság a jórészt ebből (is) fakadó hatáskörgyakorlási nehézségeit úgy próbálta valamelyest feloldani, hogy az elmúlt évtizedben hatáskörét a tagállamok rovására kezdte el bővíteni.

Az Európai Unió Bírósága ma már maga is aktív politikai szereplő, miután 2010 környékén és azt követően (például Magyarországgal szemben) állást foglalt olyan ügyekben, amelyekre az EU más fontos intézményei, illetve uniós politikusokrészéről – a strasbourgi és brüsszeli vitákban – jogállamisági ügyekként és döntésekként szoktak hivatkozni. Ilyenek voltak például a magyar igazságszolgáltatás vagy adatvédelmi szabályozás függetlenségét erősen érintő EB-döntések. A brüsszeli jogállamiság-politika pedig az egyre inkább föderalizmus felé hajló, mind szorosabb politikai integrációt támogató uniós elképzelések megvalósulását segítheti elő.

Az Unió Sui generis konstrukcióként azonban soha nem lehet európai szövetségi állam, nem lehet föderális berendezkedés, hanem meg kell maradnia a nemzetállamok szövetségének, az államok sokféleségének és egyediségének megőrzésével, a nemzeti szuverenitást tiszteletben tartva – szemben a Victor Hugo-i Európai Egyesült Államok 1849-ben felvetett jó szándékú, ámbár naiv elképzelésével.


Dr. Ifj. Lomnici Zoltán
Dr. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász

A választási szervek is segítették a politikai baloldal csalásait 2010 előtt

A választási szervek is segítették a politikai baloldal csalásait 2010 előtt

A 2000-es évtizedben mind a magyar választási rendszer és a hozzá kapcsolódó jogszabályok, mind a választások rendjéért és tisztaságáért felelős alkotmányos intézmények működési gyakorlata hagyott maga után kivetnivalót. Klasszikus EBESZ-formulával élve, akár úgy is mondható, hogy a választások „free but not fair” körülmények között, azaz elvileg szabadon és demokratikus módon, ám néhol kisebb-nagyobb szabálytalanságokkal, igazságtalanságokkal zajlottak.

A 2002. április országgyűlési választások egyik igen súlyos mulasztása volt, hogy az Országos Választási Iroda (OVI) nem tárta a nyilvánosság elé az újraszámlálásról szóló adatokat. Ami az újraszámlálást illeti, az akkor hatályos, és még az állampárti időkből eredeztethető választójogi törvény – 1989. évi XXXIV. törvény – alapján kötelező volt az újraszámlálás abban az esetben, ha az első és második helyezett között a leadott szavazatok különbsége nem haladta meg az egy százalékot, illetve ha az érvénytelen szavazatok száma magasabb, mint az első-második helyezett közötti különbség.

2002 tavaszán, az országgyűlési választások két fordulója körüli visszásságokat tapasztalva ugyanis a polgárok nagy számban igényelték, hogy a választási bizottságok, testületek – és ne a szavazókörök – végezzék el a szükséges helyeken a szavazatok újraszámlálását, erre azonban az öt évvel korábban kétharmados szocialista-liberális többség által elfogadott törvény (A választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény) nem biztosított lehetőséget. Ezzel a választáson vesztes konzervatív oldal nehéz helyzetbe került, és tudomásul kellett vennie a végeredményt. Balsai István országgyűlési képviselő, korábbi igazságügy-miniszter 2002. július közepén egy felszólalásában arra hívta fel a figyelmet az állampolgárok igazságérzetének és alkotmányos jogainak vélt vagy valós megsértése kapcsán, hogy az alkotmányban foglaltan, alapvető jog biztosítja a jogorvoslathoz való általános jogot. Balsai emlékeztetett arra is, hogy brutális rendőri fellépéssel találták szemben magukat azok a polgárok, akik az alkotmányos jogaik érvényre juttatásáért – a jogszabályok követelte rendet mellőzve – demonstráltak. Az Erzsébet hídon, a Kossuth téren és a Károly körúton – húzta alá Balsai – válogatás nélkül verték a rendőrök az embereket, megfélemlítésként fegyvert fogtak az ott lévőkre (az események már nyár elején, az új, baloldali kormány megalakulása után történtek).

Lamperth Mónika belügyminiszter parlamenti felszólalásábanaz a kijelentéssel próbálta kissé félrevezetni a közvéleményt, hogy a szavazókörök 94,4 százalékában megtörtént a szavazatok újraszámlálása. Lamperth ugyanakkor nem említette meg – amit később a sajtónak elismert –, hogy csak a második választási fordulóra volt igaz ez a kijelentése, vagyis arra a fordulóra, amelyben a Fidesz-MDF szerepelt jobban. A mandátumok nagy többségének sorsaazonban már az első választási fordulóban eldőlt, és a Lamperth által említett újraszámlálás csak a második forduló eredményeit befolyásolhatta volna érdemben, ahol a baloldal gyengébben szerepelt.Ez a tény – akárcsak az Országos Választási Bizottság (OVB) sajnálatos asszisztálása – azért bírt különös jelentőséggel, mert akkor több egyéni mandátumnál is egészen minimális szavazatkülönbség döntött.A választás törvényes rendjének (panasz alapján történő) utólagos ellenőrzése csak részben történt meg, végül a szocialista-liberális erők választási győzelmét eredményezve.
Négy évvel később, 2006. április 21-én, a második választási forduló előtt két nappal az OVB döntésben deklarálta, hogy a minta szavazólapok alkalmatlanok a megtévesztésre, vagyisnem történt jogszabálysértés, ezzel pediga testület a normális kampányanyagok körébe sorolta a megelőző napokban országszerte terjesztett, szavazólap mintát tartalmazó szórólapokat (ezek egy része a választások második fordulójára szóló, szerkesztésében és betűformájában is megegyező szöveget tartalmazott). A Fidesz részérőlkezdeményezett vizsgálat során az OVB 7:3 arányban hozta meg határozatát.

2006 májusában összesen tizennégy OVB-döntést változtatott meg a Legfelsőbb Bíróság. A februárban megválasztott választási bizottság hat alkalommal az MSZP, illetve az SZDSZ javára tévedett a legfőbb bírói fórum döntései alapján, hatszor pedig a Fidesz rovására hibáztak az OVB-határozatok. A Legfelsőbb Bíróság ezt a 12 határozatot megváltoztatta, és ehhez még hozzávéve a MIÉP–Jobbik kezdeményezésére elbírált két esetet, a tizennégyrossz döntéssel a „friss” OVB negatív rekordot állított fel, ugyanis a választási testület 1990 óta nem dolgozott ekkora hibaszázalékkal. Míg 2002 tavaszán az OVB 123 döntést hozott, és a megtámadott 59 határozat közül a Legfelsőbb Bíróság akkor egyet sem változtatott meg, addig 2006-ban az OVB 203 ügye közül 63 került a bírák elé, és ebből majdnem mindegy negyedik ügynél született megváltoztató végzés.

Azt nem lehet kijelenteni, hogy 2002-ben visszaélések döntötték volna el a baloldal javára az országgyűlési választásokat, ugyanakkor a 2006-os választási eredményre már kihathattak olyan befolyásoló tényezők, amelyek vitatásánál – az elbírálásnál – az Országos Választási Bizottság sem volt mindig a helyzet magaslatán. Amiként az is megállapítható, hogy a legfőbb bírói fórum szakmai irányítása is erősebb lehetett 2006 elején, mint négy évvel korábban. Az pedig tény, hogy mind 2002-ben, mind 2006-ban az MSZP alig egy százaléknyival szerzett több listás szavazatot, mint a Fidesz-MDF, illetve Fidesz-KDNP, és aránylag kis szavazatkülönbséggel megszerzett mandátumok is eldönthették a választások végkimenetelét.


Dr. Ifj. Lomnici Zoltán
Dr. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász

Demokráciásdi klikkesedve: a Nyugat progresszívjei áshatják alá a polgári berendezkedést és a gazdasági jövőt?

Demokráciásdi klikkesedve: a Nyugat progresszívjei áshatják alá a polgári berendezkedést és a gazdasági jövőt?

Joe Biden, az Egyesült Államok 2021-ben hivatalba lépett elnöke nemrégiben kifejtette, hogy a G7-csúcsra való elutazása nem másról, mint a világ demokráciáinak „összegyűjtéséről”, és annak biztosításáról szól, hogy bebizonyíthassák a demokratikus berendezkedéseik előnyeit az autoriter rendszerekkel – újkeletűbb szóval: illiberális államokkal – szemben. Az amerikai elnök és környezete ezért egy D10 nevű országcsoport megszervezésében gondolkodik, amelyben a mostani G7 szerepelne (az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Franciaország, Japán, Kanada, Németország, Olaszország) kiegészülve Ausztráliával, Indiával és Dél-Koreával.


Dr. Ifj. Lomnici Zoltán
Dr. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász

Az abortuszpárti szervezetek sötét múltja: az eugenika máig ható jogkövetkezményei az USA-ban

A nagy befolyású nonprofit nemzetközi szervezet, a családtervezés, a reproduktív egészség, illetve a születésszabályozás (ezen belül konkrétan az abortusz) területére specializált Planned Parenthood eredete az első világháború időszakára, 1916-ra datálódik, amikor Margaret Sanger, nővérével és másokkal megnyitotta az első születésszabályozási klinikát Amerikát, a New York-i Brooklyn kerület Brownsville nevű lakónegyedében. Itt akkor főleg fogamzásgátlással kapcsolatos tanácsadást, segítő és javaslattételi szolgáltatást nyújtottak klienseik részére.

Dr. Ifj. Lomnici Zoltán
Dr. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász

Az izraeli titkosszolgálat a szuverenitás szolgálatában – Magyarország és Izrael nemzetbiztonsági kapcsolatának alapelvei

Mindig fel fogunk lépni a nemzetközi szervezetekben az Izrael-ellenes kritikával szemben, mindig fel fogunk lépni az Izrael-ellenes politikával szemben és mindig ki fogunk állni amellett, hogy Izraelnek joga van megvédenie magát a terroszervezetekkel és azok támadásaival szemben”, írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter néhány hónappal ezelőtt a Facebook-oldalán. Ami a fenyegetettséget illeti, év elején érkezett a hír, hogy a Jerusalem Post és a Maariv című lap internetes oldalait január 3-án hajnalban törték fel, és egy fenyegető tartalmú videót helyeztek el rajtuk, amelyen az látható, hogy Iránból rakétatámadást intéznek a Negev-sivatagban, Dimona mellett található izraeli nukleáris létesítmény ellen, és egy rakéta eltalálja a reaktor jellegzetes, félgömb alakú makettjét.


Dr. Ifj. Lomnici Zoltán
Dr. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász

A 2021-es esztendő egyik súlyos kérdése – a közösségi jog primátusa és a tagállami szuverenitás ügye az Európai Unióban

2021. október 15-én az Európai Parlament képviselői 502 szavazattal, 153 ellenszavazat és 16 tartózkodás mellett olyan állásfoglalást fogadtak el, amely nyíltan kimondja: Lengyelország alkotmánybírósága nem bír jogi legitimitással, nem tekinthető függetlennek, és még a lengyel alkotmány értelmezésére sem jogosult. Az EP egyben deklarálta azt is, hogy a szerinte illegitim lengyel alkotmánybíróság egyik korábbi, 2021. október 7-én megszületett határozatát az értékek és jogszabályok európai közössége elleni támadásnak tekinti. Ez az EP-döntés szinte példa nélkülinek mondható az Európai Unió történetében.

Ennek előzménye, hogy a lengyel Ab még 2021. júliusban a lengyelországi bírósági kinevezések ügyében a hatályos 1997. évi alkotmánnyal ellentétesnek és így érvénytelennek (azaz jogilag szabálytalannak) mondta ki az Európai Unió Bíróságának egyik határozatát. Ezt Lengyelország nem is hajtotta végre, ezért az Európai Bizottság hamar pénzbüntetést (bírságot) helyezett számára kilátásba. Korábban egy határmenti szénbányával kapcsolatban kipattant cseh–lengyel vitában hozott uniós bírósági döntést ugyancsak nem hajtott végre a lengyel fél, és ezért már kapott is ilyen bírságot. (A két ország határa mentén működő, szénkitermelő turówi bánya működésének leállítása Lengyelország szerint veszélyeztette volna a villamosenergia-ellátás stabilitását, és a már magában a bírósági ítéletben kiszabott 5 millió eurós bírságot is aránytalannak tartotta a lengyel kormány.) Mateusz Morawiecki miniszterelnök a vitatott júliusi döntés konkrét tartalmán túl, kérelemmel fordult az Alkotmánybírósághoz, hogy immár elvi alapon is alkotmányellenesnek minősítsék a luxembourgi uniós testület beavatkozását az ilyen jellegű lengyel ügyekbe. A végül október 7-én megszületett Ab-határozat szerint: az EU bírósága túllépte hatáskörét, és az uniós alapszerződés egy részét is részben ellentétesnek mondták ki a lengyel alkotmánnyal.

Miközben jogállamisági vitákban bírálják Lengyelországot – ahogy egyébként Magyarországot is –, figyelmen kívül hagyják az egyes tagállamok eltérő történeti, politikai tradícióit, vagyis azt, hogy a különböző jogi kultúrák egymástól eltérő módon gondolkodhatnak a jog uralmának kérdéseiről. A „törvények szelleme” (Montesquieu) kapcsán nemcsak a törvényeket vagy a szokásokat, hanem a joguralomnak és magának a jogrendszernek a hatékonyságát is érdemes vizsgálni, figyelembe venni. Az Európa Tanács Velencei Bizottsága is az egyes jogállamiság-koncepciók történeti, komparatív szemléletű megközelítésére, és azok közelítésére tett korábban javaslatot (pl. az angolszász rule of law vagy a német Rechtsstaat sajátosságainak észlelésével).

A magyar Alkotmánybíróság korábban Magyarország Alaptörvénye B) cikkének (1) bekezdése vonatkozásában megállapította, hogy az ebben a cikkben megfogalmazott jogállamiság (és a jogbiztonság) alkotmányos követelménye nem minősül Alaptörvényben biztosított jognak. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint az erre való hivatkozásnak alkotmányjogi panasz hatáskörben csak kivételes esetekben – a visszaható hatályú jogalkotásra és a felkészülési idő hiányára alapított indítványok esetében – van helye [3062/2012. (VII. 26.) AB határozat].

Maga a szuverenitásvita már régóta tart az uniós intézmények és a tagállami legfelsőbb bírói fórumok, illetve alkotmánybíróságok között. Például 1986-ban a Solange II. ügyben a Német Szövetségi Alkotmánybíróság úgy határozott az uniós jogi aktusok kapcsán, hogy mindaddig, amíg (németül: solange…) azok az alapvető jogok védelmének olyan szintjét érvényesítik, amely lényegileg megfelel a német alapjogvédelemnek, addig – a továbbiakban – nem vizsgálják felül ezeket az uniós jogi aktusokat a Grundgesetz fényében. A Solange II döntésben (2 BvR 197/83) a német Ab saját korábbi ítélkezési gyakorlatát is felülbírálta az Európai Közösségek (az Európai Unió akkori elődje) jogi aktusainak az NSZK alkotmányjogával való kompatibilitásának vizsgálatáról. A Szövetségi Alkotmánybíróság azt is kimondta, hogy „a származtatott közösségi jog németországi alkalmazhatóságáról szóló ítélkezési gyakorlatát” együttműködési kapcsolatban „gyakorolja az Európai Bírósággal”.

A német alkotmánybíróság 2020 májusában egy olyan, már évek óta húzódó ügyben hozott határozatot, amelyben szerinte az Európai Bíróság nem értelmezte megfelelően a feladatát, és túlságosan nagy teret biztosított az Európai Központi Banknak (EKB) a kötvényvásárlások kapcsán. A karlsruhei testület azt is kimondta, hogy az EKB csak megfelelően biztosított tagállami ellenőrzés mellett vásárolhat fel államkötvényeket. Határozatában a német Ab a szuverenitás védelméből vezette le – az EU-s hatáskörgyakorlással összefüggésben – a saját, alkotmányvédelemre vonatkozó hatáskörét.

Franciaországban az 1946. évi alkotmányból (mind a mai napig) hatályban van az alkotmányos preambulumnak az a (15.) pontja, mely szerint: „Franciaország hozzájárul szuverenitása korlátozásához a béke megteremtése érdekében”. Vagyis Európa egyik vezető hatalmaként és nemzetállamaként, Franciaország állami önállóságának és felségjogainak csak a korlátozását akceptálja, és sohasem fogadná el azok jelentős mértékű feladását. A francia Alkotmánytanács (Conseil Constitutionnel) három ún. Maastricht-ítélete közül mindegyiknek az érvelésében előfeltételezte a tagállami szuverenitás létezését. A Maastricht II döntés szerint: a szuverén alkotmányozó hatalom a neki tetsző formában hatályon kívül helyezheti, módosíthatja, de akár ki is egészítheti az alkotmány szakaszait, és meglévő alkotmányos elveket és szabályokat érvénytelenítő új szakaszokat is helyezhet a francia alkotmányba. A Maastricht III határozat konklúziója az, hogy a francia szuverenitás még mindig magához a néphez tartozik, vagyis belőle eredeztethető. Ezt kiegészítve, azt is mondhatjuk, hogy az állami szuverenitás belső oldala az államnak azt a képességét jelenti, hogy jogrendjét maga alkotja és alkalmazza, továbbá (külső oldalról) az állam a nemzetközi élet szuverén szereplője, a francia alkotmányos rend felett nincs más hatóság, a szabályai nem függnek mások jóváhagyásától, egyetértésétől.

A német és francia alkotmánybírósági (illetve alkotmánytanácsi) döntések lényege a modern alkotmányoknak abból a sajátosságból is ered, hogy ma már lényeges különbséget tesz az alkotmányos szabályozás a külső és belső oldal között: a szuverenitás részbeni átruházása helyenként elfogadható (a belső szuverenitásnál bizonyos hatáskörök „átengedésével”), míg a függetlenség, az államiság (vagyis a külső szuverenitás) korlátozása, netán elvétele sohasem.

Ide kapcsolódik az olasz alkotmánybíróság egyik 1973-ban (a Frontini-ügyben) hozott ítélete, amely ugyan elismerte a közösségi jog primátusát, de már utalt arra is, hogy az EGK-hoz való csatlakozás érdekében az olasz alkotmány 11. cikkében kimondott szuverenitás-korlátozás nem hatalmazza fel a közösségi intézményeit olyan ’elfogadhatatlan’ hatáskörrel, amely akár az emberi jogok, akár a nemzeti alkotmányos rend alapvető elveinek sérelméhez vezethetne. Az olasz alkotmány a 2001-es módosítása nyomán sem foglal magában semmilyen kifejezett Európa-záradékot, illetve nem mondja ki sehol sem a közösségi vagy uniós jog kifejezett elsőbbségét sem.

A dán Legfelsőbb Bíróság 1998-ban meghozott ún. Maastricht-ítélete ugyancsak fenntartotta annak jogát a dán bíróságok számára, hogy azok megvizsgálhassák: az uniós intézmények jogi aktusaik (például az irányelvek és rendeletek) meghozásakor nem lépték-e túl (ultra vires) az alapszerződésekben (az elsődleges uniós jogban) definiált hatásköri kereteiket, vagy pedig utóbbiaknak megfelelő módon fogadták el az Európai Unió másodlagos jogát alkotó közösségi jogi aktusokat.

A döntések lényege, hogy ilyen esetekben az adott állam, az ország szuverenitásáról van szó; és a határozatok elvi alapja akkor is megáll, ha az Európai Unióba (korábban EGK-ba) való belépés azt is jelentette, hogy a belépő állam a – többnyire referendummal megerősített – belépés vonatkozásában alkotmánymódosítás útján, önként vállalta a saját szuverenitásról való részleges lemondást.


Dr. Ifj. Lomnici Zoltán
Dr. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász

Uniós költségvetés: Brüsszelnek zsarolás és megfélemlítés helyett az alapszerződések betűje és szelleme szerint kell együttműködnie

Az Európai Unió 1988 óta készít hosszú távú közösségi költségvetést, más néven többéves pénzügyi keretet, melynek révén stabil keretet kíván biztosítani – és összesített kiadási plafonokat állapít meg – az uniós kiadások hatékonyabb és irányított felhasználásához. A többéves keret az EU-s támogatások kiszámíthatóbbá tételét is célozza a társfinanszírozók és a kedvezményezettek számára.

Az Európai Bizottság 2018 májusában költségvetési javaslatot nyújtott be a 2021–2027-es pénzügyi keret időszakára vonatkozóan, figyelembe véve a britek lehetséges (végül 2020. január 31-én realizálódott) távozásának az Unióra gyakorolt gazdasági hatásait. A Covid19-járvány 2020. tavaszi kitörése után a Bizottság – 2020. május 27-én – helyreállítási tervet terjesztett elő „Next Generation EU” címen, benne a hétéves pénzügyi keretre és a saját forrásokra vonatkozó felülvizsgált javaslatokkal, valamint egy 750 milliárd euró értékű helyreállítási eszközalap létrehozásával. 2020 novemberében lezárultak a Parlament, a Tanács és a Bizottság közötti többhónapos, háromoldalú tárgyalások, és az Európai Tanács (a kormány- és államfők testülete) 2020. december 11-én jóváhagyta a többéves pénzügyi keretről és a Next Generation EU-ról szóló megállapodást, majd ezt a lépést 2020. december 17-én az Európai Parlament is megtette.


Dr. Ifj. Lomnici Zoltán
Dr. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász

Az államháztartás átláthatósága is segíti a korrupció elleni hatékony küzdelmet Magyarországon

Valószínűleg nincs olyan gazdasági szereplő, sőt magánszemély sem, aki ne kezelne pénzügyeit. Ebből kifolyólag mindenkinek van fogalma saját költségvetéséről, annak bevételi, illetve kiadási oldaláról is. Így van ez a mindenkori magyar központi költségvetés esetében is, ami 2022-ben megközelíti a 30 ezer milliárd forintot. Már pusztán a nagyságából fakadóan is joggal vetődik fel mindenkiben, hogy a pénz elköltésének legszigorúbb szabályai legyenek, minimalizálva annak a kockázatát, hogy nem a kívánt területre kerüljenek a pénzügyi források vagy a legrosszabb esetben nyoma vesszen. Ahogy látni fogjuk Magyarországon minden információ elérhető, így biztosítva a transzparenciát.

Az államháztartásban a költségvetés az állam pénzügyi gazdálkodásának előre megszabott rendje és szigorú kerete van. Kötelező erejét biztosítja, hogy törvényi formában hozzák létre. Emellett a tervezésnek meg kell felelnie a:

  • valódiság elvének, azaz csak annyi forrás biztosítható, amennyi a közfeladatok ellátásához indokoltan szükséges
  • felhasználási kötöttség elvének, azaz csak a megállapított célhoz kötötten kerüljenek felhasználásra a források
  • áttekinthetőség elvének, azaz a transzparenciát elősegítve a különböző források áttekinthetőek kell lenniük a költségvetési évek között

A költségvetés átláthatóságát szintén biztosítja, hogy maga a tervezés folyamata kétszintű: a fő számokat a kormány terjeszti elő, míg a részleges előirányzatok és intézkedések kialakítása alulról indul. Ez utóbbi történhet intézményi szinten, de beszélhetünk egyszerű állampolgári kezdeményezésről is, ami közvetve a parlamenti képviselőn keresztül történik módosító javaslat formájában. Pontosan ezért a több száz oldalas dokumentum mindenki számára könnyen elérhető, igaz megfelelő szaktudást igényel annak minden részletének megértése.

Fontos megjegyezni, hogy az Alaptörvény is konkrétan rögzíti, hogy „a központi költségvetésről és az annak végrehajtásáról szóló törvényjavaslatoknak azonos szerkezetben, átlátható módon és ésszerű részletezettséggel kell tartalmazniuk az állami kiadásokat és bevételeket.” Természetesen az átláthatóságnak vannak különböző fokozatai, de azt állítani, hogy a kormány mindent megtesz, hogy semmit ne értsünk meg a költségvetésből, egyszerűen nem igaz. A dokumentum tele van részletes táblázatokkal, magyarázatokkal, felhasználási és elszámolási szabályokkal, csak idő és szakértelem kell annak áttanulmányozásához. Emellett az állampolgároknak megvan a lehetősége, hogy közvetlenül a parlamenti képviselőkhöz, minisztériumokhoz és más állami intézményhez forduljanak közérdekű adata igénylés formájában.

Mielőtt konkrétan a 2022-es törvényjavaslatra rátérnék, érdemes megjegyezni, hogy az átláthatóság mértékét viszont nem lehet objektívan mérni. Bár vannak erre törekvések, mint az Open Budget Survey kétévente kiadott összehasonlító elemzése, amely kérdőívek formájában méri fel a világ egyes országainak költségvetéseinek átláthatóságát. Fontos aláhúzni, hogy messzemenő következtetéseket nem lehet ebből levonni, hisz elég megvizsgálni a kérdéseket és könnyen látható, hogy nagyon szubjektív módon ítélik meg az egyes válaszokat. Ennek ellenére Magyarország középmezőnyben helyezkedik el, pontosan a világ átlagának megfelelően és a rangsor felső felében. Egy csoportban (un. korlátozottan elérhető információ) a V4 többi országaival, de például Spanyolország is itt található. A cél adott, az ország a saját tempójában halad a transzparencia útján.

A kormány a 2022-es költségvetéssel megpróbálja maximálisan kihasználni a rendelkezésre álló költségvetési mozgásteret, a pénzügyminiszter szavaival élve „Ha kanyarban akarunk előzni, jobban kell nyomni a gázt”. Pontosan ezért állítja a kormány a 2022-es költségvetést az újraindítás költségvetésének és, hogy ez "a modern Magyarország történetének legnagyobb gazdasági programja". Ezt azért is emeltem ki, mert ahogy láttuk az idei év során a pandémia minden számítást felül írt. Sőt, csak bizakodni tudunk, hogy jövőre lecseng majd, de egy újraindítási költségvetést sem lehet hajszálra pontosan megtervezni. Ennek alapját a Gazdaság-Újraindítási Akcióterv biztosítja, amelynek mértéke több mint 7 ezer milliárd forint, és eléri a GDP 13%-át.

Az átláthatóság legnagyobb kritikusai pontosan ezt a tételt találták meg, pontosabban az 550 milliárd forint értékű (a GDP mindössze 0.9%-át kitevő) Beruházási Alapot. Az általános indoklásban egy olyan speciális központi tartalékként kezeli, ami kifejezetten beruházások előkészítésének és megvalósítását fogja finanszírozni. Sőt a korábbi elveknek megfelelően a törvényjavaslat részletezi, hogy „a Beruházási Alap előirányzat terhére 2022-ben folytatódnak az oktatási, egészségügyi, közlekedési, kulturális-, szabadidő és sport, turizmusfejlesztési, egyházi, illetve környezetvédelmi területen elkezdett beruházások, és további – gazdasági és társadalmi szempontból egyaránt – jelentős beruházások vannak előkészítési fázisban”. Ez viszont azt jelenti, hogy majd később, a fejezeti kötetek megjelenésekor fogja ki a részleteket a tárca. Így csak időkérdése, hogy a felhasználandó források hogyan lesznek elköltve, egyáltalán nem sértve a transzparencia elvét.

Az átláthatóságot szintén elősegíti, hogy a Pénzügyminisztérium a Költségvetési Tanács felvetéseit megfogadva „a 2022. évi költségvetési törvényjavaslat a 2021. évi törvényi előirányzatok mellett megjeleníti a 2021. évi várható adatokat az általános indokolás mellékletében”. Ez azért is fontos, mert az adatok ismeretében még jobban meg lehet ítélni az idei költségvetés teljesülését. Ráadásul jobb képet kaphatunk a következő évi tervekről is. A tárca így fogalmaz: "az újítás biztosítja az idei évre prognosztizált, valamint a jövő évre tervezett előirányzatok összehasonlíthatóságát és ezáltal érdemben segíti a 2022. évi költségvetési törvényjavaslatban lefektetett hiánycsökkentés megalapozottságának áttekintését."

Utolsó gondolatként, megcáfolva a transzparencia hiányát ecsetelő orgánumokat, elég a Pénzügyminisztérium honlapjára ellátogatni. Itt minden információt meg lehet találni a költségvetésről, különböző beszámolókról, államháztartási kontrollról, stb.. Ráadásul az Állami Számvevőszéknek is köteles minden évben véleményeznie a költségvetési törvényjavaslatot. Az ÁSZ az idei kiadványában konkrétan kiemeli, hogy „a törvényjavaslat szerkezete összhangban van a jogszabályi előírásokkal, ezáltal teljesülaz átlátható költségvetési tervezés követelménye”. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy mivel több nemzetközi szervezetnek tagjai vagyunk (pl. Európai Unió) évente akár többször is jelentési kötelezettségei vannak a kormánynak az államháztartással kapcsolatosan. Így nem csak hazai kontrollja van a kormányzati költségvetési folyamatoknak, hanem jelentős nemzetközi figyelem is övezi.

Összeségében tehát elmondható, hogy a magyar kormány mindent megtesznek annak érdekében, hogy a lehető legszélesebb módon tájékoztassa a közvéleményt a közös pénzünk elköltésével kapcsolatosan. Az anyagok immár digitálisan, könnyen kereshető formában is elérhetőek – akár több nyelven is. Az állampolgároknak számtalan lehetősége van a költségvetési tételek megismerésére, sőt annak befolyásolására is. Teljes bizonyossággal elmondható, hogy az államháztartási folyamatok átláthatók és nyomon követhetők Magyarországon, még olyan időszakban is, amikor jelentős turbulenciák figyelhetőek meg a világgazdaságban.

Amire pedig a Századvég Alapítvány elemzése alapján a kormánynak a korrupció elleni küzdelmét illeti, ennek kapcsán a valóság az, hogy ugyanezen politikai közösség tagjai álltak a végrehajtó hatalom élén 1999-ben, amikor Magyarország csatlakozott az Európa Tanács Korrupció Elleni Államok Csoportjához (GRECO), majd a 2010 utáni Fidesz-kormányok átfogó korrupcióellenes intézkedéseket és Nemzeti Korrupcióellenes Programot indítottak, jelenleg pedig a 2020-2022 közötti időszakra szóló középtávú Nemzeti Korrupcióellenes Stratégia végrehajtása zajlik.

Az elmúlt bő tíz évben jóval átláthatóbb és fegyelmezettebb az állam működése, valamint a közpénzek és az uniós források felhasználása, illetve a közbeszerzési rendszer. Hazánk uniós szinten is jól teljesít, és kiválóan együttműködik a nemzetközi szervezetekkel a korrupció leküzdésében.

A magyar ügyészség a Csalás Elleni Hivatal (OLAF) által kezdeményezett ügyek 45 százalékában emelt vádat 2012 és 2018 között (az uniós átlag ekkor 36 százalék volt), míg Németországban 21, Franciaországban 25, Romániában pedig 30 százalékban, ezen országokkal szemben mégis jóval halkabbak a korrupciós vádak, vagy nincsenek is. 2020-ban a magyar hatóságok által kivizsgált ügyek kétharmadában történt vádemelés, mely arány uniós szinten kiemelkedően magasnak számít, hiszen a legfrissebb EU-s átlag 37 százalék.


Dr. Ifj. Lomnici Zoltán
Dr. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász

A Bitcoin és a mögötte rejlő pénzügyi trükközések

Pénzügyi jogi értelemben is súlyos rések a nyílt forráskódú digitális fizetőeszközön.

Az elmúlt több mint 10 évben nagyot fejlődött a kriptopénzek világa és a mögötte húzódó blokklánc technológia. Manapság rengeteget hallunk ezekről a fogalmakról, de még mindig nagyon kevesen értik a rendszer működését. Pontosan ezt a misztikumot használják ki egyesek, hogy hatalmas pénzmennyiséget mozgassanak tulajdonképpen láthatatlanul. A több mint 6 000 kriptopénz piaci értéke jelenleg több mint 2 000 milliárd amerikai dollár, ami megközelítőleg az USA GDP-ének a 10%, de a magyar GDP 15szöröse. A következőkben röviden érinteném a rendszer kulcspontjait, ami lehetővé teszi a pénzügyi trükközéseket, konkrétabban egy olyan árnyék kereskedelmi platformot, ahol hatalmas vagyonok mozognak pillanatok alatt és mindezt majdnem teljesen felügyeletlenül.

A mai hálózatok vagy rendszerek (nem feltétlenül digitálisak) többnyire centralizáltak, azaz van egy központ, amihez csatlakoznak jelen az ügyfelek (pl. bank) vagy a számítógépek (informatika), és ezen keresztül történik az adatcsere, illetve a rendszerirányítás. Ehhez képest a blokklánc technológia elosztott rendszerként működik, ahol a hálózatban részt vevő szereplők közvetlenül kommunikálnak egymással és nincs szükség egy központi szereplőre. Ez teljesen kiveszi az állami felügyeletet (pénzügyi, adóhatósági, bűnmegelőzési, stb.) a rendszerből, hisz maga a hitelesítés és validálás is egy decentralizált főkönyvben történik, amely ráadásul minden hitelesítő szereplőnél rendelkezésre áll. A rendszer szereplői „nem igénylik” az állam szerepvállalását, mivel a digitális adatokat un. blokkokban (a könyvelésben ez feleltethető meg a főkönyvnek) tárolják és egy krpitografikus pecséttel validálják. Ezzel a blokkok megváltoztathatatlanok és automatikusan láncokba kapcsolódnak megteremtve egy láthatatlan pénzügyi világot.

A Bitcoin volt a legelső olyan fejlesztés, mely a fent említett technológiát használja. Egy olyan kriptopénz, vagyis matematikai alapokkal rendelkező digitális pénz, amelyet konkrétan kibányásznak. A bányászat ebben az esetben a tranzakciók hitelesítésért, tulajdonképpen a rendszer életben tartásáért fizetett jutalék. Az így létrejött eszközökkel, közvetítő (pl. bank) nélkül lehet pénzforgalmat lebonyolítani a számítógépes hálózaton keresztül. A Bitcoint tulajdonképpen úgy is felfoghatjuk, mint az aranyat: véges a mennyisége, felszínre kell hozni és jelenleg több valutában is jegyzik az értékét. Ha valójában bele gondolunk a kriptovalutáknak és az aranynak is a rendszerben való hit ad igazából értéket. A „kriptohit a blokklánc technológia sikerességén, az anonimitáson és az, hogy mint fizetőeszközként elfogadják alapszik. A Bitcoin sikerességén felbuzdulva immár több mint 6 000 kriptovaluta és az ehhez kapcsolódó tőzsdék jöttek létre, ami tulajdonképpen egy árnyék ökoszisztéma létrejöttét idézte elő. Egy olyan piacot, ahol kezdetben leginkább illegális kereskedelem folyt (fegyverek, drogok), de manapság akár kávét is lehet venni egy Starbucksban. Mindezt úgy, hogy a pénzmozgások teljesen láthatatlanok, még az adóhatóság számára is. A következőkben nézzünk konkrét megoldást ami miatt adómilliárdoktól esnek el az országok.

Ahogy látjuk a kriptopénzeket nehéz megfogni, a piacuk átláthatatlan, de azért sokan megpróbálkoznak vele, mint az aranyláz idején az aranyásók. Még az olyan fejlett pénzügyi rendszerrel rendelkező ország is mint Amerika, képtelen teljesen mértékben gátat szabni a visszaéléseknek. Sőt számtalan példa van rá, hogy a befektetők a kriptodevizák árfolyamzuhanását kihasználva csökkentik a más, szabályozott befektetési tevékenységeiből (pl. részvénykerskedelem) származó adókötelezettségeiket. Például ez történt idén áprilisban is, amikor a Bitcoin árfolyama 54%-ot zuhant. Ezt a realizált veszteséget éves szinten szembe lehet állítani a más eszközből származó nyerséggel, így minimális adót kellett csak fizetni. Ráadásul, jelenleg a törvény nem tiltja, hogy akár azonnal visszavásárolják a Bitcoint egy újabb nyereség reményében, ellenben más pénzügyi eszközökre van egy 30 napos tiltási időszak. A nyilvánvaló kiskapu pusztán abból adódik, hogy a kriptopénzt a törvény eszköznek tekinti, szemben a részvénnyel, ami értékpapír. Így a kriptopénzek igen volatilis árfolyammozgását lehet használni az adóelkerülés érdekében.

A következő példa arra világít rá, hogy immár a legnagyobb kártyakibocsátó társaságok is akarva/akaratlanul segítenek a pénzmosásban. Az általános szabály, hogy minden árfolyamnyerség után adót vagyunk kötelesek fizetni. Bagatellnek hangzik, de amikor egy Visa/Mastercard kártyával – amely már büszkén hirdeti, hogy több kriptotőzsdével kapcsolatban áll – csokit fizetünk (elvileg) adóköteles jövedelem realizálódik. Természetesen ez egy újabb szürke terület, hisz van a kriptopénzeknek egy olyan szegmense, az un. „stablecoin”-ok, azaz stabil kriptopénzek. Ezek jellemzően a heves árfolyam ugrásokat úgy küszöbölik ki, hogy valós fedezet kerül letétbe minden egyes érme kibocsátásakor. Ez lehet bármilyen pénzeszköz (pl. USD), arany, olaj vagy akár ingatlan is. Az egyik legismertebb ilyen eszköz a Tether, amelynek értéke 1 az 1-hez a dollárhoz van kötve. Biztonságosnak tűnhet, de figyelembe véve, hogy a kriptopiacon nincs központi validáló szereplő, nehezen hihető, hogy tényleg van 70 milliárd dollárnyi eszköz a Tether mögött, ami jelenleg a piaci kapitalizációja. Ez a hibrid mód az adóelkerülés kulcsa, hisz amennyiben valaki stablecoinra váltja át a kriptopénzét, majd azt teszi fel a Visa kártyájára valójában nem realizál nyerséget, hisz dollárhoz van kötve az összeg. Így hasonlóan ahhoz, hogy forint van bankkártyánkon, azért mert változik az árfolyam, mi nem fogunk nyereség adót fizetni. Ugyanazen logika alapján a kártyásvásárlás után sem.

Az előbb említett kriptopénzekkel összekapcsolt bankkártyák másik – szintén adóelkerülést szolgáló – tulajdonsága, hogy a kártya használatakor bizonyos összeget (pl. 4%-ot) írnak jóvá. Ez az összeg könyvelés szempontjából jutalomként vagy akcióként van elkönyvelve, így nem esik adózás alá. Sőt, amennyiben az árfolyam tovább emelkedik, az ebből származó nyereség szintén nem adóköteles.

A kriptopiac nagyságából adódóan (is) egyre több ország (hazánkat is beleértve) próbálja bevonni a kriptopénzekből származó nyerséget a közös teherviselésbe. De a rendszer tulajdonságából adódóan majdnem, hogy lehetetlen, hisz minden egyes szereplő tulajdonképpen egy számsor, míg a kriptopénzeket digitális tárcákban vagy akár egy pendriveon tárolják. Tulajdonképpen egy digitális globális adóparadicsomról beszélünk, hisz a rendszer működéséhez nincs szükség központi szereplőre, aki ráláthatna az összes tranzakcióra.

Ráadásul a rendszer szereplői ki tudnak lépni a zárt ökoszisztémából, és un. kirptotőzsdéken keresztül, - amelyek viszont egyáltalán nem felelnek meg semmily pénzmosási vagy terrorizmus elleni törvénynek - átválthatják pénzüket például USD-re, EUR-ra vagy HUF-ra. Természetesen itt nem csak az illegális kereskedelemből származó haszonról beszélünk, hanem pusztán a kriptopénzek árfolyammozgásából származó nyereségről is. Több országhoz hasonlóan Magyarország is megpróbálja megadóztatni a közel 300 milliárd forintra becsült kriptoeszközökben tartott összeget. Sőt adóamnesztiát is ígérnek azok számára, akik öt évre visszamenőleg bevallják a nyereségüket és adóznak.

Viszont hosszú még az út amíg az adóhatóságoknak rálátásuk lesz a kriptotőzsdék és kriptovilág adataihoz. Korántsem biztos, hogy elég mély és átfogó lesz, mert digitális pénz révén pillanatokkal alatt lehet helyet változtatni, szétaprózni és elrejteni.


Dr. Ifj. Lomnici Zoltán
Dr. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász

Az Egyesült Államokban folyamatosan zajlanak a választókerületek átrajzolásai

Az un. Gerrymandering vagy Redistricting ugyanakkor nem ördögtől való Európában sem

A demokraták tagadják, hogy a jogalkotási térképeken a faji szempontok dominálnak

Az egyik legfrissebb vonatkozó esetben az Egyesült Államok chicagói szövetségi bírósága lesz a szóbeli viták helyszíne 2021 december 7-től egy olyan ügyben, amely az Illinois államban nemrégiben elfogadott, a választási körzetek új felosztására vonatkozó szabályokat támadja. A Közgyűlés demokrata vezetőinek ügyvédei olyan iratokat nyújtottak be a szövetségi bírósághoz, amelyek tagadják, hogy az állam újonnan készült törvényhozási körzeteinek térképei faji értelemben kifogásolhatónak minősülnének, ehelyett azzal vádolják a felpereseket, hogy megpróbálják a faji szempontokat felhasználni saját céljaikra a kerületek újrarajzolása tekintetében.

A tervek szerint a chicagói szövetségi bíróság három bíróból álló testülete december 7-én kezdi meg a szóbeli meghallgatást a három különálló ügyben. Az új térképek meghatározzák majd, hogy a következő 10 évben az állam közösségei hogyan képviseltetik magukat a Springfieldi Közgyűlésen.

Republikánus vezetők azzal érvelnek, hogy a latin népesség növekedése ellenére az új térképek valójában csökkentik azoknak a körzeteknek a számát, amelyekben a latinok többsége vagy nagy része a választókorú népességhez tartozik. Azt hangsúlyozzák, hogy ez sérti az Egyesült Államok alkotmányát és az 1965-ös szövetségi szavazati jogról szóló törvényt is.

A frissen benyújtott bírósági beadványukban azonban a demokrata vezetők ügyvédei tagadták az alkotmány- vagy törvénysértést. „A szeptemberi újraelosztási terv védi a kisebbségi szavazóerőt, és több mint egyenlő lehetőséget biztosít a spanyol és fekete szavazóknak, hogy választásuk szerinti jelöltekre szavazhassanak.” - áll a közleményükben.„

Miért kellhet a Gerrymandering, ha „ésszerűen” igazságtalan eredményekhez is vezethet a választásokon?

Elbridge Gerry, Massachusetts kormányzója – későbbi amerikai alelnök – 1812-ben törvényt írt alá a massachusettsi szenátust érintő új választókerületi határok kialakításáról. Az egyik ilyen új választókerület – egy korabeli újság találó karikatúrája szerint – egy szalamandrára hasonlított, és később a kormányzó keresztnevéhez (Gerry) a szalamandra szó végét illesztve, így kezdett utalni a közvélemény a választókerületi határok aktuális célzatú igazítgatására. A karikatúrista által észrevett fura alakú választókerület és a „rárajzolt” törvény később a hasonló törvényhozási manipulációk jelképévé vált, és idővel megszilárdult a gerrymandering ottani sajátos gyakorlata a tengerentúli politikában.

Akadnak bőven példák a pozitív értelemben vett Gerrymanderingre is, vagyis arra, amikor valamely társadalmilag helyesnek és értékesnek tartott cél érdekében rajzolják át a helyi törvényhozók a választókerületi határokat. Például az arizonai indiánrezervátumok kapcsán korábban nem vált be, hogy a hagyományaikat élénken ápoló, neopogány hopi indiánokat és a legnépesebb őshonos népcsoportnak számító navahó nemzetet ugyanaz a személy reprezentálja a képviselőházban, ezért külön választókerületeket alakítottak ki nekik. Részben itt említhető másik példa, hogy az 1990-es években végrehajtott „átrajzolások” jórésze azért történt, hogy több választókerületben is többségbe tudják sűríteni a politikai közéletben mindaddig igen komoly hátrányt elszenvedő afroamerikaiakat.

Míg egyes demokráciákban a választókerületek újratervezése független bizottságok feladata (mint például India esetében), addig az USA-ban a szövetségi államok törvényhozó és végrehajtó szervei – vagyis a pártpolitika által uralt testületek – felelősek a választókerületi határok meghúzásáért, így ennek jogalkotói gyakorlata nagyban függ a pártpolitikai erőviszonyoktól. Miután például 2002-ben republikánus többség született a texasi törvényhozásban, a déli szövetségi állam korábban demokrata szempontból előnyös választókerületeit (2003-ban) a republikánusok számukra kedvezőbbekké alakították át. A torzulási arányokat érzékeltetve: míg 2002-ben a republikánusok a szavazatok 59 százalékával 15 képviselőházi mandátumot (a törvényhozási helyek 47 százalékát) szereztek meg, a demokraták 40 százaléknyi szavazattal 17 helyet (53 százalékos részesedést szerezve ezzel a képviselőházban). A 2003-as változtatások nyomán viszont a következő, 2004-es választáson a republikánusok 21 képviselő helyhez (66 százalék) jutottak a szavazatok 58 százalékával, a demokraták pedig 11-hez (34 százalék) a szavazatok 41 százalékával. A demokraták hamar bírósági útra terelték az ügyet, és az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága 2006-ban úgy döntött, hogy az újraelosztás alapvetően jogszerű volt, de egy választókerületet a legfőbb bírói fórum döntése alapján újra kellett határolni, mert az ottani latinok többségét érintő etnikai diszkrimináció történt a kerületi határok kialakításakor.

Egy észak-karolinai szövetségi kerületi bíróság – 2018 augusztusában – politikailag igazságtalannak mondta ki az állam kongresszusi választókerületeinek korábbi felosztását, és szeptember elején arról határozott, hogy a 2018 novemberében esedékes újabb választás előtt nem változnak meg a körzethatárok, de azokat utána újra kell rajzolni. A bírósági döntésnek volt jelentősége, hiszen az új körzetek előnyösnek tűntek a demokraták számára: Észak-Karolina ugyan közel egyenlően oszlott meg addig a demokraták és a republikánusok között, de akkor a republikánusok birtokoltak az állam 13 képviselőházi helyéből 10-et. Márpedig néhány plusz észak-karolinai mandátum megszerzése a Demokrata Párt számára országosan – a választási lélektan szempontjából – is erősen számított.

Egyre nőtt az amerikai választókban az igény külön bizottságok megalakítására, a probléma igazságosabb megoldása érdekében. Miután a michigani választók 2018-ban egy népszavazási kezdeményezéssel bizottságot hoztak létre, az állam Republikánus Pártja pert indított a megalakulás leállítása érdekében. A párt azonban vesztett a jogvitában a kezdeményezőkkel szemben, és a bizottság megalakulása elől elhárult a jogi akadály.

A Legfelsőbb Bíróság nagy befolyással bír a választójog fejlesztésében

Közben 2019 nyarán az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága a Lamone kontra Benisek és a Rucho kontra Common Cause ügyben úgy döntött, hogy a szövetségi bíróságok nem rendelkeznek hatáskörrel a pártalapú (partisan) Gerrymanderinggel kapcsolatos kifogások elbírálására. A testület elnöke, John G. Roberts a többségi indokolás alapján úgy érvelt: az alkotmányozók annak tudatában bízták a tagállami törvényhozásokra a választókerületek kijelölését, hogy annak gyakorlatánál a pártpolitika is komoly szerepet játszhat. Minden ellenkező interpretálással ellentétben azonban a Legfelsőbb Bíróság döntése nem jelenti azt, hogy a népképviselet – választói akaratra – nem törekedhetne a kerülethatárok kijelölésének pártsemlegesebb gyakorlatára. Roberts főbíró nem mondta, hogy a jelenlegi kerületrajzolási szisztéma politikailag kívánatos lenne, sőt – mint fogalmazott – a „túlzott részrehajlás” a kerületek kialakításánál „ésszerűen igazságtalannak tűnő eredményeket hoz”.[1]

2020-ban a demokrata baloldal többséget szerzett a szövetségi Kongresszusban, és Joe Biden személyében ők adták az Egyesült Államok új elnökét is. Törvényhozói hatalmukkal élve szövetségi törvénnyel próbálták betiltani a Gerrymandering gyakorlatát a 2020-as országos népszámlálás utáni választókerület-átcsoportosítások vonatkozásában. A jogszabálytervezet a „For the People Act” címet viselte, és bár a Képviselőházban többséget kapott, a Szenátusban – bár mind az ötven demokrata párti szenátor támogatta, és még egy republikánus is – nem ment át a javaslat, miután a republikánusok hátráltató obstrukcióval megnehezítették annak elfogadását. Erre több amerikai demokrata az ún. filibuster gyakorlatának (vagyis a parttalanná váló, időhúzó szándékú szenátusi viták lehetőségének) eltörlését kérte, hogy a törvényt egyszerű többséggel meg lehessen fogadni.

Hazánkban sem ritka jelenség az ésszerű újratervezés

Ami hazánkat illeti, 2010 után a törvényalkotó kormányoldalt gyakran érte vád amiatt, hogy saját politikai érdekei mentén alakította ki az új egyéni választókerületeket a korábbinál kisebb létszámú Országgyűlésre szabottan. A 2014-es választások nyomán az ellenzéki közvélemény ennek példáját látta például a baranyai 2-es választókerületben, amelyben Pécs mellé került a hagyományosan baloldalinak tartott bányászváros, Komló (Pécset akkor épp nem baloldali, hanem Fidesz-KDNP-s polgármester irányította). Ilyennek állították be Heves megyét is, ahol 2010 környékéig a baloldal dominált, majd a Jobbik is megerősödött a térségben. Például Szilvásvárad és Bélapátfalva Eger helyett Gyöngyöshöz került az új választókerületi határok kialakításával. Miskolc is szívesen hivatkozott példa lett, mivel a városnak a korábbi négy helyett két választókerületet alakítottak ki, de a környező falvak „odecsatolásával”. A 2019-es önkormányzati választások eredményei azonban – részben – cáfolni látszanak ezeket az egyoldalú aggodalmakat, és valamelyest árnyalják a következő országgyűlési választások előtti politikai képet.

Nemzetközi tapasztalat, hogy a de jure választási rendszer mellett a helyi pártstruktúra, a pártok regionális támogatottságának alakulása is fontos tényező abban, hogy mennyire képes „torzítani” a választási földrajz. A magyar pártstruktúra 2009–10-re alapvetően átalakult: huzamosabb időre megszűnt a korábbi kétosztatú pártrendszer, és a folyamatra a választási rendszer változásai is ráerősítettek 2014-ig. A 2018-as országgyűlési választás eredményei viszont alátámasztják azt az elképzelést, hogy a politikai aktorok és a választók is képesek „idomulni” az új helyzethez, vagyis a módosított játékszabályokhoz,[2] ami a négy évvel korábbihoz képest jóval kisebb aránytalanságot eredményezett a választás utáni parlamenti reprezentációt tekintve.

Az új rendszer igazságosabb is, mint amilyen a 2012 előtti volt. A törvényalkotó ugyanis 2010 előtt már nagyon régóta nem reagált a demográfiai változásokból adódó, alkotmányos lehetőségű problémákra, igaz, a változtatáshoz kétharmados parlamenti többségre is szükség lett volna. Az Alkotmánybíróság 2007. június 30-áig adott időt erre az Országgyűlésnek. A taláros testület akkor kimondta: miután az Országgyűlés nem alakította át a választókerületi határokat, mulasztásos alkotmánysértést követett el, és ez az állapot a 2010-es kormányváltás utánig fennmaradt.

2010 után a kisebb parlamentet ígérő Orbán-kormánynak úgy kellett változtatnia, hogy egyrészt: az alkotmányjogi elvárásoknak megfelelően az új választókerületeket úgy alakítsák ki, hogy azokban a lakosság száma megközelítően azonos legyen. Emellett az egyéni választókerületnek a főváros, illetve a megye területén belül kell elhelyezkednie, illetve fontos elvárás, hogy az egyéni választókerület székhelyének – lehetőség szerint – városban kell lennie. A korábban 386 fős Országgyűlés létszáma 199 fősre csökkent, ezért is muszáj volt kialakítani az új, de igazságosabb állapotot is biztosító választókerületi határokat.

Az új rendszer ugyanis nem igazságtalan, sőt, a kétharmados többségű Orbán-kormány meglehetősen „visszafogottan” hajtotta végre a választókerületi határokkal kapcsolatos változtatásokat. Tegyük hozzá, hogy hazánkat a kutatások szerint nem is jellemzi olyan mértékű kisebbségi koncentráció, mint ami az Egyesült Államok egyes régióit, valamint itthon az egyéni képviselők személye jóval kevésbé fontos a pártjuk mellett – a közhangulat változása pedig egyes térségekben akár az egyik, akár a másik politikai oldalnak kedvezhet.

Kétharmados többség birtokában a kormányoldal ugyanakkor – nyugati mintára – akár bátrabban is hozzányúlhatna a Gerrymandering eszközéhez, amely – mint már korábban említettük – pozitív társadalmi célokat is szolgálhat. Reagálni lehet például arra a fontos változásra, hogy a 2019-es EP-választáson és az ugyanabban az évben megtartott önkormányzati választáson is tapasztalható tendencia volt, hogy a nagyvárosokban – és általában az agglomerációkban – erősödik az ellenzék. A választókerületek határainak változása azonban az igazságosságot szolgálná: hogy a társadalmilag (az átlagos uniós szinthez képest) kevésbé fejlett egyes vidéki térségekben – és zömmel kistelepüléseken  – élő választópolgárok szavazatainak választási súlya arányaiban semmiképpen sem legyen kisebb, mint a például az uniós fejlettségi átlag feletti fővárosban élőké (a központ és a periféria ellentéteként).

A Gerrymandering végeredményben csak egy eszköz, nincs jó vagy rossz választókerületi határmódosítás – olyan kivitelezési módszer egy probléma megoldásához, amelyet jó és rossz célokra egyaránt lehet használni.

[1] Angolul: „Excessive partisanship in districting leads to results that reasonably seem unjust.”

Rucho kontra Common Cause, 588 U.S. ___ (2019)

AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK LEGFELSEBB BÍRÓSÁGA

ROBERT A. RUCHO és társai, APPELLANTS kontra COMMON CAUSE

[2019. június 27.]

http://law2.umkc.edu/faculty/projects/ftrials/conlaw/RuchovCommonCause.html

[2] A koncepcióról lásd: Enyedi Zsolt – Körösényi András (2014): Pártok és pártrendszerek. Osiris Kiadó-Budapest.


Dr. Ifj. Lomnici Zoltán
Dr. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász

A kampányfinanszírozási kiskapu lehetővé teszi a külföldi választási beavatkozást

Az Egyesült Államokban egyre többen aggódnak a választások külső befolyásolása miatt
Az Egyesült Államokban egyre többen aggódnak a választások külső befolyásolása miatt

Az Egyesült Államokban és Kanadában PAC-eknek (politikai akcióbizottságoknak) nevezik azokat a szervezeteket, amelyek összegyűjtik és közösen kezelik a tagok és adományozók kampány-hozzájárulásait (akik pénzt adnak ezeknek az alapoknak a kampányokra jelöltek, népszavazási kezdeményezések vagy jogszabályok ellen/mellett). A PAC jogi fogalmát az amerikai kampányfinanszírozási reform keretében hozták létre.

Az Egyesült Államokban szövetségi szinten akkor minősül egy szervezet PAC-nek, ha több mint 1000 dollárt fordít a szövetségi választások befolyásolására, vagy ennyit kap (kezel) ebből a célból, és nyilvántartásba kerül (regisztrál) a Szövetségi Választási Bizottságnál a szövetségi választási kampánytörvény értelmében (amit 2002-ben az ún. kétpárti kampányreform-törvény, röviden BCRA egészített ki).

A PAC-ek tulajdonképpen kampányfinanszírozásra létrehozott szervezetek, amelyek minden negyedévben kötelesek elszámolni az általuk összegyűjtött és felhasznált pénzekkel. Például PAC-ek segítségével történik az elnökjelölti kampánystábok finanszírozása; e célból 2016 szeptemberében – a választás finisére ráfordulva – kb. 640 ezer dollárt jutattak Trump 140 fős stábjának, míg Hillary Clinton 789 fős stábjának 3,3 millió dollárt fizettek ki ezeken a legális csatornákon keresztül. Látható tehát, hogy a demokrata elnökjelölt részéről több mint ötször akkora stábköltséget vállaltak.

Még egy vonatkozó adalék a 2016-os választásokhoz: a politico.com akkori számításai szerint a két jelölt úgy rugaszkodhatott neki a kampányfinisnek, hogy Clinton számára lényesen nagyobb keret állt rendelkezésre (neki 190 millió, Trumpnak 100 millió dollárból kellett gazdálkodnia a kampányalapokból).

Megemlítendő, hogy vannak az ún. szuper PAC-ek, amelyek külön kategóriaként kezelendők. Ezek hivatalosan „független kiadások bizottságaiként” ismertek, ugyanis egyáltalán nem járulhatnak hozzá anyagilag a jelöltek kampányához vagy pártjai kiadásaihoz, ugyanakkor a kampányoktól függetlenül egyéb politikai pénzkiadásokat korlátlanul vállalhatnak. A hagyományos PAC-ekkel ellentétben a szuper PAC-ek magánszemélyektől, vállalatoktól, szakszervezetektől és más csoportoktól is pénzeszközöket tudnak felvenni az adománymennyiség törvényi korlátozása nélkül. Ilyen Trump-közeli szuper PAC volt 2016-ban például a Rebuilding America Now (Amerika újjáépítése most), amely egyes adatok szerint 2016 júniusában több mint 30 millió dollárra rúgó elkötelezetti adománnyal bírt, bár a szervezet később arról közölt posztot, hogy csak 2 millió dollárt gyűjtöttek össze.

Ugyanakkor a politikai jelöltek és az ún. szuper PAC-ek menedzserei számára jogszerűen megengedett, hogy a kampánystratégiát és a taktikákat kvázi megvitassák a médián keresztül.

Egy másik csoportosítási lehetőség: vannak az ún. kapcsolt PAC-ek, amelyek általában mindig egy szűkösen behatárolt rétegtől, pl. szakszervezetektől, kereskedelmi csoportoktól, egészségügyi szervezetektől kapnak pénzt, míg a nem kapcsolt PAC-ek inkább ideológiai missziókat követnek, csak egy-egy vitapont, ügy mentén elkötelezettek. Utóbbiak magányszemélytől, szervezettől, de kapcsolt PAC-ektől is elfogadhatnak a pénzt. A kapcsolt PAC-ek száma közelíti az ötezret, vagyis számuk többszöröse a nem kapcsolt PAC-ekének.

Növekvő aggodalom

A szuper PAC-okat finanszírozó vállalkozásokat olyan külföldiek használhatják ki, akik titokban és illegálisan milliókat akarnak költeni az amerikai választások befolyásolására - figyelmeztet egy kampányfinanszírozási érdekképviseleti szervezet.

Amíg nyilvánosságra hozzák adományozóikat, a szuper PAC-ok korlátlan összegeket gyűjthetnek és költhetnek az elnök- és kongresszusjelöltek támogatására vagy éppen ellenük. Ezek az adományok gyakran azonban átláthatatlan fedőcégektől származnak, amely elhomályosítja a pénz valódi forrását, és lehetőséget nyit a tengerentúli ellenfelek még nagyobb beavatkozása előtt.

A 20 oldalas „Rejtélyes pénz” jelentés egy tucat olyan esetet részletez, amelyekben látszólag fedőcégként működő vállalkozások titkos készpénzt irányítanak mindkét fél felé. Míg a szuper PAC-ok felsorolják ezeket a vállalkozásokat az adományozóik között, a cég mögött álló személy vagy csoport jól rejtve maradhat.

„Az Igazságügyi Minisztérium szerint a külföldiek az elmúlt években legalább kétszer használtak cégeket arra, hogy illegálisan pénzt forgassanak az amerikai választásokba.” - mondta Nick Penniman, az Issue One vezérigazgatója. „Csak idő kérdése, hogy a kampányfinanszírozási rendszer e kirívó kiskapujával szisztematikusabban visszaéljenek a rosszindulatú külföldi szereplők.”

Mindkét fél profitál ebből. Az egyik eset kapcsán egy New Jersey-i vízvezeték-ipari cég tavaly novemberben 250 000 dollárt adott a republikánus szenátus jelöltjeit támogató fő szuper PAC-nak. Úgy tűnik, hogy az üzlet Steven Roth milliárdossal áll kapcsolatban, aki Trump elnök gazdasági tanácsadója volt. 

Egy másik esettanulmány két olyan vállalatot írt le, akik „üzletemberpárhoz kötöttek, akiket azzal vádoltak, hogy megvesztegettek egy politikust New Orleansban”, és 300 000 dollárral járultak hozzá az elmúlt öt évben a New Horizons USA-hoz, amely egy szuper PAC a Louisiana állambeli demokraták megsegítésére.

E kiskapu kiküszöbölése érdekében a nonprofit felügyelet szerint a Kongresszusnak bűncselekménnyé kell tennie az amerikaiak számára, hogy olyan üzleti szervezeteket hozzanak létre, amelyek eltitkolják a külföldi állampolgárok illegális politikai tevékenységét, míg a Szövetségi Választási Bizottságnak erősítenie kell a szabályozást és az átláthatóságot a szuper PAC-oknak nyújtott vállalati adományok körében is.


Dr. Ifj. Lomnici Zoltán
Dr. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász

A külső gazdasági befolyás és a belső politikai korrupció szorításában az Unió munkaerőpiaci startégiája

A külső gazdasági befolyás és a belső politikai korrupció szorításában az Unió munkaerőpiaci startégiája
A külső nemzetközi befolyás és a baloldali politikai erők hatására cselekvő Európai Parlament az elmúlt években olyan migrációs politikát kívánt erőltetni az Unió közösségére, amely élesen szembemegy az uniós polgárok közép- és hosszútávú társadalmi érdekével. A dokumentum annak elveit és javaslatait kívánja rögzíteni, hogy a szabályozáson milyen főbb cselekvési pontok szerint lehetne változtatni. Tény az is, hogy a közösségi szabályozás és annak változása az elmúlt években nem a megfelelő irányba haladt.

Dr. Ifj. Lomnici Zoltán
Dr. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász

Trump elnöksége után: a hagyományos Amerika védelme a tét a szövetségi államokban

A konzervatív fordulatra a jobboldali kormányzójelölt Virginiai győzelme is ráerősíthet

Januárban a washingtoni Capitolium előtti megdöbbentő képsorok járták be a világ sajtóját. Bár a legtöbben a távozó elnököt kívánták megtenni az események igazi felelősének, ettől még tény, hogy Donald Trump sohasem adott utasítást a híveinek arra, hogy megostromolják a szövetségi törvényozás székhelyét.


Dr. Ifj. Lomnici Zoltán
Dr. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász

Az NGO-k komoly korrupciós kockázatot jelentenek az EU-ban

Brüsszel és Luxembourg bürokratái tényleg elodázzák a terrorizmus finanszírozása elleni hatékony küzdelmet?

A G7-nagyhatalmak által életre hívott Pénzügyi Akció Munkacsoport (FATF), az Europol, az Eurojust (bűnügyekben a nemzetközi igazságszolgáltatási együttműködésért felelős EU-szerv), az uniós Számvevőszék és az illetékes nemzeti hatóságok jelentései alapján az NGO-k gyakran szolgálnak a terrorizmus finanszírozásának frontjaként. Azonban tavaly az Európai Bizottság nem látta szükségesnek a nem kormányzati szervezeteket az európai pénzmosás elleni szabályok hatálya alá vonni, amiként az Európai Unió Bírósága ugyancsak 2020-ban kimondta, hogy Magyarország azon törekvése, hogy a nonprofit szervezeteket nemzeti pénzmosás elleni szabályai hatálya alá vonja, sérti a tőke szabad mozgását (a Bíróság 2020. június 18-i ítélete az Európai Bizottság kontra Magyarország ügyben, C-78/18. számon). A luxembourgi székhelyű Európai Unió Bíróságának álláspontja épp a nemzetbiztonságilag is kockázatos tevékenységet folyató nagy lobbiszervezetek befolyását erősítheti tovább a tagállamok belső viszonyainak és nemzeti biztonságának (a migráció kapcsán a nemzetközi terrorizmus elleni védettségének) a rovására.


Dr. Ifj. Lomnici Zoltán
Dr. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász

Alkotmánybíróság előtt az egészségügyi dolgozók kötelező oltása

Franciaországban az Alkotmánybíróság nem találta alkotmányellenesnek a vonatkozó obligációt.

A koronavírus elleni védőoltás kötelező igénybevételéről szóló 449/2021. (VII. 29.) Korm. rendelet kötelezővé tette az egészségügyi dolgozók számára a SARS-CoV-2 koronavírus elleni védőoltás felvételét Magyarországon is. Ahhoz, hogy valaki az egészségügyi szektorban dolgozhasson, már a rendelet életbe léptetése előtt is számos, kötelezően előírt oltás felvételét kellet vállalnia, tekintettel mind a saját, mind az általa kezelt betegek egészségére is. Ennek ellenére, a rendelettel egyet nem értő dolgozók az Alkotmánybírósághoz fordultak, annak érdekében, hogy a testület mondja ki a jogszabály alkotmányellenességét. Alkotmányjogi panaszukban azzal érveltek, hogy a jogszabály ellentétes az Alaptörvény több rendelkezésével, valamint a diszkrimináció tilalmába ütközik.



Dr. Ifj. Lomnici Zoltán
Dr. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász

A lengyel Alkotmánybíróság döntése újabb fejezet a szuverenitásért folytatott Unión belüli küzdelemben

Az Európai Unióról szóló szerződés értelmében „a hatáskör-átruházás elvének megfelelően az Unió kizárólag a tagállamok által a Szerződésekben ráruházott hatáskörök határain belül jár el a Szerződésekben foglalt célkitűzések megvalósítása érdekében. Minden olyan hatáskör, amelyet a Szerződések nem ruháztak át az Unióra, a tagállamoknál marad.”

Tehát a nemzetek szuverenitását az európai jogrendnek deklaráltan kötelessége tiszteletben tartani, az semmilyen eszközzel és semmilyen intézmény által nem megkerülhető vagy átugorható. Valójában azonban az uniós szabályok - mint ahogy azt hazánk esetében is számos alkalommal megtapasztalhattuk - ezen határokat közvetve-közvetlenül átlépve igyekeznek maguknak elsőbbséget kiharcolni, mely jelenség lassan mindennapossá válik.


Dr. Ifj. Lomnici Zoltán
Dr. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász

A veszélyhelyzet meghosszabbítása a kormány gyorsreagálású képességét erősíti

A veszélyhelyzet meghosszabbítása a kormány gyorsreaglású képességét erősíti
Különleges jogrendet Magyarország Alaptörvényének értelmében a kormány kivételes esetben hirdethet ki.

Az országgyűlés a keddi ülésnapon szavazott a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet meghosszabbításáról. Mivel a parlament elfogadta a kormány javaslatát, a rendkívüli jogrend 2022. január 1-jéig hosszabbodott meg, azzal, hogy ha a járványhelyzet azt lehetővé teszi, a kormány kezdeményezni fogja a veszélyhelyzetnek a törvény hatályvesztését megelőző megszüntetését. 


Dr. Ifj. Lomnici Zoltán
Dr. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász

Tizenöt évvel Őszöd után, a közelgő választások előtt – az emlékezés és az emlékeztetés felelőssége

Adópolitikai és szociális tervek a politikai baloldalon
Az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése nyomán kialakult 2006-os politikai krízis mind a mai napig fontos erkölcsi meghatározója és elrettentő viszonyítási pontja a magyar politikának. Az elhíresült kormányfői szónoklat, amelyet Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök 2006. május végén, egy hónappal a baloldal választási győzelme után a szocialista párt balatonőszödi zárt frakcióülésén záróbeszédként elmondott, és amelyben párttársai előtt elismerte a korábbi évek kormányzati hazugságait, persze nem előzmények nélkül való volt.

A hosszú folyamat, amely idáig elvezetett, az a kampányról kampányra egyre több hazugságot magával hordó politikai kultúra és gyakorlat, amelyet a 2000-es évekre a szocialista és liberális baloldal honosított meg – a korábbi előképek után – a magyar politikában. Kovács László, az MSZP akkori elnöke 2001 végén „23 millió román munkavállalóval” riogatta a választókat, az Orbán Viktor magyar és Adrian Năstase román kormányfők közötti megállapodást követően.


Dr. Ifj. Lomnici Zoltán
Dr. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász

Adópolitikai és szociális tervek a politikai baloldalon

Adópolitikai és szociális tervek a politikai baloldalon
A magyar családokkal fizettetné meg az ellenzék populista politikája árát?

Az országgyűlési választásokkal kapcsolatos megmérettetésre készülő baloldal megkezdte a politikai ötletelgetést, amivel folytatják azt a politikai hagyományt, amellyel közel húsz éve megtévesztették a választókat. A demagóg, felelőtlen ígérgetés azt is előre vetítheti, hogy kormányra kerülve vigyázatlan költségvetési és gazdaságpolitikájuk árát közép- és hosszú távon ismét a középosztályra fogják terhelni.


Dr. Ifj. Lomnici Zoltán
Dr. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász

A melegjogok eltérő képet mutatnak az Európai Unió tagállamaiban

A magyar jogrendszer többszintű, komplex védelmet biztosít a szexuális kisebbségek jogainak védelme érdekében.

Az Alaptörvény rögzíti, hogy Magyarország az alapvető jogokat mindenkinek bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, fogyatékosság, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül biztosítja, továbbá az esélyegyenlőség és a társadalmi felzárkózás megvalósulását további külön intézkedésekkel is segíti.


Dr. Ifj. Lomnici Zoltán
Dr. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász

A Nemzeti Választási Bizottság, mint szigorú alkotmányos szűrő?

A Nemzeti Választási Bizottság, mint szigorú alkotmányos szűrő?
Az elmúlt tíz év gyakorlata alapján ez az intézmény felel népszavazás komolyságának megőrzéséért és annak rendeltetésszerű, alkotmányos gyakorlásáért

A népszavazás (vagy referendum) a választópolgári akarat érvényesítését, a demokráciának egy közvetlen eszközét jelenti. Magyarországon az Alaptörvény és az ún. népszavazási törvény (2013. évi CCXXXVIII. törvény) tartalmaz fontos, garanciális szabályokat e jogintézménnyel kapcsolatosan, és 2010 után a jogalkotó erre irányuló szándéka szerint kísérlet történt a népszavazás intézményének megreformálására, a participatív demokrácia e fontos eszköze vonatkozásában a komolyság megőrzésére, végső soron demokratikus politikai kultúránk megerősítésére.


Dr. Ifj. Lomnici Zoltán
Dr. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász

A tagállami alkotmánybíróságok kulcsszerepe az EU diktátumok megállításában

Az Európai Unió jövőjéről szóló párbeszéd csak a szuverenista álláspont elfogadásával lesz legitim.

Mint ismeretes az EU jövőjéről szóló konferenciasorozat idén május 9-én vette kezdetét és az elkövetkező időszakban meghatározó eleme lehet az Európai Unió politikai menetrendjének. A kezdeményezés deklarált célja egy, a tagállamokat, az állampolgárokat, valamint a társadalmi szereplőket széles körben mozgósító vitafórum létrehozása, amely alapján az uniós döntéshozók politikai következtetéseket vonhatnak le az EU jövőjét meghatározó kérdésekben.

Az Európai Uniót – a közösség intézményrendszerét – és tagállamait egy bonyolult államközi viszonyrendszer, illetve elsősorban gazdasági (érdek)kapcsolat köti össze. Ennek a (nolens volens) viszonynak a jogi természete már számos vitát generált, és ez annak tisztázásában is jól megragadható, hogy miként írjuk le az EU jogállását. Ezt fontos tisztán látni, különös tekintettel annak a kérdésnek az eldöntésére, hogy ma az Európai Unió nem áll-e már közelebb egy föderatív szövetséghez, mint klasszikus értelemben vett nemzetközi szervezethez. Az Unió nem tekinthető-e már olyan entitásnak, amely a maga föderatív jellegű funkcióit – pénzügyek, „hadügyek”, diplomácia és külpolitika – immár közös alapon, az Európai Unió ilyen célokra is létrehozott szerveinek és intézményeinek a segítségével gyakorolhatja.

Ez a nemzetközi szervezetektől jól elkülöníthető, megkülönböztetett következményekkel is járó jogi státus – amelyet az Európai Unió élvez – vajon mit jelent, és ezáltal hogyan viszonyul a közösség tagállamaihoz, amelyeknek bizonyos fokig – miután a Szerződések aláírásával ezt vállalták – tiszteletben is kell tartaniuk a politikai és gazdasági unió sajátos autonómiáját. Jelentheti-e ez többek között az Unió jogi személyiségének, kiváltságainak, mentességeinek az elismerését?

Utóbbi kérdésre a könnyebb érthetőség kedvéért hamar megadhatjuk a választ. Ami az Uniónak a saját tagállamaiban fennálló jogi helyzetét, azaz jogállását illeti, az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 335. cikke (az Európai Közösséget létrehozó szerződés korábbi 282. cikke) a következő fontos támpontot adja ezzel kapcsolatban:

 „Az Unió valamennyi tagállamban az adott tagállam jogában a jogi személyeknek biztosított legteljesebb jogképességgel rendelkezik; így különösen ingó és ingatlan vagyont szerezhet és idegeníthet el, továbbá bíróság előtt eljárhat. E célból az Uniót a Bizottság képviseli. Mindazonáltal igazgatási autonómiájuk alapján a saját működésükkel kapcsolatos ügyekben az Uniót az egyes intézmények maguk képviselik.”

A 2009. december 1-jével hatályba lépett Lisszaboni Szerződés az Európai Unióról szóló szerződés (vagy az EUSZ) 1. cikkét a következőképpen módosította: „Az Unió e szerződésen és az Európai Unió működéséről szóló szerződésen (a továbbiakban: a Szerződések) alapul. E két szerződés azonos jogi kötőerővel bír. Az Unió az Európai Közösség helyébe lép és annak jogutódja.” Az Európai Uniónak ezt az „örökölt” pozícióját alapul véve, a Lisszaboni Szerződés egy új kompetenciákkal megerősített, különleges státusszal bíró nemzetközi jogi szereplőt hozott létre. Az Unió a Lisszaboni Szerződés előtt is értelmezhető szerepet töltött be a globális nemzetközi kapcsolatokban, azonban idővel nemcsak gazdasági és politikai értelemben, hanem jogi eszközökkel is felvértezve lehetett a jogi részese az újabb és újabb nemzetközi megállapodásoknak.

A közösségi jog szupremáciáját általánosan úgy értelmezik, hogy az uniós jog (korábban: az Európai Közösség joga) közvetlenül alkalmazandó és a nemzeti, tagállami jogrend felett áll, ebbe beleértve a nemzeti alkotmányos szabályozásokat is. Ez a felfogás pedig másból nemigen vezethető le, mint az Európai Unió sajátos szuverén helyzetéből. Hogy létezhet ilyen külön szuverenitása az Európai Uniónak, azt az Európai Közösségek Bírósága által a Van Gend en Loos ügyben kimondott azon érve is erősíti, miszerint „a Közösség egy új jogrendet alkot”, és a Bíróság szerint a tagállamok ennek érdekében „korlátozták szuverén jogaikat”. Az említett 1963-as EK-ítélet óta – vagyis immár több mint fél évszázada – a magánszemélyek közvetlenül hivatkozhatnak az uniós jogra a nemzeti hatóságok és bíróságok előtt. (Jakab András: A szuverenitás fogalmához kapcsolódó kompromisszumos stratégiák, különös tekintettel az európai integrációra)

Az EUMSZ 288. cikke szerint a közösségi rendeletek közvetlenül alkalmazandók az uniós tagországokban. Az un. Politi ügyben 1971. december 14-én hozott ítéletben az Európai Bíróság kimondta, hogy ebben az esetben a teljes közvetlen hatály érvényesül. Az irányelvek az uniós tagországoknak címzett jogi aktusok, amelyeket a tagállamoknak át kell ültetniük a saját nemzeti jogukba. Az Európai Bíróság bizonyos esetekben, a magánszemélyek jogai kapcsán, elismeri az irányelvek közvetlen hatályát. E körben nem hagyható figyelmen kívül természetesen a Solange II döntés sem (1986. október 22-i határozat, 2 BvR 197/83), amelyben a német Ab felülvizsgálta saját korábbi ítélkezési gyakorlatát az Európai Közösségek (az Európai Unió elődje) jogi aktusainak a német alkotmányjoggal való összeegyeztethetőségének vizsgálatáról. A német Alkotmánybíróság akkor azt mondta ki, hogy „a származtatott közösségi jog németországi alkalmazhatóságáról szóló ítélkezési gyakorlatát” együttműködési kapcsolatban „gyakorolja az Európai Bírósággal”.

Az Európai Unió fő szándéka mégis szemlátomást az uniós jog közvetlen hatályosulása erősítésére irányul, amelynek egyik magyarázata, hogy mindez a magánszemélyek számára azt hivatott biztosítani, hogy haladéktalanul hivatkozhassanak a közösségi rendelkezésekre valamely nemzeti vagy európai bíróság előtt. Ez is az Európai Uniónak, mint autonóm szereplőnek a képességét mutatja a hatalma önálló gyakorlására. Az Unió, mint szuverén entitás legfőbb alapját tehát az jelenti, hogy az integrációs közösség tagországai elfogadják a szupremáciát és a közvetlen hatályt az Európai Unión belül.

Mindebből logikusan következhetne, hogy az EK jogutódja jogosan hivatkozhat saját biztonsági érdekei érvényesítésének fontosságára is, ami által az EU saját „szuverenitásának” biztosítását és belső intézményes (kvázi „alkotmányos”) rendjének védelmét biztosíthatja a politikai, gazdasági, védelmi érdekeit sértő vagy veszélyeztető törekvések felfedése és elhárítása révén. Akárcsak egy tagállam nemzetbiztonsági kérdéseinek körében, például idetartozhat a terrorcselekmények vagy az illegális fegyver- és kábítószer-kereskedelem felderítése és megakadályozása is. Ennek megfelelően például 2016-ban a tagországok EP-képviselői megszavazták azt, hogy erősítsék az Europol szerepét és hatáskörét a terrorizmus elleni küzdelemben.

Az Európai Unió és jogelődjeinek változásai természetesen hosszú intézményi, strukturális fejlődés mentén alakultak, más megközelítésben reformkísérletek sora jellemezte a közösség történetét. Az elmúlt több mint hat évtized során földrajzi és geopolitikai értelemben is jelentősen kibővült, és eközben intézményi hatásköreit is fokozatosan kiterjesztették.

Nemzetközi gazdasági és politikai tömörülésként azonban a különös helyzetű Európai Unió belső működésében a nemzetekfölöttiség és a kormányköziség jegyei egyre erőteljesebben érvényesülnek ez azonban nem manifesztálódik sem intézményi stabilitásban, sem gazdasági potenciálban, sem külpolitikai hegemóniában. Az Unió döntési aktusai egyes területeken a tagállamok közötti tárgyalások alapján születnek meg, míg más területek autonóm, nemzetek feletti intézmények felelősségi körébe tartoznak. Bár a tendenciák inkább ezt jelzik előre, még nem dőlt el egyértelműen, hogy az EU a továbbiakban is a tagok, nemzetállamok – már ma is igen erősnek mondható – közösségi együttműködése kíván-e maradni vagy a fejlődési iránya sokkal inkább egy fokozatosan politikailag is egységesülő „Európai Egyesült Államok” irányába mutat.

Egyfajta „örökzöldként” többször utaltam rá, hogy Varga Zs. András volt alkotmánybíró, a Kúria elnöke korábban egy alkotmánybírósági határozatban rámutatott, hogy Magyarország a csatlakozási szerződéssel nem a szuverenitását, hanem csak a szuverenitásából eredő egyes hatásköreinek gyakorlását engedte át az Európai Uniónak. Az európai egyesülést, mint a szuverén államok szerződési unióját – rögzíti egy határozatában a magyar Alkotmánybíróság – nem lehet úgy megvalósítani, hogy a tagállamokban a gazdasági, kulturális és szociális életviszonyok politikai alakítására ne maradjon elegendő mozgástér. Ez különösen azokra az életterületekre vonatkozik, amelyek a polgárok életfeltételeit, főként az alapjogok által védett magánszférájukat és személyi, illetve szociális biztonságukat illető önálló döntési felelősségüket érintik, valamint azokra a politikai döntésekre vonatkozik, melyek különös erővel a nyelvi, a történelmi és a kulturális hagyományokra vannak ráutalva, és amelyek a politikai közvéleményben pártpolitikailag és parlamentáris úton folyamatosan diszkurzív vitákban fejlődnek.

 


Dr. Ifj. Lomnici Zoltán
Dr. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász

Ingyen sör és parkolás – bukott népszavazási kezdeményezések, amelyek még az Alkotmánybíróságnál is kiverték a biztosítékot.

Az abszurd és komolytalan referendum-tervek nem ritkán a magyar politikai baloldalhoz kapcsolódtak.

Karácsony Gergely bejelentette, hogy három, majd később, hogy még két kérdésben kezdeményezne népszavazást. A főpolgármesternek ilyen jogköre nincs, tehát ahhoz, hogy elrendelhető legyen a referendum tartása, még legalább 100.000 aláírást kell gyűjtenie. A főpolgármester alább idézett kérdéseivel összefüggésben olyan esetek kerülnek bemutatásra, amelyekben a kérdés megfogalmazásakor az előterjesztő nem volt tekintettel a népszavazás alól kivon tárgykörökre, vagy a népszavazásra vonatkozó egyéb törvényi rendelkezésekre, ezért a referendum nem került kiírásra.


Dr. Ifj. Lomnici Zoltán
Dr. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász

Alkotmányosan is alátámasztottak a gyermekvédelmi népszavazás kérdései

Alkotmányosan is alátámasztottak a gyermekvédelmi népszavazás kérdései
Egy népszavazás során a nemzet választóképes tagjai állást foglalhatnak egy adott kérdésben, és amennyiben ezt érvényesen és eredményesen teszik, úgy a döntésük köti az Országgyűlést. Ez jelenti a nép közvetlen hatalomgyakorlását.

A közhatalom önkényével szemben betölti a fékek és ellensúlyok legjelentősebb szerepét. Az a jogszabálynak, amit egy népszavazáson született döntés eredményeként fogadnak el, kikezdhetetlen legitimációval rendelkezik.


Dr. Ifj. Lomnici Zoltán
Dr. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász

„A haza minden előtt” – Titkosszolgálati lehallgatások kontra polgári szabadságjogok az USA-ban

Az Amerika védelméről szóló törvény (Protect America Act of 2007) George W. Bush amerikai elnök második terminusának idején született, a külföldi hírszerzői tevékenység megfigyeléséről szóló 1978. évi törvény (FISA) fontos módosításaként. A jogszabályt Bush elnök 2007. augusztus 5-én írta alá, így ettől a naptól hatályos. A módosító törvény 105/A szakasza kivette az eredetiből a külföldi személyek kormányzati – hírszerzési – megfigyelésére vonatkozó részt, és helyette hírszerzési célpontként azokat határozta meg, „akikről ésszerűen feltételezhető”, hogy az Egyesült Államokon kívül vannak. Bár a törvényt számos kritika érte a lehallgatási és megfigyelési gyakorlat alkotmányellenesnek vélt engedélyezése miatt, a FISA 2008-as módosításáról szóló törvény – a FISA VII. címe alatt – az Amerika védelméről szóló törvény számos rendelkezését megerősítette.

Az USA-ban ezt megelőzően már több szövetségi törvény is engedélyezte a jogszerű célú lehallgatást. A bűncselekményekkel szembeni ellenőrzést és az utcák biztonságosságát taglaló 1968-as törvény (röviden Safe Streets Act) egy része a bűnügyi nyomozásokhoz kapcsolódó törvényes lehallgatásokra vonatkozott, míg a már említett törvény, a később a Patriot Act-tel módosított 1978-as FISA korábban is szabályozta a hírszerzési célú lehallgatásokat abban az esetben, ha a megfigyelt külföldi (nem amerikai) állampolgár vagy személy ügynökként dolgozik egy idegen állam megbízásából. Az Egyesült Államok szövetségi bíróságainak éves jelentései alapján pedig például az illegális kábítószerterjesztéssel kapcsolatosan „befogott” kommunikáció leggyakoribb formája a mobiltelefonos adat- és üzenetátviteli mód volt.


Dr. Ifj. Lomnici Zoltán
Dr. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász

Populism in society: tasty or tasteless? An attempt of understanding

I have chosen this article title because, based on the complexity of the issue, we need to distinguish at least two basic sets of criteria on the topic.

In addition, as a father of four children, I consider it important that sociological research has long shown a decline in the confidence of younger age groups in politics, which is also very significant for them compared to the general trend; and this does not provide much encouragement for the survival of democratic systems in the long run.


Dr. Ifj. Lomnici Zoltán
Dr. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász

Miért titkolózik Brüsszel? – az uniós polgárok adatigénylési lehetőségei az EU intézményeiben

Az uniós polgárok közös érdekéből fontosnak tekinthető adatok, illetve az ezekhez való nyílt hozzáférés alapelve az, hogy a nyilvános természetű és közérdekből fontos információknak elérhetőknek szabad felhasználásra. Erről hivatott gondoskodni az ún. nyílt hozzáférésű adatok európai uniós portálja is.

Azonban lehetnek olyan adatok is, amelyek ugyanúgy közérdeklődésre tarthatnak számot, de nem elérhető a brüsszeli intézményekhez megadott felületeken. Ilyenkor természetesen van elvi mód adatok kikérésére brüsszeli uniós intézményeknél.


Dr. Ifj. Lomnici Zoltán
Dr. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász

Globális minimumadó – adóemeléssel akarják ellensúlyozni a sikeres tagállami gazdaságpolitikát?

Globális minimumadó
Nemzetközi értesülések szerint idén – akár nyáron – döntés születhet a globális minimumadó bevezetéséről. Az adóügyekért felelős kormányzati szereplők, és számos hazai szakértő is úgy látja, hogy a gazdasági nagyhatalmak által forszírozott újfajta adó olyan kihívás, amelyre a leghatásosabb és legbiztonságosabb közpolitikai választ csakis az adószakma képviselőivel együttműködésben, közösen lehet adni.

Egyetértés mutatkozik abban is, hogy a globális minimumadó esetleges bevezetésével annak támogatói – az adózáson túl – a gazdaság- és befektetéspolitikákat is jelentősen befolyásolni kívánják világszerte. A külsőleg jobban kitett magyar gazdaságot is érintené a minimumadó bevezetése, a kormány ezért kezdettől jelezte, hogy mindent meg fog tenni a kedvezményes hazai adókörnyezet védelméért és megtartásáért.


Dr. Ifj. Lomnici Zoltán
Dr. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász

A sport kiemelt szerepet játszik a nemzeti identitás kialakításában és formálásában

Sárközy Tamás jogászprofesszor szerint a sport nemzetstratégiai jelentőséggel bír.

A nemzeti összetartozás fontos alapja a közös nemzeti múlt, benne a közös történelemmel és a polgárok, egy nemzethez tartozók közös történeteivel, közösségi élményeivel. A történelem intézményes örökségének gondozása az állam, a közpolitika kiemelt feladata. A kulturális örökség nem csak az állam monopóliuma, hiszen ennél kisebb vagy akár nagyobb közösségnek is lehet kulturális öröksége, amelynek a sport, a sporttevékenységek az elmúlt 100-150 év modernizálódó társadalmaiban egyre fontosabb alkotóelemévé váltak.


Dr. Ifj. Lomnici Zoltán
Dr. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász

A GVH hatékony fellépése Magyarországon a BigTech cégekkel szemben

A XXI. századi modernizáció és az azzal párhuzamosan jelentkező „agresszív” digitalizáció alapjaiban változtatta meg az emberiség addigi életét. A modern tömegkommunikáció vívmányai, a különböző operációs rendszerek és kereső szolgáltatások megalkotása, valamint a számos egyéb újítás, mind-mind olyan innovációk, melyek jelentős mértékben könnyítik meg mindennapi létünket. Következésképpen, az nem képezi vita tárgyát, hogy a technológia fejlődése számos pozitív eredménnyel járt együtt, ugyanakkor azt is fontos leszögezni, hogy az utóbbi évek negatív tapasztalatainak több szempontból is elővigyázatosságra kell intenie a nemzetközi jog alanyait és a versenyhatóságokat.


Dr. Ifj. Lomnici Zoltán
Dr. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász

Az amerikai konzervatívoknak elegük van az elnökjelölti vitákból

Amerikai elnökválasztás
Egy XIX. századi, tipikusan angolszász intézmény szűnhet meg a balliberálisok hibájából

A republikánusok megelégelték az elfogult moderátorokat az elnökjelölti viták során, és új, átlátható kritériumrendszert követelnek az Elnöki Viták Bizottságától (CPD). A Republikánus Nemzeti Bizottság (RNC) elnöke, Ronna McDaniel a CPD-nek címzett levelében tette egyértelművé, hogy amennyiben a vitákat szervező bizottság nem tesz eleget a követeléseiknek, nem fognak részt venni az általuk megrendezett eseményeken. 


Dr. Ifj. Lomnici Zoltán
Dr. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász

A kanyaró igen, a koronavírus nem?

Érdekes az Európai Parlament hallgatása és semmittevése COVID-19 vakcina ügyben
Érdekes az Európai Parlament hallgatása és semmittevése COVID-19 vakcina ügyben

„Az EP-képviselők április 19-én fogadták el az európai átoltottság arányának csökkenésével és annak közegészségügyi következményeivel foglalkozó állásfoglalást. Európán belül jelentős eltérések tapasztalhatók az átoltottság mértékében, ennek oka lehet a tagállamonként eltérő oltási szabályozás, a vakcinák növekvő ára és az is, hogy egyre kevesebben adatják be a védőoltásokat. Az állásfoglalásban az EP-képviselők arra szólítják fel a Bizottságot, hogy hangolja össze a tagállamok között a védőoltások rendjét és támogassa a nemzeti szintű kezdeményezéseket. Emellett a képviselők üdvözölték a közös közbeszerzésről szóló megállapodást, amely csökkenteni fogja az európai vakcinák árát.”


Dr. Ifj. Lomnici Zoltán
Dr. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász

Kik állnak szemben az erős nemzetállami gondolattal?

Kik állnak szemben az erős nemzetállami gondolattal?
A pandémia lassú lecsengése után folytatódik a szuverén uniós tagállamok küzdelme az Európai Unióban

Az uralkodó közerkölcsi kultúrával és viszonyokkal kapcsolatban az egyik leggyakrabban előkerülő fogalom a liberalizmus, amelyet eredetileg politikai filozófiaként próbáltak körül írni. Bár a köznapi polgárok számára elsőre nehezen megfogható ennek az ideológiának a pontos értelmezése, az valóban vitathatatlan, hogy a liberalizmus körülöttünk alapvetően hatja át az egyre nemzetközibb, sőt globalistább jellegű politikai és hétköznapi kultúrát.


Dr. Ifj. Lomnici Zoltán
Dr. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász

A Merkel utáni Németországának újra meg kell küzdenie a tudomány és az oktatás szabadságáért?

A Merkel utáni Németországának újra meg kell küzdenie a tudomány és az oktatás szabadságáért?
Egy tekintélyes német író szerint válságban a német felsőoktatási szféra

A tudományok szabadsága intézményi, média- és egyetemi szinten támadás alatt van, és ez természetesen politikailag támogatott. Félelemből, érdektelenségből, opportunizmusból vagy gyávaságból, állítja Klaus-Rüdiger Mai, német író, dramaturg, a rangos Deutschen Schulbuchpreis 2019-es kitüntetettje.


Dr. Ifj. Lomnici Zoltán
Dr. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász

A politikai korrektség alapvető jogelvekkel áll szemben

A politikai korrektség alapvető jogelvekkel áll szemben
Seneca tétele pedig torzítva így módosulhat: NE - hallgattassék meg a másik fél is.

Politikai korrektség alatt a modern használatban olyan nyelvezetet, politikát, intézkedéseket értenek, amelyek célja – elviekben – az lenne, hogy ne sértsenek, vagy ne érintsenek hátrányosan egyes társadalmi csoportokat. A kifejezés elszórtan már a kilencvenes évek elején megjelent Amerikában, azonban akkor még ironikus formában, mert a „píszí” akkor viccek tárgya volt. Egyes felvetések szerint éppen az a baj, hogy az eredetileg humoros formában megjelent kifejezés halálosan komollyá vált akkor, amikor bekerült az un. mainstream amerikai közbeszédbe, éppen ezért már a fogalom megjelenésekor pejoratív kifejezésként használták magát a kifejezést, mivel az ilyen nyelvet vagy politikát összességében eltúlzottnak tartották.