Dr. Ifj. Lomnici Zoltán
Dr. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász

Az Unió jövője szempontjából is károsak az Európai Parlament frakcióinak korrupciós botrányai

Az európai parlamenti választások - a közösségi integráció egyik sikereként - egy olyan eszköz is lehetne, amellyel felszámolhatnák, de legalábbis érezhetően és minimálisra csökkenthetnék az intézményekkel szembeni polgári bizalmatlanságot, ezáltal erősítve az Európai Unió jövőjébe vetett reményt és meggyőződést. Ehelyett sajnos az európaiak jelentős része úgy érzi, hogy az EP-választásokon való voksolással nem lehet érdemi és valódi változást lehet elérni. Az Európai Parlament legfőbb célja a hatékony népképviselet és az EU, mint politikai közösség erősítése kellene hogy legyen, az intézményrendszer működtetői azonban mindig legfeljebb a pénzügyi szabályozás stabilizálását, és az eurózónán, azaz a magországok körén belül eltérő érdekek transzformálását, harmonizációját tekintették a legfőbb feladatának. E hozzáállás hosszú távú következménye a közösségre nézve egy többsebességes Európa létrejötte és végül az Egyesült Királyság távozása lett.

Pedig az Európai Parlamentnek jelentős szerepet biztosítanak az alapszerződések. Az EP kvázi "alkotmányos" erejű, ratifikációs jogkörrel bír, az Európai Unió két jogalkotó testületének egyike. Az EP az Európai Bizottság javaslatai alapján - az Európai Unió Tanácsával együtt - fogadja el az uniós jogszabályokat. Emellett a Parlament költségvetési hatáskörrel rendelkezik, és felügyeli a különböző jogi aktusok végrehajtását.

Mindebből adódóan az Európai Parlament tekintélyének megőrzése alapvető feladat, és erkölcsi kötelesség. Mindamellett az Unió vezető politikusai, közöttük az EP meghatározó képviselői, előszeretettel szokták számon kérni az egyes tagállamokon például a pénzügyi transzparenciát, a korrupció elleni küzdelem helyi hatékonyságát, miközben nekik is komoly felelősségük van a tekintetben, hogy magán az uniós intézményrendszeren belül a kontrollmechanizmusok milyen mértékben, és egyáltalán alkalmasak-e az ilyen típusú visszaélések kiszűrésére. A csalás elleni küzdelem fontosságát a közösségben legfőbb jogalapként az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 310. cikkének (6) bekezdése és 325. cikke is deklarálja.

Az Európai Parlament tekintélyét (ezáltal irányításra való erkölcsi jogát) hosszú ideje pénzügyi botrányok, korrupciós visszaélések tépázzák. 2011-ben például az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) korrupciós vizsgálatot indított négy európai parlamenti képviselő ellen – az érintettek a román Adrian Severin, a szlovén Zoran Thaler, az osztrák Ernst Strasser és a spanyol Pablo Zalba Bidegain voltak (utóbbi képviselőt végül felmentették a jogsértés vádja alól, mivel mégsem fogadott el pénzt). A vizsgálat azután indult, hogy a Sunday Times egyik cikke azt állította: anyagi eszközökkel próbálták meg velük befolyásolni uniós jogszabályok elfogadását. A lap újságírói ugyanis magukat lobbistának kiadva, hatvan EP-képviselőhöz fordultak, és jelentős pénzekért cserébe segítséget, illetve szavazatokat kértek tőlük bizonyos módosító indítványok benyújtására vagy támogatására. A korrupciós botrányban érintett két kelet-közép-európai EP-képviselő az európai szocialistákhoz, míg az osztrák Strasser a néppártiakhoz tartozott.

Ugyancsak nem épp a bizalmat erősíti, hogy a legutóbbi befejezett (2014-19-es) ciklusban hat európai parlamenti képviselő éves fizetésének legalább kétszeresét kereste meg az EP-n kívüli mellékállások segítségével. Az adatok szerint a legjobban fizetett EP-képviselő a litván Antanas Guoga, online pókerkirály volt - liberális, újabban munkáspárti politikus -, aki EP-s fizetésén túl 2018-ban több mint hárommillió euró pluszbevételre tett szert összesen tizenhét (!) mellékállása révén.

A belga liberális politikus, Guy Verhofstadt és Nigel Farage, a brit UKIP párt valamikori vezetője egyaránt 420-420 ezer eurónyi mellékbevételre tett szert 2018-ban. Ami Verhofstadtot illeti, korábban az úgynevezett Paradise-iratokból derült ki, hogy az Exmar-csoportnál (ahol hat évig igazgatósági tag volt) egy limitált tevékenységű bermudai cég is működött, és hogy elvileg Verhofstadtnak is tudnia kellett a cégcsoport offshore érdekeltségeiről. A politikust egy csaknem 13,4 millió dokumentumot tartalmazó adatbázis buktatta le (ezeket nevezi a nyugati sajtó Paradise-iratoknak), és az adattengert a német Süddeutsche Zeitung napilapnak szivárogtatták ki 2017 őszén. Guy Verhofstadt egyébként 2009-től 2019-ig, azaz egy teljes évtizeden keresztül volt a liberálisok EP-frakcióvezetője.

A brüsszeli liberálisok a 2019-es EP-választásokhoz közeledve egyre mélyebbre süllyedtek a korrupciógyanús ügyek mocsarában. Azon év márciusában ugyanis még a jobboldali elhajlással nem vádolható Le Monde és France 2 médiumok is, a saját vizsgálódásaik alapján feltárták, hogy az Európai Parlament liberális ALDE-csoportosulása 2014 óta 425 ezer eurót (480 ezer dollárt) fogadott el a Google, a Microsoft és a Bayer nagyvállalatoktól az éves konferenciáihoz. Az ilyen szponzorálás Franciaországban és sok más európai országban illegális lett volna, de az Európai Unió legmagasabb szintjein megengedett - ezt a szomorú tényt kellett akkor rögzítenie az újságíróknak.

Az Európai Néppárt európai parlamenti képviselőcsoportjának német vezetője, Manfred Weber 2019-es adatok szerint bérlési támogatásként havi 4332 euróhoz, azaz hozzávetőleg egymillió 800 ezer forinthoz jutott, ugyanis minden hónapban ennyit kaptak az EP-képviselők általános költségtérítésként. Az EP-iránymutatás szerint ez az összeg legelsősorban (képviselőnként) egy hivatalos iroda fenntartásának költségeit fedezi, igaz, ezzel elszámolni nem kell, vagyis erre vonatkozóan számlákat nem kérnek a képviselőktől. Weber a szabályozás adta mozgásteret ki is kihasználta, és a bajorországi (wilderbergi) családi házát jelölte ki pártirodaként, így az elvileg irodabérlésre szóló költségtérítés jelentős részét megtarthatta magánál. Korábbi számítások alapján, 2004-től 2019-ig számított tizenöt képviselői év, azaz 180 hónap alatt - a havi térítés felét számítva neki "megtakarított" bérleti költségként - száznyolcvanszor 2150 euró, mai árfolyamon mintegy 155 millió forintnak megfelelő összeg ütötte Manfred Werber markát.

A korrupciós és költségtérítés-trükközési ügyek valamennyi meghatározó EP-frakciót érintették az elmúlt éveiben, így például a mostanság magukat frakciónevükben is progresszívnek mondó szocialistákét, az Európa megújulását hirdető liberálisokét vagy épp a valamikori értékeit feladó, meghanyatlott tekintélyű, és immár erősen fogyatkozó Európai Néppárt képviselőcsoportját is. Meghatározó vezetőik több esetben személyükben is érintettek az elszámolási, illetve a néha a szabályok miatt is könnyen kivitelezhető trükközésekről szóló ügyekben. A hatalmában dőzsölő brüsszeli politikai "elit" legsúlyosabb felelőssége pedig az, hogy ilyen fals hozzáállással miként is képes egybentartani az Európai Unió politikai és választói közösségét a mai vészterhes időkben.


Dr. Ifj. Lomnici Zoltán
Dr. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász

Korporációk és hálozatok: az NGO-k elfogadják a korrupciós gyakorlatot, ha érdekük úgy kívánja?

A megvesztegetés tényét mutató bűncselekmények és kivizsgálásuk kapcsán ma a leginkább hathatós ellenerőt a nemzeti szint biztosítja, az államnak ugyanis, ahol csak tud, kötelessége fellépni az ilyen jelenségekkel szemben. Az Egyesült Államok vagy más országok példái kapcsán látjuk, hogy részben vagy egészben külföldi vonatkozású ügyekben is lehet szerepe – vagyis joghatósága – a szükséges fellépéshez. Az Európai Unió intézményrendszere és annak belső működési mechanizmusai azonban manapság inkább gerjesztik, semmint visszaszorítanák az ilyen káros pénzügyi jelenségeket, és ezzel szemben – sok esetben – a nemzetállamoknak csak korlátozott eszközeik vannak.

Ami az ilyen típusú deliktumok körét illeti, ma Magyarországon a Büntető törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (Btk.) 290–299. §-a szabályozza az egyeskorrupciós bűncselekmények törvényi tényállását, valamint az ilyen bűncselekmények elkövetése esetén kiszabható büntetéseket.

A korrupciós bűncselekmények alapesetei a Btk.-ban három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethetőek. A Btk. 26. § (1) bekezdése elvként kimondja, hogy a büntethetőség – bizonyos, a törvényben meghatározott kivételekkel – elévül a büntetési tétel felső határának megfelelő idő, de legalább öt év elteltével. 2017. szeptember 28-ától hatályosan – a 26. § (2) bekezdése alapján – a korrupciós bűncselekmények büntethetősége tizenkét év elteltével évül el (korábban ez az elévülési idő maximum tíz év lehetett). A szigorító törvényt az Országgyűlés 2017. szeptember 19-i ülésnapján fogadta el, és a 26.§-ba a teljessé tétel igényével került bele a (2) bekezdés.

Több olyan eset is van, amikor félbeszakad az elévülési idő, így az ilyenkor újrakezdődik. Ilyen módon az elévülést félbeszakítja a büntetőügyekben eljáró hatóságoknak az elkövető ellen a bűncselekmény miatt foganatosított büntetőeljárási cselekménye (például ha valakit az elévülési idő lejárta előtt meggyanúsítanak). Ha a büntetőeljárás felfüggesztésre kerül, akkor alapesetben a felfüggesztés tartama az elévülés határidejébe nem számít bele.

A korrupciós bűncselekmények elévülési idejének 12 évre történő meghosszabbításáról (…) A Büntető törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény módosítása a korrupciós bűncselekmények elévülési idejének emeléséről szóló 2017. évi CVI. törvény szeptember 25-én kihirdetésre került. A törvényt az Országgyűlés 2017. szeptember 19-i ülésnapján fogadta el. A Btk. 26.§-a kiegészül a (2) bekezdéssel úgy, hogy a korrupciós bűncselekmények (Btk. XXVII. fejezet) büntethetősége 12 év elteltével évül el.

A vesztegetés tényállása szerint: aki gazdálkodó szervezet részére vagy érdekében tevékenységet végző személynek vagy rá tekintettel másnak azért ad vagy ígér jogtalan előnyt. A 2010 előtti magyarországi kormányzatoknál ez a jelenség – az NGO-k nem tisztességes befolyása tekintetében – igazán sohasem lett feltárva. A hazai igazságügyi rendszerben ma is van ilyen befolyás, ha nem is szükségszerűen klasszikusvesztegetés formájában.

Ma a nemzetközi (például) brüsszeli gyakorlatban sejthetjük, tudhatjuk ennek a fajta gazdasági korrupciónak a veszélyét. Olyan NGO-k gyakorlati „iránymutatásával”, amelyek többségükben Soros György amerikai üzletember érdekeltségébe tartoznak, mivel legtöbbjüket részben vagy egészben a Nyílt Társadalom Alapítványok hálózata finanszírozza. Ezt kint dolgozó újságírók is megtapasztalhatták. Egy, a Magyar Nemzet napilap birtokába került Skype-interjúban Kálmán Mátyás újságíró, a 24.hu és az Index korábbi munkatársa számolt be különös NGO-nyomásról. Kálmán újságírói minőségében többször is megfordult az Unió meghatározó intézményeiben, tudósítások készítése céljából.

A baloldali újságíró a felvételen egyebek mellett annak a véleményének is hangot adott, mely szerint a legtöbb NGO kontrollálni képes a külföldi újságírók irányítását, illetve a szervezetek manipulálni tudják őket, sőt akár meg is vesztegetik a sajtó munkatársait. Úgy fogalmazott, „ha mindenben egy NGO-ra támaszkodnak, akkor az újságíró teljes mértékben ezektől a szervezettől függ, ez pedig nem túl jó dolog”. Úgy érzi, a saját bőrén tapasztalhatta meg Brüsszeltől Strasbourgig, hogy miként próbálják meg manipulálni tudósításainak tartalmát.

Jeney Orsolya, a Nyílt Társadalom Alapítványok globális hálózatához sorolható Amnesty International Magyarország korábbi igazgatója egy Skype-on adott interjújában nemrégiben elismerte, hogy az őirányítása idején komoly nemzetközi politikai nyomás is helyeződött a szervezetre; nyilatkozata alapján az ő személyestávozása komoly eredményt jelentett a nyomásgyakorlók számára.

A helyzetet súlyosbítja, hogy az elmúlt években Brüsszel is bátorította a korrupciós jelenségek (például vesztegetés, befolyással üzérkedés) határát súroló, és azok gyanúját fölvető befolyásolási technikákat, és egy mindenképpen nehezen átlátható igazságszolgáltatási gyakorlatot. Az Európai Bizottság milliókkal támogatta a magyar bírók, ügyészek radikálisan liberális szemléletformálását, vagy más néven érzékenyítő-tréningjét. A képzéseket a Soros György, baloldali amerikai milliárdoshoz köthető Magyar Helsinki Bizottság szervezte. Például 2016-ban több mint száz magyar igazságügyi dolgozó vett részt a Helsinki Bizottság képzésein.

Több esetben a NGO-k mögötti pénzügyi támogatókkal is akadnak korrupciós gondok. Például a TransparencyInternational nemzetközi korrupcióellenes szervezet korruptnak tekinthető szupercégektől kapott jelentősfinanszírozást, és miközben ez a Soros-NGO elvileg a korrupció ellen küzd, nem jutott eszébe az ilyen támogatások elvi alapon történő visszautasítása. Például a francia AP hírügynökség hírei között szerepelt, hogy az egyik ilyen érintett cég, a Microsoft 25 millió dollár bűnügyi bírságot volt kénytelen fizetni azért, amiért megsértette a vesztegetés elleni szövetségi törvényt az USA-ban.

A tudósítás felidézte, hogy a Microsoft magyarországi és több más országban lévő irodáiban a multicég leányvállalatainak képviselői megnövelték a haszonkulcsot a szoftverlicenszek kormányzati szerveknek való eladásakor, az így keletkezett árrésbőlszármazó többletet pedig „korrupt célokra” használhatták fel a tőzsdefelügyelet és igazságügyi tárca szerint. Az eljárás eredményeként a Bill Gates alapította cég – lényegében a megvesztegetés tényét elismerve – kénytelen volt belemenni a bírság kifizetésébe.

Fentiekből is jól kitűnik, hogy a nem kormányzati szervezetek, amelyek ma már egész globális hálózattá állnak össze , „szükségképpen” elfogadják a korrupcióra hajazó működési mechanizmusokat, ha érdekük úgy kívánja.


Dr. Ifj. Lomnici Zoltán
Dr. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász

A külső ellenszél dacára is: egyre eredményesebb és hatékonyabb a korrupcióval szembeni küzdelem Magyarországon

A magyar kormány az 1425/2022. (IX. 5.) Korm. határozatban egy korrupcióellenes, független hatóság létrehozásáról döntött annak érdekében, hogy a feladat- és hatáskörrel rendelkező hatóságok megtegyék a szükséges lépéseket minden csalás, összeférhetetlenség, korrupció és egyéb jogsértés vagy szabálytalanság megelőzésére, felderítésére és kijavítására, amely hátrányosan érintheti az EU-s költségvetéssel való hatékony és eredményes pénzgazdálkodást vagy az Európai Unió pénzügyi érdekeinek védelmét. Ennek kapcsán a határozat külön kiemeli a hazai közbeszerzési eljárások keretében végrehajtott európai uniós pénzügyi támogatások kérdését.

A kormány szeptember 30-áig tesz javaslatot az Országgyűlésnek a korrupcióellenes hatóság felállításáról szóló törvény megalkotására, aminek elfogadása után az új testület még 2022. november 21-e előtt létrejöhet. Emellett a kormány még júliusban vállalta, hogy a független, korrupcióellenes hatóságon túl egy korrupcióellenes munkacsoportot is létrehoz azért, hogy Magyarország végre hozzájuthasson a magyarokat megillető uniós forrásokhoz. Utóbbiban a kormányzati és nem kormányzati szereplők létszám és szavazati jog tekintetében paritásos alapon vesznek részt, és annak működéséhez a korrupcióellenes hatóság nyújt adminisztratív támogatást. A cél tehát a jogellenességek és szabálytalanságok megelőzése, felderítése és kijavítása lesz.

A korrupció elleni összehangolt, hatékony állami fellépés a 2010-es kormányváltás nyomán válhatott a legmagasabb közpolitikai szintek célkitűzésévé. Az erről szóló fontos nyilatkozatot 2011 novemberében írta alá a közigazgatási és igazságügyi miniszter, az Állami Számvevőszék elnöke, a Legfelsőbb Bíróság elnöke és a legfőbb ügyész, erkölcsi kötelezettséget vállalva az általuk vezetett állami szervek korrupcióval szembeni ellenállóképességének erősítésére, és a szükséges hatékony eszköztár fejlesztésére. Az összefogáshoz a következő évben csatlakozott az Országos Bírósági Hivatal, majd 2014-ben a Belügyminisztérium, 2016-ban a Közbeszerzési Hatóság és a Magyar Nemzeti Bank, 2019-ben pedig a Gazdasági Versenyhivatal.

A kormány 2012 márciusában elfogadta közigazgatási korrupció-megelőzési programját, amely elsődlegesen a közigazgatási, és részben egyes közszolgálati korrupciós jelenségek visszaszorítását célozta meg, erős hangsúlyt helyezve a megelőzésre és az integritás rendszer erősítésére is.

Pozitív jelek és eredmények most is vannak. A Számvevőszék 2020-ban a korábbiakhozképest nagyobb hatást gyakorolt a magyar közszféra integritására, a korrupció megelőzését biztosító fejlesztésekre például az önkormányzatok korrupció elleni védettségének értékelésével, és a számvevőszéki javaslatok más szervezeteknél is jól segítik a korrupció megelőzését. Az ÁSZ felmérései alapján az utóbbi években tovább erősödött a közszféra védettsége, és a magyar gazdaság – az adócsalásra ösztönző motivációkat gyengítő adópolitika révén is – fenntartható módon kifehéredett az elmúlt évek során.

Az 1328/2020. (VI. 19.) Korm. határozatban elfogadták a 2020–2022 közötti időszakra szóló középtávú Nemzeti Korrupcióellenes Stratégiáról szóló dokumentumot, valamint az ahhoz kapcsolódó középtávú Nemzeti Korrupcióellenes Stratégia végrehajtásának intézkedési tervét.A negyedik Orbán-kormány egyúttal a stratégia célkitűzéseinek megvalósítását segítőintézkedéseket aszerint fogadta el 2020 nyarán, hogy a korrupcióellenes együttműködésről szóló közös nyilatkozatot aláíró szervek körének bővítése érdekében, csatlakozásra kérte fel a nyilatkozathoz addig még nem csatlakozott állami szerveket. Egyúttal felkérte az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalát, az Állami Számvevőszéket, az Országos Bírósági Hivatalt, a Gazdasági Versenyhivatalt, a Közbeszerzési Hatóságot, a Legfőbb Ügyészséget, a Kúriát, a Magyar Nemzeti Bankot, valamint a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságot, hogy szakpolitikai eszközeikkel támogassák a kormányhatározat céljainak megvalósítását, aktívan közreműködve a stratégiában és a kapcsolódó intézkedési tervben szereplő feladatok végrehajtásában.

Ugyanakkor a szuverenitásának maradéktalan érvényesüléséért küzdő Magyarország – azaz a magyar állam – nehézségekkel is szembesül, így a külső hatalmi erők, a nem épp transzparenshálózatban működő NGO-k befolyásával. A korrupcióellenes küzdelem hazai reformerei már nem egyszer tapasztalhatták, hogy az állami közpolitikát és Magyarországot kívülről próbálják gátolni az eredményességben. Ebben a bonyolult erőviszony-rendszerben – a korrupció állami kapuit bezárni igyekvő kormányzati vezetők és a korrupciós kérdést uniós, illetve nemzetközi szinten támadási felületként használni kívánó baloldali ellenfelek harcában– nyerhet igazán jelentőséget a hatékony korrupciókontrollt megerősíteni célzó új hatóság felállítása. Hazánk már hosszú évek óta sokat tesz egy olyan új állami-társadalmi modellmegteremtéséért, amely biztosítani képes a közjavak korrupciómentes elosztását, s amely hatékonyan üldözi és bünteti magát a korrupciót, mint a törvényi (és erkölcsi) normáktól eltérő cselekményt.

A külső politikai nyomásgyakorlás azonban még tart. Idén áprilisban, az országgyűlési választás után szinte azonnal az Európai Bizottság olyan, a jogállamisági eljárást megindító levelet (hivatalos jegyzéket) küldött a magyar kormány részére, amellyel érezhetően erősíteni kívánta a téma addigi balliberális narratíváját. A Bizottság a levelében „független” kutatóintézetként hivatkozik a Korrupciókutató Központ Budapest (Corruption Research Center Budapest, CRCB) nevű szervezetre, amely politikailag elfogultnak tekinthető, hiszen az intézet munkatársai és szerzői között például Ungár Klára korábbi SZDSZ-es országgyűlési képviselőt és Túry Mártont, az ellenzéki Momentum Mozgalom korábbi kabinetfőnökét is megtaláljuk. A CRBC nemzetközi kutatási programjait a többi között a Nyílt Társadalomért Alapítvány is támogatta. Az uniós eljárás tétje jelentős, hiszen, ha úgymond bebizonyosodik, hogy közvetlenül sérülnek az EU pénzügyi érdekei hazánkban, akkor az Európai Tanáccsal együtt az uniós támogatások egy részének felfüggesztésével vagy zárolásával is büntethetnek minket.

A magyar fél azonban mindezen körülmények ellenére az együttműködés szándékát mutatja folyamatosan a Bizottság irányába. Pár hónappal később, júliusban megszavazta a parlament az új vagyonnyilatkozattételi rendszert az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvényt módosító törvénycsomag egyik meghatározó részeként. A fő cél a parlamenti képviselők és a kormányzati tisztviselők pénzügyi információinak nyilvánosságra hozatala az intézményi elszámoltathatóság általános javításával oly módon, hogy a jövőben a magyar országgyűlési képviselőknek is az Európai Parlament szabályai szerint kell majd nyilatkozniuk a vagyoni helyzetükről. Az új szabályozás alapján be kell számolniuk a képviselői megbízatást megelőző három évben végzett tevékenységeikről, valamint minden olyan tevékenységről, amelyből adóköteles jövedelmük származik. A rendszer bevezetése az Orbán-kormány szándéka szerint a nemzetközi viták elkerülését is szolgálja, ami a mostani válságos időkben Európa és Magyarország számára egyaránt stratégiai érdek.

Az elmúlt hónapok korrupcióellenes, illetve pénzügyi átláthatóságot célzó intézkedései ennek a célnak a minél hatékonyabb elérését szolgálja. Magyarország például továbbra is hajlandó támogatni az észszerű közös kül- és biztonságpolitikai törekvéseket, mindeközben a pénzügyi szuverenitása megőrzésével – és tárgyalási pozíciója megerősítésével – veszi fel a küzdelmet a korrupcióval, és az ennek a küzdelemnek az uniós elismerését gátolni igyekvőkkel szemben.

 


Dr. Ifj. Lomnici Zoltán
Dr. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász

Vissza-visszatér: a klímakommunizmus kísértete Európában

A klímakommunizmus atyjaként a kanadai Maurice Strong (1929–2015) olajüzletembert és diplomatát emlegetik, aki az ENSZ főtitkárhelyetteseként és más pozíciókban a világ egyik legbefolyásosabb emberének számított. Az ő ötlete volt, hogya környezetvédelmet végső soron egy világállam vagy világkormány alá kell rendelni, mert csak így lehetünk képesek a bolygónkat megvédeni. Strong tehát a globális szupranacionalitás híve volt, aki bár később próbált valamelyest finomítani nézetein, mindvégig meggyőződéssel vallotta: egy olyan globális kormányzási rendszer szükséges, amelyen keresztül a nemzetek, az államok mind szorosabban fonódnak össze a problémák közös kezelése érdekében. Strongról egyébként azt tartották, hogy „elképesztő hálózattal” bír, amellyel különféle érdekcsoportokat fogott össze.

Egy megfigyelője pedig ecsetelte az olajmágnás „alig titkolt örömét, amikor megmagyarázza gyakran machiavellistapolitikai manővereit”.

A globális erő itthon is hatni kezdett, így a hazai baloldali sajtóban pár éve „A klímaforradalom éve?” címmel jelent meg cikk, amelyben 2019-et a „klímaforradalom” évének nyilvánították az Extinction Rebellion (kihalási forradalom) nevű globális környezetvédelmi szervezet egyik angliai akciója kapcsán. A mozgalom aktivistái nem más tettek, mint hogy a brit parlament galériájának ablakához ragasztózták magukat, hogy ekként hívják fel a figyelmet a társadalmi és ökológiai összeomlás kockázataira. Miután azonban leszedtékőket, számos alkalommal igyekeztek megbénítani Londonban a forgalmat, és így – miként egy cikkíró megjegyzi – olyan többlet szén-dioxid-kibocsátást okoztak a dugók révén, „amit legalább tíz hektár erdő tud csak egy nap alatt” semlegesíteni.

Az álzöld, álbaloldali utcaforradalmárok a társadalom békés rendjét sértő módon vagy akár nyílt fizikai agresszióval lépnek fel, amint arra az elmúlt években már láthattunk példákat az Egyesült Államokban vagy Nyugat-Európában is. 2018-tól Magyarországon is fontos tartozéka lett a globalistabaloldalnak a fizikai atrocitás eszköztára.

A valós társadalmi célokért vagy a kérlelhetetlen„zöldpolitika” ellen tüntetők mozgásterét viszont amennyire lehet, próbálják nehezíteni. Néhány hónapja például Hollandiában arra való hivatkozással nyúlt a Rutte-kormány az erősen klímakommunisztikus eszközökhöz, hogy a nem túlzottan környezetbarát állattenyésztés során számottevő mennyiségben termelődik ammónia; a kabinet ezért nem is nagyon burkoltan megfenyegette a holland farmereket, hogy csökkentsék gyorsabban, illetve markánsabban az ammónia-kibocsátást. Akik viszont nem alkalmazkodnak, be is szüntethetik agrártevékenységüket: „Az őszinte üzenet: nem minden farmer fogja tudni továbbfolytatni a gazdálkodást, akik pedig igen, azoknak máshogy kell ezt tenniük.” A döntés nyomán tömeges tüntetések kezdődtek, és állattenyésztők vonultak a kormányépületek elé, utakat foglaltak el stb. Az agrártársadalom ezzel jelezte, hogy nem ez a közpolitikai stílus a kormányzat helyes útja a környezet hatékonyabb megvédéséhez.

2019-ben járta be a sajtót a hír, hogy Bernd Riexinger, a német Linke párt elnöke – úgymond a klímaválság és a globális felmelegedés elleni küzdelem jegyében – valamennyi légitársaság államosítását követeli. „Aminek ilyen drámai társadalmi következményei lehetnek, nem szabad piaci alapúnak és szabályozatlannak maradnia” – mondta akkor a radikális baloldali párt vezetője. A szabályozás kérdését azonban semmiképpen nem a lokális, patrióta, nemzeti szabadelvű (ha úgy tetszik, liberális nacionalista) elvek mentén képzelik el a német baloldalon sem.

Egyre nyilvánvalóbban „divatos” tehát, hogy a Nyugat-Európában amúgy sokáig magasztalt (lásd Sartre és mások által), és a keleti blokkban keservesen megtapasztalt kommunizmus szellemi örökösei (és sajnos a különféle hamis-konzervatív, álkereszténydemokrata nyugati pártokat eluraló, készséges segédtársaik) támogatják a gazdaság és társadalom szocialista-klímakommunista szellemiségű átalakítását, egészen pontosan az irányított globális gazdaság és nyitott társadalom új modelljét. Ezt pedig egy oktrojált, erőszakolt, kérlelhetetlen, büntető jellegű politikával, amely szemlélet a külpolitikai gondolkodásukat is nagymértékben áthatja. Mindennek az eredménye pedig az akár háborús jellegű gazdasági lepusztulás, energiaválság, és a szinte teljes kifosztottság – egy olyan, eszményítetten nyitott multikulturális világban, amely egyszerre akar kommunisztikus és liberális lenni, és ahol a döntéshozók félrenézésével, mindinkább egy állandósult erőszak és frusztráltság jellemzi a posztjóléti társadalmakat.


Dr. Ifj. Lomnici Zoltán
Dr. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász

A házasság alkotmányos védelme Amerikában – az igazi töréspont Clinton alatt a Demokrata Párt változó felfogásában

A házasság védelméről szóló törvény (angolul Defense of Marriage Act - DOMA) hatályos, de 2013-ban részben érvénytelenné vált szövetségi törvény az Egyesült Államokban. Ez az 1996-os jogszabály országos szinten szabályozza a házassági jogokat és a két ember közötti házasság elismerését, azonban eredetileg csak heteroszexuális párok számára biztosítva annak jogi lehetőségét és pontos kereteit. A törvényt a demokrata Bill Clinton elnöksége idején fogadta el a Kongresszus, mindkét törvényhozási házban nagy többséggel, Clinton elnök 1996 őszén hirdette ki. A jogszabály harmadik, utóbb alkotmányellenesnek talált szakasza a házasság meghatározásakor - az azonos neműek házasságát figyelmen kívül hagyva - a jogintézményt egy férfi és egy nő egyesüléseként határozta meg. A törvény fontos előzménye volt a Hawaii Legfelsőbb Bíróság 1993-as határozata, amely már elismerte az azonos nemű párok házasságát abban az esetben, ha az adott tagállam alkotmánya nem teszi lehetővé az ilyen megkülönböztetést (Baehr v. Lewin határozat).

A híres Baehr v. Lewin döntés a Hawaii Legfelsőbb Bíróság 1993. május 5-ei határozata, amely egy 1990-ben indult jogi eljárásban született meg. Az ügy lényege, hogy három azonos nemű pár azonos neműek házasságához való jogát elismerték az adott tagállam alkotmányának ilyen megkülönböztetéstől mentes rendelkezéseivel összhangban. Az 1993-as szövetségi bírósági döntés nyomán viszont Hawaii állam 1998-ban módosította saját alkotmányát a házasság definíciójának megváltoztatása érdekében, ugyanis a hawaii választópolgárok az őszi félidős választáson felhatalmazták a törvényhozást az azonos nemű párok közötti házasság tilalmára (még pontosabban arra, hogy "fenntartsák a házasságot az ellenkező nemű pároknak", amint a hawaii alkotmány 23. szakasza tartalmazza), ezáltal 1999-ben "ejtették" a jogi ügyet. Az 1993-as döntésre válaszul szövetségi szinten megszületett az említett Defense of Marriage Act (DOMA) 1996-ban, hogy ezzel felülírhassák a Hawaii Legfelsőbb Bíróság határozatát Hawaiion kívül más szövetségi tagállamokban is.

A DOMA további sorsa vízválasztónak bizonyult a Demokrata Párt hagyományos értékekhez való hozzáállása tekintetében, és maga Clinton is élére állt később a hatályon kívül helyezésnek a Respect for Marriage Act nevet viselő törvényjavaslat egyik fő szószólójaként, az azonos neműek házasságának mielőbbi törvényessé tétele érdekében (a törvényjavaslat első verziója 2009-es). 2011-ben az Obama-adminisztráció alkotmányellenesnek nyilvánította a törvény sokat támadott harmadik szakaszát.

Két esztendővel később, 2013. június 26-án az USA Legfelsőbb Bírósága 5-4 arányban alkotmányellenesnek mondta ki a DOMA harmadik szakaszát, és megállapította, hogy ez ellentétes az ötödik alkotmányos kiegészítés által védett szabadságjogokkal - így a személy szabadságától való megfosztása tekintetében (United States v. Windsor). A testület többségi véleményét Anthony Kennedy főbíró jegyezte. A Legfelsőbb Bíróság kimondta, hogy az amerikai alkotmány megtiltja a szövetségi kormánynak, hogy az állam által engedélyezett heteroszexuális házasságokat másként kezelje, mint az azonos neműek állam által engedélyezett házasságát, és hogy az ilyen hátrányos megkülönböztetés "lealacsonyítja azt a párt, akinek az erkölcsi és szexuális választásait az Alkotmány védi" (ld. Supreme Court Reporter a 2694-nél).

Az alkotmányjogi eset pikantériája, hogy egy liberálisabbá tenni kívánt bevándorlási szabályozás "keretében" kívánták feloldani, pontosabban megszüntetni a házasság/család hagyományos, konzervatív alapú meghatározását. A Legfelsőbb Bíróság azáltal, hogy hatályon kívül helyezte a szövetségi törvény kulcsfontosságú részét, amely a házasságot férfi és nő között határozta meg, bátorító lendületet adott a bevándorlási törvényjavaslatról szóló vitának is.

A szenátusi demokraták körében ugyanis törekvés volt arra, hogy úgy alakítsák át az ország bevándorlási rendszerét, hogy az illegális bevándorlók millióinak adjon reális lehetőséget az állampolgárság megszerzésére.

A szövetségi Szenátus demokratái ugyanis beterjesztettek egy törvényjavaslatot, benne azzal a rendelkezéssel, amely lehetővé teszi, hogy amerikai állampolgárok kérvényt nyújthassanak be külföldön született, azonos nemű házastársaik bevándorlására az Egyesült Államokba. Ennek a lehetőségnek a megadását a házasság védelméről szóló törvény gátolta, a házasságnak mint egy férfi és egy nő legális szövetségeként/házasságaként (legal union) való meghatározásával. A Legfelsőbb Bíróság 2013-as határozata viszont hatályon kívül helyezte a törvény vonatkozó kulcsfontosságú részét. Az eredeti harmadik szakasz így hangzott:

"Bármely Kongresszusi Okmány vagy az Egyesült Államok különböző közigazgatási hivatalainak és hatóságainak bármely határozata, rendelete vagy értelmezése - értelmének meghatározásakor - a 'házasság' szó csak egy férfi és egy nő, mint férj és feleség között létrejött törvényes szövetséget jelent. A feleség, és a 'házastárs' szó csak az ellenkező nemű személyre vonatkozik, aki férj vagy feleség."

A taláros testület döntése nyomán a legálisan házas homoszexuális férfiak és nők jogosulttá váltak olyan szövetségi juttatások igénylésére, amelyek egészen addig csak a heteroszexuális házaspárok számára voltak elérhetőek, ebbe beleértve annak lehetőségét is, hogy külföldi születésű házastársukat szponzorálni tudják állandó USA-tartózkodásra, illetve „zöld kártyára”.

2015. június 26-án, napra pontosan két esztendővel előző fontos döntése után a szövetségi Legfelsőbb Bíróság határozata(Obergefell v. Hodges) az azonos neműek házasságát (same-sex marriage) az Egyesült Államok alkotmányos jogának, jogrendszerének részévé tette, így legalizálta annak intézményét mind az ötven tagállamban. Ebben a Demokrata Párt politikai támogatásának is jelentős szerepe volt, míg a republikánus jobboldaliak, a konzervatív választók többsége mindmáig a hagyományos zsidó-keresztény morál alapján közelíti meg a házasság, a család vagy épp a magzati élet fogalmait.

Amiként a trumpista jobboldal határozottan ellenzi az illegális bevándorlás jogszerűvé tételét, és a republikánusok markáns többsége általánosságban is migrációkritikus álláspontot képvisel, a demokrata baloldal a társadalmi kisebbségek valamennyi csoportját tekintve is a minél több jog biztosítását sürgeti; ezt jól tükrözték a 2016-os és 2020-as elnökválasztás jelöltjeinek különböző véleménypozíciói is. Az elemzések rámutatnak arra, hogy például az evangéliumi keresztények (baptisták, metodisták, reformátusok etc.) és a migrációt ellenző déli polgárok nagy többsége a Republikánus Párt felé hajlik, és hogy ők az utóbbi két elnökválasztáson Trumpra szavaztak (például figyelemre méltó tény volt 2016-ban, hogy az exit pollok alapján a fehér evangéliumi keresztények kb. 80 százaléka támogatta Trumpot). Az etnikai kisebbségek és a genderkérdést liberálisabban megítélő választók viszont a demokratákat preferálják.

Részben idetartozó, és viszonylag friss fejlemény, hogy a Legfelsőbb Bíróság fél évszázad után, idén júniusban érvénytelenítette a híres Roe v. Wade határozatot (1973), és ezzel lehetővé tette a tagállamok számára, hogy maguk dönthessenek az abortusz betiltásáról. Az alkotmányjogi eset jelzi, hogy korántsem szükséges kritikátlanul elfogadni a liberálisok és a demokrata párti politikusok axiomatikusnak, "megfellebbezhetetlennek" hirdetett nézeteit jogi vagy társadalmi szempontból. Ez igaz lehet az abortuszra, a genderkérdésre vagy éppen az azonos neműek házasságára is. Talán nem szégyen Ronald Reagan elnök régi, tanulságos szavait is ideidézni: "Nem arról van szó, hogy liberális barátaink tudatlanok. Arról van szó, hogy sok mindent tudnak, ami nem úgy van."


Az államalapítás méltó megünneplése Alaptörvényből fakadó kötelességünk

Egy nemzetet alapjaiban határoznak meg a nemzeti ünnepei, hogy melyek azok az események a történelmében, amiknek olyan kiemelkedő jelentőséget tulajdonít, hogy éves szinten grandiózus ünnepségek keretében emlékezik meg róla. A magyarság számára meghatározó tényező a magyarságtudat, melynek esszenciális eleme a történeti alkotmány és az ezeréves államiság. Az államalapítás összetartozást, a megmaradásunkat és a szuverenitásunkat szimbolizáló megünneplése a jelenkor kihívásai közepette megnövekedett jelentőséggel bír, egyúttal pedig Alaptörvényből fakadó kötelességünk.

Magyarország Alaptörvényének (továbbiakban: Alaptörvény) J) cikk (1) bekezdés b) pontja, illetve (2) bekezdése értelmében, augusztus 20. hazánk nemzeti-, és hivatalos állami ünnepe. Az Alaptörvény „kvázi preambulumának”, a Nemzeti Hitvallásnak már az elnevezése is rámutat az magyar államiság alappilléreire: nemzet és hit. Büszkék vagyunk arra, hogy Szent István királyunk ezer évvel ezelőtt szilárd alapokra helyezte a magyar államot, és hazánkat a keresztény Európa részévé tette  tartja a Nemzeti Hitvallás –, ahogy az országunk megmaradásáért, szabadságáért és függetlenségéért küzdő őseinkre is. A XI. századi Európában a kereszténység által erősen meghatározott nyugati típusú államberendezkedés a megmaradás elengedhetetlen eleme volt, ahogy a modern világ szuverén nemzetállamokkal szemben támasztott kihívásaira is csak a keresztény, európai gyökereinkhez és hagyományainkhoz való ragaszkodás adhat megfelelő választ.Állami ünnepünkön tisztelettel adózunk az első Árpád-házi szentünk mellett a nándorfehérvári hősöknek (1456), Eger vára védőinek (1552), az 1848-49-es forradalom és szabadságharc mártírjainak, az aradi vértanúk emlékének, valamint az életüket a kommunista elnyomás elleni küzdelemért adó ’56-os pesti srácoknak. Augusztus 20-án, tehát, hazánk legrégebbi nemzeti ünnepén, az államalapítás, valamint az államalapító I. (Szent) István király ünnepén a szabadságunk és a szuverenitásunk fontosságát is hangsúlyozzuk, amik az elmúlt, válságok sújtott években még jobban felértékelődtek.

Február 24-én kitört az orosz-ukrán háború, amely napról napra egyre súlyosabb emberáldozatokat követel, az Oroszországot sújtó, elhibázott brüsszeli szankciós politika és a háborús infláció pedig pénzügyi nehézségeket, valamint energiaválságot idéztek elő Európában. A fegyveres konfliktus során – a háború természetéből adódóan  az államiság maga is veszélyben van. Georg Jellinek az Általános államtan (Allgemeine Staatslehre, 1900) című művében az államiság meglétének három esszenciális elemét sorolta fel: terület, lakosság, államhatalom (hasonló elemekkel operálva határozza meg az állam fogalmát az 1933-as Montevideói egyezmény). Ezen elemek az offenzívát elszenvedő ország esetében mind sérülnek. A háborúval szintén relációban lévő energiaválság, valamint a globalizmus és Brüsszel egyre erősödő föderalista törekvései a szabadságot és a szuverenitást gyengítik. Az államalapításunkról történő méltó megemlékezés idén hatványozott jelentőséggel bír: augusztus 20-án éppen a támadás alatt álló, említett értékek fontosságára hívjuk fel a figyelmet, és ünnepeljük azt, hogy Magyarországon még annak teljes mivoltában jelen van azállamiság, illetve az egyéni és nemzeti szuverenitás. Ahhoz, hogy megőrizzük Magyarországot magyar országnak, a közelgő kihívásokat pedig jelentősebb nehézségek nélkül tudjuk átvészelni, ragaszkodnunk kell a magyarságunkhoz, a kereszténységen alapuló (hagyományos értelemben vett) európai értékekhez és kultúrához, valamint az államalapító uralkodónk által ránk hagyományozott tradíciókhoz.

Az államalapítás dátumát I. (Szent) László (1077-1095) tette erre a napra, mert 1083-ban ekkor avatták szentté I. István királyunkat. I. (Nagy) Lajos uralkodásától (1342-1382)augusztus 20. egyházi ünnepként élt tovább. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc után 1860-ig nem lehetett megtartani a nemzeti ünnepet. A II. Világháborút követően a kommunista rendszer próbálta meg eltörölni augusztus 20. nemzeti és vallási tartalmát, lecserélve azt „az új kenyér ünnepére”, majd az 1949. évi XX. törvényt (A Magyar Köztársaság Alkotmánya) azzal a szándékkal léptették augusztus 20-án hatályba, hogy így ezt a dátumot 1949-1989 között az alkotmány napjaként ünnepelhesse a nép. Jól látható, hogy 900 év alatt kizárólag külföldi erők, illetve külföldről ránk erőltetett kormányok törölték el, illetve próbálták megváltoztatni hivatalos állami ünnepünket és annak tartalmát. Ezt a destruktív „hagyományt” vinné tovább a magyarországi ellenzék, amikor augusztus 20-ra „kenyérünnepként” utalnak, illetve igyekeznek a tűzijátékot és az ünnepi programokat negatív vagy jelentéktelen színben feltüntetni. A baloldalhoz köthető Szabad a Hang weboldálonpetíciót indítottak a tűzijáték ellen. A háborús infláció miatt – vélhetően, hangulatkeltési célzattal – a magyar kormányt hibáztatják, miközben annak tagjai a fegyveres konfliktus kirobbanásától kezdődően a békekötést szorgalmazták, illetve Magyarország volt az első az Európai Unió (EU) tagországai közül, amelyik felszólalt az értelmetlen, valójában az EU-tagokat büntető szankciók ellen. A petícióban sérelmezik, hogy a Magyar Turisztikai Ügynökség nem kívánjanyilvánosságra hozni a teljes ünnepi programok költségét, holott az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról 2011. évi CXII. törvény (Info tv.) 27. § (5) bekezdése világosan fogalmaz, miszerint a közfeladatot ellátó szerv feladat- és hatáskörébe tartozó döntés meghozatalára irányuló eljárás során készített vagy rögzített, a döntés megalapozását szolgáló adat a keletkezésétől számított tíz évig nem nyilvános. Karácsony Gergely főpolgármester 2022. július 21-én tett közzé egy bejegyzést a Facebook oldalán, melyben azt írta, hogy „Nehéz hónapok várnak ránk, az embereknek támogatás kell, nem tűzijáték az adóforintjaikból. Még van hátra egy hónap, nem késő lefújni az ünnepséget és végre az emberekkel foglalkozni.” Az emberek számos támogatást kapnak a kormánytól, a végrehajtó hatalom a nehéz gazdasági helyzet ellenére is fenntartja a családtámogatások rendszerét, rezsivédelmi alapot hozott létre, az pedig, hogy nem lenne késő „lefújni” a tűzijátékot, nem igaz, hiszen a lemondás költségei magasabbak lennének, mint a tűzijátékkal kapcsolatos jelenlegi kiadások, nem beszélve a tűzijáték szimbolikus jelentéséről, ami miatt azt évente milliók követik figyelemmel élőben és a televízióban. Komjáthi Imre, MSZP-s képviselőszerint „az egész ország boldogabb lehetne, ha a giga tűzijátékon megspórolt sokszázmillió forintot a válság kezelésére, a bajbajutott családok, emberek megsegítésére fordítanánk.” A családok jelentősen jobban élnek, mint a szocialista kormányok alatt, GDP-arányosan Magyarország fordítja a legtöbbet családtámogatásra (6,2%) az EU-ban, ami nominálisan mintegy 3.500 milliárd forintot jelent éves szinten. Jól tükrözi a tizenkét évvel ezelőtti és a jelenlegi viszonyok közti különbséget, hogy ma magasabb a minimálbér, mint az MSZP-kormányok idején az átlagbér. A baloldali politikus az egész ország nevében beszél, pedig a pártja támogatottsága a legfrissebb közvélemény-kutatások szerint 1 százalék körül mozog, ami kevesebb, mint százezer szavazót jelent, míg a tűzijátékra minden évben milliók kíváncsiak. A ellenzéknél ugyanaz a tendencia mutatkozikmeg, amit az oltások és a migráció terén már tapasztaltunk. A magyar emberek érdeke az volt (és máig az), hogy a keleti vakcinákkal is oltsanak, illetve, hogy az illegális bevándorlók ne jöhessenek be az országba, az baloldali politikusok mégis az ellenkezőjét propagálták. A lakosság zömét érdekli a tűzijáték és az augusztus 20-i programok, a jelenlegi nemzetközi helyzetben pedig kiemelten fontosak a nemzeti ünnepeink, amelyek a közös múltunkra emlékeztetnek és az összefogás jelentőségére hívják fel a figyelmet. A baloldal azonban – nem először – mind a haza érdekét, mind a többség akaratát figyelmen kívül hagyja, és az aktuális, vélt politikai előnyöket tartja csak szem előtt. Lévén, hogy Magyarországon többségi demokrácia van, ez politikailag – ahogy a választási eredmények is tükrözik – korántsem kifizetődő. A baloldal ezen törekvései – amellett, hogy morálisan megkérdőjelezendőek – szembe mennek a Nemzeti Hitvallás előírásaival, ezzel együtt pedig az Alaptörvénnyel is, ami kimondja: „Ígérjük, hogy megőrizzük az elmúlt évszázad viharaiban részekre szakadt nemzetünk szellemi és lelki egységét. Kinyilvánítjuk, hogy a velünk élő nemzetiségek a magyar politikai közösség részei és államalkotó tényezők.”

Az államalapítás időpontjának, vagy az adott nemzet számára kulcsfontosságú történelmi eseménynek a nemzeti ünneppé nyilvánítás nem egyedülálló hagyomány, a nyugati társadalmak zömében találkozhatunk hasonlóval, egy adott ország függetlenségének, fennállása egy-egy kiemelkedő mérföldkövének grandiózus megünneplésével – végtére is ezek az események a nemzeti kultúra jelentős építőkövei. Németországban október 3-án, a Német Egység Napján, az ország 1990-es német újraegyesítését ünneplik. A német nép egységének emléket állító ünnep országszerte munkaszüneti nap, minden évben hivatalos ünnepségeket tartanak, amelyeket az a szövetségi állam bonyolít le. Olaszországban június 2-án ünneplik az olasz köztársaság napját, amely az olasz nép egyik kiemelkedő nemzeti szimbóluma. Rómában nagyszabású ünnepséggel, az ismeretlen katona szobrának megkoszorúzásával és katonai felvonulással emlékeznek meg az 1946-os általános választójog alapján tartott intézményi népszavazásról. Spanyolország október 12-én ünnepli Hispánia Napját, az országos munkaszüneti napon katonai felvonulással és a spanyol légierő akrobatikus bemutatójával tisztelegnek San Salvador felfedezése, vagyis a spanyol hódítások kezdete előtt. Franciaországban július 14-én, a Bastille napján, nagyszabású rendezvénysorozattal emlékeznek a francia forradalom ikonikus eseményére, a Bastille elfoglalására. Július 13-án este fáklyás menettel nyitják az ünneplést, amelyet másnap katonai felvonulás, sortűz, légiparádé, tűzijáték és koncertek sorozata követ. Horvátországban az Államiság napján, május 30-án ünneplik az első modern többpárti alkotmányt. A nemzeti ünnepen – amely egyben munkaszüneti nap is — kulturálisprogramsorozattal emlékeznek a horvátok. Az Amerikai Egyesült Államokban (USA) július 4. a nemzet örökségét képezi – országszerte szerveznek családi programokat, katonai bemutatókat, koncerteket és látványos tűzijáték show-kat. Az amerikai politikusok az összetartozást és egységet hangsúlyozó beszédeket tartanak, a művészek pedig az amerikai nemzeti érzés keretébe foglalják előadásaikat. Évtizedes hagyomány július 4-én a tűzijáték, melynek tematikáját az USA függetlenedése adja.


Dr. Ifj. Lomnici Zoltán
Dr. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász

A hazaárulás történeti és aktuális vetületei - tényleg feszegeti a határt a baloldal?

A fejlett nyugati államok jogrendszereiben korunkban a hazaárulás az állammal szembeni hűtlenség bűntettét jelöli; olyan súlyos bűncselekményt, amely a nemzettel vagy adott esetben az uralkodóval (mint szuverénnel) szembeni szélsőséges tettek, cselekedetek egy részét fedi le a kérdést rendező normák szerint.

A hazaáruló, nemzetáruló kifejezést heves politikai vitákban is használják – általában a markánsan eltérő, esetlegesen radikálisabb politikai véleményeket képviselő politikusokra vagy éppen a hatalomban lévő tisztségviselőkkel, állami vezetőkkel szembeni becsmérlés eszközeként. Gyakran olyan politikusokra értik, akikről úgy gondolják, hogy nem a választók, hazájuk polgárai érdekében járnak el.

Magyarországon a kérdésnek komoly jogtörténeti hagyományai vannak. A megvalósult hazaárulást a magyar jog mindig is keményen bűntette, szigorú magánjogi következményeket is rendelve büntetésül: így a hazaáruló hűtlenség bűnének súlyosabb eseteiben a tettes vagyona a szent koronára háramlik vissza (Werbőczy: Tripartitum Pars I. tit. 14.). Az 1405. évi (II.) IX. törvénycikk úgy fogalmaz, hogy hazánk összes hü országlakosai, hogy ennek utána és jövőre a hozzánk hűteleneket senki se merje többé befogadni, eltartani vagy valami kedvezményben, segélyben és vendégszeretetben részesíteni vagy azzal elhalmozni. A hazaárulók vagyoni felelősségéről szóló 1915. évi XVIII. törvénycikk indokolása szerint: „Kimeríthetetlen s tüzetesen fel nem sorolható azoknak a hazának ártó cselekményeknek sora, amelyek természetüknél fogva alája vonhatók” – írja a hazaárulás történeti jogunkban kétségkívül széles körben mozgó fogalommeghatározásának nehézsége kapcsán. Nem kertelt később a 1934. évi XVIII. törvénycikk sem, amikor kimondta, hogy „a hűtlenség büntetése tíz évtől tizenöt évig terjedhető fegyház, ha a cselekményt abból a célból követték el, hogy a titok idegen állam hatóságának, külföldi szervezetnek, megbízottjuknak vagy érdekükben működő személyeknek tudomására jusson vagy hozzáférhetővé váljék; sőt „életfogytig tartó fegyház, illetve halál, ha a cselekményt az említett célból és közhivatalnoki állásnak vagy hivatalos megbízatásnak vagy hatósággal szemben fennálló szolgálati, avagy szerződéses viszonynak felhasználásával követték el és a cselekmény az állam érdekét súlyosan sértette vagy veszélyeztette.”

Megjegyzendő, hogy a hatályos Büntető törvénykönyv alapján Magyarországon aki idegen hatalom vagy idegen szervezet részére Magyarország ellen hírszerző tevékenységet folytat, bűntett miatt két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel, ha pedig - az érintett tényálláshoz dogmatikailag kapcsolódó - kémkedést szigorúan titkos minősítésű adat kiszolgáltatásával követi el, öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

Érdekesség, hogy az Egyesült Államok ún. kémtörvénye (A/1.8 USA Kémtörvény, Espionage Act 1917) első bekezdésében kémkedésként definiálja azt, ha valaki ártó szándékkal tesz szert nemzetbiztonsági kérdésekre vonatkozó információra, vagy alapos ok van feltételezni azt, hogy ez a megszerzett információ ártalmas lehet az Egyesült Államokra nézve, illetve más országok számára politikai, hatalmi előnyt jelenthet majd. A törvény fogalommeghatározása szerint ugyancsak kémkedésnek minősül, ha valaki nemzetbiztonságra vonatkozó információkat lemásol, továbbít vagy azokat elteszi, illetve ha valaki mindezen cselekményeket csak megkísérli, vagy segítséget nyújt másnak ilyen cselekményekhez. A jogszabály ugyancsak kémkedésnek minősíti, ha valaki ilyen információkat bárkitől átvesz, vagy az átvételt, átadást segíti. Az amerikai büntetőjogban az ilyen típusú információk esetén nemcsak a kiszivárogtatás (leak) és továbbadás tilos, hanem már a felhatalmazás nélküli információbirtoklás is büntethető. Az USA-ban a fentiek szerinti kémkedés tíz évig terjedő börtönbüntetést vagy pénzbüntetést (vagy mindkét szankciót) vonhat maga után.

A német büntetőjogban a hazaárulás a Büntető törvénykönyv 94. §-ában szabályozott bűncselekmény, amely a külső biztonság és az állam létezése ellen irányul. A hazaárulás elkövetése a kémkedés alapvető bűncselekménye. A hazaáruló arra kötelezi el magát, hogy külföldi hatalomnak vagy közvetítőjének államtitkot közvetítsen, vagy hogy azt egyébként jogosulatlan személynek juttassa el, vagy pedig nyilvánosságra hozza annak érdekében, hogy hátrányos helyzetbe hozza a Német Szövetségi Köztársaságot vagy kedvezzen a külföldi hatalomnak, és ezáltal tevékenysége a külső biztonságra nézve súlyos hátránnyal veszélyt jelentsen. Alapesetben legalább egy év szabadságvesztés szabható ki büntetésként. Különösen súlyos esetekben a büntetés – a 94. § (2) bekezdésének szó szerinti megfogalmazásában – legalább öt éves szabadságvesztés vagy életfogytiglani szabadságvesztés.

Visszatérve a hazai jogtudományi előzményekre a felségsértés vagy árulást együtt tárgyaló és azért a leszármazókra is szigorú büntetést kiszabó 1975. évi IX. törvénycikk 2. § szerint - Hogy pedig a részeik elvesztéséből fiaikra is kiterjedő büntetés félelméből az atyák a felségsértés bünétől még jobban elrettenjenek, semmint akkor, ha a büntetés csak őket érné, s ezt az átkos és undoritó gonoszságot annál inkább elkerüljék, s a közjóllét és béke, melynek sértetlennek kell lennie, állandó maradjon: elhatározták, hogy az ilyen felségsértés vagy árulás bűnébe eső atyának, ha őt felségsértési bűnben találták s a törvény rendes utján elmarasztalták, minden ingó és ingatlan, habár ősi javait mint, a melyek teljes valódi uralma alatt állanak és különben is némely esetekben, a fiúk részeire nézve is elidegeníthetők, minden korú s rendű fiak s atyai és anyai ágbeli rokonok kizárásával, a királyi fiscus foglalja el.

Napjainkban persze a vonatkozó határokat feszegető, adott esetben Magyarország érdekeit súlyosan sértő vagy veszélyeztető politikusok számára sokkal kedvezőbb a jogi környezet a demokratikus berendezkedésű jogállamokban, így hazánkban is. A hazaárulásnál fontos például az egyértelmű célzat fennállása, vagyis a hazaárulást elkövető személy azért kell, hogy létesítsen vagy tartson fenn kapcsolatot, hogy ezzel sértse hazája függetlenségét, alkotmányos rendjét vagy területi épségét. Ennek eldöntése pedig minden esetben nyomozóhatósági, illetve bírósági kompetencia.


Dr. Ifj. Lomnici Zoltán
Dr. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász

Megalapozott jogilag a külügyi kormányzat atomfegyverekkel kapcsolatos törekvése

Magyarország annak megalapítása óta szinte mindig elsőként érezte az Európát érintő külső támadások hatásait és legjobban annak hosszútávú negatív hatásait, ezért mindig az európai közösség részeként és annak védelmének érdekében járt és jár el. Az orosz-ukrán háború közvetlen érintettsége okán különösen fontos, hogy a rengeteg negatív háborús tapasztalattal rendelkező Magyarország e tapasztalata birtokában felhívja az európai és egyben a nemzetközi közösség figyelmét arra, hogy milyen fontos az orosz-ukrán háború lezárását segítő béketárgyalások elősegítése, és a háború további eszkalációjának elkerülése. A Nyugat általi fegyverszállítások a mai napig nem álltak le, azok minden észszerű indok nélkül folytatódnak, míg béketárgyalásoknak rövidtávon kevés a realitása.

A Covid19-világjárvány miatti több halasztást követően a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozásáról szóló szerződés (Atom-sorompó szerződés; NPT) részes feleinek tizedik felülvizsgálati konferenciájára (RevCon) 2022. augusztus 1. és 26. között kerül sor New Yorkban. Szijjártó Péter, Magyarország külgazdasági és külügyminisztere az esemény megnyitóján tartott beszédében kijelentette, hogy „Minden eszközzel fel kell lépni a nukleáris fegyverek terjedése és használata ellen”, valamint felkérte az érintett államok minisztereit, hogy „ne játszanak geopolitikát a mi (Magyarország) kárunkra!” Beszédét azzal kezdte, hogy egy olyan Ukrajnával szomszédos országot képvisel, amely a február 24-én kezdődött orosz-ukrán háború miatt súlyos biztonsági, gazdasági és energiaellátási kockázatoknak van kitéve. Beszédében kiemelte, hogy Magyarország eddig 870 ezer menekültet fogadott Ukrajnából, hogy Magyarország minden történelmi leckét megtanult annak vonatkozásában, hogy bármely Kelet és Nyugat közötti konfliktusnak a közép-európaiak mindig vesztesei voltak, valamint határozottan hangsúlyozta, hogy Magyarország abban hisz, hogy a háború minden aspektusát illetően az egyetlen megoldás a béke. Sajnálatosnak nevezte, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja (Amerikai Egyesült Államok, Egyesült Királyság, Franciaország, Kína, Oroszország) között megszakadt a párbeszéd, ezért a további feszültségek kockázatát emlegetve a párbeszéd folytatására kérte őket. Figyelmeztetett, hogy a háború még inkább felerősíti annak fontosságát, hogy elkerüljük az atomfegyverek további terjedését a világban, a harcok miatt ugyanis fokozott a nukleáris eszkaláció, a téves számítások veszélye. A külügyminiszter úr érintette a nukleáris energia békés felhasználását is, szavai szerint „ez költséghatékony, klímabarát, biztonságos és stabil módja az energiatermelésnek”, amely „segít mérsékelni hazánk függőségét a globális energiapiac hullámzásaitól”. Hangsúlyozta, hogy „biztosítani kell az atomenergiára vonatkozó szankciók elkerülését, minthogy az ilyen intézkedések korlátoznák az államok azon jogát, hogy összeállítsák saját energiamixüket, ami nemzeti hatáskör.”

Milyen körülmények között szólalt fel Szíjjártó Péter?

Magyarország szomszédságában folyó orosz-ukrán háború 2022. február 24-e óta – több mint 5 hónapja - megállás nélkül tart, a Nyugati államok, köztük az Amerikai Egyesült Államok is a béketárgyalások elősegítésének bárminemű szándéka nélkül tovább ontja a modern hadászati fegyvereket Ukrajnába, immáron Magas mobilitási tüzérségi rakéta rendszereket („HIMARS”) is, amelyek következtében július végén Szergej Lavrov orosz külügyminiszter így fogalmazott: „Oroszországnak most az ukrán erőket kellene távolabb szorítania a frontvonaltól, hogy biztosítsa saját biztonságát.” és „a HIMARS miatt Oroszország bővíteni fogja az ukrán területek elfoglalására vonatkozó terveit.” Vladimir Putyin orosz elnök, 2022. július 31. napján, az orosz haditengerészet megalakulásának 326. évfordulóján megtartott szentpétervári parádét közvetlenül megelőzően írta alá és hirdette ki az orosz haditengerészet új doktrínáját, amely szerint nyíltan kijelölték Oroszország nemzeti érdekeinek határait és övezeteit, elfogadhatatlannak nevezte a NATO infrastruktúrájának Oroszország határait felé történő előretörését, valamint a doktrína kimondja, hogy a tengeri nagyhatalom Oroszországi Föderáció nemzeti érdekei az egész világtengerre és a Kaszpi-tengerre is kiterjednek, pontosan idézve „Az Oroszországi Föderáció nemzeti érdekeinek védelme a Világóceánon az egyik legmagasabb állami prioritás.”. A nemzeti érdek érvényesítésének területei (…) fontos és egyéb kategóriára oszlanak. Az első csoportba azok a területek kerültek, amelyek "közvetlen kapcsolatban állnak az állam fejlődésével, szuverenitásának és területi integritásának védelmével és a védelem megerősítésével, és kritikus hatással vannak az ország társadalmi-gazdasági fejlődésére".

Továbbá Vladimir Putyin, mint az atomsorompó egyezmény szintén részes tagállamának képviselőjeként, a felülvizsgálati konferencia résztvevőihez intézett üzenetében elmondta, hogy „Abból indulunk ki, hogy egy nukleáris háborúnak nem lehetnek győztesei, ilyet soha nem szabad kirobbantani, és mi a világközösség minden tagja számára egyenlő és oszthatatlan biztonság mellett állunk ki.”, ezzel utalva az úgynevezett MAD-doktrínára (Mutual Assured Destruction, magyarul: kölcsönösen biztosított megsemmisítés). Végül az orosz elnök reményét fejezte ki, hogy a konferencia megerősíti az atomsorompó-szerződésben részt vevő valamennyi állam készségét arra, hogy szigorúan betartsák kötelezettségvállalásaikat, és "érezhetően hozzájáruljanak a nukleáris fegyverek elterjedésének megakadályozását célzó rendszer megerősítéséhez, valamint a béke, a biztonság és a stabilitás biztosításához a világban.”

Az orosz-ukrán háború, és annak elhúzódása Európát energia- és élelmiszerválságba, valamint magas (háborús) inflációs környezetbe sodorta. Az Európai Unió gáztakarékossági rendelete alapján a tagállamokat tizenöt (15) százalék mértékű gázfogyasztás csökkentésére. A rendelet elfogadása során egyedül nemmel szavazó magyar álláspontot szintén a külügyminiszter úr hangsúlyozta: „az európai uniós szerződések világosan leírják, hogy a nemzeti energiamix összeállítása, az ellátásbiztonság garantálása és a gazdaság struktúrájának meghatározása kizárólagos tagállami hatáskör és felelősség, ezért az elfogadott javaslat jogi megalapozottsága „minimum kétséges”. Amíg Európában legalább tíz (10) százalék mértékű az infláció, az üzemanyagok ára majdnem a duplája és már azok is korlátozottan állnak rendelkezésre, addig az Egyesült Államok a saját LNG-gázának lobbiját, valamint az ukrán termőföldek felvásárlását erőltetni. Az Európai Unió által Oroszország ellen hozott gazdasági szankciók ellenére az orosz rubel erősödik, csökken az orosz infláció, így Oroszország továbbra is folytatni tudja az orosz-ukrán háborút, vagyis az EU stratégiája nem vált be. Az orosz-ukrán háború elhúzódásával az Amerikai Egyesült Államok – a fegyverszállításokkal, az LNG-gáz eladásával és a hatalmas ukrán termőterületek felvásárlásával –, míg Oroszország a folyamatos területszerzésével, az új – keleti – gazdasági együttműködések kialakításával csak nyerni tud a háborún, addig Európa ezzel ellenkezőleg kizárólag veszíteni tud rajta.

Milyen jogi alapon nyilatkozott a magyar külügyminiszter?

Egy állam külügyminiszterének elsődleges feladata, hogy meghatározza a képviselt ország külpolitikáját és hogy diplomatikus úton ennek érvényt is szerezzen. A külügyminiszternek képviselnie kell a nemzeti érdeket, és mivel nemzetközi színtéren katonai jelenségek és világszintű bizonytalanság tapasztalható, így egyértelmű egy ország aggodalmainak reprezentálása. Az Alaptörvény E) cikk (1) bekezdése alapján „Magyarország az európai népek szabadságának, jólétének és biztonságának kiteljesedése érdekében közreműködik az európai egység megteremtésében.”, míg a Q) cikk (1) bekezdése alapján „Magyarország a béke és a biztonság megteremtése és megőrzése, valamint az emberiség fenntartható fejlődése érdekében együttműködésre törekszik a világ valamennyi népével és országával.” A magyar külpolitika elsődleges feladata kedvező külső feltételek megteremtése Magyarország társadalmi és gazdasági fejlődéséhez. A külképviseletekről és a tartós külszolgálatról szóló 2016. évi LXXIII. törvény preambuluma szerint „A nemzeti érdekek külföldön történő megjelenítésében, a kedvező Magyarország-kép kialakításában, a magyar álláspontok megjelenítésében, valamint a magyar gazdaság külső forrásból történő fejlesztésének elősegítésében Magyarország külképviseletei, a magyar diplomácia jelentős szerepet játszanak.” Továbbá Magyarország az 1968. július 1- jén létrejött atomsorompó szerződésben részes fél, tehát a szerződésben foglalt immanens értéktartalomra való hivatkozás jogi szempontból érthető, továbbá egy nemzet érdekeinek közvetítése nemzetközi szinten alapjáraton is elengedhetetlen miniszteri feladat. A NPT-szerződésnek azóta már 190 részes tagállama van.

Az előzőek alapján elmondhatjuk, hogy a külügyminiszter úr a beszédjével a nukleáris fegyverek veszélyeit, valamint az atomsorompó egyezmény állandó tagjai közötti párbeszéd fontosságát érintően, de semmiképpen sem elbagatellizálva azokat, leginkább az orosz-ukrán háború okozta gazdasági és energiaválságra akarta felhívni a figyelmet, különös tekintettel Magyarország Európában is különleges helyzetére. Magyarország annak ellenére fogadja Ukrajna irányából a már majdnem egymilliós lélekszámot kitevő menekülteket, hogy az európai közösség idealizált döntéseinek köszönhetően a Helyreállítási Alapból milliárdos összegeket tart vissza, a gyermekvédelmi törvény miatt az unió bírósága elé citálja, jogállami mechanizmust indít ellene és a földgáz szempontjából rendkívül kiszolgáltatottként gázelosztási szolidaritásra kötelezi. A külügyminiszter úr felvetése nem csak jogilag megalapozott, hanem tényekkel is alátámasztottan hívja fel a figyelmet arra, hogy a Brüsszelben meghozott stratégiák már sokadjára mondják fel a szolgálatot, gondolva itt arra, hogy Oroszország ellen hozott négy szankciók egyike sem érte el a célját, hanem fordítva sült el és okozott súlyos gazdasági problémákat az európai közösségnek, hogy az orosz-ukrán háborúban az ukránok fegyverekkel történő támogatása együtt jár az európai polgárok biztonságérzetének fordítottan arányos csökkenésével, úgy, hogy az EUSZ. 21. cikk (2) bekezdésének a) pontja szerint „Az Unió közös politikákat és tevékenységeket határoz meg és hajt végre, és a nemzetközi kapcsolatok minden területén magas szintű együttműködés kialakításán munkálkodik annak érdekében, hogy megvédje értékeit, alapvető érdekeit, biztonságát, függetlenségét és integritását,” míg a c) pontja szerint „összhangban az Egyesült Nemzetek Alapokmányának céljaival és elveivel, valamint a Helsinki Záróokmány elveivel és a Párizsi Charta céljaival – beleértve a külső határokhoz kapcsolódókat is – megőrizze a békét, megelőzze a konfliktusok kialakulását, és erősítse a nemzetközi biztonságot”. Míg Amerika már 50 milliárd dollárt pumpált az ukrán oldal háborús támogatására, addig Európában az emberek elkezdtek azon aggódni, hogy télen mégsem lesz annyira érezhető az otthon melege, hogy az élelmiszerért és üzemanyagért tripla árat kell fizetni a magas előállítási és beszerzési költség, a drága üzemanyag, valamint magas infláció miatt. Amennyiben kicsit részletesebben utánanézünk, úgy könnyen észrevesszük, hogy nagyhatalmi stratégiák repkednek a fejünk felett. Amíg az ukrán-orosz háborús konfliktus folyt és Amerika pénzzel, fegyverrel és technológiával pumpálta tele Ukrajnát, addig csendben a háttérben az IMF nyomására feloldott moratóriumot követően a Zelenkszkij-kormány földprivatizációba kezdett és immáron 17 millió hektárnyi ukrán termőföld amerikai vállalatok (Cargill, Dupont, Monstanto) kezére került. Kína még 2013-ban 50 éves bérleti szerződést kötött Ukrajna híresen termékeny mezőgazdasági területeinek kilenc százalékára. Összehasonlításképpen egész Olaszország mezőgazdasági területe 16,7 millió hektárt tesz ki. Hogy ritkán említett neveket idézzünk fel, korábban Soros György is megmondta, hogy a termőföld milyen jó üzlet.

Szijjártó Péter külügyminiszter  a New York-ban tartott konferencián teljesen jogosan nyilatkoztatta ki álláspontját az iránt, hogy senki ne játsszon geopolitikát a mi (Magyarország) kárunkra. A fentieken túlmenően nem csak jogi és ténybeli alapon is megalapozott a külügyminiszter kissé türelmetlennek tűnő, de odaillő nyilatkozata, hanem egyben jogi kötelessége is fellépni a magyar érdekek védelmében és felszólítani a nemzetközi és egyben európai döntéshozókat arra, hogy az olyan döntéseket haladéktalanul fejezzék be, amelyek egyáltalán nem érik el céljukat, kizárólag imperialista érdekeket szolgálnak ki, és ezáltal Európa lakosságának létbiztonságát veszélyeztetik, hanem olyan döntéseket hozzanak, amelyek figyelembe veszik a háború által közvetlenül érintett magyar érdekeket és az okozott gazdasági válság által közvetlenül érintett Európai Unió érdekeit is.


Dr. Ifj. Lomnici Zoltán
Dr. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász

A többség zsarnoksága: a vétójog eltörlésével avatkozna a belpolitikába az Unió?

Az Európai Bizottság támogatni fogja, hogy az Európai Unió döntéshozatalában kibővítsék a minősített többségi szavazás alkalmazását az energetika és az éghajlatpolitika, az adózás és a szociálpolitika területén – ez derült ki az uniós végrehajtó testület Brüsszelben október 30-án bemutatott 2019. évi munkaprogramjából. Azóta e téren nem sokat változott Brüsszel álláspontja, újabban már a külpolitikára is kiterjesztették az abszolút többségi szavazás intézményét, mint ahogy az elmúlt hetek történése az is, hogy az Európai Parlament állásfoglalást fogadott el, miszerint felhívja az Európai Tanácsot, hogy támogassa az uniós szerződések módosítását célzó felülvizsgálat megkezdéséhez, amelynek keretén belül más kérdések mellett az egyhangú döntésről minősített többséggel való döntésre kellene átállni a szankciók kivetésének kérdéskörét illetően is.

Vizsgáljuk meg most a szervezeti döntéshozatal demokráciáját érintő elképzelést, a minősített többségi szavazásra vonatkozóterveket. Ez a szavazási módma a Tanácsban (a Miniszterek Tanácsában) a leggyakrabban alkalmazott forma, amely akkor kap szerepet, amikor a Tanács a rendes jogalkotási eljárásban, más néven az együttdöntési eljárásban hoz döntéseket. Tudni kell, hogy az uniós jogszabályok mintegy 80-85%‑át ezzel az eljárással fogadják el, vagyis ez az alapvető módja az uniós jogalkotásnak. A Tanács minősített többségi szavazással dönt, kivéve azokat az eseteket, amelyekben a szerződések ettől eltérően rendelkeznek – valóban, ide tartoznak például az energetika, az adózás vagy a szociális élet működését befolyásoló egyes kérdések.

 

A minősített többség a tanácsi döntéshozatalban a „kettős többség” teljesülését jelenti, vagyis például amikor a Tanács a Bizottság javaslatáról szavaz, két alapvető feltételt kell teljesítenie: egyrészt azt, hogy a tagállamok 55%‑a (a gyakorlatban a 28 tagállamból 16) a javaslat mellett szavaz, valamint azt a fontos kritériumot, hogy a javaslatot támogató tagállamok az EU teljes népességének legalább 65%‑át képviselik. Ezt nevezik más néven ún. „kettős többségi” szabálynak.

Az ilyen szavazásoknál a blokkoló kisebbségnek legalább a Tanács négy, az Unió népességének több mint 35%‑át képviselő tagállamából kell állnia (értelemszerűen a demográfiai kitétel támasztja itt az igazi nehézséget). Vannak persze különleges esetek, például ha egy tagállam az adott szakpolitikai témájú döntéshozatalból önkéntesen kivonja magát, akkor a határozatot úgy kell elfogadottnak tekinteni, hogy a szavazó tagállamok közül a részt vevők népességének legalább 65%‑át képviselő 55% mellette szavaz. Fontos továbbá, hogy a minősített többségi szavazás esetén a tartózkodás ellenszavazatnak számít.

A kettős többség elvének bevezetése már a kezdetek kezdetén komoly vitákat kavart, a vita valóságos alapját pedig a probléma cáfolhatatlannak tűnő matematikai természete adja. A játékelmélet egyik neves nagy-britanniai kutatója, Lionel Penrose a szavazati súly matematikai elméletének megalkotásakor már az 1950-es években arra a következtetésre jutott, hogy egy népességszámon és egy ország számon nyugvó két tényezős többségi szavazási rendszer a döntéshozatalban a nagy népességű, valamint a legalacsonyabb lakosságszámú szereplőket preferálja (két gyors példa erre: Németország és Luxemburg!). Ne is legyen illúziónk: amiként a mostani „reform”, úgy az EU-s szavazási módok korábbi változtatásai is alapvetően politikai célúak voltak: ugyanis a 2000-es évek elejére a sorozatos tagállami bővítések (a „periféria” csatlakozása) nyomán a korábbi „súlyozási” rendszer a kis és közepes országokat hozta volna előnybe, ami a nagyoknak már nem tetszett. Így a jelenlegi rendszer születése – amit főleg a hatékonyság jelszava kísért – elsősorban a közepes méretű országok formális súlyát, illetve azok befolyását volt hivatott csökkenteni – jóval nagyobb mértékben, mint az egészen kicsi tagállamokét. A minősített többségi szavazás most tervezett kiterjesztése pedig még inkább elbillentené a mérleget a nagyobb országok, a mag-Európa irányába, de hogy ezt a politika nyelvére is lefordítsuk: egyértelmű cél a renitensnek számító „visegrádiak” visszaszorítása, s közben némiképp erősödheta kicsik, például a Benelux-törpeállam befolyása (egy pillanatra elviccelve a Bizottság tervezett húzását: tényleg minden szentnek maga felé hajlik a keze?).

Azzal, hogy a Bizottság tervei szerint az Unióban kibővítenék a minősített többségi szavazás alkalmazását további szakterületeken vagy a külpolitikában, általánosságban tovább csökkenne az egyes tagállamok jogköre, hiszen több szabályozott területet vonnának be ebbe a vitatott döntéshozatali konstrukcióba. A közepes méretűek (köztük több kelet-közép-európai ország) politikai súlyát pedig csökkentenék – amely országoknak a szuverenitási kérdésekben érzékenyebb Egyesült Királyság nélkül a jövőben amúgy is szinte lehetetlen lenne blokkoló kisebbséget kialakítaniuk, ha a jelenlegi politikai erőviszonyok, hatalmi súlyok fennmaradását feltételezzük. Ugyanakkor: semmi sem virágzik örökké, a cicerói bölcsesség szerint.

A többség zsarnokságának egy olyan sajátos rendszere lebeg most a szemünk előtt, ahol bár nagyobb lenne a valószínűsége egy-egy tanácsi álláspont elfogadásának, a szavazati többség összehozásának, mégis, ezzel tovább mélyítenék a politikai ellentéteket, és végső soron az Unió mint intézmény demokratikus működését és legitimitását ásnák alá – s ennek a közép-, de főleg hosszú távú következményei a mai, amúgy is bizonytalan, válságok sújtotta időkben: beláthatatlanok…

A keleti tagállamok befolyása teljes megtörésének, súlyuk számottevő csökkenésének a célja a jelenlegi status quo teljes felbomlásához vezethet, a vétójog eltörlésének egyik következménye lehet továbbá, hogy a többség ezáltal még nagyobb befolyást tudna egy tagállamok belpolitikájára gyakorolni. Ez pedig bizonyos értelemben a tagállami szuverenitás végét jelenthetné.


Dr. Ifj. Lomnici Zoltán
Dr. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász

Költséghatékonyabb és demokratikusabb helyzetet teremt az önkormányzati és EP választásokat összevonó alkotmánymódosítás

A baloldali média- és jogász berkeken belül, fokozott érdeklődés övezte, hogy az Országgyűlés elfogadta az Alaptörvény tizenegyedik módosítását, mely amellett, hogy a megyék elnevezését – visszatérve a szovjet elveken alapuló 1949-es alkotmány által felszámolt alkotmányos hagyományainkhoz – hivatalosan is vármegyére alakította, immáron lehetővé teszi, hogy 2024-ben egyazon napon kerüljenek megtartásra az Európai Parlamenti- és a helyhatósági választások is. Egyes vélemények szerint a változás „brutális legitimációs deficitet” okoz, és ezt még azoknak is nyilvánvalóan láthatniuk illene, akik nem tanulmányoz(t)ák Montesquieu-t. Állítják, hogy az Alaptörvény a párturalom eszköze és a „legitimációs deficit” oka, hogy az előterjesztő kihasználja az ellenzék gyenge választási – és az azóta leginkább takaréklángon égő – teljesítményét, melynek következtében ismételten kétharmados többséggel bír a kormánypárt az Országgyűlésben. Megjegyzendő, hogy ezen érvelés mentén az Egyesült Államokban sem olvasnak a törvényhozók Montesquieu-t, hiszen rendre egy napon tartanak törvényhozási, kormányzói vagy éppen az elnök megválasztását célzó választásokat a demokrácia fellegvárában.

Sajnálatos, hogy a baloldalon mindig piedesztálra emelt szóban forgó demokrácia, csak addig fontos amíg a baloldalinak nevezett ellenzék érdekeit szolgálja, abban a pillanatban, hogy ez nem így van, legitimációs deficitről, vagy egyéb jogállami, alkotmányos stb. problémákról indul ellenzéki kommunikáció. Az Országgyűlés összetételéről rekord magas részvételi adatok mellett döntöttek a választójoggal rendelkező állampolgárok. Különös tekintettel megalapozatlan a kritika, hiszen már negyedik alkalommal szavazott az ország kétharmadrésze bizalmat a ma is a kormányt adó pártoknak, ami a demokratikus rendszerekben azt jelenti, hogy a társadalom támogatta és továbbra is támogatni kívánja az eddigi kormányzati irányvonalat, tehát „legitimációs válságról” beszélni még a legnagyobb jóindulattal is megalapozatlan.

A nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője még a tervezet benyújtásakor kiemelte, hogy az említett választások azonos időben történő megtartásával mintegy kilenc-tíz milliárd forintot takaríthat meg a magyar költségvetés. Emellett azonban nem elhanyagolható az összevont lebonyolítás részvételi adatokra gyakorolt hatása sem, mivel hazánkban – és tegyük hozzá, hogy az Unióban – az Európai parlamenti választásokat hagyományosan alacsonyabb érdeklődés övezi. Az Alaptörvény ezen módosításával és a két voksolás egyszerre történő megtartásával feltételezhetőleg a részvételi arány is nőni fog, mely támogatja az ellenzék által különösen hiányolt,hazai demokrácia és a magasabb társadalmi aktivitás megvalósulását. Emellett a bevezetett rendszer egy kipróbált formulán alapul, hiszen az április 3-iválasztások kiváló főpróbáját adták a módszernek. Mint ismeretes, az Országgyűlési választások mellett népszavazás is lebonyolításra került, nemcsak zökkenőmentesen, de rekordmagas részvételi adatok mellett, amely a magyar demokráciát oly sokszor és oly hangosan féltő baloldal számára is bizonyára jó hír, hiszen ezzela választások eredményének legitimitása megkérdőjelezhetetlen, legyen szó akár az Országgyűlési, az Európai Parlamentivagy az önkormányzativálasztások eredményéről.

Egyesek felróják a jogalkotónak, hogy a most elfogadott módosítás – a 2019. évi önkormányzati és Európai Parlamenti választásokhoz képest – nehezebb helyzetbe hozza az ellenzéket, azonban ugyanitt elismeri, hogy az „összefogás” nehéz helyzetének oka többek között az ellenzék berkeiben zajló dominanciaharc.

A régi bölcsesség itt is érvényes, miszerint mindenki, így a politikai baloldal is a saját tetteiért felelős. Ennek tükrében nehezen védhető az az állítás is, hogy egy ellenzéki lap cikkében csak „ágrólszakadt ellenzék”-ként aposztrofált baloldal problémáiért a kormánypártok felelnének. Az pedig különösen védhetetlen megközelítésnek tűnik, hogy a Gyurcsány Ferenc vezette ellenzéken belül zajló súrlódások okozója a kormánypártok, az Alaptörvény, vagy annak bármely módosítása lennének, ahogyan az is furcsa gondolatiságot tükröz, hogy a választások azonos időben tartása aláássa az alkotmányos rendet, hiszen mint az fentebb is kifejtésre került, a módosítás által lehetővé tett rendszernek hála egy kipróbált módszer segítségével, mind az Európai Parlamenti, mind az önkormányzati választások eredménye szélesebb társadalmi konszenzust tudhatnak maguk mögött, valamint végül, de nem utolsó sorban hozzájárul a magyar központi költségvetés kiadásainak csökkentéséhez és ezzel Magyarország fokozottabb gazdasági ellenálló képességéhez a háborúk és gazdasági válságok korában.


Anarchia, migráció, Biden káoszkormányzása: a társadalmi robbanás szélére is sodorhatja Amerikát a demokrata baloldal?

Emma Goldman (1869–1940) egy litván származású író, aktivista volt, aki 1885-ben emigrált Oroszországból az Egyesült Államokba. Itt hamar az anarchista filozófia, a női jogok és mástársadalmi problémák radikális értelmezése felé fordult. Szerelmével, Alexander Berkmannal, egy gazdag gyáros és pénzember meggyilkolását vették tervbe, a politikai elgondolásaik gyakorlatba ültetésének tetteként. A merénylet sikertelen volt, és Berkmant több mint húszévnyi börtönbüntetésre ítélték. Goldmant is többször bebörtönözték a következő években, lázadásra felbujtás és az abortusz propagálása miatt. 1906-ban alapította meg a Mother Earth című anarchista újságot.

1917-ben Goldman és Berkman két év börtönbüntetést kapott, mivel összeesküvést követtek el „nem regisztrált személyek kiváltására” a sorozás alól. Szabadulásukat követően százakkal együtt letartóztatták és Oroszországba deportálták őket. Kezdetben támogatták az ottani bolsevik forradalmat. Goldman később, a spanyolországi polgárháború 1936-os kitörése után az ibériai országba utazott, hogy részt vegyen az anarchista forradalomban; a polgárháború végül a jobboldali Franco tábornok győzelmével végződött. Goldman hetven évesen hunyt el Torontóban.

Goldman deportálása kapcsán két fontos törvényt szükséges kiemelnünk. Az Egyesült Államok szövetségi szabályozása alapján ugyanis Goldman – az állampolgársága megvonása után – az 1918-as lázadás elleni törvény és az anarchista kizárási törvény értelmében „nemkívánatos külföldiként” kiutasítható volt, valamint akkor már volt két korábbi elítélése is büntetőügyben. A meghallgatáson vádként hozták fel ellene az erőszakot támogató ismert radikálisokkal, így köztük Luigi Galleanival való kapcsolatait. Az eljárásban a kormány képviselője J. Edgar Hoover volt, aki Goldmant „Amerika egyik legveszélyesebb anarchistájának” nevezte. Berkman-nel együtt végül deportálták, ahogy az aktáikban szereplő radikálisok közül többen velük hasonló sorsra jutottak.

Az 1918-as lázadás elleni törvény (Sedition Act) észszerű keretek között korlátozni igyekezteaz USA állampolgárainak szólásszabadságot a világháború idején. Az 1918. május 16-án elfogadott Sedition Act az 1917. évi kémtörvény (Espionage Act) I. címének módosításaként további és kibővített szólásszabadság-korlátozást írt elő. Az 1918-as lázadásellenes törvényt 1920-ban hatályon kívül helyezték, bár az eredeti kémtörvény számos része érvényben maradt.

Az 1903-as bevándorlási törvény, amelyet anarchista kizárási törvénynek (Anarchist Exclusion Act) is neveznek, kodifikálta a korábbi bevándorlási szabályozást, és négy, az országban nem megtűrt bevándorlási kategóriát nevezett meg: az anarchisták; az epilepsziás emberek; a koldusok; valamint a prostituált személyek bejuttatása tekintetében. A törvényi szabályozás ebben a formában másfél évtizedig volt hatályban.

A szövetségi Kongresszusban 1917-ben – az USA első világháborús hadba lépésének évében – elfogadott bevándorlási törvény (Immigration Act of 1918 – ch. 186, 40 Stat. 1012) jelentős mértékben korlátozta az országba beengedhető migránsok körét azáltal, hogy többek között az anarchisták, elítélt bűnözők, az „idiótának”, „gyengeelméjűnek” tekintett személyek vagy például az analfabéták elől elzárta az Egyesült Államokban való letelepedés lehetőségét. A Dillingham-Hardwick törvényként is ismert jogszabály fontos célja volt továbbá, hogy a be nem engedésen túl lehetővé tegye a kormányzat számára a nemkívánatos idegenek deportálását, különösen – itt hangsúlyozandó – az anarchisták, a kommunisták és a hasonló ideológiákat követő aktivisták országból való eltávolítását is.

Az anarchista bevándorlók törvényszerű kizárását a szövetségi migrációs politikában az 1952-es bevándorlási és állampolgársági törvény (Immigration and Nationality Act) rekodifikálta. Az ebből származó belpolitikai veszélyt azonban idővel egyre kisebbnek vélték, és a korábbi szigorú rendelkezések egy részét hatályon kívül helyezte a már liberálisabb szemléletű 1990-es bevándorlási törvény. A hatályos szövetségi bevándorlási törvény nem említi kifejezetten az anarchistákat, de azt továbbra is megtiltják a számukra, hogy amerikai állampolgárok legyenek.

A jelenleg hatályban lévő szövetségi bevándorlási és állampolgársági törvény (INA) 313. szakasza szerint senki sem honosítható az Egyesült Államok állampolgáraként, aki tagja vagy kapcsolatban van olyan szervezettel, amely minden szervezett kormányzattal szemben áll, illetve támogatja vagy oktatja annak nézeteit.

Napjaink Amerikájában a feszült és rendezetlen társadalmi állapotok különösen 2017 nyara, a charlottesville-i autós támadás, illetve George Lloyd afroamerikai férfi rendőrintézkedés során 2020 tavaszán bekövetkezett halála óta látszanak elviselhetetlenné válni. A tömeges migrációt ellenző és keretek közé szorítani kívánó Donald Trump elnök távozása nyomán, Joe Biden elmúlt másfél éves elnöksége tovább rontott a társadalmi közhangulaton; Bidenegyfajta új New Deal-ként eladni kívánt gazdasági programja kudarcot vallott, és a további eladósodással egy újabb recesszióba sodorhatja bele Amerikát. Az elmúlt években a szövetségi szint és a déli tagállamok (különösen például Texas és Missouri) küzdelme vett élesebb fordulatot az illegális bevándorlás vitájában.

A 2021 februárban benyújtott, amerikai állampolgársági törvényről szóló tervezet (US Citizenship Act of 2021) főbb pontjai között olyan vitatott lépéseket szorgalmaz a kormányzó demokrata baloldal, mint hogy például gyorsított, nyolc éves eljárásban állampolgársághoz jutási programot ajánl az Államokban élő illegális bevándorlóknak (egy ötéves átmeneti, majd egy hároméves véglegesítési szakasszal). Az illegális bevándorlók gyerekeinek pedig azonnal zöldkártyát adnának a háttérátvilágítás után. Bidenék ezzel 11 millió potenciális később választóti is szerezhetnek, és a gyorsított eljárás feltétele elvileg az, hogy a migránsok 2021. január 1. előtt már az országban tartózkodtak.

Az érzékenyítés jegyében változna a bevándorlási törvények fogalomhasználata is, az „idegen” (alien) szót teljesen eltüntetve és azt a „nem állampolgár” (non-citizen) kifejezéssel felváltva. Mindkét fogalmat használják ma is. Az INA mostani változatában a külföldi, idegen(alien) kifejezés minden olyan személyt takar, aki nem az USA állampolgára (azaz nem „citizen”), és nem is államalkotó tényezője az országnak (azaz nem „national”). A fogalmak megkavarása csak arra jó, hogy tovább nehezítse majd a bevándorlási kategóriák tekintetében a tudatos tisztánlátást.

Amit ma a balliberális Biden-kormányzat megkísérel Amerikában, az az összemosás; az illegális bevándorlás legálissá minősítése, a nemzet biztonságára veszélyt jelenteni képes idegenek tömegének – köztük potenciális anarchisták, terroristák, azaz korunk Emma Goldmanjainak – beengedésével az országba. Olyan, anarchiába vezető országos állapotok tartóssá tételével, amelyben sosincs semmilyen biztos pont, amihez társadalmilag és politikailag viszonyítani lehetne; idővel a teljes fejetlenség és a zűrzavar eluralkodásával. Az anarchiában, a nyitott társadalomban nem működik semmilyen észszerű rendszer és erkölcsi rendező elv, amelynek egyik fő oka a stabilan rendpárti és nemzeti elkötelezettségűkormányzat hiánya. Ez az a veszélyes jövő, amelybe a baloldal belevezetné az egész nyugati, zsidó-keresztény értékalapú világot, benne különösen az Egyesült Államokkal és Európa nemzeteivel.


Dr. Ifj. Lomnici Zoltán
Dr. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász

A gyurcsányi államreform-kísérlet kudarca és bukása – 15 éve oszlatták fel a „fantombizottságot”

Hazánkban az első Államreform Bizottságot Gyurcsány Ferenc második miniszterelnöksége idején alakították: 2006 júniusa és 2007 júliusa között működött. A testületet az államreform előkészítésével és megvalósításával összefüggő egyes szervezeti és személyi kérdésekről szóló 1061/2006 (VI. 15.) kormányhatározattal hozták létre kormánybizottságként, vagyis a reformterületek kivizsgálására, megtárgyalására, elintézésére kijelölt s a kormány nevében intézkedő testületként. Elnöke Gyurcsány Ferenc, alelnöke Draskovics Tibor lett.

A grémium tagja a többi közt Kiss Péter munkaügyi miniszter, Szilvásy György kancelláriaminiszter, Veres János pénzügyminiszter, Petrétei József igazságügyi miniszter, valamint Horn Gábor koalíciós ügyekért felelős államtitkár volt. A „civil” tagok között Sárközy Tamás jogászprofesszor az államrendszer átalakításának elméleti és gyakorlati kérdéseivel, míg például Botka László szegedi polgármester az önkormányzati szféra reformjával foglalkozott.

A második Gyurcsány kormány 2006 nyarától erővel próbálta keresztülvinni költséglefaragó átalakításait, amelyeket hol reformoknak, hol maga is megszorításoknak nevezett. A reformok javarészét elindították, illetve előkészítették (az állami nyugdíjrendszer- és az önkormányzati átalakítás kivételével). Az államigazgatási reform elsősorban szervezeti változtatásokat takart, közalkalmazotti és köztisztviselői létszámcsökkentést hajtottak végre, a minisztériumokban dolgozók létszámát negyedével – nyolcezerről hatezerre – csökkentették, rászorultsági elvűre módosították a gázártámogatást, emellett az egészségügy területén lefaragták a kiadásokat, továbbá bevezették a vizitdíjat és kórházi napidíjat. Utóbbiakat – a tandíjjal együtt – a 2008-as háromigenes népszavazás nyomán kényszerült eltörölni az akkori kormány.


Dr. Ifj. Lomnici Zoltán
Dr. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász

A vármegyék megjelenése erősítheti az alkotmányos önazonosságot

A vármegyékkel kapcsolatos legújabb módosító javaslat, amelyet Dr. Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője indítványozott, részben egy 2011-ben már felmerült tárgykört helyezett ismételten az Országgyűlés napirendjére és tett közéleti diskurzus tárgyává. Már Magyarország Alaptörvényének (továbbiakban: Alaptörvény) megalkotásakor is felmerült a vármegyerendszer kérdése, melynek hazánkban történelmi okai és hagyományai vannak. Az államalapítástól egészen 1949-ig, hazánk közigazgatásának alapvető területi egysége a vármegye volt, melyet a – magyar hagyományokat szovjet mintára cserélő – 1949. évi XX. törvény, a Magyar Népköztársaság Alkotmánya szüntetett meg. Bibó István e tekintetben megjegyezte, hogy az 1949. évi alkotmány óhatatlanul összekapcsolódott az ország emlékezetében Rákosi Személyével, a Rajk-perrel, az egypártrendszer uralmával és a nem igazi választásokkal, mindazzal, amit a forradalom megdöntött.

Az aktuális Alaptörvényt módosító javaslat egyik fő üzenete könnyen megérthető, jelesül a kommunista időkben elnyomott nemzeti öntudat, illetve az ahhoz kapcsolódó történelmi emlékek visszaállítása az őket megillető helyükre, kategorikusan szakítva az 1949-es alkotmány által képviselt, nemzetünkre oktrojált diktatórikus elvekkel, mely ezeréves államiságunk tükrében nem kíván magyarázatot. Korábban Magyarország Alaptörvényének 2018. június 29-étől hatályos hetedik módosítása az R) cikket a következő (4) bekezdéssel egészítette ki: „Magyarország alkotmányos önazonosságának és keresztény kultúrájának védelme az állam minden szervének kötelessége.” Az eredeti változat „Magyarország alkotmányos identitásának védelmét” határozta volna meg az állam minden szervének kötelességeként, majd ez a tétel a keresztény kultúra védelmével egészült ki.

Az alkotmányos identitás pontos fogalma máig szakmai disputa tárgya, a közjogi önazonosság ezen formája tulajdonképpen a tagállami, illetve nemzeti alkotmányok egy olyan magjaként, sajátosságaként definiálható, amely magába foglalja mindazon normákat, értékeket, princípiumokat, amelyek az adott államot, nemzetet megkülönböztetik a többi államtól és nemzettől. Az alkotmányos identitás elválaszthatatlan része, illetve szegmentuma a nemzeti önazonosságnak. A nemzeti identitás kifejezést a közösségi jogban legelsőként a maastrichti szerződés tartalmazta, majd a Lisszaboni szerződés 4. cikk (2) bekezdésében precírozta:

„Az Unió tiszteletben tartja a tagállamoknak a Szerződések előtti egyenlőségét, valamint nemzeti identitását, amely elválaszthatatlan része azok alapvető politikai és alkotmányos berendezkedésének, ideértve a regionális és helyi önkormányzatokat is. Tiszteletben tartja az alapvető állami funkciókat, köztük az állam területi integritásának biztosítását, a közrend fenntartását és a nemzeti biztonság védelmét.”

A második világháború alatti német, majd szovjet-orosz katonai megszállás hazánk önállóságát, nemzetközi mozgásterét jelentősen leszűkítette, és Magyarországot évtizedekre vazallusállammá tette az országban állomásozó katonai csapatok jelenlétéve. A Nemzeti Hitvallás megfogalmazása szerint: a történeti alkotmány felfüggesztésre került, és ennek okaként az idegen megszállásokat említi. Ennek kezdetét 1944. március 19-étől, vagyis a német csapatok megszálló bevonulásától számítja, melyet a nyilas, majd az államszocialista diktatúra követett. Az Alaptörvény csak formálisan nyilvánítja ki az alkotmány folytonosságát, a korábbi történeti alkotmány tartalmi visszaállítására nem tesz, és nem is tehet kísérletet. Azt mondhatjuk, hogy Magyarország Alaptörvénye elismeri a történeti alkotmány máig ható folytonosságát.

Államiságunk jogfolytonossága, történeti alkotmányunk továbbélése nemzeti önazonosságunk fontos része, vagyis ezek formálisan, alkotmányunkban rögzített helyreállítása a magyar nemzet fennmaradó, az állam által is fenntartani kívánt kulturális egységét is szolgálja.

Történelmi előzményeinket is figyelembe véve, nem meglepő, hogy – ahogy a törvényjavaslat indokolása is kihangsúlyozza – minden olyan direktíva, amely a magyar történelem vívmányait alkalmazva hozzájárul nemzeti identitásunk tovább erősítéséhez, a nemzeti szuverenitást és összetartozást, egységet előtérbe helyezve, ezzel törekedve közös historikus hagyományaink megőrzése, nemcsak Magyarország, de egész Európa számára centrális jelentőséggel bír, hiszen egy elég súlyos kulturális válság sújtja a Nyugatot annak köszönhetően, hogy az igazi értékekkel, azaz a hagyományokhoz ragaszkodó társadalmi felépítést a szélsőséges politikai nézetet hevesen képviselők fokozatosan megpróbálják elszakítani a tradíciók ápolásától.

A vármegye elnevezés visszaállítása a közös történelmi emlékeken túl nemcsak a nemzeti egységességet, hanem a magyar demokrácia alappilléreként a közel ezeresztendős magyar közigazgatási, államszervezési elemeket is tiszteletben tartó és azt megbecsülő kezdeményezés, amely a történeti alkotmányunk vívmányaira is tekintettel van. A magyar közigazgatási rendszer felépítéséhez sokkal kompatibilisebb ezen kifejezés használata, mivel magyar közigazgatás alapvető területi egységei az államalapítástól kezdődően egészen 1949-ig a vármegyék voltak, tehát a vármegye szó használatának visszaállítása a mai magyar jogrendbe biztosítja, hogy az ezeréves magyar államiság alkotmányos hagyományai e formában is továbbéljenek.

Alkotmányos hagyományaink reintegrálásának nem ez az első állomása, hiszem az már hazánk nevének az Alaptörvényben Magyarországként történő meghatározásával, illetve a Legfelsőbb Bíróság 2012-ben Kúriává történő visszanevezésével megkezdődött. A kormánypárt központi mozgatórugója egyértelműen levezethető a párt világnézetéből, identitásából, mint antikommunista párt, vagyis nem rendkívüli azon kezdeményezés, amely a kommunista időszakban eltörölt, a magyar hagyományokból gyökerező államszervezeti egységek visszaállítását szorgalmazza. A törvénycsomag egyik legfontosabb célkitűzése a kommunista időkben semmibe vett és üldözött nemzeti öntudat, továbbá az ahhoz szorosan kötődő történelmi emlékek visszaállítása a közigazgatási rendszerben megfelelő helyükre.

A nemzeti, polgári kormány elszánt amellett, hogy ez a tendencia folytatódjon, hiszen országunk sikerei a nemzeti kultúránkban és a tradícióinkban gyökereznek. Az új módosító javaslat illeszkedik a kormány nemzetközpontú és közjogi hagyományainkat előtérbe helyező törekvéseibe, hiszen a történelmi közigazgatás elemeinek visszaállítása a majdnem ezeréves alkotmányosságunk jogfolytonosságának tiszteletben tartásának tekinthető.


Dr. Ifj. Lomnici Zoltán
Dr. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász

A magyar kormány élelmiszer- és üzemanyagárakat érintő intézkedései nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedőek

Az Egyesült Államok törvényhozó testületének mezőgazdasági bizottsága által elkészített, az élelmiszer- és üzemanyagárak csökkentéséről szóló törvény (Lower Food and Fuel Costs Act) a hús és baromfi szektorban megvalósuló tiszta verseny biztosításán, a termelők költségeinek csökkentésén, a bioüzemanyagok széles körű bevezetésén, valamint az élelmiszer és a mezőgazdasági értékesítési szerkezet megerősítésén keresztül kívánja csökkenteni az élelmiszer és az üzemanyag árát. Bár a jogszabály rendelkezései bizonyos mértékben hozzájárulhatnak az árak mérsékléséhez, ugyanakkor nem nyújtanak olyan közvetlen védelmet a háztartásoknak, mint a magyar kormány intézkedései.

Az Egyesült Államok törvényhozó testületének mezőgazdasági bizottsága által elkészített, az élelmiszer- és üzemanyagárak csökkentéséről szóló törvény (Lower Food and Fuel Costs Act) több területen is reformokat kíván végrehajtani, annak érdekében, hogy a negatív világgazdasági körülmények következtében megemelkedett, az amerikai lakosságot sújtó élelmiszer- és üzemanyagárak mérsékelhetők legyenek.

A hús és baromfi szektorban megvalósuló tiszta verseny biztosítása által a jogszabály a nagyobb fogyasztói árstabilitás létrejöttét kívánja elérni, mely célkitűzés egy új intézmény, a Különleges Felügyelő Iroda (Office of the Special Investigator) létrehozásával valósulna meg. Az újonnan létrehozott szervezet - egyéb, kapcsolattartói és koordinációs feladatai mellett - a konzervgyártásról és vágóhidakról szóló törvény (Packers and Stockyards Act - PSA) szigorúbb betartatásáért fog felelni. A törvényt megalkotók a megerősített felügyeleti tevékenységtől a verseny ösztönzését és a termelők piacra jutási feltételeinek egyenlőbbé válását várják, ezáltal hozzájárulva a stabil árszínvonalhoz. Az Iroda hatékony feladatellátását a jogszabály többek között a perindítás feltételeinek könnyítésével támogatná.

Magyarországon a tisztességtelen piaci magatartás és a versenykorlátozás tilalmáról szóló 1996. évi LVII. törvény értelmében, a tiszta verseny biztosítása a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) feladat- és hatáskörébe tartozik, vagyis az adott piaci szektorokban az esélyegyenlőség jelen államigazgatási szerv felügyelete által valósul meg.

A törvénycsomag emellett csökkentené - egyéb termelési megoldások igénybevételének támogatásán keresztül - a gazdáknak a magas műtrágya árak következtében megemelkedett bemeneti költségeit, annak érdekében, hogy az áremelkedések ne befolyásolják a vetési döntéshozatalt. A jogszabály ezzel - a műtrágya visszaszorítása mellett - a fogyasztói árcsökkentést kívánja biztosítani. Továbbá, azáltal, hogy ösztönzi a precíziós mezőgazdálkodást és támogatja a precíziós földműveléshez való hozzáférhetőség kiszélesítését, környezetvédelmi célkitűzéseket is szolgál, hiszen a célzottabb felhasználással nemcsak a létrejövő hulladék mennyisége, hanem a vízfelhasználás és a karbonkibocsátás is csökkenthető lesz. Magyarországon az Innovációs és Technológiai Minisztérium által kiadott Nemzeti Tiszta Fejlődési Stratégia (2020-2050) hasonló célkitűzéseket fogalmaz meg és deklarálja, hogy a jövőben a mezőgazdasági szektorban a műtrágya-felhasználás csökkentése, a precíziós gazdálkodás, az automatizálás és a digitalizáció szélesebb körű alkalmazása lesz szükséges.

Az amerikai kutakon tapasztalható, történelmi csúcson lévő üzemanyagárakat a törvény a bioüzemanyagok további terjedésének ösztönzésével orvosolná. A jogszabály indoklása szerint, ezzel a lépéssel egyben az üzemanyagellátás biztonsága és a külföldi olajtól való függőség mértékének csökkentése is megoldható.

Az Egyesült Államokban az elmúlt időszak negatív gazdasági hatásainak következtében a hentesáruk megemelkedett bolti árát és az ezzel párhuzamosan csökkenő termelői bevételeket az élelmiszerértékesítési-szerkezet megerősítésével kezelné a jogszabály. Az új és a már meglévő húsfeldolgozó-kapacitás bővítése kölcsönökön keresztül valósulhatna meg. Az így megnövelt teljesítmény - a törvény indoklása szerint - képes lehet enyhíteni az értékesítési láncot terhelő nehézségeket, és több lehetőséget biztosíthat a termelők számára, hogy megfelelő áron értékesíthessék szarvasmarháikat.

Bár a törvény rendelkezései bizonyos mértékben hozzájárulhatnak a fogyasztói árak mérsékléséhez, ennek ellenére nem nyújtanak olyan közvetlen védelmet a fogyasztóknak, mint a hazánkban bevezetett intézkedések. Ugyanis a drasztikus mértékben megnövekedett élelmiszer- és üzemanyagárakat Magyarország polgári-nemzeti kormánya az egyéb, amerikai megoldásokhoz hasonló intézkedéseken túlmenően, az élelmiszerárstoppal és a benzinárstoppal is kezeli, ennek köszönhetően pedig a magyar háztartások a lehető leghatékonyabb védelemben részesülhetnek.


Dr. Ifj. Lomnici Zoltán
Dr. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász

A gazdaság kifehérítését is szolgálják a nemzeti kormányok alatt bevezetett adószabályok

Magyarország a rendszerváltáskor felszabadult a szovjet elnyomás és a kommunista diktatúra alól, az alkotmányosság terén hazánk szignifikáns átalakuláson esett keresztül, a gazdasági fellendülés azonban még váratott magára.

A kapitalizmustól és a szabad piaci versenytől várt jelentős gazdasági növekedés csak az 1990-es évek végén következett be. Az első Orbán-kormány (1998-2002) alatt a GDP éves növekedése már átlagosan 4,4 százalék volt, a munkanélküliség 2001-re 6 százalék alá csökkent. Az ország nemzeti érdek és szempontok mentén történő irányítása, valamint a munka alapú társadalom kiépítésének folyamata 2002 áprilisában megszakadt, és a nyolc éven át tartó MSZP-SZDSZ kormányzást a gazdasági és társadalmi züllés jellemezte. A munkanélküliség már 2004-ben megközelítette a 8 százalékot, 2010-ben pedig egy 10,8 százalékos munkanélküliségi rátával rendelkező ország vezetését kellett átvennie a második Orbán-kormánynak. A Gyurcsány-érában az évi átlagos GDP-növekedés 1,8 százalék volt, míg a V4-országokban ugyanazon időszakban 3-5,5 százalék, azonban a közel 2 százalékos gazdasági „erősödést” a lakosság nem érzékelhette, ugyanis a reálbérek 2006-tól folyamatosan csökkentek, ez a tendencia pedig csak 2010-ben ért véget.

Miután a Fidesz-KDNP pártszövetség 2010 áprilisában az országgyűlési választásokon kétharmados parlamenti többséget szerzett, az felálló polgári kormány feladata volt a nemzetpolitikai kérdések rendezése mellett a gazdaság talpra állítása és megerősítése is. Utóbbi megvalósításának egyik eszköze a gazdaság kifehérítése, amelynek pozitív hatását számos gazdasági indikátor bizonyíthatja. A gazdaságfehérítés eredményei közül az adóteher csökkenése és ezzel szerencsés kombinációban az adóbevételek növekedése, a versenyképesség és az adómorál szintjének emelkedésére gyakorolt hatás a legjelentősebb. Magyarországon az adóterhek csökkentésének és a gazdaság fehérítésének pozitív példája figyelhető meg. Az elmúlt évekre jellemző, hogy a gazdaság fehérítése kiemelt célja a kormánynak, és ennek érdekében számos intézkedést vezettek be. A megtett lépések több csatornán keresztül igyekeztek a rejtett gazdaságot visszaszorítani. A lebukás valószínűségét és az adóhatósági ellenőrzések hatékonyságát javító intézkedések döntően a vállalati bevételek eltitkolásának megakadályozására fókuszáltak, mivel a bevételeltitkolás visszaszorítása maga után vonhatja a további csalási formák (nyereség- és béreltitkolás) visszaszorulását is. Ezen intézkedések közül kiemelendő az online pénztárgépek bevezetése, az adóregisztrációs eljárás, a vállalkozások közötti készpénzforgalom korlátozása és a 2 millió forintos értékhatár feletti számlák esetében bevezetett számlaösszesítő.

A jelentős gazdasági növekedés eléréséhez a teljes adószerkezetet át kellett alakítani, ugyanis a baloldali kormányok alatt hatályos adószabályok nem hatottak ösztönzőleg a munkavállalásra és a munkahelyteremtésre, mivel a munkából származó jövedelmek kimagasló adóterheket viseltek. „A legálisan és teljes fizetésükkel bejelentett dolgozók esetében a 2010 előtti magyar adószabályozás az egyik legmagasabb terheléssel járó és a legprogresszívebb adórendszer volt a régióban és jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy a magyar munkaerő-piaci aktivitási ráta a legalacsonyabbak közé süllyedt az EU-ban.” A magas elvonási szint munkáltatói és munkavállalói oldalon is adóelkerülésre sarkallja az arra hajlamos munkapiaci szereplőket, ami egzisztenciális veszélyt jelent az alkalmazottaknak, és komoly bevételkiesést az államnak. Az elmúlt 12 év gazdaságpolitikai alapelvei meghatározták az adórendszer átalakításának irányát is. A legfontosabb – adózást is érintő – princípiumok: költségvetési konszolidáció, a családok erősítése és a gyermekvállalás támogatása, a fogyasztási és forgalmi adók szerepének növelése, és ezzel párhuzamosan a személyi jövedelemadó (továbbiakban: szja) egykulcsosra módosítása és 15 százalékon történő meghatározása (esszenciális változást hozva a Gyurcsány-korszak után, amikor az átlagjövedelem felett keresők szja-terhei elérték a 40 százalékot). Utóbbi döntés mögött elvi okok húzódnak meg, miszerint az emberek maguk dönthessék el, mire költenek és ezáltal mennyit adóznak, hiszen az szja befizetése nem kedv kérdése, míg az, hogy a munkavállaló milyen javakat vásárol magának, és ezáltal mennyi általános forgalmi adót (továbbiakban: áfa) fizet, igen. Továbbá, az szját sokkal könnyebben el lehet csalni, mint az áfát egy bolti fizetés során, vagyis a kormány ezen paradigmaváltással egyszerre adott nagyobb döntési szabadságot az emberek kezébe (több vagyon fölött rendelkezhetnek, ha kevesebb az szja), és növelte az államkassza bevételeit. A gazdaság erősödésének egyértelmű előfeltétele volt a külföldi befektetők Magyarországra vonzása és az fdi (foreign direct investment, közvetlen külföldi tőkebefektetés) növelése. A jól képzett és Nyugat-Európához képest olcsóbb munkaerő mellett ösztönzőleg hatott a beruházásokra a társasági adó 9 százalékra mérséklése. Nem elhanyagolható az a tény sem, hogy a Fidesz-KDNP kormányok deklaráltan célul tűzték ki az adóalapok szélesítését, ami magába foglalja a rejtett gazdaság visszaszorítását, vagy más kifejezéssel: a gazdaság kifehérítését.

Mindezen reformok megvalósítása érdekében számos jogszabályt alkottak az elmúlt tizenkét évben. A teljesség igénye nélkül, csak a törvényi szintet számba véve, ezek a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló 2010. évi CXXII. törvény (továbbiakban: NAV tv.), a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról szóló 2012. évi CXLVII. törvény (továbbiakban: KATA/KIVA), a jövedéki adóról szóló 2016. évi LXVIII. törvény (továbbiakban: Jöt.), az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény (továbbiakban: Art.), a kiskereskedelmi adóról szóló 2020. évi XLV. törvény, valamint a Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény (Stabilitási tv.). A Stabilitási tv. célkitűzései között szerepel az államadósság csökkentése és az államadósság keletkezését és növekedését korlátozó szabályok bevezetése. A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi. C. törvény (továbbiakban: Btk.) – számos releváns jogellenes cselekmény büntetési tételének a szigorítása mellett – bevezette a korrupciós bűncselekmények büntetőjogi kategóriáját (Btk. XXVII. fejezet), amely az államigazgatási szervek integritásirányítási rendszeréről és az érdekérvényesítők fogadásának rendjéről szóló 50/2013. (II.25.) Korm. rendelettel karöltve hozzájárult a korrupció visszaszorításához. A polgári kormány 2015 óta számos Nemzeti Korrupcióellenes Programot fogadott el, jelenleg pedig a 2020-2022 közötti időszakra szóló középtávú Nemzeti Korrupcióellenes Stratégia, valamint az ahhoz kapcsolódó intézkedési terv elfogadásáról szóló 1328/2020. (VI. 19) Korm. határozat végrehajtása zajlik.

Az új szemléletben szervezett gazdaság, a végrehajtott adóreformok, valamint az adóelkerülés és a korrupció minimalizálását célul tűző kormányzati intézkedések eredményei elvitathatatlanok. Az elmúlt bő tíz évben jóval átláthatóbb és fegyelmezettebb az állam működése, valamint a közpénzek és az uniós források felhasználása, illetve a közbeszerzési rendszer. Ez pedig abban mutatkozik meg, hogy a pénzügyi stabilitásunk szignifikáns növekedést mutat, a magyar gazdaság rendre az európai uniós átlag fölött teljesít, a költségvetés jóval stabilabb, az államadósság pedig konstans csökken. Az ország nemzetközi szinten is remekül teljesít: a magyar ügyészség az uniós átlagot lényegesen meghaladó mértékben, az OLAF által kezdeményezett ügyek 67 százalékában emelt vádat 2020-ban, míg az EU-s átlag csupán 37 százalék volt. A kormány gazdaságfehérítő intézkedéseinek köszönhetően, a 2013-as 21 százalékos szintről 2019-re történelmi szintre, 6,6 százalékra csökkent az adóelkerülés hazánkban – megelőzve ezzel Ausztriát és Dániát is. E téren elért eredményeinket még a Magyarországgal szemben alapvetően rendkívül kritikus Európai Bizottság (továbbiakban: EB) is elismerte. Fontos fordulópontnak 2014. tekinthető, amikor a kormány elindította a gazdaságfehérítés online korszakát, ekkortól vált ugyanis kötelezővé az online pénztárgép használata. Az adózás terén mutatkozó digitális innovációk eredményeként szignifikánsan nőtt az adófizetési hajlandóság és kiemelkedő mértékben fehéredett a magyar gazdaság. 2015-ben startolt az elektronikus közútiáruforgalom-ellenőrző rendszer, majd 2018 júliusától bevezették az online számlázást, ami még tovább szűkített az adóelkerülés lehetőségét keresők mozgásterét. Az EB felmérése szerint, 2014 és 2016 között 530 milliárd forinttal több bevételt könyvelhetett el a költségvetés az online pénztárgépek és más, az adóbeszedés hatékonyságát javító intézkedések végett, mint az azt megelőző ugyanilyen hosszú periódus alatt. A korrupcióellenes intézkedések, a racionális adóztatás és az ésszerű gazdaságpolitika nyomán, a gazdaságunk 2021-ben 7,1 százalékkal nőtt, ezzel a magyar gazdaságtörténet legnagyobb éves növekedését produkálva. A 2010-ben még közel 11 százalékos munkanélküliségi ráta 2017-re már 4 százalékra csökkent, jelenleg pedig gyakorlatilag megvalósul a teljes foglalkoztatottság, az elmúlt négy évben egyértelmű munkaerőhiány jelentkezik. A nemzeti kormány gazdaságpolitikájának abszolút sikerét pedig az mutatja, hogy 2005-höz képes 6.458 milliárd forintról úgy tudták 14.629 milliárd forintra duzzasztani az éves adóbevételeket, hogy közben nem alkalmaztak megszorításokat (szemben a baloldali modus operandival), a lakosság életszínvonala pedig folyamatosan nőtt: a reálbérek jelenleg 54 százalékkal magasabbak, mint 2010-ben.


Dr. Ifj. Lomnici Zoltán
Dr. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász

A látnok Tisza – 110 éve vitte keresztül a véderőtörvény megszavazását

1912. máj. 22-én, miután Tisza Istvánt a képviselőház elnökévé választották, már a következő napon a korszak legnagyobb, „vérvörös csütörtökként” elhíresült munkásmozgalmi megmozdulásával nézett szembe. Ezt követően június 4-én – bírálói szerint önkényesen – elfogadtatta a véderőtörvényt, majd ezt követően eltávolíttatta a lázadozó ellenzéki képviselőket.

Több mint száz éve, 1918. október 31-én gyilkolták meg Hermina úti villájában gróf Tisza István egykori miniszterelnököt, aki kétszer viselte hazája kormányfői tisztségét (1903-1905, illetve 1913-1917 között). A meggyőződésesen nemzeti érzésű, határozott és markáns konzervatív politikus pályája és két kormányfői ciklusa alatt kíméletlenül fellépett a bomlasztó szellemű ellenzéki obstrukcióval szemben, s ha kellett, az ellenzékkel szemben védte hazája érdekét. Az általában jó megérzésű Tisza 1914-ben, az első világháború kitörésekor feladta kezdeti ellenkezését, és a háború mellett foglalt állást. Az elhúzódó háborúban egyre növekvő, tömeges elégedetlenség, csalódottság és a hátországban zajló folytonos politikai aknamunka eredményeként különösen a városi tömegek számára véres harc megtestesítője lett, akit minden nyomorúságért és a háború embertelen arcáért is felelőssé lehetett tenni.

Tisza Pesten született 1861-ben. A Tiszák eredetileg címtelen, kálvinista dzsentricsaládból származtak, édesanyja, Degenfeld-Schomburg Ilona azonban magyar-német arisztokrata volt Baden-Württembergből. Családi származása jól összegzi a régi magyar történelem sokszor külső (nemesi) szálakkal is vegyített sokszínűségét, fordulatosságát. 1887 óta, 26 éves korától tagja óta volt a magyar parlamentnek, és rengeteg lehetősége nyílt megtapasztalni egyrészt az öregedő császár elszánt, makacs hajthatatlanságát, másrészt megismerni azt a tényt, hogy a szélsőségesek „forradalmias” szelleme könnyen zsákutcába vezethet. Ő maga is támogatta a kiegyezést, s elszánt konzervatívként a fejlődés ugyanolyan elszánt támogatója lett, de a fejlődést csak a stabil alapok megtartásával tudta támogatni. Ezért elutasította a nagy földbirtokok felbomlását, sőt bizonyos politikai reformjavaslatokat is, így például a szavazati jog bizonyos alapokon (például a frontharcos katonák részére) történő kiterjesztését. Nem akart politikai instabilitást, a magyar szupremácia elvéhez végig ragaszkodott. 1893-as híres nagyváradi beszéde ugyanakkor jól jelzi ilyen irányú gondolatai összetettségét és logikusságát: ő a magyar jövő és a jogtisztelet összhangját emelte ki felszólalásában, a sovinizmussal pedig mindig szembeszállt. „A(z erdélyi) romántól ne azt várjuk, hogy renegát legyen, hanem hogy jó román és jó magyar hazafi egy személyben” – mondta egyszer. Létérdeknek tekintette az erős közös hadsereget, a modern hadifejlesztések híve volt, és e tekintetben az ellenzékkel is vállalta a küzdelmet.

1912-ben szavazásra tette fel a véderőtörvényt, amit a többség el is fogadott. Előzmény, hogy az 1848. évi házszabályokra hivatkozva, több ízben is a rendőrséggel vezettette ki a dühöngő, lármázó ellenzéki képviselőket. Június 4-én Tisza a véderőtörvényt elfogadtatta, a képviselőket pedig karhatalommal kivezettette.

A normaszöveg alapján – amely a véderőről szóló 1912. évi XXX. törvénycikk megnevezéssel került elfogadásra – hadkötelezettség általános és azt minden állampolgárnak személyesen, e törvény rendelkezései szerint kell teljesítenie. A hadkötelezettség magában foglalja: az állítási kötelezettséget, a szolgálati kötelezettséget és a népfölkelési kötelezettséget. A 4. § szerint a honvédség háború idejében a közös haderő támogatására és a belvédelemre, béke idejében pedig a belső rend és biztosság fenntartására is van hivatva.

A következmények gyorsak és kíméletlenek voltak. Kovács Gyula, az elsők között kitiltott képviselők egyike erre pár nappal később, az egyik karzatról leugorva „Van még itt egy ellenzéki!” felkiáltással revolvert rántott, és háromszor Tiszára lőtt. A merényletet – összesen élete folyamán többet – Tisza szerencsésen túlélte.

A gazdasági ügyekben modernizáló lett, aki ösztönözte és támogatta az iparosodást, és ebben a tekintetben ellenezte az antiszemitizmust, amelyről azért is félt, mert az szerinte veszélybe sodorhatja Magyarország gazdasági fejlődését. A magyar politikai vezetők közül Tisza volt a dualizmusés az osztrák partnerségtalán ragaszkodóbb támogatója.

Tisza saját szerepmodelljét Otto von Bismarckban látta. Közgazdászként követte az angol történeti közgazdasági iskola alapvető fogalmait, s ügyvédként és társadalomtudósként, Tisza kedvelte, tanulmányozta Anglia társadalmi és politikai fejlődését, amelyet a fejlődés „ideális módjának” tartott. Sok tekintetben talán a legmodernebb, legszélesebb látókörű konzervatív hazafi volt.

A magyar miniszterelnök 1914-ben az összbirodalmi érdekek szempontjából elhibázottnak érzete a hadüzenetet, ugyanis úgy gondolta, a dualista állam nem készült fel eléggé ahhoz, hogy gyors és eredményes háborút vívhasson ellenfelei ellen, emellett pedig – szinte látnokként megmondva – kételkedett a négyes szövetség másik két tagjának, Olaszországnak és Romániának a szövetségesi hűségében is. (Igaza lett: Olaszország 1915-ben, majd Románia 1916-ban az antant oldalán lépett be a háborúba, jórészt területi ambícióik miatt.)

Tisza István 1917. május 23-án még tekintéllyel, arcvesztés nélkül tudott távozni második miniszterelnöki pozíciójából, hiszen meghatározó szereplője maradt a hazai közéleti arénának. Ezt 1918. október 17-én, alig két héttel halála előtt elmondott híres országgyűlési beszéde is jelezte: ekkor tette nevezetes kijelentését, miszerint: „ezt a háborút elvesztettük”. Igazi, reálpolitikusi nagysága pont élete alkonyán érte el a legmagasabb fokot. Tisza ugyanakkor némileg alulértékelte az október 28-án kirobbanó őszirózsás forradalmat előkészítő társadalmi és politikai erőket, és életének talán legsúlyosabb tévedése végül az életébe is került.

Tisza méltatói szerint bátor maradt utolsó pillanatáig: minden fenyegetés és tanács ellenére a forradalom napjaiban is Budapesten maradt, és így önkéntelenül is a tragikus, hősi halált választotta. A közhangulat nyomán október 31-én fegyveresek – valószínűleg hazatért frontkatonák – egy csoportja elszánta magát a többedik gyilkossági kísérlet végrehajtására, és a délután során Tisza Hermina úti villájához hajtott.

Az őszirózsás forradalom napján lőtték agyon az 57 éves Tiszát otthonában, a Róheim-villában. A merénylet szervezettségére utal, hogy a villa őrzésére eredetileg kirendelt és egy detektív-főfelügyelő parancsnoksága alatt álló rendőrök korábban telefonon parancsot kaptak az épület azonnali elhagyására, miután ők telefonon a váltásukra érkező csapat késlekedése felől érdeklődtek. Kutatások nem zárják ki annak a lehetőségét sem, hogy a merénylet elkövetői nem magyar, hanem a hadseregben szolgáló délszláv nemzetiségű katonák voltak, illetve hogy a gyilkossághoz köze lehetett Tisza azon törekvésének, hogy a nemzetiségeket a Monarchia keretein belül tartsa. A Károlyi Mihály-kormány alatt az államrendőrség nyomozást indított a gyilkosság körülményeinek tisztázására és elkövetőinek felderítésére, de ez sikertelen maradt. Máig rejtély övezi a Monarchia egyik legnagyobb politikusa halálának körülményeit.


Dr. Ifj. Lomnici Zoltán
Dr. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász

Izrael szuverén és ez felelős döntéseinél is tetten érthető

A nemzetállami törvény (hivatalos megnevezéssel „Alaptörvény: Izrael – A zsidó nép nemzeti állama”) azzal a céllal született meg 2018-ban, a 2015-től 2020-ig hivatalban lévő negyedik Netanjahu-kormány idején, hogy alkotmányosan megalapozza Izrael állam zsidó jellegét, és hogy jogilag kötelező erejűen deklarálja a zsidó állam nemzeti értékeit. Izrael egyik alapvető törvényeként az ország alkotmányának részét képezi, Izraelnek ugyanis nincs alkotmánya: ehelyett alapvető törvényei vannak, amelyek alkotmányos státusszal rendelkeznek.

A törvény kimondja, hogy Izrael a „zsidó nép nemzeti otthona”, az egyesült Jeruzsálem pedig a főváros. Rögzíti azt is, hogy Izraelben a héber az egyetlen nemzeti nyelv, míg az arab nyelvet – amely addig másik hivatalos nyelv volt – különleges státusszal ismerte el az új jogszabály. A törvény hangsúlyozza azt is, hogy a zsidó telepek Izraelben a nemzetállam érdekei.

A nemzetállami törvényt Avi Dichter (a Likud párt színeiben) és más törvényhozási képviselők terjesztették elő, és a Knesszet 2018. július 19-én nyolcórás vita után, 62 igen szavazattal, 55 nem ellenében, 2 tartózkodás mellett elfogadta. Annyit érdemes megemlíteni, hogy mindezt évekig tartó vita előzte meg; Avi Dichter 2011-ben nyújtotta be először a jogalkotási javaslatot.

A nemzetállami identitást gyengíteni szándékozó EU vezetői részéről is érte kritika a törvényt. Például Federica Mogherini (az Unió akkori külpolitikai főképviselőjének) szóvivője útján az EU aggodalmát fejezte ki a jogszabállyal kapcsolatban, és azt ígérte, „kommunikálni fog az izraeli hatóságokkal”, továbbá a nyugati baloldal véleménye által is megtámogatottan, a kétállami megoldás lehetőségét vetette fel Izrael számára.

A nemzetállami törvény azonban nem a kisebbségek ellen szól, hanem az illegális bevándorlás megakadályozására szolgál. Vagyis a törvényt nem az arabokkal szemben, hanem az afrikai menekültek Izraelbe való illegális belépésének akadályozására (is) hozták. Netanjahu azt is világossá tette, hogy a törvény nem szünteti meg az arab nyelv használatát, „annak ellenére, hogy Izraelben a héber nyelv a hivatalos nyelv, de nem az arab nyelv rovására”.

Avigdor Liberman, a Bennett–Lapid-kormány pénzügyminisztere nemrégiben mégis a törvény módosítását kezdeményezte, annak egyes „ellentmondásai” miatt. Például előbb említetten, többen kritizálják a jogszabályt, miszerint „diszkriminálja” a kisebbségeket, és különösen a drúz állampolgárokat, akik közül sokan vezető beosztásban szolgálnak az izraeli hadseregben és más állami szerveknél. Ayelet Shaked belügyminiszter viszont azt nyilatkozta, hogy a Yamina – az összesen nyolc pártból álló izraeli kormányt vezető Naftali Bennett miniszterelnök pártja – megvétózza a nemzetállami törvény módosítását.

A törvény első szakasza Izraelt a zsidó nép történelmi hazájaként határozza meg, amelyben a zsidó nép számára biztosított a nemzeti önrendelkezés joga. Ez a törvényi kitétel azonban nem kirekeszt, mivel nem jelenti a judaizmus vallási és etnikai elemeinek figyelmen kívül hagyását, ugyanakkor a nemzetállami törvény legfőbb célként az önálló államiság legitimációját kívánja hangsúlyozni, ez pedig minden nemzeti önmegértés velejárója és fontos eleme.

A szuverén zsidó állam tehát egy nacionalista entitás, amely képviselni hivatott a zsidó nép ügyét a nemzetközi kapcsolatokban, és amely a szuverenitás eszméjén alapul. Az állam mint szuverén léte iránt hosszú ideje elkötelezett a nemzetközi zsidó közgondolkodás, különösen a második világháború és a holokauszt óta. Mindez fontos szellemi alapja a 2018-ban elfogadott törvénynek.

Izrael politikai nemzetként való felfogása, értelmezése abból is ered, hogy a sokszínű zsidóság önmagán kezdte megvalósítani a közös identitás kialakításának hosszú, fáradságos folyamatát, ehhez pedig a társadalmi változás áldozatait is vállalta. A diaszpórából Izraelbe vándorló zsidók hamar a diaszpóra (gálut) levetésében találták meg saját útjukat, a többségi izraeli kultúrához való asszimiláció keresésével – azzal a szilárd céllal, hogy a zsidó állam és nemzet egészéhez, egy közös önazonosság kialakulásához ők maguk is hozzájárulhassanak.

Ez államnemzet-felfogásnak is nevezhető, amely fontos szellemi alapja volt a 18. század végén Nyugat-Európában kialakult modern nemzetállam-koncepciónak is. Az izraeli zsidóság, mint államnemzet úgy is felfogható, hogy a zsidó nép (politikai) nemzetként saját államában jelenik meg, maga testesíti meg a zsidó államot. Ernest Renan francia történész szavaival: „A nemzet egy állandóan folyó népszavazás”, amelyben a többségi népakarat által nyerhet megerősítést az ilyen nemzeti szellemű törvényhozás, és fordítva (törvényalkotás útján): erről szólt a negyedik Netanjahu-kormány idején elfogadott alkotmányos erejű törvény is.

Ehhez tartozik, hogy Izrael belső szuverenitásának alkotmányos ereje abban fejeződik ki, hogy a nemzeti-társadalmi viszonyokat rendezni és alakítani képes, és szilárd hatalmi erővel a társadalmi együttélést irányító funkciója van – egy elsősorban zsidó, kisebbrészt viszont arab népességű államon belül. Egy katonásan szervezett társadalom rendjét, és ennek alapjaként identitását kell megteremtenie és fenntartania, hogy az állam később is érvényre juttathassa, és eredményesen alkalmazhassa a főhatalmát.

Az államalkotó zsidó nép politikai sorsközösséget és természetesen egy kulturális közösséget is alkot, azonban – rendkívül speciális helyzetéből és az állam geneziséből adódóan – nem szükséges inkább és ténylegesen nemzetállamnak lennie, mint inkább erős államnemzetnek. Ezt Nyugaton sokan nem fogadják el, és erősen túlzó érveik között olyanok is szerepelnek, amelyek Izraelt apartheid-, vagyis faji elkülönítésen alapuló államnak állítják be, egy elnyomó zsidó összetartás képét sugallva. Pedig 2018-ban Benjamin Netanjahu akkori kormányfő világosan kimondta: az állampolgári jogok soha nem sérülhetnek az izraeli demokráciában, de az államalkotó társadalmi többségnek joga van dönteni, és a többség képviseletében ezzel élt is akkor a törvényhozó. Ma pedig ez a szilárd nemzeti öntudat szolgáltatja Izrael létezésének legfőbb alapját. Az állam szuverenitása, illetve önállósága döntéseiben is megmutatkozik.  Sokan e körben értelmezik, hogy a nyugati liberálisok folyamatos nyomása ellenére Izrael elutasította az Egyesült Államok azon kérését, hogy járuljon hozzá ahhoz, hogy Németország Spike páncéltörő rakétákat küldjön Ukrajnába, illetve Oroszország februári ukrajnai inváziója óta Izrael semleges álláspontra helyezkedik, és nem volt hajlandó fegyvereket szállítani Ukrajnának. 


Negyedik Netanjahu-kormány: 2015. május 14. – 2020. május 17.

Ötödik Netanjahu-kormány (vagy Netanjahu-Gantz-kormány): 2020. május 17. – 2021. június 13.

Bennett–Lapid-kormány: 2021. június 13-ától.


Dr. Ifj. Lomnici Zoltán
Dr. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász

Csak blöffölnek Brüsszelben a vétó eltörlésével? Az uniós szerződések megváltoztatása és a nemzetállamok konszenzusának szerepe

I. Alapító Szerződések módosítása

Az Európai Unióban a közösségi Szerződések (alapító szerződések) csak a kifejezetten erre irányuló eljárás keretében módosíthatók, ahogyan azt az Európai Bíróság 1976-ban kimondta (a Defrenne-ügyben). A luxembourgi testület ezt a megállapítást később kiegészítette azzal, hogy a Szerződések „értelmezési eszközeiként” szolgálhatnak olyan eszközök, mint a Szerződéshez csatolt nyilatkozat vagy az állam- vagy kormányfők határozata, amelyek célja bizonyos rendelkezések tisztázása (Rottmann-ügy, 2010).

Az EU-Szerződések módosítása kétféleképpen történhet meg az Európai Unióról szóló Szerződés (EUSZ) 48. cikk (1) bekezdése alapján. Így megkülönböztetünk ún. rendes felülvizsgálati eljárást, valamint egyszerűsített felülvizsgálati eljárást.

A rendes felülvizsgálati eljárásra kulcsfontosságú módosításoknál van szükség, illetve akkor, amikor a módosítások a közösségi hatásköröket bővítik, ezekre ugyanis csak kormányközi konszenzussal útján kerülhet sor. Ezzel szemben az egyszerűsített módosítási eljárás kisebb jelentőségű kérdésekben tesz lehetővé változtatásokat, továbbá az Unió belső politikáinak és tevékenységeinek olyan kiigazításánál, amely egyben nem jelenti az EU-ra ruházott hatáskörök bővítését.

A Szerződések rendes felülvizsgálati eljárás keretében történő módosítása esetén össze kell hívni az Európai Konventet. A Konvent: alkalomszerűen összehívott nemzetközi konferencia egyes alapvető fontosságú kérdések megvitatására, és a megfelelő döntések előkészítésére az EU keretein belül.

Rendes felülvizsgálatnál bármely tagállam kormánya, az Európai Parlament vagy a Bizottság javaslatot nyújthat be a Tanácsnak a Szerződések módosítására, és e javaslatok többek közt irányulhatnak a korábban EU-ra ruházott hatáskörök bővítésére vagy szűkítésére. A javaslatot a Tanács továbbítja az Európai Tanács részére, és arról értesíti a nemzeti parlamenteket [EUSZ 48. cikk (2) bekezdés]. Ha az Európai Tanács a Parlamenttel és a Bizottsággal folytatott konzultációt követően, egyszerű többséggel a javasolt módosítások megvitatását támogatja, ezt követően az Európai Tanács elnöke a nemzeti parlamentek képviselőiből, az állam-, illetve kormányfők képviselőiből, valamint az Európai Parlament és a Bizottság képviselőiből álló Konventet hív össze [EUSZ 48. cikk (3) bekezdés]. Monetáris területet érintő intézményi módosításoknál rajtuk kívül az Európai Központi Bankkal is konzultálni szükséges. A Konvent vizsgálja meg a Szerződéseket érintő módosítási javaslatokat, és konszenzussal ajánlásokat fogadhat el a nemzeti kormányai képviselőiből álló konferencia számára [EUSZ 48. cikk (3) bekezdés].

Kisebb jelentőségű ügyekben Konvent összehívása nélkül is módosítani lehet a Szerződéseket. Ilyen esetben az Európai Tanács (a kormány és államfők testülete) a Parlament egyetértését követően egyszerű többséggel dönt a Konvent összehívásának mellőzéséről, és az Európai Tanács határozza meg egy, a tagállamok kormányai képviselőinek részvételével tartandó kormányközi konferencia mandátumát [EUSZ 48. cikk (3) bekezdés]. Vagyis ilyenkor nem a Tanács elnöke hívja össze azt, hogy – mint a klasszikus felülvizsgálatnál – közös megegyezéssel meghatározzák a Szerződések módosításait [EUSZ 48. cikk (4) bekezdés]. Az elfogadott módosítás mindkét fajta eljárásban csak azt követően lép hatályba, hogy azt – alkotmányos követelményeinek megfelelően – valamennyi tagállam megerősítette [EUSZ 48. cikk (4) bekezdés].

A Tanács a következő négy mód egyikén hoz döntéseket: szigorú egyhangú döntéssel, mind a 27 nemzeti kormány között; konszenzussal, a laza egyhangúság egy formájaként, amelyet néha a kisebbség konstruktív tartózkodása is elősegít; tagjainak egyszerű többségével; vagy minősített többségi szavazással.

A minősített többségi szavazásnak két típusa van: az első a tagállamok 55%-os küszöbértékét írja elő, amely a lakosság 65%-át fedi le; a másodiknál – „szuper minősített többség” vagy „kettős többség” néven – a tagállamok 72%-ára van szükség. Legalább négy állam blokkoló kisebbségként felfüggesztheti a minősített többségi szavazást, és az adott ügyet az Európai Tanács elé terjesztheti további megvitatásra.

II. A Római Szerződés módosítása föderális tendenciákkal – az 1966-os krízis

Az alapító Római Szerződés mind az öt felülvizsgálata – Egységes Európai Okmány, Maastricht, Amszterdam, Nizza, Lisszabon – kiterjesztette a minősített többséggel meghozható döntések számát, és csökkentette a nemzeti vétó hatályát.

Már az 1986-ban aláírt Egységes Európai Okmánnyal akként kívánták módosítani a Római Szerződést, hogy azzal minél inkább kiteljesítsék a belső piacot, továbbá csökkenteni akarták azoknak a szakpolitikai területeknek a számát, amelyeknél egyhangúságra volt szükség a jogszabályok elfogadásához.

Voltak esetek az Unió történetében, amikor – az egyhangúság hiánya miatt – az EU-tagállamok egy bizonyos körén belül született külön szerződés. Az 1985-ös, illetve az 1990-es Schengeni Szerződést és Egyezményt ily módon fogadták el, de ezt követően az Amszterdami Szerződés mégis beépítette az uniós jogba, és a szerződést alá nem írt többi tagállam kimaradási lehetőséget (opt-out) kapott a végrehajtás alól.

1966-ban „egyhangúsági válság” alakult ki a Tanácson belüli szavazási eljárások során, ugyanis már ekkor – egyes területeken – az egyhangú döntéshozatalra vonatkozó szabályt a minősített többségi szavazás akarták felváltani. De Gaulle elnök Franciaországa markánsan kifogásolt számos bizottsági javaslatot, például a közös agrárpolitika finanszírozása kapcsán, ezért a franciák nem jelentek meg a fontosabb üléseken (ez volt az „üres székek” politikája). Végül a luxemburgi kompromisszum keretében rendezték ezt a vitát, amely kimondta, hogy ha egy vagy több tagállam alapvető érdeke forog kockán, a Tanács tagjai a kölcsönös érdekek mentén kötelesek egy konszenzusos megoldásra törekedni az uniós viták során (ez úgy is mondható, hogy a nemzetállami álláspontokat lehetőség szerint figyelembe kell venni).

Az alapító szerződések legutóbbi módosításaként, a 2009-ben hatályba lépett Lisszaboni Szerződés növelte azon szakpolitikai területek számát, amelyekre a Tanács minősített többségi szavazása vonatkozik (ez lényegében vétójog-gyengítést jelentett). Mindezek a folyamatok a közösség föderalizálásának irányába mutató lépésekként is értelmezhetők.

Ugyanakkor korlátozott számban, de egyes érzékenynek számító szakpolitikai területeken továbbra is egyhangú szavazás szükséges: így az adózásnál; a szociális biztonság vagy szociális védelem területén; új uniós tagállamok csatlakozásánál; a közös kül- és biztonságpolitika kereteinél, beleértve a közös biztonság- és védelempolitikát; továbbá az operatív rendőrségi együttműködésnél a tagállamok között.

III. A vétó mint a nemzetállam eszköze

A szavazások egyhangúságának megakadályozására hivatott vétó eszköz és hatalom arra, hogy valamely tagállam egyoldalúan megakadályozzon egy hivatalos aktust, általában döntés vagy jogszabály hatályba léptetését.

Az európai vétóhagyomány egyik legmarkánsabb példája az volt, amikor 1963-ban De Gaulle francia államfő megvétózta Nagy-Britannia csatlakozását az Európai Gazdasági Közösséghez, ugyanis hiányolta a szükséges politikai akaratot a brit vezetésből ahhoz, hogy az ország „egy erős Európa” része legyen. Négy évvel később De Gaulle megvétózta az Egyesült Királyság második csatlakozási kísérletét is.

Egy másik, energiaügyi példa: 2002 márciusában a Tanács gazdasági-pénzügyi formációjának (ECOFIN Tanács) ülésén Franciaország megvétózta a villamosenergia- és gázpiacok háztartások előtti megnyitására irányuló javaslatot (bár valamennyi tagállam elfogadta azt a határozatot, amely későbbre ütemtervet határoz meg az energiapiac kereskedelmi felhasználók számára történő liberalizációjára).

Az uniós bővítés elleni vétók példája volt, hogy 2008 decemberében Szlovénia blokkolta a csatlakozási tárgyalásokat Horvátországgal a két állam közötti határvita miatt (a horvátok végül 2013-ban csatlakoztak az EU-hoz).

Az Európán kívüli gazdasági nagyhatalmak kapcsán is mutatkoztak nézetkülönbségek. Például 2016 áprilisában Nagy-Britannia blokkolta a kínai acélvám emelésére tett uniós javaslatot, amely – a hivatalos álláspont szerint – megvédhette volna az európai ipart az olcsó importtól.

Egy adópolitikai példát említve: 2019 tavaszán a Tanácsban Dánia, Finnország, Írország és Svédország is megvétózta a kezdeményezést a digitális nagyvállalatok megadóztatása érdekében – erről 2020-ban született volna megállapodás a tervek szerint.

2019 októberében, az EU általános ügyekért felelős vezetőinek találkozóján Franciaország megvétózta az EU-tagság megnyitásáról szóló tárgyalásokat Észak-Macedónia és Albánia számára – bár a sokáig ellenző Hollandia részben támogatónak bizonyult –, azzal érvelve, hogy nem szabad kitűzni csatlakozási tanácskozások megindításának időpontját mindaddig, amíg az Európai Unió meg nem újítja a bővítési eljárással kapcsolatos teljes megközelítését.

2020 novemberében, Magyarország és Lengyelország éltek a döntési vétó legitim eszközével az EU költségvetésének jóváhagyásánál egy olyan tervezett záradék miatt, amely a jogosan járó közösségi finanszírozást jogállamisági szempontok betartásához kötötte volna az érintett országok felé. A csomag 750 milliárd eurót tartalmazott, egy Covid utáni helyreállítási alappal. A 27 uniós tagállam brüsszeli nagykövetei végül nem tudták elfogadni a költségvetést, mert a két közép-európai ország vétózott.

A vétójog így jól láthatóan fontos, alapvető befolyásolási eszköz a nemzetállami kormányzatok kezében – fenntartása ezért lényeges uniós érték. A vétójog maga is értelmezhető „főszabály” gyanánt, hiszen jogi biztosítékot nyújt a kisebbségi álláspontot képviselők számára az adott eljárás befejezésére – az új, nem támogatott jogszabály, de adott esetben a többség akarata ellenére hozni kívánt döntés megakadályozására.

A vétójog eltörlését, illetve gyengítését a Szerződésekben elvileg bármely tagállam, valamint az Európai Parlament vagy a Bizottság is kezdeményezheti, azonban – mai tudásunk szerint – a közösségi jogi gyakorlat és keretrendszer alapján ez akár egyetlen tagország nem támogató álláspontjából kifolyólag is, egy sajátos „deadlock” döntési helyzetként nem látszana sikeresen keresztülvihető változtatási szándéknak.


Dr. Ifj. Lomnici Zoltán
Dr. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász

Az amerikai közszolgálati média és a függetlenség mítosza – 2. rész

Az Egyesült Államokban egyre többen aggódnak a választások külső befolyásolása miatt
A sorozat első részében megismerkedhettünk a Public Broadcasting Service, az USA legelterjedtebb közszolgálati televíziós csatornájának történeti hátterével, ideológia alapjaival, és egyes, a PBS liberális és baloldali elfogultságára vonatkozó körülményekkel.

Ezek után nehéz csodálkozni azon, hogy a politikai jobboldal liberálisnak, illetve demokrata elhajlásúnak érzékeli az NPR-t és a PBS-t, a közszolgálati műsorszórás felszíni „semlegessége” ellenére; például hogy „minden dolgot figyelembe vesznek”, mint az „All Things Considered” műsor címében, amely az előbb említett NPR-nek, azaz a legismertebb amerikai közszolgálati rádiónak az egyik kiemelt hírműsora.

A fentiek fényében, a közszolgálati televízió kiegyensúlyozottságával elégedetlen republikánus nézők alighanem átérzik a modern tömegkommunikáció kora előtt élt amerikai elnöknek, Thomas Jeffersonnak a szavait: „Bűnös és zsarnoki dolog, ha valakit arra kényszerítenek, hogy pénzt adjon azoknak a vélemények terjesztéséért, amelyekben nem hisz és irtózik.”

2017-ben, a frissen hivatalba lépett republikánus elnök, Donald Trump meg is ígérte híveinek, hogy megszünteti a közszolgálati műsorszolgáltatás finanszírozását. Álláspontja mögött ott sejthető, hogy bár a kiegyensúlyozott hír- és magazinműsorok gyártása, rendszeres sugárzása (ezáltal a tájékozottabb nyilvánosság megteremtése) indokolhatja az adófizető polgárok általi támogatást és fenntartást, azonban ha a társadalom egy tekintélyes része úgy érzi, hogy a közszolgálati média nem képes ellátni ezt a feladatát, akkor megvonható tőle a támogatás.

Mindazonáltal 2004 óta – minden évben – az amerikai lakosság körében végzett felmérések kimutatták, hogy a PBS-t folyamatosan a megbízhatóbb intézményként tartják számon a nézők a kereskedelmi műsorszóráshoz és a kábeltelevízióhoz, valamint az újságokhoz és a streaming szolgáltatásokhoz képest. Amikor 2021 elején arra kérték az amerikaiakat, hogy értékeljék a befizetett adók hasznosulásának megfelelő voltát az egyes területeken, a PBS-t csak a katonai védelem, valamint az élelmiszer- és gyógyszerbiztonság felügyelete előzte meg.

Ugyanakkor tény az is, hogy egy 2014-es Pew Research Survey (széleskörű kutatás) szerint a PBS közönségének hatvan százaléka következetesen vagy többnyire liberális nézeteket valló személy volt. A közönség további 26 százaléka vegyesnek látta az értékrendszerét, és csak 15 százalékuk mondta magát következetesen vagy többnyire konzervatív szemléletűnek.

Nem véletlen például, hogy egyes független tartalomelemzők (mediafactcheckbias.com) szerint általánosságban elmondható, hogy a NewsHour a téma- és történetválasztás, valamint a műsor hangvétele miatt – „kissé a baloldalnak kedvez”, ha például környezetvédelmi kérdésekről van szó, és ilyen témákban Trump (akkori) elnököt illetően mérsékelten negatív riportokat tett közzé.

Az amerikai lakosság PBS iránti viszonylag pozitív viszonya a nemzeti kohézió iránti igényből is levezethető – vagyis abból, ahogyan az amerikaiak a közszolgálat bizonyos területeihez viszonyulnak a kulturális hasonlóságok és szociálpszichológiai adottságok révén.

 Attitűdről és habitusról beszélünk, amelynek középpontjában a közös alkotmány és jogrendszer, a szövetségi, közszolgálati intézmények iránti tisztelet és összetartó erő áll, amely társadalmi összetartozást segítő patriotizmussal is összefügg. David Webb ismert médiaszemélyiség, a konzervatív Fox News hírcsatorna munkatársa is fontosnak nevezte a nemzeti intézmények iránti lojalitást a nemzeti kohézió tekintetében, ami magyarázhatja a PBS-be vetett, és aziránt megmaradt viszonylag erős lakossági bizalmat is.


Az amerikai közszolgálati média és a függetlenség mítosza – 1. rész

A hetvenes évek elején, nem sokkal az amerikai közszolgálati műsorszolgáltatás (röviden PBS) létrehozása után, egy fiatal, harmincas éveit taposó ügyvéd, bizonyos Antonin Scalia – a szövetségi Legfelsőbb Bíróság későbbi ikonikus tagja – ekként figyelmeztetett: a konzervatívok „jelentős társadalmi következményekkel járó, hosszú távú problémával szembesülnek” majd a kormányzat által finanszírozott, a nagy-britanniai BBC-hez hasonló műsorszórási rendszer kidolgozása révén.

Teljes angol neve Public Broadcasting Service: ez az ország nagy részén elérhető, az USA legelterjedtebb közszolgálati televíziós csatornája. Nem tartozik a négy legnézettebb televíziós hálózat (CBS, NBC, ABC, Fox) tagjai közé.

 A műsoridőt többnyire híradások, oktatóműsorok, dráma- és vígjátéksorozatok ismétlése tölti ki. A szombat reggeli műsorblokk a rajzfilmeket sugárzó PBS Kids, amely szórakoztató, oktató jellegű programokat nyújt a gyerekek számára.

A PBS jórészt a kulturális közszolgálatot testesíti meg, mégpedig egy kulturálisan baloldali vonásokat mutató értékösszesség megjelenítése révén. Ezt a tendenciát csak tovább erősítik a magáncsatornák; itt érdemes megemlíteni a gyerekeknek szóló Nickelodeont, amely már kiskorban megalapozza ezt a fajta szocializációt. 1980 után tört be a köztudatba Ted Turner CNN-je, amely a műholdas technológiával az első világszerte elérhető hírcsatorna lett. 1981-ben indult az MTV (Music TV), amely a zenei világ keltette érzéseken, hangulatokon keresztül – dalszövegek segítségével – ad át gondolatokat, és igyekszik identitást teremteni. A MTV-nek idővel egyre több regionális változata jött létre.

 A PBS közszolgálatisága az elmúlt évtizedek során a külvilág szemében is plurálisnak elismert médiakörnyezetben bontakozott ki, saját tevékenységét a sokszínűség eszményének előtérbe helyezésével kifejtve. Ennek szellemi alapját az 1967. évi amerikai közmédia-törvény (Public Broadcasting Act of 1967) vetette meg az „alternatívát nyújtani” elvárással. A sokszínűség meghirdetése ellenére idővel mégis a kulturális hegemónia nyert mind jobban teret, mégpedig – a mainstream, kulturálisan liberális és baloldali nézőpontok támogatásával szemben – a markánsan konzervatív vagy keresztény szellemű vélemények és álláspontok visszaszorítása, illetve ezek diszkreditálása révén.

 A politikai egyoldalúságra való erős hajlam például az interjúk, debattok alkalmával is jól láthatóan megjelenik. Például a PBS Newshour riportere aszerint viszonyul a vendégeihez, hogy azok mely pártot képviselik; sokkal élénkebb és többször vág közbe, vitatkozóan, ha például a republikánus John Barrasso wyomingi szenátort kérdezi, mint akkor, ha például a New York állambeli demokrata szenátor, Chuck Schumer vagy a szintén demokrata képviselőházi elnök, Nancy Pelosi az interjúalanya.

A konzervatív, republikánus vendégnél nagyobb az esély, hogy egy ponton türelmetlenül félbeszakítja, és egyszerűen nem engedi neki, hogy az illető a maga gondolatmenetét végigvigye, és így válaszoljon a kérdésre, miközben egy demokrata pártinak sokkal több időt hagy erre. Így látszik, hogy az újságíró melyik oldalhoz áll pozitívan, és melyikhez jóval negatívabban. A konzervatív nézők gyakori panasza különböző fórumokon – ha a PBS-ről fejtik ki a véleményüket –, hogy republikánus kormányzatok idején a társadalmi vagy akár földrajzi, fizikai eseményeket (pl. időjárási esemény, faji összecsapások vagy fegyveres konfliktus, nemzetközi diplomáciai helyzetből adódó feszültség) nagyobb valószínűséggel próbálnak visszavezetni a szövetségi adminisztrációra, mint például az Obama-terminusok időszakában. A PBS Newshour közszolgálati televíziós műsorát a kiegyensúlyozottság, a korrekt tudósítások tekintetében tehát számos kritika éri, miközben a műsort részben az adófizetők, a nézők – legyenek bármely párt szimpatizánsai – finanszírozzák.

 Egy másik, hasonló okok miatt gyakran kritizált PBS-program az Amanpour & Company című késő esti, globális ügyekkel foglalkozó interjúsorozat, amelyet Christiane Amanpour vezet, és amely a republikánus irányultságú nézők egy része szerint talán még elfogultabb nézőpontot jelenít meg. Az adásonként egyórás műsorprogramot 2018. szeptember 10-én indította el a PBS, a balliberális CNN International Amanpour című műsorának bővített változataként, a New York-i WNET stúdiók tudósítói által készített interjúkkal kiegészítve.

 Amanpour PBS-programja a 2020-as elnökválasztás előtt teret adott azon elszánt kísérlet szereplőinek, amelynek lényege, hogy michigani kormányzói szinten próbálták demokraták a helyi republikánusokat Trump ellen fordítani, hogy így javítsák esélyeiket a csatatérállamban. Ehhez a közszolgálat asszisztált, míg ugyanakkor soha nem készült interjú republikánussal vagy olyan csoporttal, amely Bidennel szemben igyekezett hasonló törekvéseket megvalósítani.

A NewsHourt az élő adások mellett a riportjai miatt is érték kritikák, így például a PBS 2016 márciusában kommentár nélkül – hírműsorba ágyazottan – adásba került riportja miatt, amely a Donald Trump republikánus jelölt kampányában önkéntesként dolgozó észak-karolinai Tilly család mindennapjait mutatta be olyan módon, hogy rasszistának sejtesse a Trump mögötti támogatók egy részét. A harminchárom éves családtag, Grace Tilly tetoválásait (például kelta kereszttel) igyekeztek manipulálni a nézőket, legalábbis némi bizonytalanság fenntartásával, noha valójában nem rasszista jellegű szimbólumokról volt szó.


A Freedom House jogállamisági jelentése komolytalan – még a The Economist szerint is

A Freedom House (FH) nevű nem-kormányzati szervezet (NGO) legújabb „demokrácia-jelentése” számos hamis állítást fogalmaz meg hazánkkal szemben, így a jogállammal kapcsolatos valós megállapítások helyett inkább politikai támadások szerepelnek a riportban. A jelentés szerint Magyarország nem a hagyományos értelemben vett demokrácia, ezt pedig azzal magyarázzák, hogy „a megválasztott vezetők feladták a liberális demokratikus elvek iránti elkötelezettségüket.” Vagyis, szerintük csak egy liberális vezetésű állam lehet demokratikus. Magyarország Alaptörvényének (továbbiakban: Alaptv.) B) cikk (1) bekezdése azonban leszögezi, hogy Magyarország független, demokratikus jogállam.

A civil szervezet álláspontja az, hogy az április 3-i magyar választás nem volt szabad, sem tisztességes. Az Alaptv. 2. cikk (1) bekezdése, ezzel szemben, deklarálja, hogy az országgyűlési képviselőket a választópolgárok általános és egyenlő választójog alapján, közvetlen és titkos szavazással, a választók akaratának szabad kifejezését biztosító választáson választják. Az országgyűlési képviselők választásáról szóló 2011. évi CCIII. törvény 2. § (1) bekezdése szerint a választójog gyakorlása a választópolgár szabad elhatározásán alapul. A választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény 2. §-a rögzíti a választás alapelveit, melyek között szerepel a választás tisztaságának megóvása. A normatív rendelkezések mellett, az EBESZ is pozitív empíriákról számolt be a magyar választásról szóló „Előzetes megállapítások és következtetések” elnevezésű jelentésében. A nemzetközi megfigyelők a szavazókörökben lezajlott folyamatok valamennyi szakaszát pozitívan értékelték, és leszögezték, hogy a választások és a referendum lebonyolítása szakszerű és jól szervezett volt, a jogszabályi környezet megteremtette a demokratikus választások lebonyolításának lehetőségét, a választási szervek pedig szakszerűen, hatékonyan és a normatív előírásoknak megfelelően látták el a feladatukat.

Az FH jelentése rendkívüli politikai elfogultságot hordoz magában, és szándékosan próbálja lejáratni azokat az államokat, amelyeket nemzeti, polgári kormányok vezetnek, így Magyarországot is. Még a – jobboldalinak szintén nem mondható – Economist 2021-es Demokrácia Indexe (amely négy csoportba rendezi a világ országait: teljes demokráciák, hibás demokráciák, hibrid rezsimek és autoriter rezsimek) is sokkal „előkelőbb” helyet szán hazánknak a demokratikus országok között, egy kategóriába („hibás demokráciák”) sorolva minket, többek között, Horvátországgal, Franciaországgal, Spanyolországgal, az Egyesült Államokkal, Olaszországgal és a V4-országokkal. Az Economist az alábbi témakörökben vizsgálja az adott országokat: választási rendszer és pluralizmus, polgári szabadságjogok, kormány működésének gyakorlata, politikai részvétel, politikai kultúra. Ugyanezen szempontokon túl, az FH még a média helyzetét és az igazságszolgáltatás függetlenségét is górcső alá veszi az elemzett államokban. A sajtó szabadságát és sokszínűségét, valamint a demokratikus közvélemény kialakulásához szükséges szabad tájékoztatás feltételeit az Alaptv. IX. cikk (1)-(2) bekezdései, illetve a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvény 4. § (1)-(2) bekezdései garantálják. Az igazságszolgáltatás függetlenségét és a bírák pártatlanságát számos, kógens rendelkezésben deklarálja a hatályos magyar joganyag, így az Alaptv. 26. cikk (1) bekezdésében és a 28. cikkben, a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény preambulumában és a 3. §-ban, valamint a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény 1. § (1) bekezdésében és a 39. §-ban. Mindezekre tekintettel, semmi sem indokolja, hogy az FH negatívabb besorolásban részesítse Magyarországot, mint az Economist, ez tehát csak politikai motivációra vezethető vissza.

Ahogyan az a népszuverenitás elvéből, illetve az Alaptv. B) cikk (4) bekezdéséből következik, a nép a hatalmát választott képviselői útján, kivételesen közvetlenül gyakorolja. Egy kormány, illetve egy miniszterelnök annál inkább a nép nevében, a népakaratot kifejezve, a népet megtestesítve vezeti az országot, minél nagyobb a választók által kapott felhatalmazása, vagyis a népi legitimációja, ez pedig a demokratikus működés egyik előfeltétele, ahogy a plurális, többpárti parlament is. Az április 3-i választásokat követően kilenc párt jutott be az Országgyűlésbe, illetve a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata. Ezzel szemben, az FH és az Economist által is „demokráciában előrébb rangsorolt” Ausztria Nemzeti Tanácsban csupán öt párt politikusai foglalnak helyet, Lettországban és Csehországban hét párt jutott be a Képviselőházba, a szlovák és a lengyel parlamentben pedig mindössze hat párt van jelen (utóbbiban még a Német Kisebbség). Orbán Viktor, a Fidesz-KDNP pártszövetség miniszterelnök-jelöltjeként, a szavazatok közel 55 százalékát megszerezve példátlan felhatalmazást kapott. Több európai ország vezetője mögött – a pártjaik által megszerzett voksok számát a többi párthoz viszonyítva – a társadalmi támogatottság csupán a töredéke, mint amivel a magyar kormányfő rendelkezik. Alexander de Croo belga miniszterelnök pártja, a Nyitott Flamand Liberálisok és Demokraták a szavazatok mindössze 8,5 százalékát szerezte meg 2019-ben. Ugyanabban az évben a Finn Szociáldemokrata Pártot a szavazók 17,7 százaléka támogatta, így lett Sanna Marin Finnország kormányfője. Olaf Scholz kancellár, a Német Szociáldemokrata Párt első embereként, a tavalyi német szövetségi választásokon a voksok 25,7 százalékát tudhatta magáénak. Hazánk és Orbán Viktor egyik legfőbb nyugati bírálójának, Mark Rutte holland miniszterelnöknek a pártja, a Szabad Demokrata Néppárt a tavalyi választásokon a voksok 21,9 százalékot szerezte meg.

Az FH 2019 és 2020 között összesen 550 ezer dollárt (nagyjából 195 millió Ft) kapott a Soros Györgyhöz köthető Nyílt Társadalom Alapítványoktól, attól a szervezettől, ami évente dollármilliárdokkal támogatja a nyílt társadalmak eszmerendszerét propagáló NGO-kat világszerte, és jófizetett aktivista hálózattal igyekszik megbuktatni az – egyébként a népszuverenitás jegyében demokratikusan megválasztott – jobboldali kormányokat. Ez alátámasztja a hazánkat hibrid rezsimnek minősítő civil szervezet politikai elköteleződését és a motivációját, amiért alaptalanul támadja Magyarországot.


Dr. Ifj. Lomnici Zoltán
Dr. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász

Nekünk is van függetlenségi nyilatkozatunk!

Ma van a kossuthi dokumentum életbe lépésének 173. évfordulója.

„Mi, a magyar álladalmat törvényesen képviselő nemzetgyűlés, midőn jelen ünnepélyes nyilatkozatunk által Magyarországot elidegeníthetlen természetes jogaiba visszahelyezve minden hozzá tartozó részekkel és tartományokkal egyetemben az önálló független európai státusok sorába iktatjuk” – szól az 1849. április 19. napján kelt magyar függetlenségi nyilatkozat. A Debrecenben született dokumentum dekódolása azonban nem könnyű, csak értő fülek, hazafias szív és a magyarság történelmére nyitott értelem tudja befogadni.

A dokumentum aktualitását éppen a történelmi gyökereiben és üzenetében kell keresnünk. Azokban az időkben – az 1848-49-es forradalmat és szabadságharcot követően –  a szuverenitását elveszített hazánkban valóban nem működött demokrácia és jogállam, és az ország egy idegen megszálló birodalom uralma alatt állt. Ma Magyarország szuverén jogállam, amelynek éppen ezért rendíthetetlenül ki kell állnia nemzetállami érdekeiért – de más európai nemzetek jogaiért is –, hogy ez a státusza nehogy meggyöngüljön vagy azt akár teljesen el is bukja.

A magyar nemzet függetlenségi nyilatkozatáról szóló 1849. évi II. törvénycikk bevezetőjében ezt olvashatjuk:

„Mi, a magyar álladalmat törvényesen képviselő nemzetgyülés, midőn jelen ünnepélyes nyilatkozatunk által, Magyarországot elidegenithetlen természetes jogaiba visszahelyezve minden hozzá tartozó részekkel és tartományokkal egyetemben, az önálló független európai státusok sorába igtatjuk s a hitszegő Habsburg-Lothringeni házat Isten és világ előtt trónvesztettnek nyilatkoztatjuk: erkölcsi kötelességünknek ismerjük ezen elhatározásunk indokait nyilvánitani, miszerint tudva legyen az egész mívelt világ előtt, hogy e lépésre a halálig üldözött magyar nemzetet nem tulzott elbizakodás s nem forradalmi viszketeg, hanem a türelem végső kimerültsége s az önfenntartás kénytelensége vezeté.

Háromszáz esztendeje mult, hogy a magyar nemzet szabad választás által az osztrák házat, kétoldalú kötések alapján, a királyi székbe emelé.

És e három század nem egyéb, mint a folytonos szenvedés három százada.

Isten ez országot a jólét és boldogság minden elemeivel megáldotta. Közel 6000 négyszegmértföldnyi területe sokszerü bőségben van elárasztva a felvirágzás forrásaival, tizenöt milliónyi népe kebelében hordja az ifju erőt s fogékonyságot, hogy Európa keletén a népszabadságnak és civilisationak hatalmas tényezője s Európa békéjének mint hajdan őre volt, ugy jövendőben biztositója legyen.”

Ahogy arról korábban többször is megemlékeztem, a szövegben is megjelenő boldogsághoz való jogot, illetve egészen pontosan a boldogságra való törekvés (pursuit of happiness) jogát hivatalosan első ízben az Amerikai Függetlenségi Nyilatkozat deklarálta 1776 júliusában. A Thomas Jeffersonnak tulajdonított sorok alapján „az embert teremtője olyan elidegeníthetetlen Jogokkal ruházta fel, amelyekről le nem mondhat, s ezek közé a jogok közé tartozik a jog az Élethez és a Szabadsághoz, valamint a jog a Boldogságra való törekvéshez.” (Ezzel párhuzamba állítható a Biblia azon kitétele, amely szerint a boldogság elérésének egyik alapvető feltétele az igazság keresése és megismerése: „boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert ők megelégíttetnek”)

Mintegy hetven évvel az Egyesült Államokban történt események, és egy évvel az áprilisi törvények szentesítése után, 1849. április 19-én, a debreceni Nagytemplomban összeült nemzetgyűlés előtt Kossuth Lajos megtette történelmi javaslatát Magyarország függetlenségének kimondására, amit a képviselőház egyhangúan elfogadott, és egyúttal Kossuth Lajost kormányzó-elnökké választotta. A nyilatkozat tehát kimondja, hogy „Isten ez országot a jólét és boldogság minden elemeivel megáldotta”, majd azzal folytatja, hogy „Európa keletén a népszabadságnak és civilizációnak hatalmas tényezője s Európa békéjének mint hajdan őre volt, úgy jövendőben biztosítója legyen.”

„Saját lábunkon állunk, nem vagyunk szolgái idegen hatalmasságoknak” – hangsúlyozta 169 évvel a 48-as eseményeket követően Orbán Viktor miniszterelnök március 15-i ünnepi beszédében a Magyar Nemzeti Múzeum előtt, miközben groteszk harci síphang formájában zúgott a bírói döntéssel szentesített véleményszabadság. A magyarok a boldog élethez csak úgy juthatnak el, ha a szabadság és a függetlenség útját követik. “Nekünk szabadság és függetlenség nélkül nem igazi otthon a haza. És a mi fajtánk nem lehet boldog olyan hazában, ami nem az otthonunk” – hangsúlyozta a kormányfő.

A beszéd gerincét jelentő diskurzus lényege tulajdonképpen egyszerűen összegezhető: nem másról szól, mint nemzetállami szuverenitásunkról, és arról, hogy ezt a nélkülözhetetlen önállóságot – hazánk függetlenségét – jogunkban áll-e megtartani. Jogunkban áll-e például törvényeket módosítani olyan szabályok megszületése érdekében, hogy az országunkba illegálisan érkező külföldi ne tudjon az ország területére belépni? Jogában áll-e például migrációs válsághelyzetben a magyar hatóságoknak menedékkérőket csak akkor beléptetni Magyarországra, ha a menekültügyi hatóság számukra nemzetközi védelmet biztosító döntést hoz? Jogunkban-e áll külföldről jelentős összegekkel támogatott civil szervezetek számára – forrásaik és hátterük átláthatósága érdekében – törvényi kötelezettségeket meghatározni? Ezáltal a társadalom egésze és minden magyar állampolgár számára egyértelművé tenni, hogy ezek a hazánkban sokszor magas szintű politikai befolyásolásra törekedő szervezetek pontosan milyen támogató érdekcsoportok érdekeit kívánják érvényesíteni?

A magyar állampolgárok által demokratikus úton soha fel nem hatalmazott, ugyanakkor sorsukat és jövőjüket gyökeresen alakítani kívánó úgynevezett NGO-k befolyása akár egész demokratikus állami intézményrendszerünk működésére kihathat, és törekvéseik szélsőséges esetben Magyarország most még működő nemzetbiztonságát és függetlenségét sodorhatják veszélybe. Jogunkban-e ezt az országot megvédeni, és megtartani olyannak a következő nemzedékek számára, mint amilyennek mi annak idején szüleinktől és nagyszüleinktől megkaptuk, és amilyennek az elnyomók elűzése után megteremtettük? A kérdés tehát: kaphat-e jogot a nemzetállam?

Az elmúlt bő évtizedben folyamatosan zajló és újabb és újabb lendületet kapó vitában két teljesen különböző világ csap össze egymással, és nem alaptalanul merülhetett fel az aggodalom sokakban a most közvéleményünket borzoló plenáris ülés kapcsán: vajon van-e elég erő, hogy sikerrel ellent álljon Magyarország és annak vezetője – a vitában bennünket képviselő Orbán Viktor – a ránk zúduló támadásoknak, és lesz-e elég erő, hogy ezt a küzdelmet végigvigyük? Győzhet-e a nemzetállami Európa a birodalmi Európa koncepciója felett? És Albert Camus-vel szólva: elég erős lesz-e majd az értünk mindenünnen támadó kiáltások visszhangja? E tekintetben van azért ok a bizakodásra, hiszen ma már sokkal többen állnak mellettünk szerte Európában, mint évekkel ezelőtt.

Egy egészen biztosan és vitathatatlanul megvan hozzá a nemzeti jobboldalban: a politikai bátorság. Mert ahogy egyszer a magyar miniszterelnök Winston Churchillt, a brit államférfit idézve kijelentette:

„A bátorságot joggal tartják az első számú emberi tulajdonságnak. Ez az, ami lehetővé teszi az összes többit.


Dr. Ifj. Lomnici Zoltán
Dr. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász

Jézus pere – A zsidó törvények szerint nem lett volna keresztre feszítés?

A nagypéntek a keresztény liturgiában a húsvét előtti péntek, amely napon a keresztények világszerte megemlékeznek Jézus Krisztus kínszenvedéséről, kereszthaláláról és temetéséről. A következőkben Jézus peréről lesz szó, illetve arról, hogy mi vezetett el a keresztény vallásban központi szerephez jutott Jézusnak, mint Isten fiának, Dávid fiának – másként a Prófétának, Üdvözítőnek – az elítéléséhez, kínszenvedéséhez, ennek eredményeként pedig halálához és a harmadik napon történő feltámadásához.

Jézus perének és elítélésének fő okaként azt szokták említeni, hogy Jézus messiásként, azaz a próféták megjövendölte vallási vezetőként viselkedett, míg ugyanakkor a zsidóság vezetői nem tudták és nem akarták őt Messiásként elfogadni. Ők ugyanis a rómaiakat legyőzni képes, és Izraelt győztes hatalommá emelő messiást vártak maguknak a más célok által vezérelt Jézus helyett. Nem valós, hanem ál-Messiásként tekintettek rá, akit ezért – a mózesi törvények szerint – a halálba akartak küldeni. Jézus valóban kíméletlenül ostorozta őket a képmutató vallásosságuk miatt, ők pedig státusukat, jövedelmüket is komoly veszélyben érezték volna abban az esetben, hogy ha Jézus új vallást alapít, és ezáltal akár a zsidó vallás is megszűnik.
Ezért ők pert és nyilvános kivégzést akartak – a nép előtt hivatalosan is hamis prófétának, istenkáromlónak nyilvánítva Jézust –, és hogy ennek a vádnak megfelelő büntetéssel vessenek véget életének. A zsidó törvényszéki bíróság, a Főtanács rendkívüli ülését Kaifás főpap így zárta be: „Nem értitek a dolgot! Nem fogjátok föl, hogy jobb, ha egy ember hal meg a népért, mintsem az egész nép elpusztuljon”(11,49-50). János evangéliuma azt is hozzáteszi: „De ezt nem magától mondta, hanem mint főpap megjövendölte, hogy Jézus meghal a népért, s nemcsak a népért, hanem azért is, hogy Isten szétszóródott gyermekeit egybegyűjtse. E naptól kezdve eltökélt szándékuk volt, hogy megölik őt” (11,51-53).
Miután a római fennhatóság miatt a zsidó szervek nem szabhattak ki, illetve nem hajthattak végre halálbüntetést, így ők maguk Jézust törvényesen nem végezhették ki, a főpapok a Főtanács (arámiul Szanhedrin) egyik ülésén azonnal javasolták Jézus letartóztatását. Továbbá kezdeményezték, hogy Jézust úgy vigyék Pilátus elé, hogy megfelelő eszközök bevetése (rágalmazás, akár zsarolás) nyomán Pilátusnak ne is legyen más választása, mint Jézus halálra ítélése.
Ezen elképzelés ellen azonban több zsidó főtanácsos is felemelte a szavát, és közülük az egyik legtekintélyesebb jeruzsálemi farizeus, Nikodémus megjegyezte: „Elítél-e törvényünk valakit, anélkül, hogy kihallgatták volna és meggyőződtek volna arról, hogy mit tett?" A főpapok ezért kénytelenek voltak belemenni abba, hogy csak egy zsidó törvényszéki eljárás lefolytatása után állíthatják Jézust Pilátus elé, és az eljárás során meg kell vizsgálni, hogy tettéért Jézus valóban halálbüntetést érdemel-e.
Thomas Rüfner német professzor, a római jog tekintélyes szakértője egy korábbi cikkében azt elemezte, hogy az evangéliumok szerint a Szanhedrin előtti eljárás szembement a zsidó jog eljárási szabályaival, például azért, mert éjszaka vette kezdetét a tárgyalás. Szerinte nem biztos azonban, hogy Jézus pere valóban egy formális elítéléssel végződő büntetőper volt. Ma csak valószínűsíthető, hogy a főpapi előzetes vizsgálat után Pilátus előtt folytatták le az eljárást, hiszen a zsidó hatóságok által alkalmazott büntetőjog nem tartalmazhatta a halálbüntetést. (Der Prozess Jesu. Nach jüdischem Recht hätte es keine Kreuzigung gegeben, lto.de, 2013. március 29.)
Rüfner arra is felhívja a figyelmet, hogy a perben Poncius Pilátus a római büntetőjogot, míg a Főtanács a zsidó jogot alkalmazta. Ez már a két vád különbözőségében is tetten érhető volt, amikor Jézus felelősségét vizsgálták: a zsidó bíróság előtt ugyanis elsősorban istenkáromlással vádolták őt, míg Poncius Pilátus azzal vádolta Jézust, hogy mivel – szerinte – a zsidók királyának adta ki magát, ezzel megkérdőjelezi a római császár uralmát. Ez utóbbi tulajdonképpen a lázításnak, illetve a felségsértésnek vagy felségárulásnak a vádját jelentette vele szemben.
Mindkét esetben kereszthalálra (crux) ítélhették azokat az elkövetőket, akik az elkövetéskor nem rendelkeztek római állampolgársággal. Történészek szerint az sem kizárható, hogy Jézust végül a bíróság megsértése miatt büntették meg: vagyis jogsértés miatt azért, mert nem engedelmeskedett a bírónak, vagy más módon nehezítette a bírósági eljárást, például akként, hogy nem kommentálta a vádat. Miután a zsidó jog nem ismerte el a keresztre feszítést, mint büntetést, ez jól bizonyítja, hogy Pilátus – aki egyedül döntött – a római jog szerint járt el és ítélkezett a nem római állampolgár vádlottal szemben.
A keresztre feszítés a halálbüntetés legkegyetlenebb és legszégyenletesebb formája volt azokban az időkben, amelynél az elítélt haláltusája hosszan, akár napokig is eltarthatott. Ezt a büntetésfajtát általában rabszolgák esetében – rablás, gyilkosság, felségárulás vagy lázítás vádja nyomán alkalmazták az elítéltekkel szemben. Jézust pedig ebben a perben a „gonosztevők közé sorolták” (Izajás könyve 53,12), így két latorral, azaz köztörvényes bűnözővel együtt feszítették keresztre a Golgotán. Ezzel azt akarták elérni, hogy a nép, a tömegek előtt is lerombolják a Próféta, az Üdvözítő emlékét. És azt a Jézust ítélték el a perben, aki maga azt hirdette: „ne ítélj, hogy ne ítéltess,... amilyen mértékkel mérsz, olyannal fognak visszamérni neked”.


Dr. Ifj. Lomnici Zoltán
Dr. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász

Kormányok helyett inkább a multik formálják demográfiai, szociális és kulturális környezetünket?

  1. Részben a multik tevékenysége generálja a globális népességi és migrációs átrendeződést

A multi- és nagyvállalatok gazdasági tevékenysége a világ számos pontján pusztítja a környezetet, például az Anglo American nevű cég külszíni fejtésű szénbányája Kolumbiában a Rancherie folyó elszennyezésével lehetetlenné tette a halászatot és az állattartást, amivel migrációs folyamatokat váltott ki. Nigériában számtalan falu lehetetlenült el amiatt, hogy a Shell vállalat tevékenysége miatti olajkiömlések tönkretették a termőföldjeiket, emiatt sokaknak el kellett hagynia a lakóhelyét.

A profitéhes multivállalatok környezetszennyezése fűti a népvándorlást, és részben a gazdasági migrációhoz is hozzájárul: az IFL Science magazin egyik elemzése szerint 2013-ban a környezetszennyezés miatt Afrikában elhunytak száma a GDP-re is kihatott, és összesen 447 milliárd dolláros kiesést okozott, ami a gyorsan iparosodó területeken, például Etiópiában és Nigériában egyre jelentősebb helyi problémákhoz fog vezetni. Nyilvánvaló, hogy az egyre romló életminőségből és gazdasági körülményekből adódóan ez a folyamat tömeges elvándorlást eredményez majd más térségek felé. Ez azt jelenti, hogy a probléma nem megfelelő súlyú kezelése esetén nagyobb hatással lehetnek a globális migrációs átrendeződés alakulására, mint az egyes államok vagy azok alkotta szervezetek.

  1. Az európai „nagyok” is érdekeltnek tűnnek a népességmozgatásban és migrációban

A migrációs folyamatok mögött persze nagy transznacionális cégek érdekei is meghúzódhatnak, valamint érdekcsoportjaiké is, mivel már évek óta munkaerőhiánnyal küzdenek, és ezt a távolról érkező olcsó munkaerővel kívánják orvosolni. Csak Bajorországban a három nagy ipari üzem, a Siemens, az Audi és a BMW, a német fém- és elektromos ipar tíz- és tízezerszám keresi a fiatal és szakképzett munkaerőt, és a német kormányzati iparlobbi máig elsősorban a migrációtól reméli a megoldást. A német orvosi és gyógyszeripari, orvostechnológiai óriások, köztük a Bayer AG, a Boehringer Ingelheim vagy éppen a Siemens Healthineers, mind szakember- és munkáshiánnyal küzdenek, s mostani becslések szerint egyedül Németországban – 2030-ig – szakmunkásokból, technikusokból, kutatókból, orvosi szakemberekből és dolgozókból hárommilliós hiány alakulhat ki az aktuális demográfiai trendek mellett, de hasonló helyzet jellemzi Nagy-Britanniát és más országokat is.

A német multik mára beálltak a CDU-CSU–SPD kormányzat által erőltetett társadalompolitikai program mögé, például a Siemens 2016-ban megindította „a fiatal menekültek beilleszkedését” segítő nagyszabású támogatási programját, és több ipari nagyvárosban képzési központokat alakítottak ki, emellett a gyakornoki helyeket is migránsokkal szeretné feltölteni az ingolstadti Audi autógyár vagy a berlini-müncheni székhelyű Siemens.

  1. Részben általuk generált problémák kezelését blokkolnák politikailag

Bizonyos nemzetközi cégek és globális nagyvállalatok működése nemcsak környezeti (ökológiai) vagy gazdasági, hanem szociális, kulturális és politikai értelemben is érezteti káros hatását. Ez természetesen nem minden ilyen vállalatra igaz, de mivel például számos ilyen globális probléma előidézésében, illetve súlyosbításában van szerepük, tulajdonképpen az ő káros hatásuk eredményeként is előállt válságos helyzetek miatti nemzeti fellépéséket blokkolják. Az afrikai gazdasági migráció és klímanépvándorlás alakulására van hatásuk, ugyanakkor a migrációval szemben határozottan fellépő nemzetállamokat a multitámogató egyes politikai intézmények vagy NGO-k segítségével folyamatos támadás alá veszik. Sokszor a nemzetközi és a közösségi jog, vagy az adott állam írott és íratlan normáit áthágva akarják védeni saját, jogosnak vélt érdeküket. A polgárok életébe történő ilyen beleszólással lényegében a nemzetek, vagyis az adott földrajzi egységet (országot) irányító állam szabályozása fölé emelkedve, tesznek szert transznacionális hatalomra a nyilvánosságban és a mindennapokban.

  1. Jogtudat és jogi kultúra: ők szolgáltatnak negatív példát?

Noha a multivállalatok politikai zsoldosai (vagyis intézményeik és NGO-ik) jelszavakban annak védelmezői, valójában a nagyvállalatok káros szerepvállalása rombolja a jogi kultúrát, és az ezt a kultúrát közvetítő olyan fontos alapelveket szorítanak háttérbe, mint a szuverenitás vagy a joguralom. Lényegében arról van szó, hogy jelentős politikai és gazdasági hatalommal felruházott emberek a nemzetközi és uniós jog, vagy éppen a nemzetállamok joga fölé helyezik önmagukat, és önkényes döntésekkel, akár informális csatornákon keresztül szereznek érvényt korrumpáló és abszolút hatalmuknak, adott esetben sértve egyes országok (emberi jogokból származtatható) alkotmányát is.

A hatalmukkal visszaélő multivállalati szereplők – ha nem is mind ilyenek – sértik az alkotmányos önazonosságot, elmosva a határokat a nemzetek és a transznacionális közösségek hatáskörei között. Például egyes uniós intézmények ma már nem egymás „fékeként és ellensúlyaként” működnek, hanem bármi áron végrehajtanak, és nagycégek, üzletemberek transznacionális hatalmának elfajulásához adnak zöld jelzést, ami sérti a joguralom biztonságot adó rendjét. A multinacionális vállalatok világában képviselt logika nem tűri a nemzeti alkotmányos identitást, márpedig ez az identitás határozza meg egyrészt az adott alkotmányos rendszert, másrészt ez különbözteti meg azt más, eltérő identitású alkotmányos rendszerektől – így lényegében az Alaptörvény adja Magyarország „gazdasági alkotmányát” is, amelynek legfőbb értékszempontjai értelemszerűen nem fedhetik le a globális világcégek üzleti prioritásait. Alkotmányos nemzeti prioritás lehet például a közteherviselés elve, ehhez képest pl. a Google 2011-ben az Európából származó összes bevétele után átlagosan mindössze 3,2 százaléknyi adót fizetett, ami akkor alig egytizede volt az európai cégeket átlagosan sújtó adótehernek. Ez az adómorál, a példamutató és hiteles magatartások, valamint persze a bizalom és kölcsönös kényszerek kérdésköre.

  1. Hatalomátvételi kísérlet a nevelés területén és a tudatformálásban?

Ma már egyértelmű, hogy a multivállalatok kihívást jelentenek a nemzeteknek a most felnövekvő generációk tudatának formálása, „jó” irányba történő átnevelésük tekintetében is. A Facebook, a YouTube, a Google és más cégek olyan szintű informális hatalomra tesznek szert, amellyel nehéz jogállami körülmények között hatékonyan felvenni a versenyt; a social mediák és videómegosztó portálok világában egyre-másra keringenek a gondosan szelektált és algoritmusokkal terelgetett politikai, kulturális és mindenféle tartalmak.  A globális háló óriásai „köznevelnek”, és nagyon is tudatosan igyekeznek befolyás alá vonni és világnézetileg is tartós ráhatás alatt tartani „jámbor” fogyasztók száz- és százmillióit.

Világszerte hatékony eszközöket szolgáltatnak ahhoz, hogy a részben multik környezetszennyező tevékenysége által előidézett, és gazdasági céljaikból – politikai és civil szervezetek révén – támogatott migrációt pozitív folyamatként interpretáló tartalmakat ismerjenek meg elsősorban a médiafogyasztók.


Dr. Ifj. Lomnici Zoltán
Dr. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász

A baloldal politikája az iraki háború során is veszélybe sodorta Magyarországot

Az Amerikai Egyesült Államok 2003. március 20-án indította meg háborúját Irakkal szemben a terrorizmus elleni harc jegyében. Az MSZP-SZDSZ kormány kiszámíthatatlan, nagyhatalmi érdekeket kiszolgáló kormányzása fokozatosan sodorta bele Magyarországot egy törvénytelen háborúba. A baloldali vezetés az ellenzéki álláspontokat és a társadalmi elvárásokat figyelmen kívül hagyva, döntései során a hatályos nemzetközi joggal és a magyar Alkotmánnyal is szembement. Azzal pedig, hogy megnyitotta légterét a hadviselő fél Egyesült Államok előtt, valamint engedélyezte a katonai kiképzéseket, továbbá azt, hogy hazánkon keresztül szállítsanak fegyvereket Irakba, közvetlen veszélynek tette ki Magyarországot és a magyar embereket.

A 2003. március 20-án megindított iraki háború a 2001. szeptember 11-i terrortámadások következményeként, a terrorizmus elleni harc jegyében került meghirdetésre, és célja a Szaddám Husszein vezette iraki kormány megdöntése volt.

 

Az Egyesült Államok és Irak között azonban ezt megelőzően is számos konfliktus adódott, melynek legsarkalatosabb pontjai: a kurd szeparatizmus iraki vezetés általi kíméletlen, tömegpusztító fegyverek alkalmazásával együtt járó leverése; Kuvait 1990. augusztus 2-i Irak általi lerohanása következtében kirobbanó Öböl-háború; valamint az ennek következményeként Irakra kiszabott ENSZ szankciók teljes semmibevétele, és a szervezet tömegpusztító fegyverek leszerelésével megbízott ellenőreinek 1998-as kiutasítása.

 

Utóbbira válaszul az Egyesült Államok még abban az évben - Bill Clinton elnöksége alatt - elfogadta az Iraki Felszabadítási Törvényt (Iraq Liberation Act), mely nemcsak felhatalmazta az Egyesült Államok mindenkori elnökét arra, hogy katonailag is támogatást nyújtson a Szaddám Husszein elleni felkelőknek, hanem egyben az USA céljaként deklarálta az iraki rezsim megdöntését.

 

A demokrata párti Clintont a republikánus párti George W. Bush követte az elnöki székben. Bush elnökválasztási kampányában nem foglalt el kiemelt helyet az Irak ellen háború üzenete, míg ezzel szemben demokrata párti riválisa, Al Gore többször is hangot adott annak, hogy az Egyesült Államoknak akár katonai beavatkozással is részt kell vállalnia a Közel-Kelet demokratizálásában. A fordulópontot Bush politikájában a 2001-es terrortámadássorozat jelentette. Ezt követően az Egyesült Államokban össztársadalmi szinten nőtt a félelem a terrorizmustól, valamint attól, hogy a terroristák esetleg tömegpusztító fegyvereket is bevethetnek az USA-val szemben.

Bush, alkalmazkodva a társadalmi igényekhez, 2002-es évértékelő beszédében nyíltan háborút hirdetett a terrorizmus, valamint minden olyan ország ellen, aki azt valamilyen formában támogatta. Így került az USA célkeresztjébe Irak, melyről a CIA jelentéseiben azt állította, hogy támogatta az Al-Káidat és tömegpusztító fegyverekkel rendelkezik. Irak helyzetén nem segített az a tény, hogy korábban alkalmazott ilyen típusú fegyvereket saját lakosságával szemben, továbbá az sem, hogy az ENSZ tömegpusztító fegyverek leszerelésével megbízott ellenőreit kiutasította az országból. Az Egyesült Államok és annak vezetése tehát joggal tarthatott attól, hogy Irak potenciális veszélyt jelent országára.

 

Mindezek következtében Bush végül a Kongresszushoz fordult, kérve attól a felhatalmazást egy Irak elleni háború megindításához. A 2002. október közepén elfogadott felhatalmazást („Authorization for use of military force against Iraq resolution of 2002”), mely az ún. Iraki Szabadság-hadművelet keretében lehetőséget biztosított az Irakkal szembeni fegyveres fellépésre, a Képviselőház 296 igen és 133 nem mellett, míg a Szenátus 77-23-as szavazati aránnyal fogadta el. A szavazás adatait megvizsgálva, jól látható, hogy a háborút a republikánus párti politikusok mellett, a demokrata párti politikusok is jelentős számban támogatták. Sőt a támogatók között olyan nevekkel is találkozunk, mint Joe Biden és Hillary Clinton, akik később, szembemenve korábbi döntésükkel, a háború leghangosabb ellenzőivé váltak.

 

Annak azonban, hogy Bush végül a Kongresszus felhatalmazását kérte az iraki elleni háború megindításához, stratégiai okai is voltak. Az USA elnöke ezzel a lépéssel elsősorban az ENSZ Biztonsági Tanácsára (BT) kívánt nyomást gyakorolni, annak érdekében, hogy az fogadjon el szigorúbb szabályokat Irakkal szemben, ugyanis az USA akkori információi szerint Irak az Öböl háborút követő BT határozatokat megsértve, nem hagyott fel a tömegpusztító fegyvereket gyártásával.

 

Bush elnök stratégiája sikert aratott. A háború elkerülése érdekében, 2002. novemberében megszületett 1441-es BT határozat szigorított szankciókat irányzott, ha Irak nem engedi be az országba a tömegpusztító fegyverek leszerelésével megbízott ENSZ ellenőröket, valamint nem nyilatkozik fegyverkezési programjáról. Itt azonban fontos megjegyezni, hogy a határozat a fegyveres fellépést, mint lehetséges következményt, sem expressis verbis, sem hallgatólagosan nem tartalmazta. Irak bár a fegyverzetellenőröket beengedte országába, azonban jelentősen akadályozta munkájukat, így a vizsgálat érdemi eredményének megállapítása további fél évet vett volna igénybe, ezt azonban az USA már nem várta meg: Bush 2003. március 18-i beszédében háborút hirdetett Irakkal szemben, amennyiben Szaddám Huszein nem mond le a hatalomról. Az amerikai feltételeket Irak nem sokkal a beszéd után visszautasította, az Egyesült Államok által vezetett katonai szövetség („Hajlandók Szövetsége”) pedig március 20-án megtámadta Irakot.

 

Bár az Egyesült Államok Kongresszusa megadta a felhatalmazást Bushnak a háború megindítására, ennek ellenére, nemzetközi jogi szempontból az USA katonai offenzívája törvénytelen volt - ezt később Kofi Annan ENSZ-főtitkár is megerősítette. Az ENSZ Alapokmányának 2. cikk 4. bekezdése szerint ugyanis a Szervezet összes tagjának nemzetközi érintkezéseik során más Állam területi épsége, vagy politikai függetlensége ellen irányuló vagy az Egyesült Nemzetek céljaival össze nem férő bármely más módon nyilvánuló erőszakkal való fenyegetéstől vagy erőszak alkalmazásától tartózkodniuk kell. E rendelkezéstől csupán két, Alapkományba foglalt feltétel esetében lehet eltérni: egyrészt, akkor, ha a Biztonsági Tanács úgy ítéli meg, hogy a „fegyveres erők felhasználásával nem járó rendszabályok” elégtelenek, és ennek következtében a BT légi, tengeri és szárazföldi fegyveres erők felhasználásáról határoz a nemzetközi béke és biztonság fenntartása, vagy helyreállítása érdekében - ilyen határozat azonban Irak kapcsán nem született. Másrészt, az Alapokmány 51. cikkében rögzített, önvédelemhez való természetes jog fennállása esetén, e joga azonban az USA-nak kifejezetten Irakkal szemben nem állt fenn.

 

Az akkoriban még ellenzéki pozícióban lévő Fidesz politikája e, háborút érintő nemzetközi jogi szempontú hiányosságokra fókuszált, azzal a céllal, hogy felhívja a Medgyessy Péter vezette MSZP-SZDSZ kormány figyelmét arra, hogy egy felhatalmazás nélküli, törvénytelen háborúban megvalósuló részvétel nemcsak a magyar érdekekkel ellentétes, hanem Magyarországot is közvetlen veszélynek teszi ki.

 

A baloldali kormány ennek ellenére katonai és politikai értelemben is támogatta az Egyesült Államok Irakkal szemben folytatott háborúját. A nyugati nagyhatalomnak történő feltétel nélküli megfelelést Medgyessy már a háború kitörése előtt kifejezésre juttatta azzal, hogy aláírta a nyolcak levelét, melyben nyolc európai NATO tagország - köztük Magyarország - a feltétel nélküli támogatásáról biztosította az Egyesült Államokat az Irak elleni fellépéssel összefüggésben.

Ennek szellemében a baloldali kormány az USA kérésére megnyitotta légterét és repülőtereit a szövetséges erők katonai repülői előtt, melynek eredményeként Magyarországon keresztül is haladtak át fegyverek Irakba. Ráadásul, mivel a kormány tudta, hogy az e döntéshez szükséges minősített többséget nem fogja megkapni a parlamenttől - a Fidesz világosan kijelentette, hogy nem tud támogatni egy BT felhatalmazás nélküli háborút, hiszen az ellentétes a nemzetközi jog alapelveivel, és alapjaiban veszélyezteti a nemzetközi jogrendet -, hatalmával visszaélve, a légtér és a repülőterek átengedésének jogi alapjaként egy 1998-ban elfogadott, számos jogi hiányosságot tartalmazó országgyűlési határozatot (11/1998/II. 20./OGY-határozat) jelölt meg. Ennek köszönhetően a baloldali kormányzat az ellenzék véleményét figyelmen kívül hagyva, a Házszabály rendelkezéseit megkerülve, katonai értelemben is támogatni tudott egy jogellenes háborút, ezzel megsértve Magyarország Alkotmányát (6. § (1) „A Magyar Köztársaság elutasítja a háborút, mint a nemzetek közötti viták megoldásának eszközét, és tartózkodik a más államok függetlensége vagy területi épsége ellen irányuló erőszak alkalmazásától, illetőleg az erőszakkal való fenyegetéstől”), és semmibe véve a társadalmi akaratot, mely egyértelműen kétségbe vonta a háborúban történő magyar részvétel szükségességét.

 

Az MSZP-SZDSZ kormány a légtér és a repülőterek megnyitásán túlmenően a Taszári bázison katonai kiképzési lehetőséget is biztosított a később Irakban szolgálatot teljesítő amerikai polgári alkalmazottaknak. De a baloldali kormányzat következetlen, és az Egyesült Államokat feltétel nélkül kiszolgáló politikáját jellemezte az a tény is, hogy bár Kovács László külügyminiszter korábban kijelentette: Magyarország nem küld katonákat az iraki háborúba, ennek ellenére nem sokkal később már a nem hivatalos úton beérkező, magyar katonai részvétellel kapcsolatos amerikai és brit igénnyel összefüggésben is többpárti egyeztetést hívott össze a kormány, mely során magyar katonai alakulatok Irakba küldését javasolták. A javaslatot Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője, valamint Kuncze Gábor, az SZDSZ frakcióvezetője is támogatta, ez végül ebben a formában kizárólag az MDF és a Fidesz fellépésének köszönhetően nem valósulhatott meg, amely pártok a magyar katonai jelenlétet kizárólag akkor tartották elfogadhatónak, ha arra Magyarországot egy nemzetközi szervezet kéri fel.

 

Az MSZP-SZDSZ kormány kiszámíthatatlan, nagyhatalmi érdekeket kiszolgáló kormányzása fokozatosan sodorta bele Magyarországot egy törvénytelen háborúba. A baloldali vezetés az ellenzéki álláspontokat és a társadalmi elvárásokat figyelmen kívül hagyva, döntései során a hatályos nemzetközi joggal és a magyar Alkotmánnyal is szembement. Azzal pedig, hogy megnyitotta légterét a hadviselő fél Egyesült Államok előtt, valamint engedélyezte a katonai kiképzéseket, továbbá azt, hogy hazánkon keresztül szállítsanak fegyvereket Irakba, közvetlen veszélynek tett ki Magyarországot és a magyar embereket.


Dr. Ifj. Lomnici Zoltán
Dr. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász

Ismét Magyarországon az EBESZ, avagy diktálhat-e külső és belső kényszerítéssel a baloldal a 2022-es országgyűlési választások előtt?

Az elmúlt hetek fontos híre volt, hogy az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) teljes körű választási megfigyelő misszióval készül a 2022. április 3-i magyar országgyűlési választásra. Az EBESZ Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatala (ODIHR) arról tájékoztatta a magyar nyilvánosságot, hogy a misszió vezetője és a központi csapat Budapesten kap feladatokat, míg a hosszú távú megfigyelők szerte Magyarországon nyomon követik a választás előkészületeit.

Érdemes itt megjegyezni, hogy az EBESZ nem mindig volt ilyen érzékeny a magyar választások tisztaságával kapcsolatban. A szervezet például 2006-ban, az akkor kormányzó baloldal pártjainak tisztességtelen kampánya és több súlyos választási visszaélés idején nem küldött választási megfigyelőket hazánkba. Akkor ugyanis – a hivatalos indokolás szerint – az EBESZ figyelmét több nemzetközileg is releváns választási esemény osztotta meg: így a 2006. áprilisi olaszországi parlamenti választások és a májusi montenegrói népszavazás nyomon követése, illetve – a magyar választást megelőzően – a Fehéroroszországban tartott márciusi elnökválasztás és a szintén március lebonyolított ukrajnai parlamenti választások utómunkálatai miatt.

Az MSZP–SZDSZ-kormány újraválasztása előtti hetekben, 2006. március 30-án az EBESZ egyik szóvivője különös nyilatkozatot adott, melyben lényegében kizárta a magyarországi parlamenti választás külső kontrolljának lehetőségét. Urdur Gunnarsdottir, a már említett EBESZ-hivatal (ODIHR) szóvivője ugyanis azt mondta, hogy az EBESZ az idő rövidsége és a szervezet egyéb feladatai miatt szinte biztosan nem küld megfigyelőket a 2006. áprilisi országgyűlési választásokra.

A szóvivő akkor azt is fontosnak tartotta megjegyezni, hogy az EBESZ „nem választási rendőrség”, ezért nem tud kezességet vállalni azért, hogy minden a törvényeknek megfelelően történjen egy választáson; úgy vélte, a jelenlétük nem garancia arra, hogy „jók lesznek az adott választások”. A szóvivő nyilatkozata mellett érdekes körülmény még, hogy akkoriban éppen az SZDSZ-alapító Haraszti Miklós volt az EBESZ sajtószabadság-felelőse (a balliberális magyar író, politikus hivatalát bécsi székhellyel, 2004-től 2010-ig viselte).

2006 márciusában a konzervatív magyar hírcsatorna, a HírTV egy felvétel bemutatásával számolt be arról, hogy a szocialisták korábban láncszavazással követhettek el választási csalást; az eset még 2002-ben, a Pest megyei Nagykátán történt, és a helyi MSZP-sek ilyen csalással készülhettek a 2006-os választásokra is. A láncszavazás lényege, hogy a csalásra szerveződő csoport (azaz „lánc”) első tagja (eleve törvényvbe ütközően) kiviszi az üres szavazólapot a szavazóhelyiségből: a lapot a szavazóhelyiségen kívül kitölti, majd átadja a lánc következő (megvesztegetett) tagjának, aki aztán azt bedobja az urnába, majd a saját szavazólapját szintén kiviszi, a vesztegető ezen ugyancsak behúzza az x-et, és ezt folytatják többen. Ami a 2002-es láncszavazási botrányt illeti, akkor a szavazókörök összesen nyolcvan százalékában, mintegy 9 ezer szavazókörben találtak üres borítékot, becsülhetően 180 ezer törvényellenes módon leadott vokssal.

A baloldal 2006 tavaszán az ajánlószelvényekkel is csalást követett el. Az MSZP szolnoki irodájának bekapcsolt számítógépéről egy helyi tévéstáb készített videófelvételt, amelyen jól látszott egy állampolgári neveket tartalmazó nyilvántartás (táblázat) azon személyekről, akik ajánlószelvényeiket a szocialista jelöltnek adták. Ezt a fajta adatrögzítést azonban az országgyűlési képviselők választásáról szóló 1989. évi XXXIV. törvény világosan tiltotta, ezért az eset azonnal törvénysértés gyanúját vetette fel.

A láncszavazás és az ajánlószelvényekkel való visszaélés mellett a baloldal „specialitása” volt a más szavazókörbe átjelentkezés jogával kapcsolatos visszaélésekre való buzdítás, illetve felmerült ezek szervezésének gyanúja is. A 2010. áprilisi országgyűlési választáson az akkor még kormányzópárt MSZP egyik országgyűlési képviselője, Szanyi Tibor – egy nyilvánosságra került hangfelvétel alapján – tömeges átjelentkezések megszervezésére buzdított.

Az ellenzék azóta is viszi tovább a baloldal hagyományát, így például 2018-ban választási csalás elkövetésével került – az Együtt párt színeiben – az egyéni képviselőjelölti nyilvántartásba Vajda Zoltán, aki jelenleg a Márki-Zay Péter miniszterelnökjelölt által elnökölt Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) képviselőjelöltje egyéniben. A Fővárosi Főügyészség ugyanis egy korábbi határozatában kimondta: Vajda nem érte volna el a lakossági ajánlások minimális, ötszázas mennyiségét a kampányában, ha nem nyújt be olyan íveket is a helyi választási bizottságnak, amelyeken ismeretlenek hamisították az aláírásokat. A Főügyészség megállapításai alapján tehát az amúgy Soros-hátterű Közép-európai Egyetemen (CEU-n) végzett politikust nem is lehetett volna nyilvántartásba venni.

A baloldali ellenzék saját, 2021 szeptemberében és októberében megtartott előválasztását is a csalásokról szóló hírek árnyékolták be. Például telefonnal rögzített videó tanúsította, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Ózdon visszaélések történtek az előválasztáson. A városban a szavazás ideje alatt feltehetően Olaszliszkáról odaszállított személyek inzultálták a szavazásra igyekvő polgárokat, hogy ekként kényszerítsék őket a karlendítős felvételeivel elhíresült szélsőjobboldali – végül már csak a Jobbik és a Demokratikus Koalíció radikális pártok által pártfogolt – Farkas Péter Barnabás támogatására. A hírek szerint a fenyegetésekhez felhasznált romák szavazatait is megvásárolhatták.

Egy Gödöllő közelében ősszel történt súlyos autóbaleset után pedig olyan fotók készültek, amelyeken az is látható volt többek között, hogy rengeteg irat is kiszóródott a roncsból az útra, közöttük több kötegnyi előválasztási szavazólappal. Sajtóbeszámolók szerint emellett nagy mennyiségű készpénz, mintegy 18 millió forintnyi összeg is előkerült a gépkocsiból.

Márki-Zay Péter nemrég voksturizmusra is biztatott Londonban, arra kérve a magyarországi lakcímmel nem rendelkező külhoni magyarokat, hogy jelentkezzenek csak be egyes billegő körzetekbe. A Büntető törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény 350. § (1) bekezdés c) pontja alapján azonban a választás rendje elleni bűncselekmény egyik elkövetési formájának minősül, ha valaki jogosultság nélkül szavaz (például fiktív lakcímmel). Az (1) bekezdés d) pontja szerint ilyen cselekménynek minősül a hamis adatok feltüntetése is a szavazásnál.

Bár technikailag a „választási csalás” kifejezés csak azokat a cselekményeket takarja, amelyek törvényellenesnek minősülnek, a csalás kifejezést olyan cselekmények leírására is használják, amelyek bár törvényesek, de morálisan elfogadhatatlanok és ezáltal károsak a társadalomra, mivel kívül esnek a fair választás szellemén vagy sérthetik az egészséges demokráciák elveit. Ebbe „belefér” a baloldalnak az a kísérlete is, amellyel az alkotmányos intézményeket próbálja meg lejáratni; mint ismert ugyanis, 2022. április 3-án nem lehet majd megtartani a baloldal által a Fudan Egyetem és az álláskeresési járadék ügyében kezdeményezett referendumot, mégpedig a vonatkozó jogorvoslati határidők miatt. Azonban már a nem túlzottan sikeres aláírásgyűjtési kampánnyal párhuzamosan elindult az állami szervek, illetve a kormányzat állandó, folyamatos hibáztatása. A demokrácia és egy törvénynél fogva – ipso jure – tisztességes szabályozás szerint megtartott szabad választás szelleme és légköre látná csak kárát, ha az ellenzék politikusai a bűnbakkeresésükkel, hibáztatásaikkal félrevezetnék és megtévesztenék a magyar választók egy részét.

A baloldali hagyomány legszélsőségesebb formában már 1947 nyara, vagyis a kékcédulás választások óta a választások körüli tisztességtelenségre épít, és fair, demokratikus módon nem is nagyon tudott hatalomra jutni Magyarországon. Ennek eredménye, hogy többnyire csak erős külső hatalmi segítséggel, az 1947 és 2010 közötti 63 évből összesen 55 esztendőt tölthetett hatalmon hol a represszív diktatúra eszközei, hol pedig a joguralmi körülmények között lehetséges arzenál bevetésével. (Az EBESZ-t ebből a szempontból inkább csak külső nyomásgyakorlási eszköznek tekinthetjük.)

A baloldal mostani „trükkje” az, hogy kétségbe vonja a jogállam létét Magyarországon, azt sugallva, hogy csakis a demokratikus körülmények hiányára lesz majd visszavezethető, ha a reméltnél rosszabbul szerepel; eszerint pedig a választás el is csalható a hatalom részéről. Bizonyára ezzel próbálják majd valahogy megmagyarázni a saját választóik számára, hogy miért nem sikerült ismét a Fidesz–KDNP-kormány leváltása – ha végül április 3-án ilyen eredmény születik.



Dr. Ifj. Lomnici Zoltán
Dr. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász

Tűz- és fegyverszünet, valamint a békekötés nemzetközi jogi vetületei

A háborúindítás joga (ius ad bellum) egyetlen országot sem illet meg, ha erre mégis sor kerül, a fegyveres konfliktus lezárása többlépcsős folyamat (tűz- majd fegyverszünet, végül békekötés) eredményeként mehet végbe. Két állam viszonyában mind a tűz- és fegyverszünetet, mind pedig a békekötést nemzetközi szerződésben vagy megállapodásban (pacta sunt servanda) szokás rögzíteni.

A szerződés nemzetközi jogi definícióját az 1969-es Bécsi Egyezmény határozta meg, mint az államok között írásban kötött, a nemzetközi jog által szabályozott megállapodás, tekintet nélkül arra, hogy egy vagy több, egymással kapcsolatos okmányba foglalták-e azt, és független a megállapodás sajátos megnevezésétől.

A nemzetközi jog alapelvei közé tartozik – az ENSZ Alapokmánya nyomán többek között – a nemzetközi béke és biztonság veszélyeztetésének tilalma, valamint a viták békés rendezésének kötelezettsége. Az ENSZ Biztonsági Tanácsát (BT) terheli a nemzetközi béke és biztonság fenntartásának elsődleges felelőssége. A nemzetközi viták békés rendezésének forrásai a Hágai Egyezmények, az ENSZ Alapokmánya, valamint az 1982-es 37/10. számú ENSZ Közgyűlési határozat, az ún. manilai nyilatkozat a nemzetközi viták békés rendezéséről.

Fegyverszünet és tűzszünet

A tűzszünetből nem következik automatikusan a békekötés is, az csak a tűzharc egy bizonyos céllal, meghatározott helyre és időre vonatkozó ideiglenes felfüggesztését jelenti. A – többnyire katonai természetű – fegyverszüneti megállapodás már a konfliktus végleges lezárását előzi meg, ebben mondják ki az összes hadművelet felfüggesztését a békekötés lehetővé válása érdekében. A tűzszünet és a fegyverszünet közötti alapvető különbség abban rejlik, hogy míg a tűzszünet a harci cselekményeket csak ideiglenes jelleggel függeszti fel, addig a fegyverszünet megkötése a háború jogilag történő megszűnését célozza.

A Hágai Egyezmény több általános szabályt is megállapít a fegyverszüneti megállapodásokkal összefüggésben. A fegyverszüneti megállapodás a felek kölcsönös megegyezésén alapul, és alapvetően a szerződési szabadság elve vonatkozik rá, hiszen egy rendkívül specifikus és szenzitív jognyilatkozatról beszélünk.

Az értesítési kötelezettség a fegyverszüneti megállapodások minden szakaszában előírt megkötés, így a fegyverszünet létrejöttéről, valamint a hadműveletek folytatásáról is szabályszerűen és kellő időben kell értesíteni a részes feleket. Mindez azért rendkívül fontos, mert a fegyverszüneti megállapodásban még a fegyverszünet tartamát sem kötelező meghatározni, ebben az esetben pedig a hadműveletek (szabályszerű értesítést követően) bármikor újra megkezdhetők. Sőt, az is csupán a szerződő feleken áll, hogy a fegyverszünetre vonatkozó megállapodásokban rendezik-e azokat a viszonyokat, amelyek a háború színterén a lakosság irányában és a felek között előfordulhatnak.

A fegyverszüneti megállapodás bármi módon történő súlyos megsértése esetén - ilyennek minősül például olyan harci cselekmények foganatosítása, melyet az ellenfél a háború során megakadályozna - a másik félnek joga van a fegyverszünetet felmondani, sőt sürgősség esetében az ellenségeskedéseket azonnal újból megkezdeni. Fontos, hogy meg kell különböztetni azt a helyzetet, ha a szerződés megszegését az adott állam, mint részes fél követi el, vagy csupán magánszemélyek, állami utasítás nélküli tevékenységéről beszélhetünk. Utóbbi esetben a megállapodás nem szűnik meg, a vétkes elkövetők viszont büntetőjogi és kártérítési felelősséggel tartoznak. Emellett a fegyverszüneti megállapodás akkor is megszűnhet, ha az abban deklarált valamely egyéb megszüntető ok (pl. valamely jövőbeni feltétel bekövetkezése vagy az egyezmény lejárata) bekövetkezik.

Békekötés

Magyarország a béke és a biztonság megteremtése és megőrzése, valamint az emberiség fenntartható fejlődése érdekében együttműködésre törekszik a világ valamennyi népével és országával. /Alaptörvény Q) cikk (1) bek./

A Hágai Békekonferenciák (1899 és 1907) alkalmával került sor a nemzetközi tárgyalás, a békéltetés, a ténymegállapítás, a jószolgálat, illetve a választottbíráskodás szabályainak kodifikálására. A békés rendezés elvi és technikai szabályait a máig hatályos 1907-es egyezmény tartalmazza. A Békekonferenciák állandó vitarendezési mechanizmusként létrehozták az Állandó Választottbíróságot, amely békéltetés és közvetítés útján segítette két állam konfliktusának feloldását.

Az ENSZ Alapokmánya kimondja, hogy minden olyan viszály esetében, amelynek elhúzódása a nemzetközi béke és biztonság fenntartásának veszélyeztetésére vezethet, a felek mindenekelőtt közvetlen tárgyalás, kivizsgálás, közvetítés, békéltetés, választott bírósági vagy bírósági eljárás, regionális szervek, vagy megállapodások igénybevétele vagy általuk választott egyéb békés eszközök útján tartoznak megoldást keresni. Az ENSZ BT, ha szükségesnek tartja, felhívja a feleket arra, hogy a köztük fennálló viszályt ilyen eszközökkel rendezzék. Az ENSZ számos békeműveletet folytathat, melyek közül a legfontosabbak a békefenntartás (pl. tűzszünet-ellenőrzés) és a béketeremtés. Előbbiről akkor lehet szó, amikor a fennálló béke veszélybe kerül, ilyenkor az ENSZ ajánlásokat tesz vagy (kötelező) határozatot hoz, illetve ideiglenes rendszabályokat, intézkedéseket alkothat a béke és biztonság fenntartása vagy helyreállítása érdekében.Béketeremtésről fegyveres konfliktusok során beszélhetünk, két típusát különböztetjük meg: a békekikényszerítést és a béketámogatást.

A nemzetközi jog értelmében, a hadiállapot békekötéssel zárul, ami elsősorban gazdasági, jogi, katonai és politikai tartalmú békeszerződésben manifesztálódik, amelynek feltételrendszerét többnyire a győztes ország(ok) szabjá(k) meg. A békeszerződés preambuluma tartalmazza a felek céljait és a fegyveres konfliktusért viselt felelősséget, valamint a tartós és stabil béke deklarációját. A békeszerződések kötelező elemei a kölcsönös megbocsátás, a felfüggesztett államközi szerződések hatályának visszaállítása, illetve – amennyiben van relevanciájuk – a háborús bűnösök megbüntetéséről és a hadifoglyok cseréjéről való rendelkezés. A békeszerződések esetén – azok természetéből fakadóan – felmondásnak nincs helye. A Hágai Egyezmények értelmében, a béke megkötése után a hadifoglyokat a lehető legrövidebb idő alatt vissza kell bocsátani hazájukba.

A békekötés kapcsán végezetül kiemelt szerepük lehet a parlamentereknek, hétköznapi elnevezéssel a békeköveteknek, akiknek az a szerepük, hogy elősegítsék a háború befejezését, illetve megkössenek kisebb horderejű egyezményeket. A békekövetek sértetlenséget élveznek. A Hágai Egyezmény deklarálja, hogy parlamenternek kell tekinteni azt a fehér zászlóval jelentkező személyt, akit a hadviselő felek egyike felhatalmazott arra, hogy a másik féllel tárgyalásokat folytasson. A békekövet elfogadása nem kötelező.


Dr. Ifj. Lomnici Zoltán
Dr. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász

Mit tehetnek az államok az álhírekkel szemben?

Mit tehetnek az államok az álhírekkel szemben?
Az álhírek elleni fellépés hazánkban és a nemzetközi színtéren

Az új média és a modern kommunikációs csatornák világában egyre jelentősebb kárt okoznak az álhírek és a dezinformációs törekvések. Alapvetően nemzeti jogalkotói hatáskör, hogy a „fake news“ terjesztését szabályozzák-e, és ha igen, miként. A médiában közölt valótlan állításokkal szembeni jogi fellépés egyik eszköze a sajtó-helyreigazítási per. A polgári kontradiktórius eljárás mellett büntetőjogi szankció kiszabására is sor kerülhet, amennyiben – a magyar szabályozás szerint – az elkövető


Dr. Ifj. Lomnici Zoltán
Dr. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász

Célkeresztben a GVH – autonóm állami szerveket is támad, és totális hatalomra törekedne a baloldal?

Célkeresztben a GVH – autonóm állami szerveket is támad, és totális hatalomra törekedne a baloldal?

A baloldali ellenzék részéről szereplői időről időre támadják az alkotmányos intézményeket és autonóm államigazgatási szerveket. Ennek egyik példáját jelentik a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elleni méltánytalan támadások a hazai közvéleményben. Mentsége aligha lehet a baloldalnak erre, magyarázat azonban akad. Például a balliberális milliárdos Bige László érdekeltségébe tartozó Nitrogénművek-csoport ügye kapcsán. A cégcsoport már hónapok folytat jogi küzdelmet egy konkrét – 11 milliárd forintos összegű – bírság miatt, amelyet még tavaly októberben szabott ki rá a Versenyhivatal kartellezés miatt.


Megkezdődött a kampány – az országgyűlési választás fontos tudnivalói

A választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény (Ve.) értelmében a választási kampányidőszak a szavazás napját megelőző 50. naptól a szavazás napján a szavazás befejezéséig tart, így szombaton hivatalosan is megkezdődött a 2022-es országgyűlési választási kampány. A választási kampányköltségek szabályait az országgyűlési képviselők választása kampányköltségeinek átláthatóvá tételéről szóló 2013. évi LXXXVII. törvény rendezi, szigorú követelményeket támasztva a kampánytevékenységre fordítható költségek mennyiségére, elszámolására és ellenőrzésére vonatkozóan. A választási kampánytevékenység államilag támogatott, ami azt jelenti, hogy az országgyűlési képviselők általános és időközi választásán minden egyéni választókerületi képviselőjelölt egymillió forint összegű, a központi költségvetésből juttatott támogatásra jogosult. A támogatás kizárólag a választási kampányidőszak alatt, a választási eljárásról szóló törvény szerinti kampánytevékenységgel összefüggő dologi kiadások finanszírozására fordítható. A támogatást a kincstár bocsátja a jelölt rendelkezésére.


Dr. Ifj. Lomnici Zoltán
Dr. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász

Maastrichttól a Voßkuhle-kritikáig: politikai szereplővé vált az Európai Bíróság?

Andreas Voßkuhle jogtudós, a német szövetségi Alkotmánybíróság 2010 és 2020 közötti elnöke, 2021. június végén egy beszélgetés alkalmával bíráló véleményének adott hangot az Európai Unió működésével kapcsolatban. Voßkuhle úgy vélte, az Európai Bizottság a tagállamok kárára szövetkezik az Európai Unió Bíráságával egy európai szövetségi állam létrehozásán dolgozva. Az erős kritika igen kellemetlenül érintette a brüsszeli folyamatokban meghatározó német nagypolitika mainstream erőit, ezért éles bírálatokat, támadásokat is kapott nyilatkozata után a volt alkotmánybírósági elnök.

Még Voßkuhle elnöklete idején, 2020-ban a szövetségi Alkotmánybíróság egyik döntésével arra kötelezte az Európai Központi Bankot (EKB), hogy adjon részletes magyarázatot a 2015-ben elindított eszközvásárlási programjára, egyben felülbírálva a luxemburgi Európai Unió Bíróságának korábbi döntését is. A karlsruhei testület úgy ítélte meg, hogy az uniós bíróság ítélete nem felelt meg az uniós jog elsőbbségével kapcsolatos elv megfelelő alkalmazásának sem. Voßkuhle és taláros bírótársainak akkori döntése szerint: „már abszolút nem érthető” az EB jóváhagyó ítélete az EKB által a tagországoknak nyújtott kölcsönök, illetve azok pontos okai tekintetében.

Régóta tartja magát az a markáns vélemény – főként politikai, de egyre inkább jogász-szakmai berkekben is –, hogy Európában a nemzetállamok és az egyes uniós intézmények közötti erőegyensúlyt mindjobban Brüsszel felé szeretnék elmozdítani. Az Európai Unió Bírósága ebben a politikai törekvésben eszközként, meghatározó fórumként szolgál; döntéseivel maga is alakítani képes a központi működési állapot pillanatnyi rendjét, az EU-n belül fennálló egyensúlyi viszonyokat.

Már nem (csak) annak elérését tekinti saját céljának, hogy az uniós jogszabályokat mindegyik tagállam azonos módos értelmezze és alkalmazza, már nem pusztán a közösségi jog semleges őre kíván lenni, hanem a jogértelmező és jogvitákat rendező tevékenységén keresztül – hol nyíltan, hol kevésbé látványosan – a saját hatáskörét igyekszik bővíteni. Maga Voßkuhle is többször is felrótta már korábban a luxemburgi testületnek, hogy politikai célokat is követ. Miközben a nemzeti alkotmánybíróságok és az Európai Bíróság közötti természetes feszültség csak dialógus útján lenne megoldható, Voßkuhle meglátásában az EB „összejátszó együttműködést” folytat a többi uniós intézménnyel, amely szerinte a testület „függetlenségének hiányát” bizonyítja.

Maastricht lényegét sokan évtizedekig abban látták, hogy ez egy eredményes kísérlet lehet az „elkerülhetetlen” monetáris unió és egy új világvaluta megteremtésére anélkül, hogy ezzel párhuzamosan létrehoznának egy szövetségi (föderális) rendszerű politikai uniót is. Ma viszont az a nézet kezd egyre dominánsabb lenni Brüsszelben, amely már az Európai Egyesült Államok berendezkedése felé közelítené az Uniót. Sokáig a neoliberális (azaz a gazdasági és főleg piaci szempontokra hangsúlyt helyező) gondolkodásmód volt meghatározó, ez pedig megelégedett a maastrichti megoldással.

A közös valuta stabilizálását is a piaci kontrollra, önfegyelemre bízták volna, azonban a válságok megmutatták, hogy ez önmagában nem járható út. A 2000-es évek tanulságai alapján szükség van a hatékony államra, a nemzeti bankokra is, ugyanakkor sokan mégis Európa szövetségi centralizálásában látták a kiutat, amelyhez az intézmények (például a Bizottság és az Európai Bíróság) is fontos eszközként kezdtek szolgálni. A Voßkuhle-féle német Alkotmánybíróság is megérzett valamit ennek a potenciális veszélyéből, amikor például az említett 2020-as határozatát meghozta.

Bár az alapszerződések magukba foglalják a Bíróság hatásköri korlátait, így a testület például nem vizsgálhatja a belső (nemzeti) jog és az uniós jog összeegyeztethetőségét, illetve nem értelmezheti egy tagállam belső jogát, a teljesen absztrakt jogértelmezés nyilvánvalóan nem lehetséges. Az Európai Bíróság a jórészt ebből (is) fakadó hatáskörgyakorlási nehézségeit úgy próbálta valamelyest feloldani, hogy az elmúlt évtizedben hatáskörét a tagállamok rovására kezdte el bővíteni.

Az Európai Unió Bírósága ma már maga is aktív politikai szereplő, miután 2010 környékén és azt követően (például Magyarországgal szemben) állást foglalt olyan ügyekben, amelyekre az EU más fontos intézményei, illetve uniós politikusokrészéről – a strasbourgi és brüsszeli vitákban – jogállamisági ügyekként és döntésekként szoktak hivatkozni. Ilyenek voltak például a magyar igazságszolgáltatás vagy adatvédelmi szabályozás függetlenségét erősen érintő EB-döntések. A brüsszeli jogállamiság-politika pedig az egyre inkább föderalizmus felé hajló, mind szorosabb politikai integrációt támogató uniós elképzelések megvalósulását segítheti elő.

Az Unió Sui generis konstrukcióként azonban soha nem lehet európai szövetségi állam, nem lehet föderális berendezkedés, hanem meg kell maradnia a nemzetállamok szövetségének, az államok sokféleségének és egyediségének megőrzésével, a nemzeti szuverenitást tiszteletben tartva – szemben a Victor Hugo-i Európai Egyesült Államok 1849-ben felvetett jó szándékú, ámbár naiv elképzelésével.


Dr. Ifj. Lomnici Zoltán
Dr. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász

A választási szervek is segítették a politikai baloldal csalásait 2010 előtt

A választási szervek is segítették a politikai baloldal csalásait 2010 előtt

A 2000-es évtizedben mind a magyar választási rendszer és a hozzá kapcsolódó jogszabályok, mind a választások rendjéért és tisztaságáért felelős alkotmányos intézmények működési gyakorlata hagyott maga után kivetnivalót. Klasszikus EBESZ-formulával élve, akár úgy is mondható, hogy a választások „free but not fair” körülmények között, azaz elvileg szabadon és demokratikus módon, ám néhol kisebb-nagyobb szabálytalanságokkal, igazságtalanságokkal zajlottak.

A 2002. április országgyűlési választások egyik igen súlyos mulasztása volt, hogy az Országos Választási Iroda (OVI) nem tárta a nyilvánosság elé az újraszámlálásról szóló adatokat. Ami az újraszámlálást illeti, az akkor hatályos, és még az állampárti időkből eredeztethető választójogi törvény – 1989. évi XXXIV. törvény – alapján kötelező volt az újraszámlálás abban az esetben, ha az első és második helyezett között a leadott szavazatok különbsége nem haladta meg az egy százalékot, illetve ha az érvénytelen szavazatok száma magasabb, mint az első-második helyezett közötti különbség.

2002 tavaszán, az országgyűlési választások két fordulója körüli visszásságokat tapasztalva ugyanis a polgárok nagy számban igényelték, hogy a választási bizottságok, testületek – és ne a szavazókörök – végezzék el a szükséges helyeken a szavazatok újraszámlálását, erre azonban az öt évvel korábban kétharmados szocialista-liberális többség által elfogadott törvény (A választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény) nem biztosított lehetőséget. Ezzel a választáson vesztes konzervatív oldal nehéz helyzetbe került, és tudomásul kellett vennie a végeredményt. Balsai István országgyűlési képviselő, korábbi igazságügy-miniszter 2002. július közepén egy felszólalásában arra hívta fel a figyelmet az állampolgárok igazságérzetének és alkotmányos jogainak vélt vagy valós megsértése kapcsán, hogy az alkotmányban foglaltan, alapvető jog biztosítja a jogorvoslathoz való általános jogot. Balsai emlékeztetett arra is, hogy brutális rendőri fellépéssel találták szemben magukat azok a polgárok, akik az alkotmányos jogaik érvényre juttatásáért – a jogszabályok követelte rendet mellőzve – demonstráltak. Az Erzsébet hídon, a Kossuth téren és a Károly körúton – húzta alá Balsai – válogatás nélkül verték a rendőrök az embereket, megfélemlítésként fegyvert fogtak az ott lévőkre (az események már nyár elején, az új, baloldali kormány megalakulása után történtek).

Lamperth Mónika belügyminiszter parlamenti felszólalásábanaz a kijelentéssel próbálta kissé félrevezetni a közvéleményt, hogy a szavazókörök 94,4 százalékában megtörtént a szavazatok újraszámlálása. Lamperth ugyanakkor nem említette meg – amit később a sajtónak elismert –, hogy csak a második választási fordulóra volt igaz ez a kijelentése, vagyis arra a fordulóra, amelyben a Fidesz-MDF szerepelt jobban. A mandátumok nagy többségének sorsaazonban már az első választási fordulóban eldőlt, és a Lamperth által említett újraszámlálás csak a második forduló eredményeit befolyásolhatta volna érdemben, ahol a baloldal gyengébben szerepelt.Ez a tény – akárcsak az Országos Választási Bizottság (OVB) sajnálatos asszisztálása – azért bírt különös jelentőséggel, mert akkor több egyéni mandátumnál is egészen minimális szavazatkülönbség döntött.A választás törvényes rendjének (panasz alapján történő) utólagos ellenőrzése csak részben történt meg, végül a szocialista-liberális erők választási győzelmét eredményezve.
Négy évvel később, 2006. április 21-én, a második választási forduló előtt két nappal az OVB döntésben deklarálta, hogy a minta szavazólapok alkalmatlanok a megtévesztésre, vagyisnem történt jogszabálysértés, ezzel pediga testület a normális kampányanyagok körébe sorolta a megelőző napokban országszerte terjesztett, szavazólap mintát tartalmazó szórólapokat (ezek egy része a választások második fordulójára szóló, szerkesztésében és betűformájában is megegyező szöveget tartalmazott). A Fidesz részérőlkezdeményezett vizsgálat során az OVB 7:3 arányban hozta meg határozatát.

2006 májusában összesen tizennégy OVB-döntést változtatott meg a Legfelsőbb Bíróság. A februárban megválasztott választási bizottság hat alkalommal az MSZP, illetve az SZDSZ javára tévedett a legfőbb bírói fórum döntései alapján, hatszor pedig a Fidesz rovására hibáztak az OVB-határozatok. A Legfelsőbb Bíróság ezt a 12 határozatot megváltoztatta, és ehhez még hozzávéve a MIÉP–Jobbik kezdeményezésére elbírált két esetet, a tizennégyrossz döntéssel a „friss” OVB negatív rekordot állított fel, ugyanis a választási testület 1990 óta nem dolgozott ekkora hibaszázalékkal. Míg 2002 tavaszán az OVB 123 döntést hozott, és a megtámadott 59 határozat közül a Legfelsőbb Bíróság akkor egyet sem változtatott meg, addig 2006-ban az OVB 203 ügye közül 63 került a bírák elé, és ebből majdnem mindegy negyedik ügynél született megváltoztató végzés.

Azt nem lehet kijelenteni, hogy 2002-ben visszaélések döntötték volna el a baloldal javára az országgyűlési választásokat, ugyanakkor a 2006-os választási eredményre már kihathattak olyan befolyásoló tényezők, amelyek vitatásánál – az elbírálásnál – az Országos Választási Bizottság sem volt mindig a helyzet magaslatán. Amiként az is megállapítható, hogy a legfőbb bírói fórum szakmai irányítása is erősebb lehetett 2006 elején, mint négy évvel korábban. Az pedig tény, hogy mind 2002-ben, mind 2006-ban az MSZP alig egy százaléknyival szerzett több listás szavazatot, mint a Fidesz-MDF, illetve Fidesz-KDNP, és aránylag kis szavazatkülönbséggel megszerzett mandátumok is eldönthették a választások végkimenetelét.


Dr. Ifj. Lomnici Zoltán
Dr. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász

Demokráciásdi klikkesedve: a Nyugat progresszívjei áshatják alá a polgári berendezkedést és a gazdasági jövőt?

Demokráciásdi klikkesedve: a Nyugat progresszívjei áshatják alá a polgári berendezkedést és a gazdasági jövőt?

Joe Biden, az Egyesült Államok 2021-ben hivatalba lépett elnöke nemrégiben kifejtette, hogy a G7-csúcsra való elutazása nem másról, mint a világ demokráciáinak „összegyűjtéséről”, és annak biztosításáról szól, hogy bebizonyíthassák a demokratikus berendezkedéseik előnyeit az autoriter rendszerekkel – újkeletűbb szóval: illiberális államokkal – szemben. Az amerikai elnök és környezete ezért egy D10 nevű országcsoport megszervezésében gondolkodik, amelyben a mostani G7 szerepelne (az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Franciaország, Japán, Kanada, Németország, Olaszország) kiegészülve Ausztráliával, Indiával és Dél-Koreával.


Dr. Ifj. Lomnici Zoltán
Dr. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász

Az abortuszpárti szervezetek sötét múltja: az eugenika máig ható jogkövetkezményei az USA-ban

A nagy befolyású nonprofit nemzetközi szervezet, a családtervezés, a reproduktív egészség, illetve a születésszabályozás (ezen belül konkrétan az abortusz) területére specializált Planned Parenthood eredete az első világháború időszakára, 1916-ra datálódik, amikor Margaret Sanger, nővérével és másokkal megnyitotta az első születésszabályozási klinikát Amerikát, a New York-i Brooklyn kerület Brownsville nevű lakónegyedében. Itt akkor főleg fogamzásgátlással kapcsolatos tanácsadást, segítő és javaslattételi szolgáltatást nyújtottak klienseik részére.

Dr. Ifj. Lomnici Zoltán
Dr. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász

Az izraeli titkosszolgálat a szuverenitás szolgálatában – Magyarország és Izrael nemzetbiztonsági kapcsolatának alapelvei

Mindig fel fogunk lépni a nemzetközi szervezetekben az Izrael-ellenes kritikával szemben, mindig fel fogunk lépni az Izrael-ellenes politikával szemben és mindig ki fogunk állni amellett, hogy Izraelnek joga van megvédenie magát a terroszervezetekkel és azok támadásaival szemben”, írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter néhány hónappal ezelőtt a Facebook-oldalán. Ami a fenyegetettséget illeti, év elején érkezett a hír, hogy a Jerusalem Post és a Maariv című lap internetes oldalait január 3-án hajnalban törték fel, és egy fenyegető tartalmú videót helyeztek el rajtuk, amelyen az látható, hogy Iránból rakétatámadást intéznek a Negev-sivatagban, Dimona mellett található izraeli nukleáris létesítmény ellen, és egy rakéta eltalálja a reaktor jellegzetes, félgömb alakú makettjét.


Dr. Ifj. Lomnici Zoltán
Dr. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász

A 2021-es esztendő egyik súlyos kérdése – a közösségi jog primátusa és a tagállami szuverenitás ügye az Európai Unióban

2021. október 15-én az Európai Parlament képviselői 502 szavazattal, 153 ellenszavazat és 16 tartózkodás mellett olyan állásfoglalást fogadtak el, amely nyíltan kimondja: Lengyelország alkotmánybírósága nem bír jogi legitimitással, nem tekinthető függetlennek, és még a lengyel alkotmány értelmezésére sem jogosult. Az EP egyben deklarálta azt is, hogy a szerinte illegitim lengyel alkotmánybíróság egyik korábbi, 2021. október 7-én megszületett határozatát az értékek és jogszabályok európai közössége elleni támadásnak tekinti. Ez az EP-döntés szinte példa nélkülinek mondható az Európai Unió történetében.

Ennek előzménye, hogy a lengyel Ab még 2021. júliusban a lengyelországi bírósági kinevezések ügyében a hatályos 1997. évi alkotmánnyal ellentétesnek és így érvénytelennek (azaz jogilag szabálytalannak) mondta ki az Európai Unió Bíróságának egyik határozatát. Ezt Lengyelország nem is hajtotta végre, ezért az Európai Bizottság hamar pénzbüntetést (bírságot) helyezett számára kilátásba. Korábban egy határmenti szénbányával kapcsolatban kipattant cseh–lengyel vitában hozott uniós bírósági döntést ugyancsak nem hajtott végre a lengyel fél, és ezért már kapott is ilyen bírságot. (A két ország határa mentén működő, szénkitermelő turówi bánya működésének leállítása Lengyelország szerint veszélyeztette volna a villamosenergia-ellátás stabilitását, és a már magában a bírósági ítéletben kiszabott 5 millió eurós bírságot is aránytalannak tartotta a lengyel kormány.) Mateusz Morawiecki miniszterelnök a vitatott júliusi döntés konkrét tartalmán túl, kérelemmel fordult az Alkotmánybírósághoz, hogy immár elvi alapon is alkotmányellenesnek minősítsék a luxembourgi uniós testület beavatkozását az ilyen jellegű lengyel ügyekbe. A végül október 7-én megszületett Ab-határozat szerint: az EU bírósága túllépte hatáskörét, és az uniós alapszerződés egy részét is részben ellentétesnek mondták ki a lengyel alkotmánnyal.

Miközben jogállamisági vitákban bírálják Lengyelországot – ahogy egyébként Magyarországot is –, figyelmen kívül hagyják az egyes tagállamok eltérő történeti, politikai tradícióit, vagyis azt, hogy a különböző jogi kultúrák egymástól eltérő módon gondolkodhatnak a jog uralmának kérdéseiről. A „törvények szelleme” (Montesquieu) kapcsán nemcsak a törvényeket vagy a szokásokat, hanem a joguralomnak és magának a jogrendszernek a hatékonyságát is érdemes vizsgálni, figyelembe venni. Az Európa Tanács Velencei Bizottsága is az egyes jogállamiság-koncepciók történeti, komparatív szemléletű megközelítésére, és azok közelítésére tett korábban javaslatot (pl. az angolszász rule of law vagy a német Rechtsstaat sajátosságainak észlelésével).

A magyar Alkotmánybíróság korábban Magyarország Alaptörvénye B) cikkének (1) bekezdése vonatkozásában megállapította, hogy az ebben a cikkben megfogalmazott jogállamiság (és a jogbiztonság) alkotmányos követelménye nem minősül Alaptörvényben biztosított jognak. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint az erre való hivatkozásnak alkotmányjogi panasz hatáskörben csak kivételes esetekben – a visszaható hatályú jogalkotásra és a felkészülési idő hiányára alapított indítványok esetében – van helye [3062/2012. (VII. 26.) AB határozat].

Maga a szuverenitásvita már régóta tart az uniós intézmények és a tagállami legfelsőbb bírói fórumok, illetve alkotmánybíróságok között. Például 1986-ban a Solange II. ügyben a Német Szövetségi Alkotmánybíróság úgy határozott az uniós jogi aktusok kapcsán, hogy mindaddig, amíg (németül: solange…) azok az alapvető jogok védelmének olyan szintjét érvényesítik, amely lényegileg megfelel a német alapjogvédelemnek, addig – a továbbiakban – nem vizsgálják felül ezeket az uniós jogi aktusokat a Grundgesetz fényében. A Solange II döntésben (2 BvR 197/83) a német Ab saját korábbi ítélkezési gyakorlatát is felülbírálta az Európai Közösségek (az Európai Unió akkori elődje) jogi aktusainak az NSZK alkotmányjogával való kompatibilitásának vizsgálatáról. A Szövetségi Alkotmánybíróság azt is kimondta, hogy „a származtatott közösségi jog németországi alkalmazhatóságáról szóló ítélkezési gyakorlatát” együttműködési kapcsolatban „gyakorolja az Európai Bírósággal”.

A német alkotmánybíróság 2020 májusában egy olyan, már évek óta húzódó ügyben hozott határozatot, amelyben szerinte az Európai Bíróság nem értelmezte megfelelően a feladatát, és túlságosan nagy teret biztosított az Európai Központi Banknak (EKB) a kötvényvásárlások kapcsán. A karlsruhei testület azt is kimondta, hogy az EKB csak megfelelően biztosított tagállami ellenőrzés mellett vásárolhat fel államkötvényeket. Határozatában a német Ab a szuverenitás védelméből vezette le – az EU-s hatáskörgyakorlással összefüggésben – a saját, alkotmányvédelemre vonatkozó hatáskörét.

Franciaországban az 1946. évi alkotmányból (mind a mai napig) hatályban van az alkotmányos preambulumnak az a (15.) pontja, mely szerint: „Franciaország hozzájárul szuverenitása korlátozásához a béke megteremtése érdekében”. Vagyis Európa egyik vezető hatalmaként és nemzetállamaként, Franciaország állami önállóságának és felségjogainak csak a korlátozását akceptálja, és sohasem fogadná el azok jelentős mértékű feladását. A francia Alkotmánytanács (Conseil Constitutionnel) három ún. Maastricht-ítélete közül mindegyiknek az érvelésében előfeltételezte a tagállami szuverenitás létezését. A Maastricht II döntés szerint: a szuverén alkotmányozó hatalom a neki tetsző formában hatályon kívül helyezheti, módosíthatja, de akár ki is egészítheti az alkotmány szakaszait, és meglévő alkotmányos elveket és szabályokat érvénytelenítő új szakaszokat is helyezhet a francia alkotmányba. A Maastricht III határozat konklúziója az, hogy a francia szuverenitás még mindig magához a néphez tartozik, vagyis belőle eredeztethető. Ezt kiegészítve, azt is mondhatjuk, hogy az állami szuverenitás belső oldala az államnak azt a képességét jelenti, hogy jogrendjét maga alkotja és alkalmazza, továbbá (külső oldalról) az állam a nemzetközi élet szuverén szereplője, a francia alkotmányos rend felett nincs más hatóság, a szabályai nem függnek mások jóváhagyásától, egyetértésétől.

A német és francia alkotmánybírósági (illetve alkotmánytanácsi) döntések lényege a modern alkotmányoknak abból a sajátosságból is ered, hogy ma már lényeges különbséget tesz az alkotmányos szabályozás a külső és belső oldal között: a szuverenitás részbeni átruházása helyenként elfogadható (a belső szuverenitásnál bizonyos hatáskörök „átengedésével”), míg a függetlenség, az államiság (vagyis a külső szuverenitás) korlátozása, netán elvétele sohasem.

Ide kapcsolódik az olasz alkotmánybíróság egyik 1973-ban (a Frontini-ügyben) hozott ítélete, amely ugyan elismerte a közösségi jog primátusát, de már utalt arra is, hogy az EGK-hoz való csatlakozás érdekében az olasz alkotmány 11. cikkében kimondott szuverenitás-korlátozás nem hatalmazza fel a közösségi intézményeit olyan ’elfogadhatatlan’ hatáskörrel, amely akár az emberi jogok, akár a nemzeti alkotmányos rend alapvető elveinek sérelméhez vezethetne. Az olasz alkotmány a 2001-es módosítása nyomán sem foglal magában semmilyen kifejezett Európa-záradékot, illetve nem mondja ki sehol sem a közösségi vagy uniós jog kifejezett elsőbbségét sem.

A dán Legfelsőbb Bíróság 1998-ban meghozott ún. Maastricht-ítélete ugyancsak fenntartotta annak jogát a dán bíróságok számára, hogy azok megvizsgálhassák: az uniós intézmények jogi aktusaik (például az irányelvek és rendeletek) meghozásakor nem lépték-e túl (ultra vires) az alapszerződésekben (az elsődleges uniós jogban) definiált hatásköri kereteiket, vagy pedig utóbbiaknak megfelelő módon fogadták el az Európai Unió másodlagos jogát alkotó közösségi jogi aktusokat.

A döntések lényege, hogy ilyen esetekben az adott állam, az ország szuverenitásáról van szó; és a határozatok elvi alapja akkor is megáll, ha az Európai Unióba (korábban EGK-ba) való belépés azt is jelentette, hogy a belépő állam a – többnyire referendummal megerősített – belépés vonatkozásában alkotmánymódosítás útján, önként vállalta a saját szuverenitásról való részleges lemondást.


Dr. Ifj. Lomnici Zoltán
Dr. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász

Uniós költségvetés: Brüsszelnek zsarolás és megfélemlítés helyett az alapszerződések betűje és szelleme szerint kell együttműködnie

Az Európai Unió 1988 óta készít hosszú távú közösségi költségvetést, más néven többéves pénzügyi keretet, melynek révén stabil keretet kíván biztosítani – és összesített kiadási plafonokat állapít meg – az uniós kiadások hatékonyabb és irányított felhasználásához. A többéves keret az EU-s támogatások kiszámíthatóbbá tételét is célozza a társfinanszírozók és a kedvezményezettek számára.

Az Európai Bizottság 2018 májusában költségvetési javaslatot nyújtott be a 2021–2027-es pénzügyi keret időszakára vonatkozóan, figyelembe véve a britek lehetséges (végül 2020. január 31-én realizálódott) távozásának az Unióra gyakorolt gazdasági hatásait. A Covid19-járvány 2020. tavaszi kitörése után a Bizottság – 2020. május 27-én – helyreállítási tervet terjesztett elő „Next Generation EU” címen, benne a hétéves pénzügyi keretre és a saját forrásokra vonatkozó felülvizsgált javaslatokkal, valamint egy 750 milliárd euró értékű helyreállítási eszközalap létrehozásával. 2020 novemberében lezárultak a Parlament, a Tanács és a Bizottság közötti többhónapos, háromoldalú tárgyalások, és az Európai Tanács (a kormány- és államfők testülete) 2020. december 11-én jóváhagyta a többéves pénzügyi keretről és a Next Generation EU-ról szóló megállapodást, majd ezt a lépést 2020. december 17-én az Európai Parlament is megtette.


Dr. Ifj. Lomnici Zoltán
Dr. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász

Az államháztartás átláthatósága is segíti a korrupció elleni hatékony küzdelmet Magyarországon

Valószínűleg nincs olyan gazdasági szereplő, sőt magánszemély sem, aki ne kezelne pénzügyeit. Ebből kifolyólag mindenkinek van fogalma saját költségvetéséről, annak bevételi, illetve kiadási oldaláról is. Így van ez a mindenkori magyar központi költségvetés esetében is, ami 2022-ben megközelíti a 30 ezer milliárd forintot. Már pusztán a nagyságából fakadóan is joggal vetődik fel mindenkiben, hogy a pénz elköltésének legszigorúbb szabályai legyenek, minimalizálva annak a kockázatát, hogy nem a kívánt területre kerüljenek a pénzügyi források vagy a legrosszabb esetben nyoma vesszen. Ahogy látni fogjuk Magyarországon minden információ elérhető, így biztosítva a transzparenciát.

Az államháztartásban a költségvetés az állam pénzügyi gazdálkodásának előre megszabott rendje és szigorú kerete van. Kötelező erejét biztosítja, hogy törvényi formában hozzák létre. Emellett a tervezésnek meg kell felelnie a:

  • valódiság elvének, azaz csak annyi forrás biztosítható, amennyi a közfeladatok ellátásához indokoltan szükséges
  • felhasználási kötöttség elvének, azaz csak a megállapított célhoz kötötten kerüljenek felhasználásra a források
  • áttekinthetőség elvének, azaz a transzparenciát elősegítve a különböző források áttekinthetőek kell lenniük a költségvetési évek között

A költségvetés átláthatóságát szintén biztosítja, hogy maga a tervezés folyamata kétszintű: a fő számokat a kormány terjeszti elő, míg a részleges előirányzatok és intézkedések kialakítása alulról indul. Ez utóbbi történhet intézményi szinten, de beszélhetünk egyszerű állampolgári kezdeményezésről is, ami közvetve a parlamenti képviselőn keresztül történik módosító javaslat formájában. Pontosan ezért a több száz oldalas dokumentum mindenki számára könnyen elérhető, igaz megfelelő szaktudást igényel annak minden részletének megértése.

Fontos megjegyezni, hogy az Alaptörvény is konkrétan rögzíti, hogy „a központi költségvetésről és az annak végrehajtásáról szóló törvényjavaslatoknak azonos szerkezetben, átlátható módon és ésszerű részletezettséggel kell tartalmazniuk az állami kiadásokat és bevételeket.” Természetesen az átláthatóságnak vannak különböző fokozatai, de azt állítani, hogy a kormány mindent megtesz, hogy semmit ne értsünk meg a költségvetésből, egyszerűen nem igaz. A dokumentum tele van részletes táblázatokkal, magyarázatokkal, felhasználási és elszámolási szabályokkal, csak idő és szakértelem kell annak áttanulmányozásához. Emellett az állampolgároknak megvan a lehetősége, hogy közvetlenül a parlamenti képviselőkhöz, minisztériumokhoz és más állami intézményhez forduljanak közérdekű adata igénylés formájában.

Mielőtt konkrétan a 2022-es törvényjavaslatra rátérnék, érdemes megjegyezni, hogy az átláthatóság mértékét viszont nem lehet objektívan mérni. Bár vannak erre törekvések, mint az Open Budget Survey kétévente kiadott összehasonlító elemzése, amely kérdőívek formájában méri fel a világ egyes országainak költségvetéseinek átláthatóságát. Fontos aláhúzni, hogy messzemenő következtetéseket nem lehet ebből levonni, hisz elég megvizsgálni a kérdéseket és könnyen látható, hogy nagyon szubjektív módon ítélik meg az egyes válaszokat. Ennek ellenére Magyarország középmezőnyben helyezkedik el, pontosan a világ átlagának megfelelően és a rangsor felső felében. Egy csoportban (un. korlátozottan elérhető információ) a V4 többi országaival, de például Spanyolország is itt található. A cél adott, az ország a saját tempójában halad a transzparencia útján.

A kormány a 2022-es költségvetéssel megpróbálja maximálisan kihasználni a rendelkezésre álló költségvetési mozgásteret, a pénzügyminiszter szavaival élve „Ha kanyarban akarunk előzni, jobban kell nyomni a gázt”. Pontosan ezért állítja a kormány a 2022-es költségvetést az újraindítás költségvetésének és, hogy ez "a modern Magyarország történetének legnagyobb gazdasági programja". Ezt azért is emeltem ki, mert ahogy láttuk az idei év során a pandémia minden számítást felül írt. Sőt, csak bizakodni tudunk, hogy jövőre lecseng majd, de egy újraindítási költségvetést sem lehet hajszálra pontosan megtervezni. Ennek alapját a Gazdaság-Újraindítási Akcióterv biztosítja, amelynek mértéke több mint 7 ezer milliárd forint, és eléri a GDP 13%-át.

Az átláthatóság legnagyobb kritikusai pontosan ezt a tételt találták meg, pontosabban az 550 milliárd forint értékű (a GDP mindössze 0.9%-át kitevő) Beruházási Alapot. Az általános indoklásban egy olyan speciális központi tartalékként kezeli, ami kifejezetten beruházások előkészítésének és megvalósítását fogja finanszírozni. Sőt a korábbi elveknek megfelelően a törvényjavaslat részletezi, hogy „a Beruházási Alap előirányzat terhére 2022-ben folytatódnak az oktatási, egészségügyi, közlekedési, kulturális-, szabadidő és sport, turizmusfejlesztési, egyházi, illetve környezetvédelmi területen elkezdett beruházások, és további – gazdasági és társadalmi szempontból egyaránt – jelentős beruházások vannak előkészítési fázisban”. Ez viszont azt jelenti, hogy majd később, a fejezeti kötetek megjelenésekor fogja ki a részleteket a tárca. Így csak időkérdése, hogy a felhasználandó források hogyan lesznek elköltve, egyáltalán nem sértve a transzparencia elvét.

Az átláthatóságot szintén elősegíti, hogy a Pénzügyminisztérium a Költségvetési Tanács felvetéseit megfogadva „a 2022. évi költségvetési törvényjavaslat a 2021. évi törvényi előirányzatok mellett megjeleníti a 2021. évi várható adatokat az általános indokolás mellékletében”. Ez azért is fontos, mert az adatok ismeretében még jobban meg lehet ítélni az idei költségvetés teljesülését. Ráadásul jobb képet kaphatunk a következő évi tervekről is. A tárca így fogalmaz: "az újítás biztosítja az idei évre prognosztizált, valamint a jövő évre tervezett előirányzatok összehasonlíthatóságát és ezáltal érdemben segíti a 2022. évi költségvetési törvényjavaslatban lefektetett hiánycsökkentés megalapozottságának áttekintését."

Utolsó gondolatként, megcáfolva a transzparencia hiányát ecsetelő orgánumokat, elég a Pénzügyminisztérium honlapjára ellátogatni. Itt minden információt meg lehet találni a költségvetésről, különböző beszámolókról, államháztartási kontrollról, stb.. Ráadásul az Állami Számvevőszéknek is köteles minden évben véleményeznie a költségvetési törvényjavaslatot. Az ÁSZ az idei kiadványában konkrétan kiemeli, hogy „a törvényjavaslat szerkezete összhangban van a jogszabályi előírásokkal, ezáltal teljesülaz átlátható költségvetési tervezés követelménye”. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy mivel több nemzetközi szervezetnek tagjai vagyunk (pl. Európai Unió) évente akár többször is jelentési kötelezettségei vannak a kormánynak az államháztartással kapcsolatosan. Így nem csak hazai kontrollja van a kormányzati költségvetési folyamatoknak, hanem jelentős nemzetközi figyelem is övezi.

Összeségében tehát elmondható, hogy a magyar kormány mindent megtesznek annak érdekében, hogy a lehető legszélesebb módon tájékoztassa a közvéleményt a közös pénzünk elköltésével kapcsolatosan. Az anyagok immár digitálisan, könnyen kereshető formában is elérhetőek – akár több nyelven is. Az állampolgároknak számtalan lehetősége van a költségvetési tételek megismerésére, sőt annak befolyásolására is. Teljes bizonyossággal elmondható, hogy az államháztartási folyamatok átláthatók és nyomon követhetők Magyarországon, még olyan időszakban is, amikor jelentős turbulenciák figyelhetőek meg a világgazdaságban.

Amire pedig a Századvég Alapítvány elemzése alapján a kormánynak a korrupció elleni küzdelmét illeti, ennek kapcsán a valóság az, hogy ugyanezen politikai közösség tagjai álltak a végrehajtó hatalom élén 1999-ben, amikor Magyarország csatlakozott az Európa Tanács Korrupció Elleni Államok Csoportjához (GRECO), majd a 2010 utáni Fidesz-kormányok átfogó korrupcióellenes intézkedéseket és Nemzeti Korrupcióellenes Programot indítottak, jelenleg pedig a 2020-2022 közötti időszakra szóló középtávú Nemzeti Korrupcióellenes Stratégia végrehajtása zajlik.

Az elmúlt bő tíz évben jóval átláthatóbb és fegyelmezettebb az állam működése, valamint a közpénzek és az uniós források felhasználása, illetve a közbeszerzési rendszer. Hazánk uniós szinten is jól teljesít, és kiválóan együttműködik a nemzetközi szervezetekkel a korrupció leküzdésében.

A magyar ügyészség a Csalás Elleni Hivatal (OLAF) által kezdeményezett ügyek 45 százalékában emelt vádat 2012 és 2018 között (az uniós átlag ekkor 36 százalék volt), míg Németországban 21, Franciaországban 25, Romániában pedig 30 százalékban, ezen országokkal szemben mégis jóval halkabbak a korrupciós vádak, vagy nincsenek is. 2020-ban a magyar hatóságok által kivizsgált ügyek kétharmadában történt vádemelés, mely arány uniós szinten kiemelkedően magasnak számít, hiszen a legfrissebb EU-s átlag 37 százalék.


Dr. Ifj. Lomnici Zoltán
Dr. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász

A Bitcoin és a mögötte rejlő pénzügyi trükközések

Pénzügyi jogi értelemben is súlyos rések a nyílt forráskódú digitális fizetőeszközön.

Az elmúlt több mint 10 évben nagyot fejlődött a kriptopénzek világa és a mögötte húzódó blokklánc technológia. Manapság rengeteget hallunk ezekről a fogalmakról, de még mindig nagyon kevesen értik a rendszer működését. Pontosan ezt a misztikumot használják ki egyesek, hogy hatalmas pénzmennyiséget mozgassanak tulajdonképpen láthatatlanul. A több mint 6 000 kriptopénz piaci értéke jelenleg több mint 2 000 milliárd amerikai dollár, ami megközelítőleg az USA GDP-ének a 10%, de a magyar GDP 15szöröse. A következőkben röviden érinteném a rendszer kulcspontjait, ami lehetővé teszi a pénzügyi trükközéseket, konkrétabban egy olyan árnyék kereskedelmi platformot, ahol hatalmas vagyonok mozognak pillanatok alatt és mindezt majdnem teljesen felügyeletlenül.

A mai hálózatok vagy rendszerek (nem feltétlenül digitálisak) többnyire centralizáltak, azaz van egy központ, amihez csatlakoznak jelen az ügyfelek (pl. bank) vagy a számítógépek (informatika), és ezen keresztül történik az adatcsere, illetve a rendszerirányítás. Ehhez képest a blokklánc technológia elosztott rendszerként működik, ahol a hálózatban részt vevő szereplők közvetlenül kommunikálnak egymással és nincs szükség egy központi szereplőre. Ez teljesen kiveszi az állami felügyeletet (pénzügyi, adóhatósági, bűnmegelőzési, stb.) a rendszerből, hisz maga a hitelesítés és validálás is egy decentralizált főkönyvben történik, amely ráadásul minden hitelesítő szereplőnél rendelkezésre áll. A rendszer szereplői „nem igénylik” az állam szerepvállalását, mivel a digitális adatokat un. blokkokban (a könyvelésben ez feleltethető meg a főkönyvnek) tárolják és egy krpitografikus pecséttel validálják. Ezzel a blokkok megváltoztathatatlanok és automatikusan láncokba kapcsolódnak megteremtve egy láthatatlan pénzügyi világot.

A Bitcoin volt a legelső olyan fejlesztés, mely a fent említett technológiát használja. Egy olyan kriptopénz, vagyis matematikai alapokkal rendelkező digitális pénz, amelyet konkrétan kibányásznak. A bányászat ebben az esetben a tranzakciók hitelesítésért, tulajdonképpen a rendszer életben tartásáért fizetett jutalék. Az így létrejött eszközökkel, közvetítő (pl. bank) nélkül lehet pénzforgalmat lebonyolítani a számítógépes hálózaton keresztül. A Bitcoint tulajdonképpen úgy is felfoghatjuk, mint az aranyat: véges a mennyisége, felszínre kell hozni és jelenleg több valutában is jegyzik az értékét. Ha valójában bele gondolunk a kriptovalutáknak és az aranynak is a rendszerben való hit ad igazából értéket. A „kriptohit a blokklánc technológia sikerességén, az anonimitáson és az, hogy mint fizetőeszközként elfogadják alapszik. A Bitcoin sikerességén felbuzdulva immár több mint 6 000 kriptovaluta és az ehhez kapcsolódó tőzsdék jöttek létre, ami tulajdonképpen egy árnyék ökoszisztéma létrejöttét idézte elő. Egy olyan piacot, ahol kezdetben leginkább illegális kereskedelem folyt (fegyverek, drogok), de manapság akár kávét is lehet venni egy Starbucksban. Mindezt úgy, hogy a pénzmozgások teljesen láthatatlanok, még az adóhatóság számára is. A következőkben nézzünk konkrét megoldást ami miatt adómilliárdoktól esnek el az országok.

Ahogy látjuk a kriptopénzeket nehéz megfogni, a piacuk átláthatatlan, de azért sokan megpróbálkoznak vele, mint az aranyláz idején az aranyásók. Még az olyan fejlett pénzügyi rendszerrel rendelkező ország is mint Amerika, képtelen teljesen mértékben gátat szabni a visszaéléseknek. Sőt számtalan példa van rá, hogy a befektetők a kriptodevizák árfolyamzuhanását kihasználva csökkentik a más, szabályozott befektetési tevékenységeiből (pl. részvénykerskedelem) származó adókötelezettségeiket. Például ez történt idén áprilisban is, amikor a Bitcoin árfolyama 54%-ot zuhant. Ezt a realizált veszteséget éves szinten szembe lehet állítani a más eszközből származó nyerséggel, így minimális adót kellett csak fizetni. Ráadásul, jelenleg a törvény nem tiltja, hogy akár azonnal visszavásárolják a Bitcoint egy újabb nyereség reményében, ellenben más pénzügyi eszközökre van egy 30 napos tiltási időszak. A nyilvánvaló kiskapu pusztán abból adódik, hogy a kriptopénzt a törvény eszköznek tekinti, szemben a részvénnyel, ami értékpapír. Így a kriptopénzek igen volatilis árfolyammozgását lehet használni az adóelkerülés érdekében.

A következő példa arra világít rá, hogy immár a legnagyobb kártyakibocsátó társaságok is akarva/akaratlanul segítenek a pénzmosásban. Az általános szabály, hogy minden árfolyamnyerség után adót vagyunk kötelesek fizetni. Bagatellnek hangzik, de amikor egy Visa/Mastercard kártyával – amely már büszkén hirdeti, hogy több kriptotőzsdével kapcsolatban áll – csokit fizetünk (elvileg) adóköteles jövedelem realizálódik. Természetesen ez egy újabb szürke terület, hisz van a kriptopénzeknek egy olyan szegmense, az un. „stablecoin”-ok, azaz stabil kriptopénzek. Ezek jellemzően a heves árfolyam ugrásokat úgy küszöbölik ki, hogy valós fedezet kerül letétbe minden egyes érme kibocsátásakor. Ez lehet bármilyen pénzeszköz (pl. USD), arany, olaj vagy akár ingatlan is. Az egyik legismertebb ilyen eszköz a Tether, amelynek értéke 1 az 1-hez a dollárhoz van kötve. Biztonságosnak tűnhet, de figyelembe véve, hogy a kriptopiacon nincs központi validáló szereplő, nehezen hihető, hogy tényleg van 70 milliárd dollárnyi eszköz a Tether mögött, ami jelenleg a piaci kapitalizációja. Ez a hibrid mód az adóelkerülés kulcsa, hisz amennyiben valaki stablecoinra váltja át a kriptopénzét, majd azt teszi fel a Visa kártyájára valójában nem realizál nyerséget, hisz dollárhoz van kötve az összeg. Így hasonlóan ahhoz, hogy forint van bankkártyánkon, azért mert változik az árfolyam, mi nem fogunk nyereség adót fizetni. Ugyanazen logika alapján a kártyásvásárlás után sem.

Az előbb említett kriptopénzekkel összekapcsolt bankkártyák másik – szintén adóelkerülést szolgáló – tulajdonsága, hogy a kártya használatakor bizonyos összeget (pl. 4%-ot) írnak jóvá. Ez az összeg könyvelés szempontjából jutalomként vagy akcióként van elkönyvelve, így nem esik adózás alá. Sőt, amennyiben az árfolyam tovább emelkedik, az ebből származó nyereség szintén nem adóköteles.

A kriptopiac nagyságából adódóan (is) egyre több ország (hazánkat is beleértve) próbálja bevonni a kriptopénzekből származó nyerséget a közös teherviselésbe. De a rendszer tulajdonságából adódóan majdnem, hogy lehetetlen, hisz minden egyes szereplő tulajdonképpen egy számsor, míg a kriptopénzeket digitális tárcákban vagy akár egy pendriveon tárolják. Tulajdonképpen egy digitális globális adóparadicsomról beszélünk, hisz a rendszer működéséhez nincs szükség központi szereplőre, aki ráláthatna az összes tranzakcióra.

Ráadásul a rendszer szereplői ki tudnak lépni a zárt ökoszisztémából, és un. kirptotőzsdéken keresztül, - amelyek viszont egyáltalán nem felelnek meg semmily pénzmosási vagy terrorizmus elleni törvénynek - átválthatják pénzüket például USD-re, EUR-ra vagy HUF-ra. Természetesen itt nem csak az illegális kereskedelemből származó haszonról beszélünk, hanem pusztán a kriptopénzek árfolyammozgásából származó nyereségről is. Több országhoz hasonlóan Magyarország is megpróbálja megadóztatni a közel 300 milliárd forintra becsült kriptoeszközökben tartott összeget. Sőt adóamnesztiát is ígérnek azok számára, akik öt évre visszamenőleg bevallják a nyereségüket és adóznak.

Viszont hosszú még az út amíg az adóhatóságoknak rálátásuk lesz a kriptotőzsdék és kriptovilág adataihoz. Korántsem biztos, hogy elég mély és átfogó lesz, mert digitális pénz révén pillanatokkal alatt lehet helyet változtatni, szétaprózni és elrejteni.


Dr. Ifj. Lomnici Zoltán
Dr. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász

Az Egyesült Államokban folyamatosan zajlanak a választókerületek átrajzolásai

Az un. Gerrymandering vagy Redistricting ugyanakkor nem ördögtől való Európában sem

A demokraták tagadják, hogy a jogalkotási térképeken a faji szempontok dominálnak

Az egyik legfrissebb vonatkozó esetben az Egyesült Államok chicagói szövetségi bírósága lesz a szóbeli viták helyszíne 2021 december 7-től egy olyan ügyben, amely az Illinois államban nemrégiben elfogadott, a választási körzetek új felosztására vonatkozó szabályokat támadja. A Közgyűlés demokrata vezetőinek ügyvédei olyan iratokat nyújtottak be a szövetségi bírósághoz, amelyek tagadják, hogy az állam újonnan készült törvényhozási körzeteinek térképei faji értelemben kifogásolhatónak minősülnének, ehelyett azzal vádolják a felpereseket, hogy megpróbálják a faji szempontokat felhasználni saját céljaikra a kerületek újrarajzolása tekintetében.

A tervek szerint a chicagói szövetségi bíróság három bíróból álló testülete december 7-én kezdi meg a szóbeli meghallgatást a három különálló ügyben. Az új térképek meghatározzák majd, hogy a következő 10 évben az állam közösségei hogyan képviseltetik magukat a Springfieldi Közgyűlésen.

Republikánus vezetők azzal érvelnek, hogy a latin népesség növekedése ellenére az új térképek valójában csökkentik azoknak a körzeteknek a számát, amelyekben a latinok többsége vagy nagy része a választókorú népességhez tartozik. Azt hangsúlyozzák, hogy ez sérti az Egyesült Államok alkotmányát és az 1965-ös szövetségi szavazati jogról szóló törvényt is.

A frissen benyújtott bírósági beadványukban azonban a demokrata vezetők ügyvédei tagadták az alkotmány- vagy törvénysértést. „A szeptemberi újraelosztási terv védi a kisebbségi szavazóerőt, és több mint egyenlő lehetőséget biztosít a spanyol és fekete szavazóknak, hogy választásuk szerinti jelöltekre szavazhassanak.” - áll a közleményükben.„

Miért kellhet a Gerrymandering, ha „ésszerűen” igazságtalan eredményekhez is vezethet a választásokon?

Elbridge Gerry, Massachusetts kormányzója – későbbi amerikai alelnök – 1812-ben törvényt írt alá a massachusettsi szenátust érintő új választókerületi határok kialakításáról. Az egyik ilyen új választókerület – egy korabeli újság találó karikatúrája szerint – egy szalamandrára hasonlított, és később a kormányzó keresztnevéhez (Gerry) a szalamandra szó végét illesztve, így kezdett utalni a közvélemény a választókerületi határok aktuális célzatú igazítgatására. A karikatúrista által észrevett fura alakú választókerület és a „rárajzolt” törvény később a hasonló törvényhozási manipulációk jelképévé vált, és idővel megszilárdult a gerrymandering ottani sajátos gyakorlata a tengerentúli politikában.

Akadnak bőven példák a pozitív értelemben vett Gerrymanderingre is, vagyis arra, amikor valamely társadalmilag helyesnek és értékesnek tartott cél érdekében rajzolják át a helyi törvényhozók a választókerületi határokat. Például az arizonai indiánrezervátumok kapcsán korábban nem vált be, hogy a hagyományaikat élénken ápoló, neopogány hopi indiánokat és a legnépesebb őshonos népcsoportnak számító navahó nemzetet ugyanaz a személy reprezentálja a képviselőházban, ezért külön választókerületeket alakítottak ki nekik. Részben itt említhető másik példa, hogy az 1990-es években végrehajtott „átrajzolások” jórésze azért történt, hogy több választókerületben is többségbe tudják sűríteni a politikai közéletben mindaddig igen komoly hátrányt elszenvedő afroamerikaiakat.

Míg egyes demokráciákban a választókerületek újratervezése független bizottságok feladata (mint például India esetében), addig az USA-ban a szövetségi államok törvényhozó és végrehajtó szervei – vagyis a pártpolitika által uralt testületek – felelősek a választókerületi határok meghúzásáért, így ennek jogalkotói gyakorlata nagyban függ a pártpolitikai erőviszonyoktól. Miután például 2002-ben republikánus többség született a texasi törvényhozásban, a déli szövetségi állam korábban demokrata szempontból előnyös választókerületeit (2003-ban) a republikánusok számukra kedvezőbbekké alakították át. A torzulási arányokat érzékeltetve: míg 2002-ben a republikánusok a szavazatok 59 százalékával 15 képviselőházi mandátumot (a törvényhozási helyek 47 százalékát) szereztek meg, a demokraták 40 százaléknyi szavazattal 17 helyet (53 százalékos részesedést szerezve ezzel a képviselőházban). A 2003-as változtatások nyomán viszont a következő, 2004-es választáson a republikánusok 21 képviselő helyhez (66 százalék) jutottak a szavazatok 58 százalékával, a demokraták pedig 11-hez (34 százalék) a szavazatok 41 százalékával. A demokraták hamar bírósági útra terelték az ügyet, és az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága 2006-ban úgy döntött, hogy az újraelosztás alapvetően jogszerű volt, de egy választókerületet a legfőbb bírói fórum döntése alapján újra kellett határolni, mert az ottani latinok többségét érintő etnikai diszkrimináció történt a kerületi határok kialakításakor.

Egy észak-karolinai szövetségi kerületi bíróság – 2018 augusztusában – politikailag igazságtalannak mondta ki az állam kongresszusi választókerületeinek korábbi felosztását, és szeptember elején arról határozott, hogy a 2018 novemberében esedékes újabb választás előtt nem változnak meg a körzethatárok, de azokat utána újra kell rajzolni. A bírósági döntésnek volt jelentősége, hiszen az új körzetek előnyösnek tűntek a demokraták számára: Észak-Karolina ugyan közel egyenlően oszlott meg addig a demokraták és a republikánusok között, de akkor a republikánusok birtokoltak az állam 13 képviselőházi helyéből 10-et. Márpedig néhány plusz észak-karolinai mandátum megszerzése a Demokrata Párt számára országosan – a választási lélektan szempontjából – is erősen számított.

Egyre nőtt az amerikai választókban az igény külön bizottságok megalakítására, a probléma igazságosabb megoldása érdekében. Miután a michigani választók 2018-ban egy népszavazási kezdeményezéssel bizottságot hoztak létre, az állam Republikánus Pártja pert indított a megalakulás leállítása érdekében. A párt azonban vesztett a jogvitában a kezdeményezőkkel szemben, és a bizottság megalakulása elől elhárult a jogi akadály.

A Legfelsőbb Bíróság nagy befolyással bír a választójog fejlesztésében

Közben 2019 nyarán az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága a Lamone kontra Benisek és a Rucho kontra Common Cause ügyben úgy döntött, hogy a szövetségi bíróságok nem rendelkeznek hatáskörrel a pártalapú (partisan) Gerrymanderinggel kapcsolatos kifogások elbírálására. A testület elnöke, John G. Roberts a többségi indokolás alapján úgy érvelt: az alkotmányozók annak tudatában bízták a tagállami törvényhozásokra a választókerületek kijelölését, hogy annak gyakorlatánál a pártpolitika is komoly szerepet játszhat. Minden ellenkező interpretálással ellentétben azonban a Legfelsőbb Bíróság döntése nem jelenti azt, hogy a népképviselet – választói akaratra – nem törekedhetne a kerülethatárok kijelölésének pártsemlegesebb gyakorlatára. Roberts főbíró nem mondta, hogy a jelenlegi kerületrajzolási szisztéma politikailag kívánatos lenne, sőt – mint fogalmazott – a „túlzott részrehajlás” a kerületek kialakításánál „ésszerűen igazságtalannak tűnő eredményeket hoz”.[1]

2020-ban a demokrata baloldal többséget szerzett a szövetségi Kongresszusban, és Joe Biden személyében ők adták az Egyesült Államok új elnökét is. Törvényhozói hatalmukkal élve szövetségi törvénnyel próbálták betiltani a Gerrymandering gyakorlatát a 2020-as országos népszámlálás utáni választókerület-átcsoportosítások vonatkozásában. A jogszabálytervezet a „For the People Act” címet viselte, és bár a Képviselőházban többséget kapott, a Szenátusban – bár mind az ötven demokrata párti szenátor támogatta, és még egy republikánus is – nem ment át a javaslat, miután a republikánusok hátráltató obstrukcióval megnehezítették annak elfogadását. Erre több amerikai demokrata az ún. filibuster gyakorlatának (vagyis a parttalanná váló, időhúzó szándékú szenátusi viták lehetőségének) eltörlését kérte, hogy a törvényt egyszerű többséggel meg lehessen fogadni.

Hazánkban sem ritka jelenség az ésszerű újratervezés

Ami hazánkat illeti, 2010 után a törvényalkotó kormányoldalt gyakran érte vád amiatt, hogy saját politikai érdekei mentén alakította ki az új egyéni választókerületeket a korábbinál kisebb létszámú Országgyűlésre szabottan. A 2014-es választások nyomán az ellenzéki közvélemény ennek példáját látta például a baranyai 2-es választókerületben, amelyben Pécs mellé került a hagyományosan baloldalinak tartott bányászváros, Komló (Pécset akkor épp nem baloldali, hanem Fidesz-KDNP-s polgármester irányította). Ilyennek állították be Heves megyét is, ahol 2010 környékéig a baloldal dominált, majd a Jobbik is megerősödött a térségben. Például Szilvásvárad és Bélapátfalva Eger helyett Gyöngyöshöz került az új választókerületi határok kialakításával. Miskolc is szívesen hivatkozott példa lett, mivel a városnak a korábbi négy helyett két választókerületet alakítottak ki, de a környező falvak „odecsatolásával”. A 2019-es önkormányzati választások eredményei azonban – részben – cáfolni látszanak ezeket az egyoldalú aggodalmakat, és valamelyest árnyalják a következő országgyűlési választások előtti politikai képet.

Nemzetközi tapasztalat, hogy a de jure választási rendszer mellett a helyi pártstruktúra, a pártok regionális támogatottságának alakulása is fontos tényező abban, hogy mennyire képes „torzítani” a választási földrajz. A magyar pártstruktúra 2009–10-re alapvetően átalakult: huzamosabb időre megszűnt a korábbi kétosztatú pártrendszer, és a folyamatra a választási rendszer változásai is ráerősítettek 2014-ig. A 2018-as országgyűlési választás eredményei viszont alátámasztják azt az elképzelést, hogy a politikai aktorok és a választók is képesek „idomulni” az új helyzethez, vagyis a módosított játékszabályokhoz,[2] ami a négy évvel korábbihoz képest jóval kisebb aránytalanságot eredményezett a választás utáni parlamenti reprezentációt tekintve.

Az új rendszer igazságosabb is, mint amilyen a 2012 előtti volt. A törvényalkotó ugyanis 2010 előtt már nagyon régóta nem reagált a demográfiai változásokból adódó, alkotmányos lehetőségű problémákra, igaz, a változtatáshoz kétharmados parlamenti többségre is szükség lett volna. Az Alkotmánybíróság 2007. június 30-áig adott időt erre az Országgyűlésnek. A taláros testület akkor kimondta: miután az Országgyűlés nem alakította át a választókerületi határokat, mulasztásos alkotmánysértést követett el, és ez az állapot a 2010-es kormányváltás utánig fennmaradt.

2010 után a kisebb parlamentet ígérő Orbán-kormánynak úgy kellett változtatnia, hogy egyrészt: az alkotmányjogi elvárásoknak megfelelően az új választókerületeket úgy alakítsák ki, hogy azokban a lakosság száma megközelítően azonos legyen. Emellett az egyéni választókerületnek a főváros, illetve a megye területén belül kell elhelyezkednie, illetve fontos elvárás, hogy az egyéni választókerület székhelyének – lehetőség szerint – városban kell lennie. A korábban 386 fős Országgyűlés létszáma 199 fősre csökkent, ezért is muszáj volt kialakítani az új, de igazságosabb állapotot is biztosító választókerületi határokat.

Az új rendszer ugyanis nem igazságtalan, sőt, a kétharmados többségű Orbán-kormány meglehetősen „visszafogottan” hajtotta végre a választókerületi határokkal kapcsolatos változtatásokat. Tegyük hozzá, hogy hazánkat a kutatások szerint nem is jellemzi olyan mértékű kisebbségi koncentráció, mint ami az Egyesült Államok egyes régióit, valamint itthon az egyéni képviselők személye jóval kevésbé fontos a pártjuk mellett – a közhangulat változása pedig egyes térségekben akár az egyik, akár a másik politikai oldalnak kedvezhet.

Kétharmados többség birtokában a kormányoldal ugyanakkor – nyugati mintára – akár bátrabban is hozzányúlhatna a Gerrymandering eszközéhez, amely – mint már korábban említettük – pozitív társadalmi célokat is szolgálhat. Reagálni lehet például arra a fontos változásra, hogy a 2019-es EP-választáson és az ugyanabban az évben megtartott önkormányzati választáson is tapasztalható tendencia volt, hogy a nagyvárosokban – és általában az agglomerációkban – erősödik az ellenzék. A választókerületek határainak változása azonban az igazságosságot szolgálná: hogy a társadalmilag (az átlagos uniós szinthez képest) kevésbé fejlett egyes vidéki térségekben – és zömmel kistelepüléseken  – élő választópolgárok szavazatainak választási súlya arányaiban semmiképpen sem legyen kisebb, mint a például az uniós fejlettségi átlag feletti fővárosban élőké (a központ és a periféria ellentéteként).

A Gerrymandering végeredményben csak egy eszköz, nincs jó vagy rossz választókerületi határmódosítás – olyan kivitelezési módszer egy probléma megoldásához, amelyet jó és rossz célokra egyaránt lehet használni.

[1] Angolul: „Excessive partisanship in districting leads to results that reasonably seem unjust.”

Rucho kontra Common Cause, 588 U.S. ___ (2019)

AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK LEGFELSEBB BÍRÓSÁGA

ROBERT A. RUCHO és társai, APPELLANTS kontra COMMON CAUSE

[2019. június 27.]

http://law2.umkc.edu/faculty/projects/ftrials/conlaw/RuchovCommonCause.html

[2] A koncepcióról lásd: Enyedi Zsolt – Körösényi András (2014): Pártok és pártrendszerek. Osiris Kiadó-Budapest.


Dr. Ifj. Lomnici Zoltán
Dr. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász

A kampányfinanszírozási kiskapu lehetővé teszi a külföldi választási beavatkozást

Az Egyesült Államokban egyre többen aggódnak a választások külső befolyásolása miatt
Az Egyesült Államokban egyre többen aggódnak a választások külső befolyásolása miatt

Az Egyesült Államokban és Kanadában PAC-eknek (politikai akcióbizottságoknak) nevezik azokat a szervezeteket, amelyek összegyűjtik és közösen kezelik a tagok és adományozók kampány-hozzájárulásait (akik pénzt adnak ezeknek az alapoknak a kampányokra jelöltek, népszavazási kezdeményezések vagy jogszabályok ellen/mellett). A PAC jogi fogalmát az amerikai kampányfinanszírozási reform keretében hozták létre.

Az Egyesült Államokban szövetségi szinten akkor minősül egy szervezet PAC-nek, ha több mint 1000 dollárt fordít a szövetségi választások befolyásolására, vagy ennyit kap (kezel) ebből a célból, és nyilvántartásba kerül (regisztrál) a Szövetségi Választási Bizottságnál a szövetségi választási kampánytörvény értelmében (amit 2002-ben az ún. kétpárti kampányreform-törvény, röviden BCRA egészített ki).

A PAC-ek tulajdonképpen kampányfinanszírozásra létrehozott szervezetek, amelyek minden negyedévben kötelesek elszámolni az általuk összegyűjtött és felhasznált pénzekkel. Például PAC-ek segítségével történik az elnökjelölti kampánystábok finanszírozása; e célból 2016 szeptemberében – a választás finisére ráfordulva – kb. 640 ezer dollárt jutattak Trump 140 fős stábjának, míg Hillary Clinton 789 fős stábjának 3,3 millió dollárt fizettek ki ezeken a legális csatornákon keresztül. Látható tehát, hogy a demokrata elnökjelölt részéről több mint ötször akkora stábköltséget vállaltak.

Még egy vonatkozó adalék a 2016-os választásokhoz: a politico.com akkori számításai szerint a két jelölt úgy rugaszkodhatott neki a kampányfinisnek, hogy Clinton számára lényesen nagyobb keret állt rendelkezésre (neki 190 millió, Trumpnak 100 millió dollárból kellett gazdálkodnia a kampányalapokból).

Megemlítendő, hogy vannak az ún. szuper PAC-ek, amelyek külön kategóriaként kezelendők. Ezek hivatalosan „független kiadások bizottságaiként” ismertek, ugyanis egyáltalán nem járulhatnak hozzá anyagilag a jelöltek kampányához vagy pártjai kiadásaihoz, ugyanakkor a kampányoktól függetlenül egyéb politikai pénzkiadásokat korlátlanul vállalhatnak. A hagyományos PAC-ekkel ellentétben a szuper PAC-ek magánszemélyektől, vállalatoktól, szakszervezetektől és más csoportoktól is pénzeszközöket tudnak felvenni az adománymennyiség törvényi korlátozása nélkül. Ilyen Trump-közeli szuper PAC volt 2016-ban például a Rebuilding America Now (Amerika újjáépítése most), amely egyes adatok szerint 2016 júniusában több mint 30 millió dollárra rúgó elkötelezetti adománnyal bírt, bár a szervezet később arról közölt posztot, hogy csak 2 millió dollárt gyűjtöttek össze.

Ugyanakkor a politikai jelöltek és az ún. szuper PAC-ek menedzserei számára jogszerűen megengedett, hogy a kampánystratégiát és a taktikákat kvázi megvitassák a médián keresztül.

Egy másik csoportosítási lehetőség: vannak az ún. kapcsolt PAC-ek, amelyek általában mindig egy szűkösen behatárolt rétegtől, pl. szakszervezetektől, kereskedelmi csoportoktól, egészségügyi szervezetektől kapnak pénzt, míg a nem kapcsolt PAC-ek inkább ideológiai missziókat követnek, csak egy-egy vitapont, ügy mentén elkötelezettek. Utóbbiak magányszemélytől, szervezettől, de kapcsolt PAC-ektől is elfogadhatnak a pénzt. A kapcsolt PAC-ek száma közelíti az ötezret, vagyis számuk többszöröse a nem kapcsolt PAC-ekének.

Növekvő aggodalom

A szuper PAC-okat finanszírozó vállalkozásokat olyan külföldiek használhatják ki, akik titokban és illegálisan milliókat akarnak költeni az amerikai választások befolyásolására - figyelmeztet egy kampányfinanszírozási érdekképviseleti szervezet.

Amíg nyilvánosságra hozzák adományozóikat, a szuper PAC-ok korlátlan összegeket gyűjthetnek és költhetnek az elnök- és kongresszusjelöltek támogatására vagy éppen ellenük. Ezek az adományok gyakran azonban átláthatatlan fedőcégektől származnak, amely elhomályosítja a pénz valódi forrását, és lehetőséget nyit a tengerentúli ellenfelek még nagyobb beavatkozása előtt.

A 20 oldalas „Rejtélyes pénz” jelentés egy tucat olyan esetet részletez, amelyekben látszólag fedőcégként működő vállalkozások titkos készpénzt irányítanak mindkét fél felé. Míg a szuper PAC-ok felsorolják ezeket a vállalkozásokat az adományozóik között, a cég mögött álló személy vagy csoport jól rejtve maradhat.

„Az Igazságügyi Minisztérium szerint a külföldiek az elmúlt években legalább kétszer használtak cégeket arra, hogy illegálisan pénzt forgassanak az amerikai választásokba.” - mondta Nick Penniman, az Issue One vezérigazgatója. „Csak idő kérdése, hogy a kampányfinanszírozási rendszer e kirívó kiskapujával szisztematikusabban visszaéljenek a rosszindulatú külföldi szereplők.”

Mindkét fél profitál ebből. Az egyik eset kapcsán egy New Jersey-i vízvezeték-ipari cég tavaly novemberben 250 000 dollárt adott a republikánus szenátus jelöltjeit támogató fő szuper PAC-nak. Úgy tűnik, hogy az üzlet Steven Roth milliárdossal áll kapcsolatban, aki Trump elnök gazdasági tanácsadója volt. 

Egy másik esettanulmány két olyan vállalatot írt le, akik „üzletemberpárhoz kötöttek, akiket azzal vádoltak, hogy megvesztegettek egy politikust New Orleansban”, és 300 000 dollárral járultak hozzá az elmúlt öt évben a New Horizons USA-hoz, amely egy szuper PAC a Louisiana állambeli demokraták megsegítésére.

E kiskapu kiküszöbölése érdekében a nonprofit felügyelet szerint a Kongresszusnak bűncselekménnyé kell tennie az amerikaiak számára, hogy olyan üzleti szervezeteket hozzanak létre, amelyek eltitkolják a külföldi állampolgárok illegális politikai tevékenységét, míg a Szövetségi Választási Bizottságnak erősítenie kell a szabályozást és az átláthatóságot a szuper PAC-oknak nyújtott vállalati adományok körében is.


Dr. Ifj. Lomnici Zoltán
Dr. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász

A külső gazdasági befolyás és a belső politikai korrupció szorításában az Unió munkaerőpiaci startégiája

A külső gazdasági befolyás és a belső politikai korrupció szorításában az Unió munkaerőpiaci startégiája
A külső nemzetközi befolyás és a baloldali politikai erők hatására cselekvő Európai Parlament az elmúlt években olyan migrációs politikát kívánt erőltetni az Unió közösségére, amely élesen szembemegy az uniós polgárok közép- és hosszútávú társadalmi érdekével. A dokumentum annak elveit és javaslatait kívánja rögzíteni, hogy a szabályozáson milyen főbb cselekvési pontok szerint lehetne változtatni. Tény az is, hogy a közösségi szabályozás és annak változása az elmúlt években nem a megfelelő irányba haladt.

Dr. Ifj. Lomnici Zoltán
Dr. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász

Trump elnöksége után: a hagyományos Amerika védelme a tét a szövetségi államokban

A konzervatív fordulatra a jobboldali kormányzójelölt Virginiai győzelme is ráerősíthet

Januárban a washingtoni Capitolium előtti megdöbbentő képsorok járták be a világ sajtóját. Bár a legtöbben a távozó elnököt kívánták megtenni az események igazi felelősének, ettől még tény, hogy Donald Trump sohasem adott utasítást a híveinek arra, hogy megostromolják a szövetségi törvényozás székhelyét.


Dr. Ifj. Lomnici Zoltán
Dr. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász

Az NGO-k komoly korrupciós kockázatot jelentenek az EU-ban

Brüsszel és Luxembourg bürokratái tényleg elodázzák a terrorizmus finanszírozása elleni hatékony küzdelmet?

A G7-nagyhatalmak által életre hívott Pénzügyi Akció Munkacsoport (FATF), az Europol, az Eurojust (bűnügyekben a nemzetközi igazságszolgáltatási együttműködésért felelős EU-szerv), az uniós Számvevőszék és az illetékes nemzeti hatóságok jelentései alapján az NGO-k gyakran szolgálnak a terrorizmus finanszírozásának frontjaként. Azonban tavaly az Európai Bizottság nem látta szükségesnek a nem kormányzati szervezeteket az európai pénzmosás elleni szabályok hatálya alá vonni, amiként az Európai Unió Bírósága ugyancsak 2020-ban kimondta, hogy Magyarország azon törekvése, hogy a nonprofit szervezeteket nemzeti pénzmosás elleni szabályai hatálya alá vonja, sérti a tőke szabad mozgását (a Bíróság 2020. június 18-i ítélete az Európai Bizottság kontra Magyarország ügyben, C-78/18. számon). A luxembourgi székhelyű Európai Unió Bíróságának álláspontja épp a nemzetbiztonságilag is kockázatos tevékenységet folyató nagy lobbiszervezetek befolyását erősítheti tovább a tagállamok belső viszonyainak és nemzeti biztonságának (a migráció kapcsán a nemzetközi terrorizmus elleni védettségének) a rovására.


Dr. Ifj. Lomnici Zoltán
Dr. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász

Alkotmánybíróság előtt az egészségügyi dolgozók kötelező oltása

Franciaországban az Alkotmánybíróság nem találta alkotmányellenesnek a vonatkozó obligációt.

A koronavírus elleni védőoltás kötelező igénybevételéről szóló 449/2021. (VII. 29.) Korm. rendelet kötelezővé tette az egészségügyi dolgozók számára a SARS-CoV-2 koronavírus elleni védőoltás felvételét Magyarországon is. Ahhoz, hogy valaki az egészségügyi szektorban dolgozhasson, már a rendelet életbe léptetése előtt is számos, kötelezően előírt oltás felvételét kellet vállalnia, tekintettel mind a saját, mind az általa kezelt betegek egészségére is. Ennek ellenére, a rendelettel egyet nem értő dolgozók az Alkotmánybírósághoz fordultak, annak érdekében, hogy a testület mondja ki a jogszabály alkotmányellenességét. Alkotmányjogi panaszukban azzal érveltek, hogy a jogszabály ellentétes az Alaptörvény több rendelkezésével, valamint a diszkrimináció tilalmába ütközik.



Dr. Ifj. Lomnici Zoltán
Dr. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász

A lengyel Alkotmánybíróság döntése újabb fejezet a szuverenitásért folytatott Unión belüli küzdelemben

Az Európai Unióról szóló szerződés értelmében „a hatáskör-átruházás elvének megfelelően az Unió kizárólag a tagállamok által a Szerződésekben ráruházott hatáskörök határain belül jár el a Szerződésekben foglalt célkitűzések megvalósítása érdekében. Minden olyan hatáskör, amelyet a Szerződések nem ruháztak át az Unióra, a tagállamoknál marad.”

Tehát a nemzetek szuverenitását az európai jogrendnek deklaráltan kötelessége tiszteletben tartani, az semmilyen eszközzel és semmilyen intézmény által nem megkerülhető vagy átugorható. Valójában azonban az uniós szabályok - mint ahogy azt hazánk esetében is számos alkalommal megtapasztalhattuk - ezen határokat közvetve-közvetlenül átlépve igyekeznek maguknak elsőbbséget kiharcolni, mely jelenség lassan mindennapossá válik.


Dr. Ifj. Lomnici Zoltán
Dr. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász

A veszélyhelyzet meghosszabbítása a kormány gyorsreagálású képességét erősíti

A veszélyhelyzet meghosszabbítása a kormány gyorsreaglású képességét erősíti
Különleges jogrendet Magyarország Alaptörvényének értelmében a kormány kivételes esetben hirdethet ki.

Az országgyűlés a keddi ülésnapon szavazott a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet meghosszabbításáról. Mivel a parlament elfogadta a kormány javaslatát, a rendkívüli jogrend 2022. január 1-jéig hosszabbodott meg, azzal, hogy ha a járványhelyzet azt lehetővé teszi, a kormány kezdeményezni fogja a veszélyhelyzetnek a törvény hatályvesztését megelőző megszüntetését. 


Dr. Ifj. Lomnici Zoltán
Dr. Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász

Tizenöt évvel Őszöd után, a közelgő választások előtt – az emlékezés és az emlékeztetés felelőssége

Adópolitikai és szociális tervek a politikai baloldalon
Az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése nyomán kialakult 2006-os politikai krízis mind a mai napig fontos erkölcsi meghatározója és elrettentő viszonyítási pontja a magyar politikának. Az elhíresült kormányfői szónoklat, amelyet Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnök 2006. május végén, egy hónappal a baloldal választási győzelme után a szocialista párt balatonőszödi zárt frakcióülésén záróbeszédként elmondott, és amelyben párttársai előtt elismerte a korábbi évek kormányzati hazugságait, persze nem előzmények nélkül való volt.

A hosszú folyamat, amely idáig elvezetett, az a kampányról kampányra egyre több hazugságot magával hordó politikai kultúra és gyakorlat, amelyet a 2000-es évekre a szocialista és liberális baloldal honosított meg – a korábbi előképek után – a magyar politikában. Kovács László, az MSZP akkori elnöke 2001 végén „23 millió román munkavállalóval” riogatta a választókat, az Orbán Viktor magyar és Adrian Năstase román kormányfők közötti megállapodást követően.