A német kancellár szemlátomást nem kedveli az egyoldalú (unilaterális) lépéseket, legalább is ennek az elvnek mentén bírálja Horst Seehofer szövetségi belügyminiszter azon javaslatát, hogy a más uniós tagállamban regisztrált migránsokat (és menekülteket!) utasítsák el a német határon és ne engedélyezzék belépésüket. Ezzel szemben a német kormány vezetője időt kér, hogy a június végi uniós csúcsig legkésőbb egy kétoldalú (bilatreális) rendszert dolgozhasson ki a vonatkozó kérdésben.

Angela Merkel német kancellár (EPA/HAYOUNG JEON)


 

Pedig Angela Merkeltől egyébként nem állnak távol az egyoldalú döntések, amelyek kellő felhatalmazás nélkül valóban veszélyesek tudnak lenni.

Érdemes idecitálni e körben Josef Isensee alkotmányjogász, jogfilozófus, a Bonni Egyetem emeritus professzorának nyilatkozatát, amelyet 2016 elején adott a Focus konzervatív hírmagazin online kiadásának. Eszerint Angela Merkel szövetségi kancellárnak 2015 őszén konzultálnia kellett volna a Bundestaggal, amikor további közel félmillió menekült fogadása, vagyis a német határok megnyitása mellett állást foglalt, és megszületett a döntés az ehhez szükséges változtatásokról. Isensee úgy látja, hogy Merkelnek a menekültek fogadására vonatkozó ilyen fontos döntéshez nem volt meg a szükséges jogalapja; ez ugyanis nem tartozik a szövetségi kancellár hatáskörébe, mivel a mindenkori kancellárnak a politikai irányvonal meghatározására szóló joga (Richtlinienkompetenz) csak az ágazati felelősséggel bíró minisztereihez való viszonyát befolyásolja. (A német Alaptörvény 65. cikke rendelkezik a Richtlinienkompetenzről, amelynek alapján a szövetségi kancellár meghatározza a politika irányvonalát, és viseli ezért a felelősséget.)

2015 őszén, egy ilyen súlyos döntési helyzetben kellett volna a német szövetségi parlament felhatalmazása, vagyis a Bundestagnak döntenie kellett volna erről a kérdésről. „Az adatvédelem legcsekélyebb változásai, a Bundeswehr külföldön végrehajtott egyedi műveletei, az adótörvény minimális változásai mind szigorúan törvényi szabályozás alá esnek – sorolta a példákat Isensee. – Itt, amikor egy valóban nagy kérdésről van szó, amely irreverzibilisen meghatározza az ország jövőjét, a lakosság összetételét és kohézióját, a Bundestagot kizárják.

Úgy tűnik azonban, hogy nemcsak emiatt főhet a kancellár feje. Német sajtóinformációk szerint vizsgálóbizottság elé állítanák a Bundestagban Angela Merkel kancellárt, és a „nyitott kapuk” politikája, valamint a szövetségi menekültügyi hivatalban történt visszaélések miatt vonnák felelősségre. A kancellári irányvonal már évek óta kritika tárgya, a menekültügyi hivatalt pedig azért érte sok bírálat az elmúlt időszakban, mert áprilisban kiderült: a hivatal brémai kirendeltsége a menedékkérők között több tucat potenciális terroristát is menedékjogi státushoz juttatott, annak ellenére, hogy a jogszabályok alapján el kellett volna utasítani a kérelmüket.

A hivatal korábbi vezetője a Bundestag belügyi bizottságában elmondta, hogy 2015 őszétől túlterheltség, zűrzavaros helyzet alakult ki, amiről tájékoztatta feletteseit is. Ezért pedig valakit felelősség terhel az ellenzéki liberális Szabaddemokrata Párt (FDP) vezetője, Christian Lindner szerint, aki most a vizsgálóbizottság létrehozását is kezdeményezte. A bevándorlásellenes Alternative für Deutschland (AfD)nemrég tett már egy hasonló javaslatot, sőt a szövetségi alkotmánybírósághoz fordult annak megállapítását kérve, hogy a jog uralma helyett alkotmányellenes módon a „jogtalanság uralma” valósult meg Németországban akkor, amikor 2015 szeptemberében Merkel kancellár a határok megnyitása mellett döntött.

 

Christian Lindner, a Szabad Demokrata Párt, az FDP elnöke (MTI/EPA/Filip Singer)

A szituációt némileg árnyalja, hogy a liberálisok semmiképpen sem közösködnének az AfD-vel, márpedig a vizsgálóbizottság felállítására csakis az Alaptörvény 44. cikke alapján kerülhet sor. A 44. cikk (1) bekezdés szerint a Bundestagnak joga, valamint – a képviselők egynegyedének kérésére – kötelessége egy olyan vizsgálóbizottság felállítása, amely a szükséges bizonyítékokat nyilvános eljárás keretében előterjeszti. Az érintett bekezdés ugyanakkor a nyilvánosság kizárására is lehetőséget ad.

Tény, hogy 2015–2016 óta a közbiztonság érezhető romlást mutat Németországban a „Willkommenskultur” meghirdetése nyomán, és a hivatali hatalommal való felelőtlen bánásmód is visszatérő eleme a bírálatoknak. Az állami együttélés minden »alapvető« szabályához szükség van parlamenti törvényre. A »Megcsináljuk« [Wir schaffen das – Merkel elhíresült mondata 2015-ből] szlogenje egy politikai remény, de nem törvény.”

Josef Isensee szavai a mostani németországi szituáció fényében elgondolkodtatóak, és rávilágítanak a kancellár súlyos politikai, esetlegesen jogi felelősségére, aki a szó pozitív értelemében már aligha lehet kiemelkedő szerepű politikus, korának „államasszonya”.

Merkelből ugyanis kiveszni látszik a távlati (stratégiai) gondolkodás képessége és szándéka.