A privátszféra védelmének hagyományosan az alábbi területeit ismerhetjük: pszichikai és fizikai integritás, jog a „háborítatlansághoz”; az egyéni autonómia védelme az emberi méltóság, mint anyajogból fakadóan; a személyes adatokhoz, illetve más személyiségi jogokhoz (pl. képmáshoz való) jogosultság etc.

Magyarország Alaptörvénye sorszámozott díszkiadásának 300. példánya (MTI Fotó: Kovács Attila)


Az angolszász privacy jelentése gyakorlatilag az egyén önmagáról való döntéséhez való jogot takarja, és az egyes személyek polgári (esetleg büntető) jogi védelmét is jelenti. A kérdéskört rendezi több nemzetközi egyezmény, az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata („Senkinek magánéletébe, családi ügyeibe, lakóhelye meg¬választásába vagy levelezésébe nem szabad önkényesen beavatkozni”) és az Emberi Jogok Európai Egyezménye („Mindenkinek joga van arra, hogy magán- és családi életét, lakását és levelezését tiszteletben tartsák.”) is.

Magyarország Alaptörvényének küszöbön álló 7. módosítása a magánszférajogok és egyéb alapvető jogok kollíziójának fontosságára tekintettel, alaptörvényi szinten rögzítené, hogy „a véleménynyilvánítás szabadságának és a gyülekezési jog gyakorlásának többek között külső korlátja lehet mások magán- és családi életének, valamint otthonának tiszteletben tartásához való joga”. A javaslat ezen alapvető jogok kollíziója esetén hangsúlyozza a magánszférajogok ezen elemeinek fokozott védelmét.

A magánszférajogok védelmi köre ugyanis kiterjed arra a térbeli szférára is, amelyben a magán- és családi élet kibontakozik. Ezzel kapcsolatosan a magyar Alkotmánybíróság egyik döntésének (13/2016 AB határozat) indokolásában arra a tengerentúli gyakorlatra hívja fel a figyelmet, hogy az otthon nyugalmának kérdése speciális elbírálás alá kerül az Egyesült Államok szabályozásában is. E ponton hivatkozik az amerikai Legfelsőbb Bíróság a Carey v. Brown [447 US 455 (1980)] és a Frisby v. Schultz [487 US 474 (1988)] ügyekben hozott döntéseire, így különösen arra, hogy „az otthonukban foglyul ejtett közönségre” tekintettel különbség tehető a felvonulások és a statikus, adott helyszínre szervezett rendezvények között.

Az amerikai Legfelsőbb Bíróság határozatban hivatkozott érvelése szerint: az otthon nyugalma („a fáradt emberek utolsó mentsvára”) az a tér, ahova az emberek visszahúzódhatnak a mindennapi nyüzsgés elől, és ez kiemelten fontos érték. Vagyis attól, hogy a köztereken szinte bárhol „foglyul ejtett közönséggé” lehet válni, nem jelenti azt, hogy ezt mindenhol el kell fogadni; a közterületeken ugyanis általában ki lehet térni a meghallgatni nem kívánt gyülekezés elől, az otthon, az „utolsó mentsvár” azonban e tekintetben speciális helyszínnek minősül, amelyet az államnak az elvárható jogi védelemben kell részesítenie. Az Alkotmánybíróság határozata egyértelműen utal a békés és ideiglenes jellegű gyülekezések – megfelelő módon indokolt – korlátozhatóságára.

Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond az Alaptörvény kihirdetésének ötödik évfordulója alkalmából tartott ünnepségen (MTI Fotó: Illyés Tibor)

Az Ab azt is kimondja: az Alaptörvény I. cikk (1) bekezdése szerint az alapvető jogok védelme az állam elsőrendű kötelezettsége. Ez magában foglalja – az Alaptörvény VIII. cikkében biztosítottan – a békés gyülekezéshez való jogot, ugyanakkor idetartozik egy másik Alaptörvényben biztosított jog, a VI. cikk (1) bekezdésben foglalt magánszférához való jog védelme is.

Már az 55/2001. (XI. 29.) AB határozat is említi a gyülekezés jog bizonyos alkotmányos korlátait, így például azt, hogy a szervezőt terhelő felelősség miatt szükség van a jogosulti kör korlátozására. Az Alkotmánybíróság ezen állásfoglalása szerint a bejelentési kötelezettség sem alkotmányellenes, ugyanis két alapjog ütközik (a gyülekezéshez való jog és a szabad mozgáshoz való jog), amit a jogalkalmazó hatóságnak szükséges mérlegelnie.

Az említett 2016-os Ab-döntés alapján, az állam alapjogvédelmi kötelessége nem merülhet ki egy-egy törvény elfogadásában, a kérdés ugyanis folyamatos hatásvizsgálatot igényel – az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az alapjogilag konkuráló esetekben a jogalkotó felelőssége, hogy megfelelő támpontokat adjon a jogalkalmazóknak ahhoz, hogy az Alaptörvény I. cikk (1) bekezdéséből fakadó védelmi kötelezettségnek hatékonyan eleget tudjanak tenni. Ennek megfelelően a mostani alkotmánymódosítás rendezni szándékozik az alapvető jogok kollíziójának esetét.

A jogalkotó Alaptörvény-módosítási javaslata meghatározza az alapjogi védelmet, míg a konkretizálás a jogalkalmazók feladata marad. A védelmi kötelezettség teljesítésével figyelembe vette azt, hogy egyik alapjog lényeges tartalma sem korlátozható, és törekedett arra, hogy a konkuráló alapjogi pozíciók az arányosság elvének megfelelően – az Alkotmánybíróság által javasoltan – kíméletes kiegyenlítésre, méltányos egyensúlyba (fair balance) kerüljenek, a magánszférajogok egyes elemei esetében a fokozott védelem méltányolható és szükséges megteremtésével.