Az elmúlt évek során Németországban mind komolyabb problémaként jelentkezik az országba érkezett menedékkérők és migránsok képzése, így végső soron integrálásuk a többségi német társadalomba. Miközben az integrációs kurzusok hatékonysága inkább romlani, mintsem javulni látszik, a migrációs költségek éves szinten folyamatosan emelkednek, és a szövetségi kormány pénzügyi feszültségbe sodorta magát a szövetségi tagállamokkal, valamint az önkormányzatokkal.


A német sajtóban nemrégiben az a hír látott napvilágot, hogy a Bevándorlási és Menekültügyi Szövetségi Hivatal (BAMF) adatai szerint az integrációs kurzusoknak ma is minden ötödik résztvevő alapvető olvasási és írási készségek hiányában vág neki. Ez az oktatók számára mind nehezebbé és összetettebbé, szinte sziszifuszi munkává teszi a tanítást. A szövetségi belügyminisztérium mindazonáltal rögtön próbálta pozitívan beállítani a friss fejleményeket, ami jól illeszkedik abba a kormányzati kommunikációba, amely az utóbbi években a kurzusokat számszakilag abszolválók eredményességét igyekszik hangsúlyozni.

Ez azonban nem tud változtatni azon a tényen, hogy a tanároknak számos nehézséggel kell szembenézniük. A problémák között szerepel a migránsok alacsony iskolai végzettsége, „a trauma által okozott pszichológiai stressz” és a nők alacsony részvételi aránya. Ez a kihívás az iszlám kultúrájú országok sajátos viszonyaiból is adódik, hiszen az ottani civilizációban hagyományosan alávetettebb nők, lányok, asszonyok átlagosan alacsonyabb iskolai végzettséggel rendelkeznek, és náluk valóban nagyobb lehet a poszttraumás stressz kockázata.

(Fotó: MTI/EPA/Swen Pförtner)

Ezenkívül ritkábban vesznek részt kurzusokon, mivel az ő kizárólagos szerepük a gyermekszülés és a kisgyermekek gondozása. A képet az is árnyalja, hogy a muszlim férfitársadalom részéről eleve nem is elvárt a nők aktív részvétele, és jobban beilleszkedett státusa egy idegen ország többségi kultúrájú környezetében.

Az utóbbi időben növelni kellett az analfabétáknak szóló tanfolyamok számát, amelyek immár az új kurzusok mintegy harminc százalékát teszik ki. Drasztikusan romlik ugyanakkor az alfabetizálás hatékonysága: már 2017 augusztusában is csak az írástudási tanfolyam résztvevőinek 23 százaléka érte el a B1 (alapfokú) nyelvtudási szintet, de 2019 augusztusára ez az arány tovább romlott, és már csak 14 százalék volt. A folyamat drámai rosszabbodását jól jelzi, hogy még a közel-keleti mércével aránylag alacsony írástudatlanságú Szíriából érkezettek körében is két éven belül 58-ról 35 százalékra csökkent a B1 szintet elért kurzuslátogatók aránya.

A gyengébb bukási mutatók révén ma már a kurzuslátogatók harmada ismétlő: a tavalyi évben 109 ezren már nem először vettek részt tanfolyamon, mivel korábban nem teljesítették sikeresen azt, emellett 202 ezren először iratkoztak be integrációs tanfolyamra.

A költséghatékonyság romlása folyamatosnak tűnik, és módosítja a korábbi elképzeléseket. Így ahelyett, hogy a 2020-as évre szólóan meghirdetett integrációs tanfolyamok finanszírozását több mint 20 millió euróval csökkentenék, azokat növelni akarják az egyre nehezebb helyzetben lévő tanárok jobb fizetése, a kisebb létszámmal működő több tanulócsoport, osztály, valamint a több kontaktóra és a jobban átgondolt oktatási struktúra kialakítása érdekében. A 2018-ban a német szövetségi kormány 765 millió eurót fordított az integrációs tanfolyamok finanszírozására, aminek kétharmada a munkahelyhez kapcsolódó nyelvoktatás, egyharmada pedig orientációs kurzus volt a német kultúráról, a politikai és jogrendszerről, a németországi mindennapokhoz szükséges ismeretekről.

A 765 millió eurós keret a négy évvel ezelőtti költésekhez viszonyítva igazán szembetűnő – ez olyan pénz, amely a szövetségi költségvetésből származik, és a Szövetségi Migrációs és Menekültügyi Hivatal (BAMF) útján oszlik el. Az ügynökség 2015-ös költségvetése, a határok megnyitásakor becslések szerint még alig 270 millió euró volt az integrációra – azt követően, hogy az év májusban 25 millió euróval növelték.

Mindeközben a fősodratú német média igyekszik kedvező fejleményként tálalni a német polgárok számára, hogy az új menedékkérők száma jelentősen csökkent, és a szíriaiak aránya is jelentősen mérséklődött az elmúlt években. A sajtóbeszámolók szerint egyre több nő vesz részt valamilyen kurzuson, így számarányukat a 2017-es 44 százalékról 2018-ig 55-re tornázták fel a statisztikában.

Csak az analfabétáknak szóló tanfolyamok száma 1500 környékére szökött fel, és a mind szélesebb migránstanfolyam-piac (a szükséges tanárlétszám és megfelelő mennyiségű és színvonalú kurzus, a helyi intézmények, főiskolai és más helyszínek biztosítása) az adminisztrálásban mind több visszaélésre ad lehetőséget. Bár tavaly a BAMF munkatársai 1506 alkalommal ellenőrizték az egyes tanfolyamokat szolgáltatók adminisztrációját, továbbá a tanárok elszámolásait, engedélyeit, és a kurzust szolgáltatók mintegy 90 százalékát vették hivatalosan ellenőrzés alá 2018-ban, a jelek szerint mégsem minden tanfolyamszolgáltató kezelte jól a BAMF-pénzeket.

A hivatal tanulónként fizet a kurzust szolgáltatónak, és aki már nem jár többet, azután nem kap több pénzt – a tanfolyam sikertelensége kevesebb pénzt jelent, vagyis nem kellő eredményesség esetén jelentős a pénzügyi kockázat. A rendszer nem eléggé ösztönöz a tényleges eredményességre: nem a tanuló valóban megszerzett tudása számít, hanem hogy lehetőleg minél jobb „számokat” hozzanak a kurzusok. Mindennek fényében az is lehetséges, hogy még az elmúlt évek tanfolyamainak romló százalékos mutatóit is jelentősen kozmetikázták. A BAMF 35 eurós oktatói óradíjánál többet pedig jóformán senki nem tud fizetni a tanároknak, tényleges piaci verseny és minőségjavulás nehezen elérhető az amúgy is rendkívül nehézzé vált edukációs körülmények között.

Mindeközben továbbra is alig vagy nagyon nehezen találnak munkát a migránsok, különös tekintettel a 2015 után érkezettekre. Hivatalos adatok szerint Németországban 33 millió ember végez tb-köteles munkát, közülük 29-30 millió fő a német állampolgárságúak száma. Ezek között pedig alig több mint másfélmillió az Európai Unión kívülről érkezettek száma, az ő jelentős részük is európai.

Az egyik legfrissebb, szeptember közepén kirobbant botrányban a német szövetségi számvevőszék jelentős tervezési hibákat, szabálytalanságokat talált a Bundeswehr (szövetségi haderő) szíreknek szóló képzési projektje kapcsán. Az ötmillió eurós keretű képzés költsége körülbelül 23 ezer euró lett személyenként, noha a munkaközvetítő ügynökség hasonló projektje csak körülbelül 1800 eurót tesz ki résztvevőnként. A hibák, eltérések révén 2,4 millió eurós személyi költségek merültek fel, ráadásul olyan eszközöket is beszereztek drágán, amiket biztonsági okokból a migránsoknak amúgy sem lett volna szabad használniuk. A többmillió eurós Bundeswehr-képzést követően a 217 migráns résztvevőből összesen csak két szírnek sikerült állandó munkát találnia.

Továbbra is éles vita van arról, hogy a szövetségi kormányzat mennyire veszi majd ki a részét a szövetségi tagállamok és önkormányzatok migrációs költségeiből, utóbbiak ugyanis továbbra is évi 4,7 milliárd eurós szövetségi hozzájárulást szeretnének, noha egyes tervek szerint a központi kormányzat ezt az összeget már 2020-ban 1,2 milliárd euróra csökkentené. A feszültség tehát nem csökken, miközben a tavalyi évre számítottan az összes migrációs vonatkozású szövetségi kiadás elérte a rekordot jelentő 23 milliárd eurót (ez 7750 milliárd forintnak megfelelő összeg egyetlen évben, csak összehasonlításként: Magyarország a 2007–2013 közötti hétéves fejlesztési időszakra szólóan mintegy 8000 milliárd forintnyi EU-s támogatást hívott le, és ennyi az Unió strukturális és beruházási támogatása 2014–2020 között is hazánkban).

Az elmúlt esztendők németországi kísérlete az integrációs hatékonyság tekintetében nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, sőt a polgárok azt látják, hogy egy továbbra sem jó eredményeket hozó társadalmi vállalkozás egyre nagyobb anyagi áldozatvállalást kíván meg tőlük. Ehhez képest – a befizetett adóért cserébe – azt kell tapasztalniuk, hogy a befogadottak nem akarnak rendesen integrálódni, és hogy akár hosszú évek múltán is alkalmatlanok a német munkaerőpiacon és hétköznapokban való tisztességes érvényesülésre. Így – különösen 2015 óta – növekszik a szociális bizonytalanság és az ország biztonságos jövője miatti aggodalom, ami akár pár éven belül súlyos és visszafordíthatatlan társadalmi hanyatláshoz, és beláthatatlan következményű konfliktusokhoz vezethet majd Németországban.