Egy 2016 júliusi felmérés alapján a német lakosság 66%-a nem értett egyet Angela Merkel bevándorláspolitikájával, és mindössze a válaszadók 27%-a támogatta az általa képviselt irányvonalat. A helyzeten érdemben az sem változtatott, hogy igaz rendkívüli nehézségek árán, de sikerült megőrizni a kancellári széket Merkelnek. Ez utóbbi állítást a statisztikai adatok is egyértelműen alátámasztják, mivel egy friss felmérés szerint is a bevándorolók és leszármazottaik 43,2 százaléka támogatja a CDU/CSU pártszövetséget, és a Német Integrációs és Migrációs Ügynökség adatai szerint ez az arány a szociáldemokraták és a Zöldek tekintetében jóval alacsonyabb. Egyedül a török közösség körében népszerűbb az SPD, itt 37 százalék áll szemben az uniópártok 33 százalékos támogatottságával.

Megjegyzendő, hogy a német kormányalakítási és belpolitikai válság egyik alapvető oka a nagykoalíciós-kormányzás súlyosan elhibázott menekült- és migránspolitikájában, és az ennek nyomán született választói elégedetlenségben keresendő. Az elmúlt években Németországra „eresztett” mintegy kétmillió közel-keleti, illetve afrikai menekült (jórészt alapvetően gazdasági célú migráns) befogadása jelentősen megterhelte nemcsak az egyes társadalmi alrendszereket (a szociális ellátástól az oktatáson és egészségügyön át a gazdaság általános, önteremtő rendszeréig), hanem a német választópolgárok mindennapi életét is. Megállapítható, hogy a német szövetségi bűnügyi statisztikák alapján jelentősen megnőtt a külföldiek által elkövetett bűncselekmények aránya is Németországban, és egyes bűncselekményi tényállások esetében erős felülreprezentáltság tapasztalható; tény az is, hogy a munkaerő-piaci beilleszkedés nehézségeihez a kulturális integrálhatóság kihívásai is hozzátársulnak.

Angela Merkel német kancellár a heti kormányülésen a berlini kancellári hivatalban 2018. szeptember 26-án. (MTI/EPA/Hayoung Jeon)

Az eddigi kutatások fényében egyre világosabbá válik, hogy az európai bevándorláspárti erők nem kis részben saját politikai megfontolásaikból támogatják a migránsok Európába telepítését, és nem pusztán „emberjogi” önzetlenség motiválja az érintett politikusokat a kötelező kvóta kapcsán tett – nem egyszer komoly ellentmondásoktól terhelt és időről időre változtatgatott – nyilatkozataikban.

A Migrációkutató Intézet egy korábbi tanulmányában arra hívta fel a figyelmet, hogy Franciaországban 2012-ben Francois Hollande akkori szocialista jelölt szavazati jogot ígért a bevándorlóknak és amnesztiát az illegális migránsoknak, amellyel végül a franciaországi muszlimok szavazatainak 86 százalékát szerezte meg.

A 2013-as németországi választásokon pedig a török származású választók mintegy kétharmadának voksát söpörte be a hatalomba visszavágyó és ezért fűt-fát ígérő szocdem párt, az SPD (és egyébként a másik bő egyharmad is baloldali pártokra szavazott). Ugyancsak becslések szerint a korai blairi időkben ötből négy Nagy-Britanniában élő muszlim a Munkáspártot támogatta. Nem kérdés, hogy Nyugat-Európa szerte, a migrációpárti baloldal igyekezett profitálni a migránsok választási részvételéből.

Ezzel a trenddel – jelesül, hogy alapvetően a baloldali pártok számolhatnak hagyományosan a bevándorlók szavazataival – volt képes szakítani a német kancellár.

Érdemes azonban ehelyütt más megközelítést alkalmazó kutatásokat is idézni, és talán odafigyelni azokra a véleményekre, amelyek szerint – ha Európában továbbra is rossz irányba haladnak a dolgok – a nyugati társadalmakban fokozatosan egyre nagyobb arányt képviselő muszlimok idővel a saját maguk által létrehozott, és a mi értékrendünktől legtávolabb álló nézeteket képviselő politikai erőkre szavaznak majd. Vagyis nem az SPD-re vagy a Munkáspártra, hanem a legkeményebb iszlám politikai programot képviselő pártokra. Csak egy aggasztó adat: egy tavaly szeptemberben publikált felmérés szerint a franciaországi muszlim fiatalok fele elutasítja a köztársasági értékrendet, ami jelentősen rosszabb arány az idősebb generációkhoz viszonyítva is. Vajon ők szavaznának majd a köztársaságpárti, toleranciát hirdető Szocialista Pártra? Egyáltalán bármely más, polgári-keresztény értéket képviselő európai párt listájára és jelöltjeire?

A bevándorláspártiak totálisan öngyilkos stratégiája hosszú távon egész Európát, az elmúlt évszázadok során felépített, polgári alapokon nyugvó parlamentáris demokráciát és a zsidó-keresztény kultúrkör alapértékeit számolná fel. Az pedig szintén egészen bizonyos: ha a német nagykoalíciós kormány folytatja jelenlegi bevándorláspolitikáját, akkor már nemcsak Németországot magát, hanem az egész Európai Uniót sodorhatja hosszú távon súlyos gazdasági és politikai válságba, és egy ilyen krízis következményei beláthatatlanok lennének mindannyiunk számára a következő évek, sőt évtizedek szempontjából.