Máig emlékezetes, ugyanakkor szomorú események borzolták lassan három éve Németország közvéleményét; 2015 szilveszterén zömében muszlim migránsok tömegesen erőszakoltak meg nőket, lányokat több német nagyvárosban, így összesen legkevesebb 1216 áldozata volt a cselekményeknek, s az áldozatok közel fele szexuális bűncselekményeket, így nemi erőszakot volt kénytelen elszenvedni.

Nők tiltakoznak a kölni főpályaudvar környékén szilveszter éjszaka nők ellen elkövetett támadások miatt a kölni dómnál (Fotó: MTI/EPA/Oliver Berg)


 

Első sorban Köln, Hamburg, Düsseldorf, Stuttgart és Dortmund volt a helyszíne ezeknek az atrocitásoknak. Ugyanebben az időben a svédországi Kalmar városában is történtek hasonló szexuális inzultusok, míg Malmőben, Karlstadban a helyi rendőrség kezdettől nyilatkozatokban cáfolt minden ilyen jellegű hírt, végül nem is történtek feljelentések.

Szinte naponta lehet egy egyéni vagy csoportos migránstámadásról olvasni, ami arra utal, hogy a Lajtától nyugatra nem működik a prevenció, illetve nem tudják megvédeni az érintett államok a saját polgáraikat. A bevándorlókhoz köthető szexuális jellegű deliktumok elmúlt években történő drámai megnövekedése ugyanakkor megfelelő válaszreakciót követel(ne) a felelős nemzetállami vezetők részéről.

A következőkben az osztrák a német és a svéd helyzetet vesszük górcső alá.

A bevezetőben említett súlyos jelenség azóta sem szorult vissza, például az ausztriai Innsbruckban egy év múltán, szilveszterkor ugyancsak szexuális zaklatások történtek legkevesebb 18 esettel. Ami a szexuális zaklatást illeti, Ausztriában a 2016. eleji Btk.-szigorítás után gyorsan megugrott az elkövetések száma: az ügyészség előtt tárgyalt ügyek száma 2014 és 2016 között másfélszeresére emelkedett (1005 helyett 1583 feldolgozott ügy), míg a szexuális zaklatás miatti panaszok száma alig egy év alatt (2015. és 2016. évi adatok szerint) megduplázódott.

2015-ben 109, 2016-ban már 151 embert ítéltek el szexuális zaklatás miatt, és ilyen szignifikáns értékváltozásnál nehéz nem legalább korrelációt feltételezni az akkor válságként kicsúcsosodó tömeges irreguláris migráció, nagyfokú beáramlás kriminalisztikai vonatkozásaival.

Az osztrák bűntetőjogalkotás új irányát ebben a kérdésben elsősorban az adja, hogy a jobboldali kormány által tervezett változtatások keretében megemeljék a nőkkel és gyermekekkel szembeni erőszak és szexuális bűncselekmények miatt kiszabható büntetési tételek alsó határát.

A korábbi Kern-kabinet pedig a csoportosan elkövetetett szexuális zaklatások szankcionálásának radikális szigorítása mellett foglalt állást, vagyis a 2016. szilveszteri innsbrucki incidensek nyomán, az új szabályozás a szexuális zaklatást célzó csoportokban való bármilyen részvételt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntette volna, míg aki aktívan –  mással vagy másokkal közösen – szexuális zaklatást követ el, a jövőben három évig terjedő szabadságvesztés büntetést kapott volna.

(Jelenleg az osztrák Btk. 218. §-a a csoportban való részvételt a tervezett két év helyett egy évig terjedően, a mással vagy másokkal való elkövetését az ilyen zaklatásnak három év helyett két évig terjedően szankcionálja – de szabadságvesztés helyett pénzbüntetést is kiszabhatnak.)

Az osztrák Btk. 218. §-át ezt megelőzően, 2016 elején annyiban szigorították, hogy a köznyelvben egyszerűen „fenéktapizásként” (Po-Grapschen) leírt cselekményeket szankcionálhassák szexuális zaklatásként. További jelentős újítása volt még az akkori Btk.-szigorításnak, hogy Btk. 205a §-a új tényállást vezetett be: a szexuális önrendelkezés jogának megsértését, amely két évig terjedő szabadságvesztéssel büntet nem konszenzuális (jellegű) szexuális helyzeteket, cselekményeket; ide tartozik például az, amikor valaki akaratával ellentétes együttélésre, szexuális együttélésre kényszerül másvalakivel, kihasználva az áldozatok kényszerhelyzetét vagy őket azt megelőzően megfélemlítve.

Németországban is bár hivatalosan tilos beszélni a bevándorlás negatív következményeiről, a szexuális önrendelkezés védelmének javításáról szóló törvény 2016. november 10-én lépett hatályba nem sokkal a Wilkommenskultur meghirdetését követően.

Ez magában foglalja a szexuális önrendelkezés jogával való visszaélés büntetőjogi felelősségének jelentős mértékű bővítését (ld. a német Büntető Törvénykönyvet módosító 50. törvény, Szövetségi Közlöny 2016, 2460. o.). Ennek keretében a Btk. 177. §, módosított és megújult változatban, rögzítette az ide tartozó cselekmények (immár kiszélesített) körét.

A német büntetőjogi szabályozásban a szexuális kényszerítés (sexuelle Nötigung) gyűjtőfogalma az ilyen jellegű cselekményeknek, az új Btk.-változat viszont beemelte a sexueller Übergriff (kb. szexuális túlkapás, visszaélés) fogalmát, amellyel büntetendővé tettek valamennyi szexuális cselekményt, amely az egyik fél akarata vagy beleegyezése ellenére valósul meg.

Az új tényállás ugyanis a „Nein-heißt-Nein-Lösung” szemlélete alapján lényegében lehetővé teszi, hogy az áldozat részéről pl. egy világos 'nem' is elegendő az elkövető megbüntetéséhez, vagyis a lényeg az, hogy az áldozat nem akarta a szexuális cselekmény megvalósulását (a büntethetőség többé nem attól függ, hogy történt-e fenyegetés, illetve azt megvalósították-e).

Megmotoznak egy férfit rendőrök a kölni főpályaudvarnál (Fotó: MTI/EPA/Sascha Steinbach)

A tényállás öt esetet vesz alapul, például: ha az elkövető kihasználja, hogy a személy nem képes ellenkező akaratot alkotni vagy kifejezni, vagy a tettes a meglepődés pillanatát (Überraschungsmoment) használja ki (így az áldozatnak nem is marad ideje a védekezésre).

Vagy: az elkövető kihasználja azt a tényt, hogy a személy fizikai vagy szellemi állapota súlyosan korlátozza akaratának kialakulását vagy annak kifejeződését, így nem tud védekezni, vagy: még nagyobb sérelemtől tartva eltűri a cselekményt.

Ugyancsak jelentős újítás(persze ez is a végrehajtáson múlik), hogy a létrehozott 184i paragrafus új bűncselekményként beemelte a szexuális zaklatást (sexuelle Belästigung). Korábban ugyanis a szexuálisan zaklató agressziók, cselekmények nem voltak büntethetők azért, mert Btk.-értelemben sem szexuális cselekményként, sem (szóbeli) bántalmazásként (Beleidigung) nem léteztek. A jogalkotó az új szakasszal kívánta megszüntetni ezt a kiskaput.

Svédországban 2018. július 1-jétől új törvény lépett életbe, amely – újító módon – a beleegyezés nélküli szexet megerőszakolásként határozza meg. Az érintett beleegyezése verbálisan/fizikailag történhet meg, és mostantól a vádlónak nem kell erőszakot és durvaságot bizonygatnia, valamint azt, hogy az áldozat veszélyeztetett helyzetben volt-e.

Az új jogszabályt meggyőző többséggel, 257 –38 arányban fogadta el májusban a parlament, viszont sokat elmond, hogy a kritikák zöme attól tart: nem fog nőni érdemben a nemi erőszak miatti elítélések száma. Ez nem is alaptalan, mivel a hatósági szervek által jogszabályérvényesítés ezeken a területeken jellemzően kudarcot vall a „politikailag korrekt” látásmód elvárt szemlélete miatt: svéd rendőrségi források szerint ugyanis bár valóban migránsbandák követik el az ilyen jellegű deliktumokat, ezelőtt azonban a helyi rendőrség általában tehetetlenül áll, mert az elkövetők származásának feltárása gátja annak, hogy érdemben fel tudjanak lépni az ilyen erőszakos cselekményekkel szemben. Vagyis napjainkra a jogalkalmazás folyamatában megbicsaklott a józan ész, a svéd állam büntetőjogának tényleges hatása nem tud érvényesülni.

A bírósági gyakorlatban sem sokkal jobb a helyzet: például 2018 tavaszán nagy felháborodást váltott ki Svédországban, hogy a solnai bíróság a többi közt olyan indokokkal magyarázta egy családon belüli verekedés ügyében hozott felmentő ítéletét, miszerint a muszlim nők között nem ritkák az olyan történések, hogy rosszul állapítják meg, hogy bántalmazták őket. A bíróság a saría jogra mint lehetséges konfliktuskezelő eszközre is utalt ítéletében, ami ugyancsak szította a kedélyeket.

Világos, hogy az elmúlt években – a szabálytalan migrációval egyidőben, illetve annak nyomán – jelentős szigorítások történtek több nyugat-európai állam büntetőjogában, különösen a szexuális bűncselekményekkel kapcsolatosan. Leginkább elszántan talán Ausztria jár az élen – míg a svéd szigorítást részben (jellemző módon) a nemzetközi MeToo-botrány kifutása is serkenthette –, azonban azt is látnunk kell, hogy hatékonyan működő jogérvényesítés, s a jogérvényesítést rendszerszemlélettel kezelő jogpolitika és alkalmazói gyakorlat nélkül – mindezek hatékonysága és hatásossága nélkül – nem várható igazi áttörés ebben a kérdésben