Az ellenzéki politizálás színterén gyakran találkozunk olyan jelenségekkel, ami egy polgári értékeket valló magyar állampolgár számára már kiverné a biztosítékot. Egyre inkább annak lehetünk tanúi, hogy az ellenzéki oldalon, hogyan hagyják figyelmen kívül azokat a történelmi hagyományokat és intézményeket, amely ma nélkülözhetetlen részei egy modern, demokratikus állam hosszútávú fejlődésének, s elsősorban magyar identitásunk meghatározó elemei. Ennek alátámasztására, két jellegzetes esetet hoztunk: a képviselői eskü intézménye, valamint Karácsony Gergely főpolgármester által előterjesztett Budapest Alkotmány koncepciója.


Mint ismeretes, 2014-ben sem a Demokratikus Koalíció, sem az azóta már atomjaira hullott Együtt-PM tagjai sem tettek szabályos esküt az Országgyűlés alakuló ülésén. Nemrégiben pedig az is napvilágot látott, hogy a DK-s  Sebián-Petrovszki László kiegészítette parlamenti esküjét azzal, hogy „minden törekvésemmel azon leszek, hogy helyreállítsuk a Köztársaságot, és új demokratikus Alkotmányt adjunk a Hazának! Mi, európai magyarok ugyanis nem az orbáni Alaptörvényt tekintjük mércének, hanem a hazát, a köztársaságot és a demokratikus alapértékeket, amelyek egy zsarnoki rendszerrel ellentétben örök értéket képviselnek.”

A modern alkotmányos államok megőrizték azt a hagyományt, hogy a köztisztséget betöltő személy hivatali jogviszonyának megkezdése előtt ünnepélyes nyilatkozatot, esküt tesz. Németországban a mindenkori kancellár megfogadja az eskü alapján, hogy teljes erejéből a német nemzetnek fogja szentelni munkáját, a lengyel kormány első embere pedig amellett tesz hitet, hogy az állampolgárok javáért való küzdelmet kívánja elsődleges kötelezettségének tekinteni.

Magyarország Alaptörvénye két helyen említi az eskütétel kötelezettséget: a köztársasági elnöknél, valamint a Kormány tagjainak esetében. Ezen felül, az Országgyűlésről szóló törvény más tisztviselők, így az országgyűlési képviselők esetében is előírja az eskütételt. Az eskü intézménye komoly közjogi hagyományokkal rendelkezik, ugyanis már az 1946. évi I. törvény is előírta annak megtételét.

Ahogy azt Magyarország Alaptörvénye is kimondja Magyarország legfőbb népképviseleti szerve az Országgyűlés, valamennyi országgyűlési képviselő közös felelősségét visel Magyarország, a magyar nemzet és a közjó szolgálatáért; biztosítva a képviselői jogok rendeltetésszerű gyakorlásának sérthetetlenségét és az Országgyűlés közjogi helyzetéhez méltó működését – fogalmaz az Országgyűlésről szóló törvény a képviselők minőségéről szólva.

A hivatali eskü lényege abban áll, hogy az esküt tevő személy kinyilvánítja, hogy hivatalát nemcsak jogszerűen látja el, hanem hűséggel, lelkiismeretesen és igyekezettel. Az államhoz való hűség és az alkotmányos rend tiszteletben tartásának követelményét juttatják érvényre. A nyilatkozatok közös eleme, hogy az alkotmány és az alkotmányos intézményrendszer elismerését és védelmét írják elő. Az következik belőlük, hogy az állam nevében eljáró személyeknek tiszteletben kell tartaniuk azokat az intézményes kereteket, amelyeket - a politikai közösség demokratikus döntései nyomán - az alkotmány rögzít Az országgyűlési képviselőknek az alábbi szöveggel kell letenniük az esküt. Az Isten engem úgy segéljen szófordulat nem képezi a hivatalos esküszöveg részét, az eskütevő meggyőződése szerint mondható:

Én .................., a Magyar Köztársaság Országgyűlésének képviselője esküszöm, hogy szeretett hazámhoz, a Magyar Köztársasághoz és annak népéhez hű leszek; a magyar nép és az ország érdekeit, társadalmi és gazdasági fejlődését minden erőmmel szolgálom.

Esküszöm, hogy küzdeni fogok egy szabad, modern, szolidáris, európai Magyarországért, büszkén vállalva történelmi örökségünket és megőrizve a jövőbe vetett hitemet.

A képviselői eskü letétele – ahogy azt az Alkotmánybíróság több határozatában kimondta, valamint az Országgyűlésről szóló törvény is megerősítette, a képviselő hivatalba lépésének érvényességi kelléke: „A képviselő az eskü letételéig és az esküokmány aláírásáig - az alakuló ülés megtartásával szükségszerűen együtt járó feladatok elvégzésének kivételével - nem vehet részt az Országgyűlés munkájában.”Tehát, a hibátlan eskü letétele nélkül senki sem foglalkoztathó köztisztviselői jogviszonyban.

Megállapítható, hogy jogállamokban elsősorban az eskü megszegésének vannak jogkövetkezményei, a hibás vagy pontatlan eskütétel főszabályként nem váltja ki a kívánt joghatást.

Az Európai Unióban ez a fajta szigorú szankciós háttér lényegében nem létezik. A kevés példák egyike, amikor Szlovákiában 2009-ben fegyelmi eljárást kezdeményezett az MKP politikusai ellen a Szlovák Nemzeti Párt a parlament mandátumvizsgáló és mentelmi bizottságánál. Ján Slota és párttársai azt szerették volna elérni, hogy a bizottság ajánlja a plénumnak, hogy a képviselői eskü "súlyos megszegése" miatt a mandátumuktól fosszák meg a felvidéki magyar politikusokat. Az Egyesült Államok Georgia államában pedig egy 2010-es norma lapján akár 5 év börtönt is kaphat az a kéztisztviselő, aki megszegi hivatali esküjét.

A másik vitatott jelenség az ellenzéki oldalon a Budapest Alkotmány koncepciója, melynek preambulumában az áll, hogy  „Magyarországon 2010 után megszűnt az alkotmányos rend. A Fidesz alaptörvénye nem a politikai közösség közös értékeinek foglalata, csupán a hatalom aktuális érdekeinek kifejeződése”.

Trócsányi László szavaival élve viszont az Alaptörvény "jogrendünk alapja, szövetség a múlt, a jelen és a jövő magyarjai között" Ezt a szövetséget és a több évtizede fennálló rendet kívánja megtörni és megtagadni a megnevezett alkotmány.

Az „alkotmány” fogalma közismerten többértelmű, vonatkozhat egy normára, de éppúgy egy politikai állapotra, egy tárgyra, magára a dokumentumra vagy akár egy funkcióra. Az Alkotmány egy adott ország társadalmi berendezkedését, fejlődési irányelveit meghatározó olyan alapdokumentum, mely megfogalmazza az adott ország társadalmi rendszerének fenntartható működéséhez nélkülözhetetlen alapkövetelményeket, valamint meghatározza az adott társadalmat felépítő legfőbb állami rendszerelemek (intézmények) feladatait, fogalmaz Csizi Imre.

Az alkotmány jogforrási hierarchia legmagasabb szintjén elhelyezkedő jogszabály, ami az állam felépítésével és működésével kapcsolatos legfontosabb rendelkezéseket fekteti le. Az, hogy az alkotmány a legmagasabb szintű jogforrás, ebből az következik, hogy Magyarország jogrendszerének alapja, minden norma érvényessége az Alaptörvényre vezethető vissza, s nem hozható olyan jogszabály, ami ellentétes annak tartalmával.

A 2011- április 18-én Országgyűlés által elfogadott új Alaptörvény szimbolikusan is lezárta a múltat a szovjet mintájú alkotmány lecserélésével. Az alapnorma elfogadásával megerősíti elkötelezettségét a jogállam és a demokrácia értékei iránt, a köztársasági államforma keretében megőrzi a magyar parlamentarizmus hagyományait, fenntartja a jelenlegi államszervezet bevált intézményeit. Mindezen fent ismertetett információkból egyértelműen kiderül, hogy az ország berendezkedését szabályozza egy alkotmány, s nem pedig egy város belső szervezési kérdései végett kell létrehozni azt.

Az Alaptörvény rendelkezéseit azok céljával, a benne foglalt Nemzeti hitvallással és történeti alkotmányunk vívmányaival összhangban kell értelmezni.

Az Alkotmánybíróság, mint az Alaptörvény védelmének legfőbb szerve, több határozatában is megfogalmazta az Alaptörvény jogrendszerben elfoglalt helyét: A T) cikk (3) bekezdése szerint jogszabály nem lehet ellentétes az  Alaptörvénnyel. Az  R) cikk (1) bekezdése szerint az Alaptörvény Magyarország jogrendszerének alapja. Az Alaptörvény tehát elkülönül a jogforrási hierarchiában alatta lévő jogszabályoktól, és ezt az elkülönülést az Alaptörvény több cikke is alátámasztja (C) cikk (3) bekezdése, R) cikk (2) bekezdés, T) cikk (2) bekezdés, 28. cikk második mondata). Fogalmaz az AB 6/2018. (VI. 27.) határozatában.

Az Alaptörvény R) cikk (1) bekezdése értelmében az Alaptörvény Magyarország jogrendszerének az alapja, továbbá az Alaptörvény Záró rendelkezését követő, az Alaptörvény legvégén szereplő fordulat “Magyarország első egységes Alaptörvényéről” szól, kimondva az Alaptörvény jogrendszerbeli primátusát és megerősítve azt, hogy az Alaptörvény szövegén kívül egyetlen más dokumentum sem minősíthető annak részévé.

Karácsony Gergely az új alkotmányban szeretné összefoglalni „azokat az elveket, amelyekben osztozunk és amelyek zsinórmértékül szolgálnak majd a város vezetéséhez.” A kérdés, hogy mely elvek kapnak helyet majd a létrejövő dokumentumban: a balliberális politizálás elvei vagy pedig az ezeréves alkotmányfejlődés során kialakult értékek? Egy esetleges budapesti alkotmányban a jogforrási rendszerben való elhelyezkedése nem értelmezhető (ezért inkább politikai nyilatkozat kifejezés alkalmazása lenne a célszerűbb), és ez már önmagában is sértené az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésben foglalt jogállamiság, s az ebből levezethető jogbiztonság követelményét.

Az alaptörvényi jogforrási szintjére helyező definíciója által önmagát az Alaptörvénnyel azonos jogforrási szinten elhelyezkedő jogi normaként definiálná. Ezáltal megsértve a fent megnevezett alaptörvényi paragrafusok számos rendelkezését.

Ha mégis eljátszunk komolyabban a gondolattal, a születendő budapesti alkotmány vélhetőleg közjogi érvénytelenségben szenvedne, melynek okán semmis, mivelhogy nem felel meg az Alaptörvényben foglalt felhatalmazás kereteinek, s azon túlterjeszkedik. S mindemellett ne menjünk el azon tény mellett, hogy nemcsak a jogforrási hierarchia rendjét sértené meg, hanem a magyar történelmi alkotmány vívmányai által kiharcolt, az Alaptörvényben foglalt értékrendnek sem felelne meg.

Deák Ferenc az Adalék a magyar közjoghoz c. művében a fentiekre nézve intelemként rögzíti: „Alkotmányunk történelmi alkotmány, nem egyszerre készült, hanem a nemzet életéből fejlett ki, s a nemzet szükségeihez és a kor igényeihez képest mind a nemzet jogait, mind a királyi jogokat illetően, lényegében és formában, időnként változásokon ment keresztül”.