A kormányválság kiváltó okának az Olaszország és Franciaország közötti közel 300 kilométeres tervezett vasútvonal körül kialakult vita tekinthető, amely kapcsán az Öt Csillag Mozgalom Salviniék ellen fordult, bár korábban a Lega vezetője jelezte fenntartásait. Ez a nézeteltérés ugyanakkor a koalíciós partnerek közötti konfliktusok sorozatának csúcspontja. Salvini azzal vádolja a koalíciós partnerét, hogy a fontos projekteket blokkolnak - különösen a régiók nagyobb autonómiája kapcsán.


A figyelem tehát az olasz elnöki palotára szegeződik, hiszen Sergio Mattarella elnök az egyetlen, aki feloszlathatja a parlamentet és új választásokat kiírni. Sajtóhírek szerint azonban valószínűleg nem hajlandó erre, mert nem akarja megszakítani a 2020-as költségvetéssel kapcsolatos munkát. A vonatkozó számadatokat a törvényhozásnak a jövő hónapban kell megvitatnia. Ha az elnök megtagadja a parlament feloszlatását, technokrata kormány kinevezését is kezdeményezheti és elhalaszthatja a választásokat februárra vagy márciusra. Ez az opció közelmúltban többször is megtörtént Olaszországban.

Amennyiben a kormány szétesik, és a parlamentben nem alakul többség egy új kormány létrehozására, októberben sor kerülhet legkorábban a választásokra. Megjegyzendő, hogy a legfrissebb közvélemény-kutatások szerint a Lega megnyeri a választásokat, és együtt tudna kormányt alakítani a szélsőjobboldalinak tartott Fratelli d'Italia párttal.

Olaszországban a 2017-ben bevezetett újnak mondható választási rendszer a vegyes német modellt vette alapul: részben többségi, részben arányos, oly módon, hogy mind a Képviselőház és a Szenátus tagjait azonos módon, un. vegyes rendszer keretében választják meg.  A mandátumok 37%-át a többségi, 61%-át arányos képviseleti elv, illetve a mandátumok 2%-át a külföldön élő olaszok postai szavazatának alapján osztják szét. A reform célja stabilitás volt, hiszen a második világháború óta eltelt 70 esztendő  alatt Itáliában 64 kormány váltotta egymást. Ennek megfelelően  a választókerületek számát 225-re csökkentették, a 630 képviselő közül a fentieknek megfelelően közel negyven százalék egyénileg, valamint hatvan százalék pedig listáról jut be a római alsóházba. A bejutási küszöböt 5 százalékban állapították meg.

Az olasz AGI hírügynökség arról számolt be, hogy a Szenátus augusztus 20-án ülhet össze a kormánytöbbség megszűnése miatt. A parlamentet ezután néhány napon belül feloszlathatják. Az olasz alkotmány szerint az új választásokat 50–70 napon kell kiírni.

Mindeközben az EU azzal fenyegetőzik, hogy mégis szankciókat foganatosít, ha október közepéig nem nyújtja be Olaszország az Európai Bizottsághoz a 2020-as költségvetési tervezetet. A Bizottság azt szorgalmazza, hogy a költségvetés ne sértse az EU vonatkozó szabályait. Olaszország adóssága jelenleg a második legmagasabb az euró övezetben.

A jelenlegi kormány 2018 júniusától hivatalban van, ez a 65. kormány a Köztársaság megalapítása óta, az augusztusi kormányválság ugyanakkor újdonság Olaszország tekintetében, sőt, a második világháború vége óta soha nem tartottak választást ősszel Olaszországban. Salvini azon terve, hogy az országot a nyári szünetben kampánymódba állítsa, mindenképpen bátor lépésnek tekinthető.

Mindeközben a Földközi-tengeri válság továbbra is tematizálja az olaszországi belpolitikát. Nemrégiben a kikötők lezárását szorgalmazta a Földközi-tengeren migránsokat taxiztató, és az olasz hatóságokkal nem együttműködő civil szervezetek esetében Nicola Latorre, az olasz szenátus védelmi bizottságának elnöke is. Latorre szerint az ilyen civil szervezeteknek együtt kell működniük a parti őrséggel, máskülönben az olasz hatóságok azt is mondhatják, hogy a nem Olaszországban bejegyzett szervezetek vigyék el saját székhelyükre a menedékkérőket. Ugyanennyire fontos szerinte a civil szervezetek finanszírozásának átláthatósága a szervezetek vezetőségében résztvevők, valamint a mentőhajók legénységének nyilvánosságra hozatalával.

Az uniós tagállami és intézményi vezetők által 2017. március 25-én éppen az olaszországi Rómában elfogadott nyilatkozat első helyen említi a „biztonságos és védett Európát”, vagyis egy olyan Uniót, „ahol az összes polgár biztonságban érzi magát és szabadon mozoghat, ahol biztosított a külső határok védelme”. Az elmúlt évek fejleményei nyomán a gyakorlatban is ezt kell kiemelt prioritásként érvényesíteni, ha az Európai Unió és annak akár kereszténydemokrata, akár baloldali, centrista államvezetői (lásd a francia Emmanuel Macron vagy az német Angela Merkel) nem akarnak végképp hiteltelenné válni az európai polgárok szemében.