2019. október 13-án helyi önkormányzati választásokat tartottak Magyarországon, amely egyes települések politikai vezetésében érdemi változásokat is hozott.

Az alkotmányozó a „helyi önkormányzatok” fogalmával jelöli az Alaptörvényben a megyei és települési, illetve fővárosi és kerületi közügyek intézésére szolgáló helyi demokratikus intézményrendszert. Az önkormányzat alkotmányos rendszerünkben a helyi közhatalomnak az ottani választópolgári közösség érdekében történő gyakorlását jelenti.


A szűkebb alkotmányos értelmezésben az önkormányzat a döntéshozói-jogalkotói, kamarai jellegű, köztestületi intézményrendszert fogalja magába, a törvényi szabályozás szintjén azonban egy sokkal kiterjedtebb, szociális természetű feladatkörre is kiterjedő értelmében terjedt el. Az önkormányzatokat és az önkormányzati elven történő működést szabályozó rendelkezéseket törvény határozza meg, így ennek a működésnek a kiterjesztése nem tehető meg önkényes módon, az sem az alkotmányos környezetet, sem pedig az állam központú kormányzat működését nem írhatja felül.

Az önkormányzati lét természetesen feltételezi a megfelelő fokú autonómiát, amely a helyhatósági szint felé a szükséges függetlenséget, a mások szintektől való elkülönülés jogát és lehetőségét biztosítja. Éppen ez jelentette ugyanis annak demokratizálását 1990 után, az addig működő, és a kommunista diktatúrában csak minimális önállósággal bíró tanácsi típusú rendszerhez képest.

A jelentős belpolitikai hullámokat verő október 13-i önkormányzati választás után sem változik az a tény – és ezt Karácsony Gergely új, ellenzéki főpolgármesternek is tudnia kell –, hogy a függetlenség, az autonómia terjedelme a modern alkotmányos rendszerekben mindig az állami főhatalom általi elismertséghez kötött. Az állami főhatalom feladata, hogy a területi, közösségi autonómiát biztosítsa, hiszen ennek hiányában nem beszélhetünk demokratikus önkormányzatiságról. Azonban az is fontos, hogy a biztosított autonómiájú helyi hatalmat birtoklók is tiszteletben tartsák az alkotmányosságot, így az államot mint politikai rendszert, és lehetőleg ne annak alapintézményeit és működését fenyegető – és részint akadályozni képes – helyi politikát valósítsanak meg. 

 

A helyi közhatalom sohasem lehet az állami főhatalom politikai és kvázi kormányzati versenytársa, és nincs felhatalmazva arra, hogy esetlegesen aláásni próbálja az alkotmányosságot. Ezen alkotmányos rend alatt az Alaptörvényt és az alkotmányos társadalmi viszonyokat kell fogalmilag érteni. Ennek fényében is érdemes vizsgálni Karácsony Gergely megválasztott főpolgármesternek a nyári választási kampányidőszakban tett kijelentését, miszerint: „Ma Magyarországnak nincs alkotmánya (…) A Fidesz alaptörvénye csak a hatalom aktuális érdekeinek fügefalevele.” Karácsony ezért azt is kezdeményezni kívánta, hogy a 23 kerületi polgármesterrel közösen alkossák meg a Budapest Alkotmányt, amely összefoglalja a helyi önkormányzatiság új elveit.

A rendszer demokratikus működésének alapelveit azonban már a kommunista diktatúra bukása után biztosította a szabadon választáson felhatalmazott törvényalkotó, így a magyar Országgyűlés – alkotmányos lehetőségével élve – 1990-ben megalkotta meg a helyi önkormányzatokról szóló törvényt. A most hatályos szabályozás megváltoztatásához az országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges, és csakis ilyen szavazataránnyal bővítheti vagy korlátozhatja az állami törvényhozás az önkormányzatok alapjogait.

Van egy régóta létező természetjogi szemlélet arról, hogy a helyi közösségi lét fontosabbnak tekinthető az államhatalom létéhez képest, és ott van a szubszidiaritás eszméje is, a hatalmi szintek közötti munkamegosztásról. Mindez azonban egy alkotmányos demokráciában nem jelentheti azt, hogy az önkormányzati szint része lenne a hatalommegosztás rendszerének, és ugyanakkor nem helyezheti magát kívül az alkotmányos rendszeren.

Ami Karácsony Gergely közjogi mozgásterét illeti, egy esetleges alkotmánymódosítási szándék a kétharmados parlamenti többség függvénye, és semmi módon nem függ a főpolgármester személyétől. Ahogy Tarlós István, a nemzet fővárosának korábbi vezetője fogalmazott a nyári kampány idején: „A főpolgármesternek az Alkotmány kérdésében semmi kompetenciája.” A főpolgármester és bármely települési polgármester a helyi önkormányzat választott vezetője az alkotmányos szabályozás szerint, és Magyarországon a polgármester egyben a települési önkormányzat képviselő-testületének elnöke is.

Az Alaptörvény felhatalmazása alapján a törvényhozásnak jelentős döntési szabadsága van az önkormányzati kötelezettségek meghatározásában, de ettől még bármely pártszínű/független önkormányzatnak biztosított a kötelezően ellátandó feladatok körében – egy részben korlátozott – szabadság, ami önálló igazgatási jogot jelent. Ez ma is megvan, mindenféle Budapest-alkotmány és más jól csengőnek vélt, populista megoldási javaslat nélkül; a helyi közigazgatási szervek alapjogai biztosítottak a közügyek nagy részének saját hatáskörű intézése terén, és a lakosság érdekében történő szabályozása és igazgatása terén, éppen úgy, mint a közügyek intézésének egy másik szintje is, az Országgyűlésben.

 

Az ellenzéki vezetésű önkormányzatok részéről egy esetleges politikai háborúskodás, vagyis a különböző politikai oldalhoz tartozó kormány és a helyi önkormányzatok közötti feszültség akár politikai válságot is előidézhet Magyarországon, márpedig a helyi társadalom közösségi életének legfontosabb területeit érintő békés együttműködés hiánya az alkotmányos rend fenntartása tekintetében is – ma még talán beláthatatlan következményű – kihívásokat hozhat létre.

 

Az új főpolgármester számos korábban tett, felelőtlen ígérete törvényi, illetve adójogi okok miatt megvalósíthatatlan. Így például a minden félmilliárd forintot meghaladó értékű fővárosi ingatlanra kivetni kívánt, Orbán Viktor miniszterelnök vejéről elnevezett adó több ok miatt sem realizálható, demagóg kampányötlet lehetett. Hazánkban ugyanis nem lehetséges kettős adóztatás, vagyis a jövedelem- vagy vagyonadók területén duplán adóztatni: a kerületek által már megadóztatott ingatlanok tekintetében igazságtalan lenne, ahogy általában is, hogy az egyszer megszerzett bevétel/jövedelem után többször adózzon ugyanazon (természetes vagy jogi) személy. Fölmerülhet annak a veszélye is, hogy a gyakorlat szintjén akár politikai alapon kezdjenek kutakodni az ingatlan-nyilvántartáson keresztül, mivel a tervezett adó teljesítését így akár szelektíven is kontrollálhatják – már ha kiállná egyáltalán a jogszerűség próbáját ez a maitól nagyon eltérő, más nyilvántartást feltételező, elvileg érték alapú – és nyilvánvalóan a politikai ellenfelekkel szemben érvényesíteni kívánt – szabályozás.

 

Az új ellenzéki polgármesterek, így Karácsony is, más módokon sem hányhatnak fittyet a jogállami elvekre. Ami például a Liget Projekt tervezett megakasztását illeti, egy jogerőre emelkedett építési engedély már jogerős építési engedély, és azt egy közgyűlési politikai többséggel sem lehet „visszavonatni”. A főváros esete ráadásul precedens értékű lehet más nagyvárosok önkormányzatai számára is, így a vezetői felelősség még nagyobb.

Karácsony Gergely részben állami kompetenciák kapcsán ígérgetett, a megtett ígéreteknél többnyire nem is rendelkezik (törvényi) mozgástérrel. 

 

Az elmúlt napok fejleményei még inkább megerősíthetik, hogy jó és indokolt döntés volt az az évekkel korábbi kormányzati lépés, hogy az önkormányzatoktól egy felelős gondolkodású állam átvegye a kórházi és szakrendelői működtetést, és hogy egy fenntartóhoz kerüljenek a nagy egészségügyi intézmények.

 

A fentiekből is látszik, hogy az egyes nagyvárosok, kiváltképp Budapest ellenzéki vezetésétől várható valószínűsíthető káosszal szemben éppen a 2010 után, bölcs előrelátással megerősített törvényi keret- és szabályrendszer nyújthat majd hatékony védelmet.