A szerző élesen kritizálja Orbánék migrációs politikáját, és a családpolitika kapcsán is megjegyzi, hogy azzal az alsó középosztályt, de nem a legszegényebb rétegeket segítik. Keménykezűség, atyáskodás, külső ellenségek elleni harc, osztályalapú beszédmód – ilyen jelzőkkel illeti a cikk a kommunistának titulált vezetőket. A lengyel kormánypárt szavazóit lényegében mucsai rétegnek beállítva, megjegyzi azt is, hogy a PiS szavazóinak fele falvakban él, és csak mindössze 6 százalékuk kerül ki a félmilliónál nagyobb népességű lengyel nagyvárosok választópolgáraiból. (Ez az elemzői személet itthon is ismerős; például Vajda Mihály SZDSZ-közeli filozófus az 1990-es választás estéjén úgy summázott, hogy a polgárosult Nyugat-Magyarország SZDSZ-es, s a Tiszántúlon aratott a mucsa.) A cikk ugyanakkor szót ejt a 2010 óta Magyarországon bekövetkezett gazdasági fellendülésről is. A kommunistának beállított kormányerők kapcsán megjegyzi, hogy azok Donald Trump amerikai elnök szlogenjeit is követve táplálnak ártalmas nacionalista érzületet („Tegyük Lengyelországot újra naggyá”, „Nekünk Magyarország az első”). A PiS idén helyhatósági választásokon tesztelheti népszerűségét – írja a cikk.

A fentiek egyfajta előzményének is tekinthető, hogy a konzervatív vezetésű Lengyelország fontos, bár konfrontatív lépést tett 2017 októberében: Andrzej Duda lengyel államfő új civil törvényt írt alá, amelynek értelmében minden nem kormányzati szervezetet (angol kifejezéssel NGO-t) központilag finanszíroznak majd, mégpedig a Nemzeti Szabadság Intézeten és a Civil Társadalom Fejlesztéséért Nemzeti Központon keresztül. Az új szabályozás szerint felálló rendszerben a miniszterelnök, Beata Szydlo jogkörébe tartozik majd az intézetigazgató-kinevezés – egy olyan felelős pozícióba, amelynek gazdája gyakorlatilag valamennyi lengyelországi NGO finanszírozásának ellenőrzése tekintetében hatalmat gyakorol majd, beleértve az EU különböző NGO-k részére szánt támogatásait is. A szervezetek központilag történő (ha úgy tetszik: nemzeti szintű és nemzeti érdekű), ellenőrzött finanszírozása egyben azt is jelenti, hogy az érintett szervezeteket megfelelően nyilvántartják majd.


 

A kép illusztráció (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

A szabályozás ugyanakkor felfogható a külföldről sok esetben jelentős összeggel, de nem mindig transzparens módon finanszírozott szervezetek átláthatóságát biztosító kormányzati lépésként is. Maga a lengyel kabinet egyben azt is deklarálta, hogy jelentősen növelik a nem kormányzati szervezetek finanszírozását, összesen 22 millió euróra (hétmilliárd forintra), vagyis a mostani vezetés fel- és elismerte a civil társadalom társadalmi jelentőségét. Hangsúlyozták ugyanakkor, hogy a civil társadalomnak nem szabad kormányzati ágként működnie, csupán megfelelően finanszírozottnak kell lennie.

Természetesen nem szükséges titkot csinálni abból, hogy a kabinet az alapok pénzét elsősorban lengyel nemzeti elkötelezettségű, a kormányzat politikájához közel álló, vagy azt támogatni tudó szervezeteknek szánja. Nyilvánvaló, hogy a lengyel adófizetők pénzéből nem a nyílt társadalom eszméjét és a muszlim bevándorlás ügyét fogják támogatni. Általánosságban elmondható az is, hogy az elmúlt hónapok lengyel kormányzati (jogi) aktusainak semelyik rendelkezése nem csorbítja a lengyel alkotmány 54. cikke által deklarált szólásszabadságot, és a békés gyülekezés 57. cikkben biztosított alapjogát sem.

A lengyel kormányzati lépésre mégis hamar megérkezett a felháborodott válasz: Norvégia úgy reagált, hogy visszavonja a nem kormányzati szervezeteknek nyújtott évi 5,5 millió eurós hozzájárulást. A történet jól rímel a Magyarországon három évvel ezelőtt kirobbant finanszírozási botrányra, a Norvég Alap-ügyre, amely éppen azt mutatta meg, hogy mennyire jelentős az átfedés a norvég pénzek kedvezményezettjei és a Soros-alapítványok támogatottjai között, valamint arra is rávilágított, hogy a nemzeti kormányok ellen dolgozó Soros-hálózat (amely most erejét latba vetve visszaszúrt Norvégián keresztül) mennyire nem akarja egyáltalán biztosítani a kitartott vazallusok átláthatóságát.

Erről szólt a korábban Magyarországon elfogadott civil törvény (vagy az ún. CEU-törvény) körüli botránykeltés, gerjesztett politikai és sajtóhisztéria, utcai tüntetéssorozat is. A külföldről jelentős összeggel támogatott NGO-k megfelelő átláthatóságát, nyilvánosságát kívánta csupán biztosítani – a szankciós jelleg mellőzésével – a jogalkotó, mint ahogy a magyarországi külföldi egyetemek törvényes és átlátható működését biztosító jogszabályoknak is minden intézményre egyformán kell ezentúl vonatkozniuk.

Lengyelországnak – akárcsak hazánknak – tartósan fel kell készülnie arra, amit mi már évekkel ezelőtt, de idén is megtapasztalhattunk: a minden jól felfogott nemzeti érdeket, az európai polgárok hagyományos értékrendjét és identitásait támadó Soros-hálózat és szövetségesei által gerjesztett hangulatkeltésre, a folyamatos külső és belső politikai nyomásra is. Legutóbb jól érezhették például októberben, amikor az abortuszt szigorító lengyel törvény elfogadása miatti (erősen anti-Trump-utánérzésű) nőtüntetések idején még a rendőrség is fellépni kényszerült, és számos dokumentumot, számítógépet foglaltak le nőszervezeteknél az előző adminisztráció alatt gyanított igazságügy-minisztériumi kapcsolatok miatt…

Fel kell készülni tehát a lengyel konzervatívoknak is arra, hogy Soros György úgynevezett nem kormányzati szervezetei valójában nagyon is kormányzati szintű befolyásolást akarnak elérni saját ideológiájuk kiterjesztése érdekében, és ezért szinte minden eszközt megragadnak – avagy „támadj, támadj, támadj minden irányból, sose hagyj esélyt”, ahogy Saul Alinsky írta a radikálisok 12 szabálypontjában.