Hasznos, ha az iszlám saríára kevésbé úgy gondolunk, mint mondjuk az európai és észak-amerikai államok büntetőjogára; utóbbiak ugyanis a jogszerűen helyes viselkedési normák betartatását célozzák, s az ezen alapvető szabályokat megszegőket, vagyis a bűnelkövetőket szankcionálják. Az amerikai büntetőjog alapvető célja, hogy elrettentsen a bűnök elkövetésétől, míg a saría inkább egyfajta szellemi útmutató, iránytű ahhoz, hogy az iszlám hívei saját istenüknek (Allahnak) tetsző életet éljenek. A saría egy komplex szellemi rendszer, amely jellegéből következően a hívők egész életét átfogja és befolyásolja.


 

A nyugati világban a muszlim bevándorlók milliós tömegeinek megjelenésével ez az alternatív morális elvrendszer, szubsztanciális jog és vallási kultúra is megjelenik, s a hívők számának és arányának dinamikus és folyamatos növekedése révén egyre mélyebb gyökeret ver a nyugati társadalmakban is. Bár az iszlám kapcsán elsősorban Nyugat-Európáról szoktunk beszélni – a 2015–16-ban tetőző migrációs válság is elsősorban Európát érintette –, azonban a saría-jelenség, az alternatív jogrendszer problémája például az Egyesült Államokban is jelen van. Ez akkor is igaz, ha Amerikában az iszlám híveinek aránya jóval elmarad a kontinentális jóléti államokétól (az amerikai adat jóval alatta van a 2 százaléknak, míg Nyugat-Európában az arány jellemzően 5-10 százalék közötti, Svédországban és Franciaországban – a Pew Research Center korábbi becslései alapján – megközelítőleg 10 százalékos).

Hogy mennyire jelen van ez a probléma az Egyesült Államokban, azt jól jelzi, hogy 2010–2018 között összesen 43 szövetségi államban nyújtottak be anti-saría törvényjavaslatot. Csak 2017-ben 14 államban nyújtottak be ilyen törvénytervezetet, s Texas és Arkansas államokban már el is fogadták és hatályba léptették ezeket a törvényi rendelkezéseket.

Miközben a társadalomban megjelent a probléma, a saría jog különböző aspektusai jóformán ismeretlenek maradtak az amerikai közvélemény előtt. Itt az iszlám jog azon elemeiről is szó van, amelyek a muszlimoknak a többségi társadalommal való interakcióit szabályozzák – adott esetben nem megakadályozva őket abban, hogy akár tevékenyen részt vegyenek a társadalom működtetésében. Vannak radikálisabb és kevésbé radikális értelmezések – az iszlám hívőn magán is múlik, hogy mennyire radikálisan alkalmazza saját életére a saríát –, s a bizonyos fokú együttműködés akár a későbbi behódoltatás céljait is elősegítheti.

A kép illusztráció (Fotó: MTI/EPA/Raihal Fajri)

Nem ilyen jellegű, hanem kifejezetten a modern amerikai társadalom többségi értékrendjével szembemenő esetek váltották ki a szövetségi államok törvényhozóinál, hogy végül mégiscsak lépjenek valamit, és törvényi védelmet tegyenek lehetővé a saría párhuzamosan megjelent jogrendszerével szemben. Az iszlám életformát és vallásjogot egyszerre jelentő saría-fogalom azt az elvont értelmezést is magába foglalja, hogy Allah az egész világ harmonikus működését megszabó (természeti) törvényeket teremtett; e vallásos jogi tradíció bírói értelmezése hibát is eredményezett az egyik New Yersey-i szövetségi bírónál, ami ráirányította a figyelmet az „lopakodó” iszlám törvénykezés jelentette kihívásra.

2010-ben egy marokkói nő – egy előre elrendezett házasság megkötése után két hónappal – távoltartási végzést szeretett volna arra való hivatkozással, hogy a férje erőszakoskodik vele. A férj állítólag azt mondta neki: nem hitte, hogy rosszul cselekszik, mivel házasok voltak már, és „ez a vallásunk szerint való”. Az előre elrendezett házasság (angolul arranged marriage) elvileg különbözik a kényszerházasságtól (forced marriage), miután utóbbi legalább egyik fél akarata ellenére köttetik. A valóságos gyakorlat persze sokszor nehezítheti az esetek pontos elhatárolását, így a körülmények ismerete is szükséges, a családon belüli erőszak különböző formáiról nem is beszélve. Tény, hogy az érintett szövetségi bíró nem hozta meg a kért végzést, hivatkozva a bűncselekmény szándékának hiányára (vallásos meggyőződés).

A New Jersey-i fellebbviteli bíróság azonban röviddel ezután ezzel ellentétes döntést hozott, kimondva, hogy a vallásos meggyőződés figyelembe vétele nem akceptálható az amerikai jog autorizációja nélkül. Vagyis: az Egyesült Államok alkotmánya megakadályozza, hogy bármely idegen jogot elsődlegesként alkalmazzanak az Egyesült Államokban. Ezt az elvi tételt mondják ki azok a törvények, illetve törvényjavaslatok is, amelyeket tucatszám mutattak be különböző államok törvényhozásaiban – a marokkói nő házassági esetét különösen pikánssá tevő rossz bírói döntések megakadályozása érdekében.

Az e jelenség, a saría terjeszkedése – és amerikai jogrendszerbe történő belopódzása – elleni küzdelem azonban aktivizálta a közéleti ellentábort, így a többnyire csak a nemkeresztény vallásgyakorlás védelme és szabadsága iránt érzékeny balliberális véleményformálókat, sőt a jogalkalmazókat is. A vita közben újabb szintet lépett: 2018 novemberében ugyanis Bernard Friedman michigani szövetségi bíró (a Michigani Keleti Kerületi Bíróság főbírója) azzal borzolta a kedélyeket, hogy döntésében alkotmányellenesnek mondta ki a nők nemi szervének rituális megcsonkítását tiltó törvényt – ezt a jogszabályt még 1996-ban fogadta el az Egyesült Államok Kongresszusa, Friedman érvelése szerint autoritása túllépésével. Szerinte az ehhez hasonló gyakorlatok szabályozása nem szövetségi, hanem állami hatáskörbe tartozik, ezért az ilyen csonkításos esetekben a szövetségi ügyészek nem emelhetnek vádat, nem hivatkozhatnak a törvényi tilalomra.

A michigani bíróság ezért ejtette a vádakat egy olyan ügyben, amelyben két orvost és négy szülőt vádoltak azzal, hogy 2017-ben lányok rituális megcsonkításában vettek részt. Az érintett muszlim bevándorlócsaládok egy Nyugat-Indiából származó – az iszlám síita ágának részét képező – szektához, a Dawoodi Bohrához tartoztak.

A példa jól mutatja, hogy milyen új kihívásokat hordoz a migráció az amerikai jogrendszer számára: a skála igen széles, az alkoholfogyasztás iszlám szabályaitól kezdve egészen a tolvajok akár kézlevágásos szankciót magába foglaló megbüntetéséig. A női körülmetélés gyakorlatát is egyértelműen a bevándorlás importálta azokba a nyugati országokba, ahol a keresztény alapú értékrend régóta „emberjogi” (és már nem csak nemkormányzati szintekről irányított) össztűz alatt áll. Itt a migránsközösségek a szunna szóval is utalnak a megcsonkítás különböző formáira. Egy másik példa: a brit közegészségügyi szolgálat adatai szerint 2009–2014 között csak Londonban több mint négyezer nő került megcsonkított nemi szervvel kórházba. Az érintettek döntő többsége muszlim bevándorló.

A kép illusztráció (MTI/EPA/Etienne Laurent)

A michigani döntésre visszatérve: Bernard Friedman volt egyébként az a szövetségi bíró, aki 2014 márciusában az amerikai alkotmánnyal ellentétesnek minősítette a Michigan államban az azonos nemű párok házasságára vonatkozó tilalmat. Friedman ilyen döntései – akár a saría előtt teret hagyva, akár más elvi-erkölcsi megfontolások alapján – mind-mind a hagyományos keresztény elvekre építő társadalmi morált ássák alá, annak fokozatos fellazításával. Jellemző az is, hogy a botrányos bírói döntést most nem kísérte felháborodási hullám a nagy befolyású jogvédő szervezetek részéről, s a nemzetközi balliberális sajtó is cinkosan tálalta ezt az ügyet, noha például az Amnesty International 2012 novemberében még lelkesen üdvözölte az ENSZ Közgyűlés emberi jogi bizottságában „a női nemi szerv megcsonkítása elleni küzdelemben” elfogadott állásfoglalást. Azonban a bevándorlás- és iszlámkritikus amerikai elnök országában, e pillanatnyi érdekmérlegelések szülte hallgatás sem más, mint világosan kifejezett vélemény.