Gyermekjogi szempontból nézve mind az államnak, mind a médiának (az ún. negyedik hatalmi ágnak) felelőssége van abban, hogy a Gyermekek Jogairól szóló New York-i Egyezményben (az ENSZ Gyermekjogi Egyezményben) foglaltaknak megfelelő védelmet tudjon nyújtani.


Ehhez a legkülönbözőbb (pl. törvényhozási, közigazgatási, szociális és nevelési) intézkedések, eszközök segítségével kell fellépniük, alkalmasan arra, hogy a gyermekeket megvédjék például az erőszak, a fizikai és lelki durvaság, a szexuális tartalmak (pl. az azonos neműekre irányuló szexualitás vagy ide kapcsolódóan a különböző parafíliák) vizuális látványától is.

A szülői felelősség is megkerülhetetlen: az Egyezmény alapján, a szülőknek közös felelőssége a gyermek nevelésének és fejlődésének megfelelő biztosítása, melynek során mindíg szem előtt kell tartaniuk a gyermek mindenek felett álló érdekét.

A kép illusztráció (Fotó: MTI/Varga György)

Mindamellett, minden olyan gyermek jogosult az állam különleges védelmére, akit ideiglenesen vagy véglegesen megfosztottak családi környezetétől, hiszen ilyenkor az alapvető védelmet a család, a szülők nem biztosíthatják. Ide kapcsolódóan, akár gyermekjogokról, akár „melegjogokról” beszélünk: az Egyezmény szerint az örökbefogadás lehetősége alapvető jog, ugyanakkor itt is érvényes, hogy az államoknak a terület szabályozásánál figyelembe kell venniük a gyermek mindenek felett álló érdekeinek érvényesülését.

Ismeretes ugyanakkor, hogy az ember szexuális életének megválasztásához fűződő joga nem mosható össze egy elvont, gyermekhez való alapvető joggal.  Korábban a francia bírói gyakorlat meglehetősen direkt megfogalmazása szerint egy esetben az apa "erkölcstelen homoszexuális kapcsolatokkal rendelkezett, amely alkalmatlanná tette a szülői felügyelet gyakorlására", (CA Rennes, 1989. szeptember 27., 89-48660 sz.).

Hasonlóképpen, egy másik ítéletben „az apa homoszexuális erkölcseit tekintetbe véve”, a gyermekek számára a bírói fórum meglátása alapján komoly morális és fizikai veszélyt jelentett volna, ha a szünidőt az apánál töltik, így a bíróság indokoltnak látta tárgyügyben ezen jogosultság megtagadását (Cass.civ. I, 1988. január 13., 86-17784 sz.).

A kérdés kapcsán a média felelőssége kettős, ugyanis a tömegtájékoztatási eszközök egyrészt biztosítják, hogy a gyermekek tájékoztatást kapjanak jogaikról, ugyanakkor a médiának biztosítania kell (azok megsértése nélkül) a gyermekjogok maradéktalan érvényesülését is.

E tekintetben inkább javuló tendencia figyelhető meg; az egyébként liberálisnak tekintett hazai médiumok, amelyek szintén beszámoltak a legutóbbi Budapest Pride-ról, igyekeztek riportjaikban az indokoltnál nem többet mutatni az eseményre jellemző sajátos, nem verbális kommunikációs elemekből (testmozgásból és kinezikus viselkedésből), alapvetően a közlés-tájékoztatás, az információátadás kötelezettségének eleget téve.

A gyermekek az ún. kiszolgáltatott, vagy érzékeny fogyasztói csoportba tartoznak, akárcsak az idősek vagy a fogyatékkal élők.

Adekvát tapasztalati tény, hogy a gyermekek sokkal kiszolgáltatottabbak a fogyasztás, a médiakonzum vonatkozásában, mint például a szexuális kisebbségek, ezért egy másik társadalmi csoport identitáspolitikai mozgalma, illetve annak médiában való megjelenítése nem sértheti alapvető jogaikat.

Általános törekvésnek mondható az Európai Unióban, hogy a társadalmi és fogyasztói szokásokat és azok változását figyelni kell, és szükség esetén ennek megfelelően szabályozni és újraszabályozni egyes részterületeket. Az érintet folyamat azonban lassú és nehézkes, pedig a gyermekvédelem témaköre nem tűr halasztást vagy halogatást.

Példának okáért az utóbbi 10-12 év során meghatározóvá váló közösségi média egyre elkerülhetetlenebb szabályozásánál (pl. a célzott hirdetéseknél) is biztosítani kellene, hogy az ne jelentsen potenciális veszélyt a kiskorúak fejlődése szempontjából.

Budapest Pride felvonulásának résztvevői a Lánchídon (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)

A közösségi médiának, de más tömegkommunikációs eszközöknek (a Budapest Pride-hoz hasonló események szervezőinek és lebonyolítóinak is!) komoly a felelőssége, hiszen a tudatalatti folyamatok kialakításával és a csoportnyomás révén befolyásolni tudnak másokat – különösen a kiskorúakat és fiatalkorúakat annak érdekében, hogy elhitessék velük: „az adott kérdésben” nekik igazuk van, és hogy meggyőzzék őket, hogy az adott veszélyeztetett csoport elfogadja, sőt támogassa helyesnek és megfelelőnek beállított normáikat. Ebből fakadóan az ilyen jellegű társadalmi vitáknak is megvan a megfelelő helye és ideje, sőt a megfelelő célközönsége is.

Platón az Államban fogalmazott úgy, hogy az állam erkölcsössége a polgárok erkölcseinek függvénye, amely nélkül valójában nincs egészségesen működő társadalom. Az értékalapú rendelkezésekből álló jogszabályok általános és érvényes mérceként szolgálnak, amelyek meghatározzák a helyes magatartásokat, és egyben azok megkövetelését várják el.

Csupán ezek védelme révén befolyásolható az emberek magatartása helyes irányban, ugyanis az erkölcsök és normák fellazulása – miként az archaikus Róma példája is mutatja – hosszú távon hanyatláshoz és az adott közösség, civilizáció felbomlásához fog vezetni. Ennek a morális minimumnak a megszűnéséről versel Quintus Horatius Flaccus római költő, amikor így ír: „Aljas bünökkel terhes a századunk: / megfertézé a házasok életét, / aztán a mocskos ár kiöntött / s elboritotta egész hazánkat”.