A prepolitikus immunitásának határai – a Czeglédy-ügy margójára

2018. február 21.

Címkék: mentelmi jog, képviselői immunitás, véleménynyilvánítás, Czeglédy, Czeglédy-ügy

Dr. Ifj. Lomnici Zoltán

alkotmányjogász

Magyarországon a 18. században nemesember előzetes letartóztatásának nem volt helye. Annak eldöntését, hogy az alábbi történet főhőseire nem jogállás, hanem morális értékítélet alapján irányadó-e a nemesember megjelölés, a kedves olvasóra bízom.

A prepolitikus az a személy, aki meg kívánja magát méretni példának okáért országgyűlési vagy önkormányzati választásokon, de még nem nyerte el a tisztséget. Egyfajta függő jogi helyzetben van, amikor már kvázi úgy érezheti magát az ember, hogy közjogi értelemben valaki, de még nem az. Robert Kennedy szenátor 1968-ban bekövetkezett meggyilkolása óta az Egyesült Államokban az elnökjelöltek is a titkosszolgálatilag védett személyek közé tartoznak. Nagy fekete autókkal, testőrök gyűrűjében kampányolják keresztbe-kasul az országot, majd esetleg úgy járnak mint Hillary Clinton, aki persze bukása után a férjének, mint volt elnöknek köszönhetően csupán részben kellett, hogy kiváltságaitól megváljon. A legtöbb volt elnökjelölt azonban nem ilyen szerencsés, mehet vissza az egyetemi katedrára, vagy egy jól fizető tanácsadó cég arcaként élheti a hétköznapi emberek életét.

Teljes cikk

Az időskorúak ellátásának alkotmányos védelme Magyarországon

2018. február 13.

Címkék: nyugdíj, egészségügyi ellátás, társadalombiztosítás

Dr. Ifj. Lomnici Zoltán

alkotmányjogász

Az időskorúak fokozott erkölcsi és jogi védelmét már XIII. Leó pápa Rerum Novarum című enciklikája is kiemelt kérdésként kezelte. Az 1891-ben napvilágot látott szociális körlevél a Bibliából vezeti le az elesettek, a rászorulók, az időskorúak védelmének kötelezettségét.

A pápai iránymutatás a 20. században számos formában öltött testet, az évszázad első harmadában egyfajta szociális törvényhozási hullám indult el Európában. Fokozatosan kiépült a betegség- és balesetbiztosítás, valamint a nyugdíj intézménye, Magyarországon az 1928. évi XL. törvény vezette be a kötelező öregségi, rokkantsági nyugellátást, illetve járadékot.

 

Népkonyha valamikor az 1920-as, 1930-as években Magyarországon (MTI-fotó: Haár Ferenc)

Teljes cikk